Jeges Para

Úgy döntöttünk, megnézzük, milyen tojásokat tojik a szlovák nyúl a Szepes-Gömöri érchegységben. Öcsém hamarosan csatlakozott családostól a kiváncsiak társaságához, lefoglaltunk két alpesi faházat Káposztafalva mellett, és vártuk a jó tavaszi időt. Na, azt várhattuk. Az időjárás-előrejelző oldalak szerint… minden lesz. Hóvihar és sok-sok mínusz fok, illetve napsütés és 20 fokos meleg. Meg szélvihar. Meg szélcsend. Meg eső. Meg száraz idő. De lehet hó is.
Ezek nagyjából mind meg is voltak.

2015.04.04; szombat
Sucha Bela (Száraz-Béla)

Péntek délután leutaztunk a szülőkhöz. (Újítottunk: Barna vezetett, mi Nejjel hátraültünk, később eszembe jutott, hogy a kombi csomagtartójából ki tudom halászni a pálinkásüveget, így mi hátul jól elvoltunk.)
Egerben egyesítettük erőinket és szombat kora reggel már húzott is a két család Szlovákiába. Egyedül a tornaljai Tesco tudott belassítani minket, rátolattunk, telepakoltuk a kocsikat szlovák sörökkel, brindzákkal, Deli csokikkal, taurinos redbullokkal.
Erdőalja. Nos, fejlesztettek. A kempingben bevezették a kártyás belépést. Leírom még egyszer. Istenhátamögötti elmaradott, lepusztult kemping. Smartcardos beléptető rendszer. Melegvíz, az nincs. Papíron van, de takarékosságból időnként elzárják, a fűtéssel együtt. Véletlenül mindig abban az időszakban, amikor éppen szükség lenne rá. (Reggel, amikor reggelizünk és indulnánk túrázni, illetve este, amikor megérkezünk, vacsoráznánk és zuhanyoznánk.) De ha van áram, az sem jelent semmit, hiszen kábé egy kávéspohárnyi méretű átfolyós bojler van, egész egyszerűen nem produkál kimutatható mennyiségű meleg vizet. Persze ez nem baj, ilyennek ismerjük, ilyennek szeretjük a helyet… de emellé a smartcardos beléptető rendszer… enyhén szólva bizarr. Különösen úgy, hogy a személyzet friss, nem értenek hozzá, így nem is tudták felprogramozni a kártyákat úgy, hogy a sofőröké nyissa a sorompót, a többieké pedig működjön a személysorompónál. De nem gond, el lehetett sétálni mellette, az autós sorompót meg végül nyitogatták kézzel.
De volt smartcardunk.
Összeszedtünk némi késést is, mivel a személyzet jó egy óráig kinlódott az adatfelvitellel, meg a kártyákkal, míg végül feladták. (Addig beültünk az étterembe sörözni, bemenni ugye nem lehetett.) Szerencsére már későn sötétedett, így délután kettőkor még simán neki tudtunk indulni a Szlovák Paradicsom leglátványosabb túrájának, a Sucha Bela szurdoknak.

A túra adatai:
Távolság: 10,3 km.
Szint: 475 m.
Útvonal: gps track

Aholis kiderült, hogy más hallani róla, hogy vizes terep lesz és más látni. Némi cipőlogisztika, szerencsére még nem voltunk messze a kempingtől, utána viszont mentünk, mint a golyó. Addig, amíg be nem durvult a terep. Eleinte csak hófoltok jelentek meg, aztán feljebb teljesen havas lett a terep.

From MiVanVelem

Pontosabban az ösvény havas, a dongalétrák pedig keményen jegesek. Ezek normálisan is eléggé veszélyesek (nálunk már mind a két gyerek potyogott le róla, nem örültek neki), de lefagyva kifejezetten emberpróbálók. Elég sokan négykézlábaztak rajtuk, de akadtak olyanok is, akik inkább gyalogoltak a jéghideg vízben.

From MiVanVelem

Persze szép volt, nagyon szép. Nem így terveztem ugyan, de így a többiek is kaptak egy kis ízelítőt a téli Parából.

Emberszámolós vetélkedő. A tippek 2-től 7-ig terjedtek. Sokáig úgy nézett ki, hogy a 3-as tippel akár nyerő is lehetek, de aztán a szurdokvölgyek kijáratánál lévő pihenőben borult minden, vagy húsz emberrel futottunk össze.

From MiVanVelem

Szendvicsek, csúcssörök.
Innen a jó öreg Glatz úton a jó öreg levezető séta.

Két idős ember mellettünk a murvás úton, túrabotokkal. Nordic walking dead. Bocs.

Még világosban értünk le. Idén kivételesen nem az 1-es Javorina faházat kaptuk, így viszont közelben volt a központi tűzrakó hely. Kihasználtuk. Habár némi gondot jelentett, hogy szélviharra készültünk, így nem hoztunk semmi sütögetnivalót. Teljes szélcsend volt. Sütöttünk sportszalonnát. Meg pogácsát. Egyiknek sem volt zsírja. De legalább elsörözgettünk, beszélgettünk. Aztán amikor kockára fagytunk, bementünk. Éppen nem volt fűtés.

2015.04.05; vasárnap
Sólyom víznyelő. Ja, nem, Klastoriskó. Ja, nem, Kőpataki tó. Ja, nem, Zakopáne. Ja, nem, Halastó. Na jó, akkor mégiscsak Klastoriskó.

És ezek közül egy híján mindegyikhez el is indultunk.
Határozott egy nap volt, gondolom, a címből is látszik.

Reggeli kávészivar a ház előtt. Annyira jellegzetes kép, hogy akár mém is lehetne: deres fű, alpesi faház, a lépcsőn cipőfűzőt igazító könnyűhátizsákos turisták. Aztán nekiindulnak a Piecky-nek. Mely csupa dongalétra. Csupa jeges dongalétra.

A mi napunk pedig úgy indult, hogy a tegnapi terep után kilőttük a Sólyom víznyelőt, necces lett volna a megközelítése. Néhányan jelezték, hogy túllépték az idei jeges-mászós kvótájukat, jó lenne valami egyszerűbb program, így lehúztuk a Hernád áttörés – Klastoriskó túrát is. Oké, szép tiszta az idő, legyen a Tátra, mondjuk a Kőpataki tó, lanovkával. Igazi gyógytúra. Reggel hétkor még szép tiszta is volt a Tátra, de kilencre ráereszkedett egy masszív felhő. Oké, Kőpataki tó kilőve. Menjünk el Zakopánéba, öcsémék még nem voltak. Elindultunk. Szikrázó napsütés, mindenki boldog. Ótátrafüred, Lomnic, Barlangliget, mindenki mosolyog. Zsgyárnál beindult a havazás. Nem sokkal később akkora fekete felhő borult ránk, hogy legszívesebben reflektort kapcsoltam volna. Javorina felé már havas-jeges úton mentünk, egyszer be is riszált az autó segge. Lysa Polana pedig olyan ocsmány idővel fogadott, hogy nem voltam hajlandó nekivágni a szerpentinnek. (Meg értelme sem lett volna, ezek után biztos voltam benne, hogy a zakopánei hegyiút nem járható.) Még benéztünk a Halastó parkolójába, hátha, de amikor elmondtam, hogy ilyen időben kellene hét kilométert sétálnunk fel, meg ugyanannyit le, egy befagyott tó kedvéért, leszavaztak. (A társaság fele városnézéshez volt öltözve.)
Kanyar vissza. Irány a napfény. Lomnicnál balkanyar, éppen időben érkeztünk a Stara Mama nevű vendéglátóipari egységhez, hogy kapjunk egy kilencszemélyes asztalt. Félórával később már sorban álltak az emberek az ajtóban. Dőzs. Káposzta, fokhagyma minden mennyiségben. Meg sör.

Aztán vissza a szállásra. Idáig megvolnánk. Hogyan tovább? Meglepő módon a társaság feléledt. Ha jeges falétrákon nem is csúszkáltak volna, de egy egyszerűbb túra simán jöhetett. Itt? Benyögtem, hogy szívem szerint a Hernád áttörésbe mennék, utána meg a Kolostorkő szurdokon fel a menedékházhoz. Igaz, sok a tálca, a létra, akad dongalétra is, de maximum a végén lesz hó. Végül kettéváltunk: a társaság nagy része ezt az utat választotta, ketten pedig inkább felsétáltak egy egyszerűbb úton a menedékházhoz. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha tegnap vetettem volna fel ezt a túraötletet, simán a hátamba állítottak volna egy sörösüveget.)
Azért van pozitív vonzata is az óraátállításnak, délután fél háromkor még neki lehetett vágni egy ilyen túrának.

A túra adatai:
Távolság: 11,9 km.
Szint: 570 m.
Útvonal: gps track

Elindultunk. Az elején váratlan akadály: sár. Mit sár, dagonya. Amiben az a szép, hogy sáros bakanccsal tud csak igazán csúszni a szikla. De bivalymódra átcaplattunk rajta. A szurdokban öcsém diktálta az iramot, de valami olyan halálosan, hogy a 45 perc szintidős utat 35 perc alatt aláztuk le. Olyan 250 méter szint, sziklák közt folyó patakban köveken ugrálva, fa- és fémlétrákon, sziklákba kapaszkodva, idióta szembőlközlekedőkkel súlyosbítva. (A szurdok alulról egyirányú, nem véletlenül.) Amikor felértünk, a sapkámból, meg az aláöltözetemből csavarni lehetett a vizet. Gyenge, ebéd utáni séta, az.

From MiVanVelem

A menedékházban rendeztük a sörszintünket. A fenti kép ne vezessen félre senkit se, Nej kezében az egy csapolt Kofola. (Kábé tíz percig csapolták. Nem érte meg.)

Újabb levezető séta a kempingig. Néhányan még kiültünk a tűzrakó helyhez, de a lelkesedés már nem volt a régi. Mármint a tegnapi. Tüzet sem gyújtottunk, így hamarabb átfagytunk, hamarabb be is mentünk a házba. Zuhany persze ma se.

2015.04.06; hétfő
Hazautazás

Korai kelés, reggeli, pakolás. A szállást 10-ig el kell hagyni és itt nem viccelnek, a végén még bevonják a belépő kártyánkat. Barna bevállalta a vezetést, így eleve a hátsó ülésre pakoltam a barnasörös szatyrot, a zsebembe pedig a sörnyitót. (Öcsém megjegyzése tegnapelőtt a tűz mellett: élete legjobb beruházása volt a jogsi a kölyöknek.)

Az út gyakorlatilag eseménytelen. Kis falvak, sok részeg ember. Az idősebbek öltönyben dűlöngéltek, a fiatalabbak farmerban.

Kocsmatábla Tornalján: Hostinec Üvegtigris.

A városban nyitva a Tesco. Húsvét hétfőn. Hát nincs ezeknek a szegény embereknek kádéenpéjük?
Mi mindenesetre újból ráálltunk az üzletre, barnasör, brindza, delicsoki, kofola. Nehogymárne.

Szülőknél ebéd, a sztrádán mind a két sáv beállt százra, autók egymásratapadva, de legalább mentünk, nem úgy, mint lefelé. (Tömeges koccanás Gödöllőnél, pár óra gyönyörködés az út melletti gyepben.)

Otthon, édes otthon. A macskák kis híján felvágták az ereiket.
Pakolás, rutin. Meg zuhany. Sok.

ps.
Nem vittem magammal fényképezőgépet, a Szlovák Paradicsomban már minden fát és bozótot lekaptam minimum egyszer. A fentieket is csak mobillal lőttem. Mint ahogy a társaságból mindenki. Nézegettem is a Facebook-ot, de úgy látszik, a többiek lusta disznók. Szóval most csak ennyi fénykép van.

2 Comments

  1. A képek egybe mennek Dropboxon, miután egyesítjük gépeinket….

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *