Baszódjál meg, KDNP

Kertészkedés. Úgy döntöttem, felszámolom a hátsó kerítés melletti dzsumbujt. Nagy elhatározás, hősies munka. A fejemben nagyjából már megvolt, hogyan lesz ez szép, de azért a kép igencsak elnagyolt volt: minden erősen függött attól, mit találok a gaztenger alatt. Ez fogja kiadni, mennyi rózsát, mennyi levendulát kell majd elültetnem, hol lesznek az oszlopok, hová rakjam le a köveket.
Szerencsére ideális kertészkedős idő van. Ma a munka nehezén túl is lettem, sikerült kipucolnom a terepet. (Milyen felemás érzés már, amikor látom, hogy ott sikerült legjobban a füvesítés, ahonnan később el kell távolítanom.) Hat tő levendula, egy futórózsa. Kellenek majd oszlopok is, meg valami apácarács.
Csak hát… vasárnap már cseszhetem. Talán a kertészet még nyitva is lehet, emlékszem, erősen lobbiztak, de az OBI, ahonnan a többi cucc kellene, az biztosan nem lesz. Haladhattam volna egy jót, így viszont az egész csúszik egy hetet. Ha rá fogok érni akkor. Ha megint kertészkedős idő lesz.

Szóval zengjen csak határozottan a dal, mást úgysem tehetünk, mint tiltakozunk, ahol csak lehet.

17 Comments

  1. Engem mondjuk csak az elv miatt (márpedig bezártok, köcsögök..) zavar, merthogy felőlem maradhattak volna nyitva is, ugyanis a vasárnapi nyitvatartás a KDNP értelmezésével ellentétesen nem azt jelentette, hogy vasárnap _kell_ vásárolni, hanem hogy _lehet_, és én igyekeztem nem élni a lehetőséggel eddig sem… (kíváncsi leszek, ettől holnap mennyivel lesznek többen a misén, nagyjából sejtem azért… ;-)).
    Mentségemre legyen szólva, falunk születtem és élek, így megszoktam kiskoromban, hogy szombaton kitalálod, mi lesz hétvégén, és vasárnap már nincs szükséged bolt(os)ra. Sőt, kiskoromban a helyi ABC-ben még húsárú és egyéb dolgok is korlátozottan voltak, szóval már pénteken kitaláltad, mit akarsz a hétvégén és úgy vásároltál Vácon…)
    Viszont pozitív hozzáállás: ha ma már nekiestél, elszaladhattál volna összevásárolni mindent… Holnap aztán kezdheted a kertészkedést jóreggelt pálesszal, reggeli után szépnapotfröccsel, mert nem kell autóba ülni, hanem tudsz dolgozni a kertben egész nap…

    • Nem, a kertészkedés sohasem volt ilyen. Bevásárolni végülis be lehet – bár hallanád Gabi miket mond, amikor csütörtök este munka után kell elmennie, ahhoz képest az írás címe még illemtankönyvbe is elmenne. De a kétnapos kertészkedés olyan, mint most is, hogy csak menetközben derül ki, mire is lenne még szükség. Évek óta kertészkedek és mindig el kellett szaladni valamiért, mert kellett, vagy mondjuk menetközben meggondoltam magam.

  2. Csak szólok, hogy jövő hétvégére esőt, szelet, záport és zivatart igér a meteorológia.

  3. Ez ismételten egy jól kivitelezett ostorcsapás. Csak egy bizonyos réteget érint erősen – városi lakosság – tehát az ősi római elv megint érvényesül. Mondjuk a római kori politikai kritikát is fogják gyakorolni rajtuk előbb-utóbb…ha így megy tovább.

    • Ez így van, csak éppen erre az ostorcsapásra semmi szükség nem volt. Nem hajt semmilyen politikai hasznot, ellenben jól felb@ssza az emberekben az ideget.

      • Közvetlen haszon valóban csak annyi származik, hogy némi pénzt tudnak még beszedni, de talán erősebb a megosztás erősítése, nomeg annak megmutatása, h azt csinálnak, amit csak akarnak. Mi meg szívunk…

  4. Nem hiszem, hogy ennek bármi igazi köze lenne a valláshoz. Nagyjából annyi, mint a trafikoknak a leszokás segítésében – valami, amivel takarózni lehet. Illetve annak még talán több; amíg a rafinált dohányos nem talál magának olcsó beszerző útvonalat a csempész cigihez, addig egy-két dobozzal kevesebbet szív, mert annyival többe került. De még ebben sem lenék biztos :)

  5. 1. Ezzel együtt el kéne vetni az iskolai oktatást is, mert a többség oda is csak szülői kényszerből jár.

    2. Óvatosabban kéne közelíteni egy kicsit a világmegváltó gondolatokkal, mert innen kezdték a jakobinusok, a bolsevikok és a nácik is. Pont ugyanolyan választ adsz, mint ami ellen tiltakozol: aki nem tetszik neked, az nem érdemli meg az életet.

    Azt már csak félve merem megkérdezni, hogy mi “mindent” bizonyított be a tudomány…

    • A problema az, hogy itt ket, egyebkent ossze nem vetendo fogalmat keversz ossze: az emberi fajhoz tartozasat es az, hogy (vallasi) fanatikus. Ha tetszoleges egyedeket kizarhatunk az emberi fajbol szubjektiv megiteles alapjan, akkor semmivel sem vagyunk jobbak Hitlernel. Igen, a vallasi fanatikus is ember, legfeljebb idiota hulye ember, de attol meg ember. Olyan, mintha azt mondanad, hogy a haromlabu oroszlan nem oroszlan, hanem valami mas, csak azert, mert defektes.

      Az ilyenektol azert kell ovakodni, mert nagyon sok ember nagyon sokfele szubjektiv megitelessel rendelkezik az “ember” fogalmarol, es orommel zarnanak ki minden, a leirashoz nem passzolo egyedet a fajbol, pedig ez nem igy mukodik. Hitler azt gondolta, hogy aki nem szoke es nem nemet, az nem ember, es el kell pusztulnia.

  6. Vagyis te egy sokkal jobb (nem vallásos) meggyőződés alapján ölnéd meg őket. Ez egyértelműen nemes és emberi gondolat… nem, mégsem.

    • Ertjuk mi, hogy mire gondolsz, de a megfogalmazasod akkor is durva es teves. Mi, akik ismerunk, azok tudjuk, hogy mire gondolsz, de ne felejtsd el, ez itt egy nagyon publikus forum, amit olyan is olvashat, aki teged nem ismer, o nem feltetlen fogja ugyanazt a kovetkeztetest levonni a szavaidbol.

      • Ez benned a “félelem, harag, agresszió” folyamata, és pontosan ugyanez játszódik le abban az emberben is, akiről írtál. Ő úgy érzi, hogy a Nyugat a saját ideológiáját akarja ráerőlteti durva módon, és ezért ezt a legszélsőségesebben elítéli, és mások emberi mivoltát kétségbe vonja.

        (Vagyis ennek semmi köze a valláshoz. You know nothing, Jon Snow.)

        De ez nem jelent megértést, én elítélem a gyűlöletét, ahogyan megkérdőjeleztem az írásod létjogosultságát is.

  7. A hozzászóló kérésére néhány komment törlésre került.

  8. Szerintem nyugodtan törölheted a válaszokat is (hrongyorgy és UnA), mert azoknak így nem maradt sok értelme. A magam részéről nem ragaszkodom a digitális örökkévalósághoz.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading