Most mondja valaki, hogy a macskák nem tanulnak.
Este hét óta keringenek a nappaliban, szemmel láthatóan az éhhalál küszöbén. Meg persze a család is. Sorban érkezett haza mindenki, kajagyártás a konyhában, vacsi az étkezőben, beszélgetések. A macskák folyamatosan keringenek, rosszallóan rá-rápillantva az étkezőasztalra.. Aztán mindenki megy a szobájába, én is a gépemhez. A macskák is beletörődnek, hogy nem foglalkozik velük senki.
Aztán egy erősebb billentés az Enter gombon, hátradőlés a székben és egy félhangos broadcast a monitor irányába: – Na, gyertek dögök!
Abban a pillanatban mind a kettő leugrik a kanapéról, a harmadik lerongyol az emeletről, mindannyian körbeveszik a kajás fiókot és nyávognak, mintha az életük múlna rajta. Miközben én még mindig a székben ülök és a monitort bámulom.
De már csak pár másodpercig és azt is csak szivatásból.
2015. February 24. Tuesday at 21:48
Milyen szelíd, kedves kiscicáid vannak. Félix, a maine coon hajnali négykor szokott enni kérni, előbb a másik macska egész lakáson – és ez az ágyunkat is magában foglalja – át történő fel-alá kergetésével, majd ha erre nem reagálunk, akkor odakuporodik a zuram mellé, és a fülébe murtyog, a végső fegyver pedig az, hogy rááll a mellkasomra-hasamra, és nekiáll dagasztani. Méreteit és körmeit tekinte ez egy nyolcas erősségű földrengéssel ér fel. Hogy lehet ilyen kedves cicusokat nevelni, akik megvárják, míg étkezéshez szólítják őket?
2015. February 24. Tuesday at 22:43
Kitartó ignorálással. Évek alatt betartottuk, hogy reggeli akkor van, ha felkelek (7-8 között), vacsora meg este 7-8 között. Hozzászoktak. Csak akkor szoktak őrjöngeni, ha már látják a kezemben a dobozt. (Reggelire kapnak egy konzervet három részre osztva, vacsira egy-egy marék szárazat, napközben meg annyit vadásznak az udvaron és az erdőben, amennyit kedvük tartja. Nem hiszem, hogy nagyon éhesek lennének.)