Új bőr és arckönyv

Nagyjából vége az átalakításnak.

  • Ez annyira nem látszik, de fel lett tolva a WordPress 3.0.1-ről 4.1.1-es verzióra. Elég durván le voltam maradva és ez már nem csak funkcióban volt kínos, hanem biztonsági szempontból is.
  • A régi Zafír skint már évek óta nem fejlesztik, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy az új WP alatt is menni fog. Szétnéztem új bőr után. Utólag kiderült, hogy ment volna a Zafír is, de ekkor már megtetszett ez a mostani Aldehid. Már csak a vegyészmúlt miatt is.
  • Így viszont már semmi akadálya nem volt annak, hogy összelőjem a blogot a Facebook-kal. Nem a sajátommal, mert azt továbbra is telefonkönyvként használom, nem, csináltam egy profilt a blognak(1).
    (Bakker, éppen csak létrehoztam az oldalt és még csak reszelgettem, de rögtön bekövették ketten, aztán meg bebarátkozták még ketten. Elképesztő, milyen gyors reagálásúak egyesek.) A blog FB oldala itt érhető el: Mi Van Velem. Lehet követni, ha valakinek onnan egyszerűbb, mint RSS olvasóból. (Bár megjegyzem, nem vagyok biztos benne, hogy minden bejegyzést tükrözni fogok. Ezt a mostani közleményt például biztosan nem.)
  • Még mindig FB integráció. Az írások aljára kikerült egy ‘Share this’ gomb. Egyszer már volt ilyen kísérlet a blog történetében, de nagyon lelassította az oldal letöltődését. A mostani gomb már nem csinál ilyen disznóságot.
  • Alapvetően tetszik az új design, sikerült a navigációt is értelmesre belőnöm. Nem részletezem, ügyes vagy, ki fogod ismerni magad.
  • Meow biztos örülni fog az írások alján megjelenő előre-hátra navigáló linkeknek.
  • Egy dolog zavar, a főoldalon nincs túl sok infó az írások mellett. Például nem látszik, hogy a konkrét írás milyen kategóriába került. Ez ugye az Oroszlánkörmöknél okozhat majd némi gubancot. Meg az sem látszik, hány komment jött már a bejegyzéshez. Próbáltam belepiszkálni a php-be, de a Zafír skin alapján ez egyáltalán nem egyszerű, így lemondtam róla.
  • Legallyaztam egy csomó komponenst. Volt egy számláló, valahol 700000 körül járt. A kutya sem nézte. Leszedtem a fényképalbumok bélyegeit is az oldalhasábból. Rontotta a mostani letisztult vizuális élményt.
  • Próbáltam a fejlécbe visszacsempészni bivalyaput, de ez egy 11 évvel korábbi fénykép, sajnos túl kicsi a felbontása. (A Facebook-ra viszont pont jó lett.) Ehelyett kiszedtem néhány képet az izlandi kirándulásról, csináltam belőlük bannereket és ezeket rakja ki a motor véletlenszerűen. Nekem tetszik.

Nos, ennyi. Biztosan fogok még szívni vele, elég nehezen hiszem el, hogy egy délután lepörgött minden. Nem ehhez szoktam hozzá. De egyelőre jó.

(1)

Ne tudd meg, mennyire nem volt egyszerű nevet találni. Próbálkozások:

  • MiVanVelem: Azt mondta az FB, hogy túl sok a nagybetű.
  • Mivanvelem: Azt mondta, hogy kevés, adjak meg vezetéknevet is.
  • Mivanvelem Blog: Azt mondta, hogy ez üzleti oldal, menjek a fenébe.
  • Mi Van keresztnév, Velem vezetéknév: Ezt végre elfogadta, majd örömmel közölte, hogy rajtam kívül van még 900 Mi Van nevű user, akarom-e őket bejelölni ismerősnek. Mi van?

23 thoughts on “Új bőr és arckönyv

  1. Tetszik az is, hogy végre mobilon is jól használható az oldal, eddig mindig zoomolgatni kellett.

    Csak azt nem értem, hogy miért nem jók a magyar ékezetes betűk a Feedly nézetben (Androidon). Chrome esetén nincs semmi gond.

    • Hoppá, ezt el is felejtettem felsorolni. Igen, direkt kerestem responsive skin-t, mert nekem is hiányzott a mobilos olvashatóság.

      Viszont nálam teljesen jók az ékezetek android/feedly alatt.

          • Megnéztem forrás szinten is, és szerintem valami font-fallback probléma lesz. Úgy tűnik, hogy nálam a stock browser nem ismeri a szövegben használt betűtípust és behelyettesíti valamivel, ami nem teljes Unicode betűkészlet.

    • Nekem is hiányzik, gondolhatod. Egy csomó időt elcsesztem vele, mielőtt feladtam. Gondoltam, megkeresem a régi skin-ben és átmásolom. Ja. Már megtalálni sem volt könnyű, aztán maga a kifejezés is elég cifra volt (valami saját változókat használt függvényhívásokkor négy, egymásba ágyazott IF-ben), ráadásul az új skin annyira bonyolult, hogy ott meg sem találtam a kódban azt a részt, ahol a cím alatti sort jeleníti meg.

  2. Az viszont határozottan zavar, hogy a tegnap esti két írás, melyet letükröztem a Facebook-ra, nem jelent meg a saját hírcsatornámban. (Tesztelésképpen én is követem a blogot.) Tudom, az FB valami kiismerhetetlen algoritmus alapján dönti el, hogy mi jelenjen meg, de ha követek valakit és az kirak két írást is egyszerre, akkor csak illenék, hogy azok átjöjjenek. Hiszen azért követem.
    Másoknál működik?

  3. Nagy meglepődéssel láttam az új oldalt :) Haladni kell a korral, hiába.

    Az Fb oldallal kapcsolatban egy tanács – amit létrehoztál az természetes személynek tűnik, ismerősökkel, egyebekkel. A blognak oldalt lenne jó csinálni. Azon túl, hogy annak egy csomó statisztikáját lehet nézegetni, a nem természetes személynek létrehozott profilokat le is tilthatják. https://www.facebook.com/pages/create/?ref_type=logout_gear

    És +1 a reszponzivitás mellett, így már telefonon is könnyebb lesz olvasgatni :)

    • Most már tudom, hogy igazad van, de ennyire nem akartam elmélyedni a Facebook mélységeiben. Nekem ez így jó, ezt ismerem. Statisztika nem érdekel, mert egyrészt be van fűzve a google analytics, másrészt ad statisztikát a wordpress is, harmadrészt meg leszarom. Az egyik leginkább kontraproduktívabb dolog egy személyes blognál a statisztikák böngészése. El kell dönteni, hogy azért írod a blogot, mert ezek a gondolatok jönnek ki éppen belőled, vagy azért, hogy sok olvasód legyen.

      • Abszolút megértem, hogy a statisztika nem érdekel :-) Csak azért szóltam, hogy ne legyen meglepő, ha a fb kötekedne. Mostanában szigorítanak a dolgokon, fejlesztünk rá és nem könnyítik meg a dolgokat.

        • Kipróbáltam az FB Pages lehetőséget. Nos, a Jetpack plugin Publicize modulja csak FB profillal tud együttműködni, azaz hiába csinálnék Page-t, csak a privát profilommal tudnám összekötni, azt meg nem akarom.

  4. Viszont igazad van, az átállás után nem teszteltem, hogy a gooogle.analytics vette-e a lapot. Megnéztem, átállt az is. A WP statisztika meg durván kibővült a Jetpack plugin-nel, ami úgy egyébként az FB integrációhoz kellett. Szóval most van bőven statisztika, kár, hogy nem érdekel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *