Entrópia

Gyere buci, hammbekaplak.

Számomra természetes, hogy van. Definiáltuk a fizikában, a kémiában, a fizikai-kémiában, majd újradefiniáltuk a statisztikus termodinamikában, végül teljesen máshogy definiáltuk az informatikában is (lsd trollok), szóval mondhatni szénné lett definiálva.
Nem mintha ettől érthetőbbé vált volna.

A legegyszerűbb megközelítés az, hogy az entrópia az univerzális rendezetlenség felé vivő folyamat, illetve annak mérőszáma.
Nem is tudom… most jobb?

Kezdjük egy egyszerű példával. Van egy kertem. Ápolom, gondozom. Dísznövényeket ültetek, gyümölcsfákat nevelek. Permetezek, füvet nyírok. Öröm ránézni a kertre, öröm benne járkálni. Aztán valamiért nem foglalkozom vele tovább. Tíz év múlva már rá sem lehet ismerni: minden elgazosodott, a fákon élősködők vették át az uralmat, a dzsumbujban járni sem lehet, úgy elburjánzottak az életükért küzdő gyomok. Én, aki képviseltem a rendet, kiszálltam, helyettem pedig megjött az entrópia. Aztán el lehet mondani ugyanezt az épületekkel kapcsolatban is: ha magára hagyok egy házat, tíz év múlva már arra sem fogok ráismerni. Bedőlt tető, lepusztult vakolat, növényekkel benőtt szobák. Dolgozik az entrópia.

Ha a példákból indulok ki, akkor megalkotható az első definíció: mi, emberek, képviseljük a rendet, ezzel áll szemben egy folyamat, mely ezt a rendet elpusztítja. Ezt nevezzük entrópiának.
Fúj. A dög.

Csakhogy vannak más példák is. Például Eger és a gyerekkorom. Az a város, amelyikben felnőttem, már csak a fejemben létezik. A kertváros helyén lakótelep van, a gyár helyére kitüremkedett a strand, az uszoda és a fürdő helyén üdülő van, a tér melletti kocsmák helyén meg Makovecz uszoda. A játszóterek leépültek, a bozótos területeken, ahol játszottunk, hajléktalanok vették át az uralmat, mint gaz a kertben. Ezek bizony mind-mind emberi beavatkozások. A rendezettség felé mutatnak? Részben. De inkább arról van szó, hogy az emberek egyszer így képzelik el a rendet, egyszer meg máshogy és van, amikor sehogy. És mindig hozzáalakítják a környezetüket.

Dehát… pont ezt csinálja az entrópia is.

Nos, itt az ideje, hogy összerakjuk végre rendesen a definíciónkat. Az entrópia mindig egy folyamat. Az állandó változás folyamata. Egy olyan változásé, amelyben mindig – hangsúlyozom, mindig – az a résztvevő dominál, akinek számára a környezet éppen a legmegfelelőbb. Aztán ahogy változik a környezet, úgy kapnak erőre, vagy éppen halnak el szereplők. Mi, emberek, nem az entrópia ellenségei, hanem komponensei vagyunk. Most éppen nekünk áll a zászló a Földön, tehát kedvünkre alakíthatjuk a környezetünket. De látszik az is, hogy az entrópiát nem tudjuk legyőzni, abban a pillanatban, ahogy elrontunk valamit, vagy elbizonytalanodunk, egyből más optimumok alakulnak ki, melyek már nem feltétlenül nekünk kedvezőek.

Azaz az entrópia van mindenek felett. A rendezőelv pedig a változás, a változásra való készség, a mindenkori lokális optimumok gyors, vagy lassú keresése minden résztvevőtől … azaz röviden a kiszámíthatatlan rendezetlenség. Szörfözni tudunk az entrópia hátán, de legyőzni, azt nem.

2 thoughts on “Entrópia

  1. Termodinamika II főtétele Linuxra : Magára hagyott rendszer entrópiája csak növekedhet!

    Az információelméletbeli elnevezés egyébként Neumann Jánostól származik, aki így érvelt Claude Shannonnak, hogy így nevezze el a bizonytalansági függvényét: „Hívhatja entrópiának két okból. Első alkalommal a statisztikus mechanikában használták az Ön bizonytalansági függvényét, tehát van már neve. Másodsorban, és ez még fontosabb, senki nem tudja valójában mi az entrópia, így egy vitában Önnek mindig előnye van.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *