Day: January 5, 2015

Apróságok

Hangulatjelentés: az Örség sorozatot olvasom és Viszockijt hallgatok mellé.

—–

Más. Lebuktam. Most, hogy nem igazán tudok enni, nem hogy a karácsonyfa érintetlen, de még a fa alá rakott szaloncukrok nagy része is megvan. Két héttel karácsony után. Ciki.

2015

Ahogy korábban is írtam, 31-én déltájban nekiállt pokoli módon fájni a torkom. Szilveszter egyből lefújva, képtelen voltam bármit is lenyelni, rázott a hideg, szóval lényegében észre sem vettem, hogy átmentünk az új évbe. (Maximum annyiban, hogy makacsul próbáltam elaludni a petárdaháború közben.) Elsején kaptam a lányomtól valami csodagyógyszert, délutánra már, ha nagyon nehezen is, de tudtam nyelni. Ettem két tányér levest. Igaz, már reggel elkezdett fájni a fogam, de ekkor még azt hittem, hogy ez csak kisugárzás. Másodikán újabb adag gyógyszer, délutánra már kértem húst is és zöldséget is a levesbe. Jó lesz ez. Ja. Estére valami pokolian beindult a fogam. Olyan éjfélig hagyományos módon kezeltem (pálinka), de nem ért semmit. Megpróbálkoztam a régi trükkel (olvasgatni, aztán olvasásból belesüppedni az álomba, reggel pedig fájás nélkül felébredni), de nem ment. Pokolian fájt. Nejtől kaptam Voltaren Dolot, bekaptam kettőt, elaludtam. Egy órára. Utána felébresztett a fájás. Bekaptam hármat. Ez már két órán keresztül hatott, de utána újból jött az ébresztő. Nem részletezem, az éjjel elfogyott egy levél (10 szem). Reggel néztem meg a neten, hogy egyáltalán be lehetett-e volna szedni ebből ennyit. Naná, hogy nem. Sőt. Nem részletezem, szépen le van írva, ezt emelném csak ki:

Túladagoláskor azonnal értesíteni kell a kezelőorvost, vagy a gyógyszerészt, vagy késedelem nélkül az orvosi ügyelethez kell fordulni. Azonnali orvosi ellátásra lehet szükség.

Nekem mákom volt, se infarktust nem kaptam, se sztrókot, de még a gyomrom sem lyukadt ki. Egyedül hasmenés tört rám, de mivel szinte semmi nem volt a gyomromban, nem volt veszélyes.
Csak hát… délelőtt 10 volt, a fogam még mindig pokolian fájt, fájdalomcsillapítót pedig immár nem mertem bevenni. Semmilyet sem. Január 3, szombat. Még a fű sem nő.
Nézzünk szét a neten, hol van ügyelet. Nem egyszerű a helyzet, nekem már alul-felül hidam van, az alá kell belekukucskálni, esetleg bele is nyúlni. Három rendelő jöhetett szóba. Az egyiknél fel sem vették a telefont, a másik kettőnél este nyolcra, illetve kilencre kaptam időpontot. Maradt a szimpatikusabb, kilencre. Addig viszont otthon kellett üldögélnem, minden fájdalomcsillapítás nélkül. Várni a kilenc órát. Az ágyammal szemben van egy nagy óra, számtalanszor néztem rá reménykedve, de mindig csak 3-4 perccel mutatott többet. Ha a négy év alatt, amíg eperohamokat kellett éjszakánként átvészelnem, nem tanultam volna meg, hogyan lehet hosszútávon erős fájdalmat elviselni, simán megbolondulhattam volna. Négy óta tájban jött a szájzár, onnan félóránként erőből feszegettem szét a számat. Hogy legalább kezelni tudják. Á, nem fájt.

Ja, majdnem kifelejtettem. Fiam elkérte szilveszterre az autót, aztán mivel még nem volt rajta téligumi (az első héten terveztük), így elég csúnyán megpadkázta az egyik felnit. Még hazakacsázott vele, de másodikán, pénteken, amikor elvittük a gépet valami futóműves-gumishoz, majdhogynem kidobtak. A felnit nem is voltak hajlandóak visszarakni, maradt a pótkerék, ami ennél az autónál virsli szélességű vészpótkerék, azaz mankó. Azzal vánszorogunk haza, hogy majd hétfőn megpróbálunk szerezni felnit.

És ezzel kellett bevánszorogni a fogászati ügyeletre is. Esőben, jégben, hóban. A vezetés minden percét élveztem. Közben folyamatosan beszéltem Nejhez, mindegy mit, csak mozogjon az állkapcsom. Ne görcsöljön össze.

Este a fogorvosnál. A röntgen után kiderült, hogy a híd alatt két fog is be van gyulladva. Tekintve az állapotomat, a doki nem merte megkockáztatni a műtétet. Befecskendezett egy adag hyperolt, kaptam egy antibiotikum fürdőt (tamponok és valami nagyon keserű cucc), aztán megegyeztünk, hogy vasárnap este megyek vissza. Dupla gyökérkezelésre. Hídon keresztül.

Párbeszédek a dokival.

– Vett be valamilyen gyógyszert?
– Igen. Voltaren Dolot. 10 szemet.
– Maga nem normális.
– Éjszaka, fájdalomtól ordítva tényleg nem.

– Írok fel antibiotikumot.
– Attól nekem menni szokott a hasam.
– Egyen hozzá kefírt vagy joghurtot.
– Ezektől maguktól is szokott menni.
– Akkor egyen…
– Tudja mit, hagyjuk. Négy napja nem eszem, úgysincs semmi a gyomromban. Ha megy, akkor legfeljebb üresen megy.
– Négy napja?
– Ja. Volt egy gyors, de erős torokgyulladásom, utána jöttek a fogak.
– Tud élni.

– Ha ezen túlleszünk, az alsó hidat majd cserélni kell. Egy ilyen 8-10 évet bír, a magáé meg már 12 éves.
– De ez nem úgy van, hogy a ragasztó annyira erős, hogy ha leveszi, akkor jön vele a fog is?
– Lófaszt.

Szimpatikus fazon. Nem sokat kertel.

Hazajöttem és most már működött az alvásba olvasás. Majdnem délig aludtam és mandarint majszolva vártam az újabb estét. Ekkor már nem fájt annyira pokolian, de azért még elég erősen. Ja, meg nyeltem négyóránként az antibiotikumot. Bentmaradt.
(Nem tudom nem észrevenni, hogy az egész balszerencse-sorozat mögött a háttérben meghúzódik egy szerencsesorozat is. Túléltem a durva gyógyszertúladagolást, amikor kellett, akkor maradt bent az antibiotikum és a kocsi is csak pont annyira sérült, hogy ha kellemetlenül is, de lehet vele vánszorogni.)

Aztán vasárnap este az újabb futam. A gyulladás még nem igazán csillapodott, az ínyem továbbra is be volt dagadva.
– Tudja mit, menni fog ez érzéstelenítés nélkül is – vigyorgott a doki.
– Mivan?
– Nem merem érzésteleníteni, nagyon érzékeny az ínye – magyarázta – de itt látok egy teljesen elhalt fogat, annak le tudunk fúrni az aljáig és azon keresztül ki lehet szipkázni a gennyet a mellette lévőkből.
– És ha a fog nincs elhalva?
– Kockázat nélkül nincs nyereség.
– Aha.
– Jelezzen, ha fáj.
– Kézleharapás jó lesz?
– Nyugi, nem fog fájni.

Nem voltam nyugodt. De aztán csak fúrt és fúrt, egyszer hegyet is cserélt, majd fúrt tovább, nekem meg még mindig nem fájt, szóval tényleg el volt halva a fog. Jött a babramunka én pedig teljesen ellazultam. A nehezén túl vagyunk. Reszelés, fertőtlenítés, és ez sokáig. Így szokott kinézni egy gyökérkezelés. Aztán az egyik spriccolás után olyan éles fájdalom hasított a fogamba, hogy majdnem kirúgtam a rendelő falát. A kezelésnek ezzel vége is lett. Jó félóra kellett, hogy annyira lenyugodjon a fájás, hogy a doki újra bele tudjon nézni, de már nem mert semmit sem csinálni. Kaptam újabb tampont, várjuk, hogy a genny valahogy kijöjjön, hétfőn este pedig megint megyek.

És persze holnap már munkanap, amibe valahogy bele kell szuszakolnom a felnivadászatot és a kerékcserét, Nej szegény mehet ilyen tré időben busszal, este pedig újra fogorvos. Én pedig kezdem gyengének érezni magamat és ami a legmeglepőbb: fázom. Én, aki nemhogy jól viseli a hideget, hanem szereti, mostanában fázom. Belülről.

Kiváncsi vagyok, milyen lesz ez az év, ha már így kezdődik.