Szent Adminisztráció

Pedig olyan kellemes napnak indult. De aztán eszembe jutott, hogy lehangolóan el vagyok maradva az adminisztrációs tevékenységeimmel. Az adóhivataltól ugyan megkaptam az engedélyt, de még nem éltem vele.

Számlázóprogram bejelentése. Mert. Határidő november 15, az elmaradás büntetése 500e forint. A legtöbb adatot megtaláltam a gyártó weblapján, de… mikor vettem?… mikor használtam először? Jézus. Előtúrtam. Kitöltöttem. Beküldtem. Nem is volt olyan veszélyes. Aztán a havi járulékbevallás. Kötegelt űrlap. Ezzel már elvoltam pár órát. Különösen, mire megtaláltam, hogyan kell kezelni a köteg különböző, de valamilyen szinten összetartozó űrlapjait. Viszont most már egész jól elboldogulok az ÁNYK-val. (Mondjuk az elindítása kész őrület. Egy batch fájl indítja, pontosabban indítaná. De csak akkor kapok konzolt, ha beleírok a fájlba egy pause parancsot. És azt is csak akkor, ha Totalcommander-ből indítom. Shortcut-ból nem megy. Biztos be lehetne faragni, de menjenek a fenébe.)

Végére hagytam a legegyszerűbbet: belakni az Államkincstárnál nyitott számlámat. Némileg zavaró, hogy legalább három különböző weblapjuk van és csak az egyiken működik a usernév/jelszó páros. Na, ez… Egyedül a jelszót tudtam, azt egy lezárt borítékban adták ide. De mi a felhasználói nevem? Emailcím? Nem nyert. Pedig mind a két belépési lehetőségnél kipróbáltam. Van még egy számlaszámhoz hasonlító, számlaszám nevű valamim. Ez lehet? Aztán az egyik oldalon a kérdőjelre kattintva kiírta, hogy igen, ezt kéri. Remek. Belépés, jelszó módosítás. Ez is megvan. Nézzük, hogyan tudok ide utalni. Mert ez a nyolc számjegy, amit adtak, számlaszámnak eléggé karcsú. Adataim rovat… semmi. Máshol meg még kevesebb. GyIK. Igen, itt van. De mi? Azt mondja, a számlaszámot valami Befektetési Szolgáltatási Szabályzat 1. számú függelékében találom. Kérdezzem meg az ügyfélszolgálatot. Vagy keressek rá a weblapon. Azt elegánsan elhallgatták, hogy melyiken. Mind a háromnál beírtam a keresőbe, persze nem talált semmit. (Ezt már ismertem, a NAV oldalán sem találta meg a kereső az űrlapokat. Gugliból sikerült csak.) Az egyik weblapon találtam ‘Szabályzatok’ linket, persze ilyen BSZSZ nevű nem volt, de akadt helyette tíz másik. Letöltögettem, megnéztem mindenhol az 1. függeléket, semmi. Megnéztem ezen az oldalon is a GYIK-ot és megtaláltam ugyanazt a szöveget, mint a másikon, de itt már volt link is arra a bizonyos szájbanyomott BSZSZ-re. Innen már csak két átirányításra volt a keresett függelék, és voilá, sikerült egy óra alatt kinyomoznom, hogyan tudok pénzt utalni a számlámra: a konkrét irodának van egy központi számlaszáma (nem ám mindenki külön számlaszámot kap), az utalásban pedig a közlemény rovatba kell beleírnom azt, amit számlaszámnak neveznek a szerződésben. Huh. Egyszerű, nem?

Hogy az összesnek szakadt volna be a feje, mint a kullancsnak.

Ismét Róma 02/02

2014.11.03; hétfő
Jórészt keresztények

Nagyon hiányzott már a bolt. Reggel hétkor kisétáltam a konyhából nyíló teraszra, onnan pont ráláttunk a bolt ajtajára. És igen, el volt húzva a vasrács. Összekaptuk magunkat Nejjel, leszaladtunk. Bementünk a boltba, ahol egy rakodószerű ember közölte, hogy csak nyolckor nyitnak. Oké. Vissza a lakásba. Bevettem magam a fürdőszobába. Nyolc után nem sokkal megint lementünk. Ugyanaz a pacák fogadott és közölte, hogy a bolt fél kilenckor nyit. Kiírva természetesen semmilyen nyitvatartási idő nem volt, elvégre Olaszországban vagyunk. Nekem ekkor ment fel az agyvizem, remélem, az átkokból semmi nem valósult meg, mert a fele is elég lett volna egy kisebb város elpusztításához.
Most lefelé indultunk el és igen, egy sarokra találtunk is egy nagyobb és jobban felszerelt boltot, mely ráadásul már nyitva is volt. Megvettünk mindent, sőt, volt zöld torpedó koktélparadicsom is, mely annyira levett a lábamról, hogy még az oliva verdét is hanyagoltam. A borok egy kicsit drágábbak voltak, de még belefért. És volt friss kenyér is, azaz nem kellett elmenni a világvégére a pékségbe. Határozottan kiegyenesedett a nap, bár igazán csak a reggeli utáni szivarnál csitultak el bennem a hullámok.

Eredeti terv szerint ma bérletes nap jött, azaz megnézzük a négy nagy bazilika közül az utolsó kettőt, aztán leugrunk Ostiába, megnézni a romvárost, meg a tengerpartot. Ezt közösen átvariáltuk: eddig ugye nem sikerült megnézni magát a várost nappal, az meg vonzóbb, mint a régi romok, még akkor is, ha a fényképek alapján egy kicsit olyan Pompei jellegű az élmény. Még feldobtam az ifjúságnak, hogy menjenek be ma a Colosseumba, Nejjel kint megvárjuk őket. (Mi már láttuk, nem egy nagy élmény, legalábbis nem ér meg újabb 24 eurót.) Nem éltek vele. (Már itthon találtam egy érdekes információt: állítólag akinek aznap van a születésnapja, ő és a társa ingyen is bemehetnek. Mit ád az ég, lányomnak pont aznap volt a születésnapja, szóval még csak pénzbe sem került volna. Ezt csak azért írom, hogy illusztráljam, még a leggondosabb tervezés során is sorra jönnek a meglepetések. Két évvel ezelőtt ugye az Annual Culture Week kavarta össze a jól megtervezett menetrendet.)

A Szent Pál bazilikában kezdtük. Ez eléggé kint van a pében. Mivel Ostia nélkül már nem vettünk bérletet, célszerű volt ezzel kezdeni, így a reggeli – 100 percig érvényes – metrójeggyel egyből ki is mentünk a város másik szélére. (Elképesztő, mekkora tömegek vannak a metrón. Rómában csak két vonal van, mivel az egész város régészeti terület, nem lehet fúrni a föld alatt. Így ezen a két vonalon mozog a város, plusz a kétszerannyi turista.)
Itt azért nosztalgiáztunk Nejjel, két évvel ezelőtt ennek az állomásnak a környékén laktunk.

From Róma 2014

A bazilika nem változott semmit, most is nagyon impozáns volt. Szerencsére immár elkerültük a misét, kényelmesen be tudtuk járni a templomot.

Utána egy újabb nagy kaland a metrón, a Vatikánnál szálltunk ki. Abban a pillanatban kiéhezett szúnyogokként repültek ránk a mindenfélét eladók, a gyanúsabbnál gyanúsabb idegenvezetők, az ügynökök, na meg a szelfigépeket áruló páriák.
– Nézdd már apa, azokat a szerencsétleneket! – mutatott néhány emberre Barna.
– Igen, mi van velük?
– Hát, tablettel fényképeznek. Azok hogyan fognak szelfizni ezekkel a mobiltelefonokra méretezett gépekkel?
– Nos, ez egy piaci rés. Gyártasd le, aztán hozzál be Afrikából egy hajórakomány rabszolgát és már el is tudod árasztani Rómát. Aki nem tud eladni napi tízet, azokat meg eladod a vágóhídon. Ezt muszáj, mert egyébként nem lesznek elég agresszívak.

Lassan átverekedtük magunkat a hiénákon. A Szent Péter téren kibukkantunk az oszlopok alól… és lehidaltunk. Onnan, ahol tavaly beálltunk a sor végére, most nem láttuk a végét. A biztonsági ember bátorítgatott, menjünk csak nyugodtan, meglesz az, de számítsunk rá, hogy legalább egy órát kell sorban állnunk. Derék.

Ráérünk, így gondolkodjunk el, miért is vannak ilyen messzire ezek a főbazilikák? A Szent János bazilika a legrégebbi, az történelmileg került oda az egykori Laterán villa helyére. A Maria Maggiore helyét maga Mária jelölte ki egy nyári hóeséssel. Néró idején durván mentek a keresztényüldözések, ezeknek lett áldozata Péter is és Pál is. Pál először igyekezett lelépni a városból, de kifelé menet megjelent neki Jézus (Quo vadis, Domine?), erre Pál elszégyellte magát és visszament. Az Ostia felé vezető úton kapták el és mivel római polgár volt, nem halhatott kínhalált, így egyszerűen csak lefejezték. Ezen a helyen van ma a Szent Pál bazilika. Péter nem élvezett ilyen bánásmódot, őt a többi kereszténnyel egyetemben keresztre feszítették. Persze Péter sem volt kispályás, lazán közölte, hogy őt inkább fejjel lefelé szögezzék fel (#yolo #swag). Így tudták később beazonosítani a maradványait a vatikáni domb alatti tömegsírban. (Mindenki másnak a keze hiányzott, mert annál fogva vágták le a keresztről. Péternek viszont a lába nem volt meg.) Ez alapján került Péter temploma a vatikáni dombra. Meg ugye kősziklára építem a váramat. (Én kérek elnézést.)

Meglepő módon kábé félóra alatt bejutottunk. A csajok elmentek vécére, mi meg leültünk a külső, azaz legszélső lépcsőre, közvetlenül a klotyi mellett. Na, ez nem tetszett az egyik őrnek, felállított minket.
– B@zdmeg, szerinted hányfelé rúgta volna szét a seggedet ennek a templomnak a névadója, ha felállítottad volna a megfáradt vándort a háza elől? – morogtam magamban, de nem balhéztam. Utána viszont már figyeltem a fiatal fekete hapit, miket rendezkedett. Sokat. Mindenkit felállított, még a kisgyerekét kezében tartó anyukát is. Megszabta, merre menjenek az emberek. Az anyukához tartozó apuka hozta volna a csomagmegőrzőből a babakocsit, de nem mehetett egyből az anyukához, csak nagy kerülővel, pedig ez egy szabadon bejárható lépcső volt. Tipikus saját hangyaf@sznyi hatalmától megrészegült helóta, az volt.

From Róma 2014
From Róma 2014

Bejártuk a templomot, még mindig impozáns. Nagy, meg túl pompás, de jól áll neki.

Utána Róma nappal. Elképesztő, mennyire higgadtak a sirályok, fotómodellként pózoltak az őket fényképező tömegeknek.

From Róma 2014
From Róma 2014

Visszasétáltunk az Angyalvárhoz, Navona tér, a Pantheon mellett meglepő találat: egy szupermarket. Meleg is volt, szomjasak is voltunk, így vettünk négy doboz sört. Megnéztük végre belülről is az ősöreg (több, mint kétezer éves) templomot, biccentettünk Raffaellónak, aztán az épület mellett leültünk egy elhagyatott sarokba, elkortyolni a söröket. Megtaláltuk az alkalomhoz illő helyet, csatornaszag, fel-alá rohangáló patkányok. Jó kis süllyedés volt, az első napon még Ebola elleni futóversenyt néztünk a Maria Maggiore mellett, most meg együtt sörözünk a patkányokkal.

Találtunk egy szimpatikus ajándékboltot is, mindenki megvette a szokásos marhaságokat. Barna a bólogató pápák között versenyt indított és a legtovább bólogatót vette meg. Volt egy irtó gagyi Colosseum makett, ezen elmutogattam a kölyköknek, mit is láttak volna, ha bejutnak a belsejébe. Nagyon gagyi volt.

From Róma 2014

A fenti kép egy rejtvény. Tessék megtalálni a hűtőmágnesek között a kakukktojást.

Aztán belefutottunk a parlament mellett valami tüntetésbe, utána pedig turistacsapásokon átharcoltuk magunkat a Trevi kútig – még mindig ocsmány, sőt, nappal még lehangolóbb – majd Spanyol lépcső.

From Róma 2014
From Róma 2014

Aztán Piazza del Popoló. Most már meg tudtuk nézni a St Maria templomot is.

From Róma 2014

A bejárattól balra igen látványos képek vannak, valami Raffaellótól meg Berninitől, arrébb meg Caravaggio-tól, meg hasonló alakoktól.

Innen dorbézolni mentünk. Tegnap este láttunk egy szimpatikus pizzázó helyet, hagyományos fatüzelésű kemencével, jóképű pizzákkal. Igyekeztünk elvonatkoztatni attól, hogy darabja 10€ volt, inkább az élményre koncentráltunk. Elücsörögtünk. Utána metróval haza, még beugrottunk abba a vacak boltba, zöld paradicsom, édesség rágcsálásra, ásványvíz, meg egy 1,1 kilós parmezántömb. Nej szerint 15 euróért szinte ingyen volt. Szuvenír. (Én már nem szóltam, ott lapult a táskámban 12 doboz Toscano duplaszivar.)
(Az utóbbi napokban itthon mindenki parmezánt eszik, még a pirítós kenyérhez is. De még mindig nem fér bele a sajttartóba.)

Útvonal: nappali séta (gyalog)

Este vacsora. Nekem valahogy nem volt étvágyam, elrágcsáltam egy kiló zöldparadicsomot, meg egy kevés Pringles-t, de a család nem fogta vissza magát. A borok is fogytak, ugye utolsó este, ki kellett pucolni a hűtőt. Az este hangulatát némileg elrontotta a szállásadót képviselő hölgy. Mivel a következő napon kora hajnalban indulunk, így abban maradtuk, hogy a letétet (158€) előző este adja vissza, miután átvizsgálta a lakást. Este nyolcra beszéltük meg a randevút, persze fél tízre érkezett. Közben nem mertük folytatni a borozást (mégiscsak tárgyalni kell majd vele), nem mertem szivarra gyújtani a teraszon (egy kevés füst mindig beszivárgott a lakásba), végül mindenki ledőlt az ágyába kütyüt nyomkodni. Persze a nő mentegetőzött, meg szégyellte magát, de nem tudtunk mosolyogni. Rendesen elrontotta az esténket, arról nem is beszélve, hogy nekem már azon járt az agyam, hogy és akkor mi van, ha nem is jön el? Ahogy elment, még elfogyasztottuk az utolsó üveg bort, én még kimentem a teraszra egy toszkán szivarral, aztán gyors alvás. Reggel 4.30-kor ébresztő.

2014.11.04; kedd
Hazautazás

A Terravision busz 6.30-kor indul a Terminitől, az első metró 5.30-kor a külvárosból. A metró 20 perc alatt van ugyan a pályaudvarnál, mégis azzal kellett menni, mert… olasz tömegközlekedés. Egyszerűen nem lehet a káoszban kiszámolni, mennyi időbe telik megtalálni a buszt, elintézni a formaságokat és feljutni a buszra.
6.00-kor ott álltunk a Termini mellett, a busznál. Nagyjából a sor közepén. Azaz ekkor még ránézésre minden rendben volt. Aztán kijött egy köpcös faszi és kiabált két mondatot olaszul. Erre a sor fele átvándorolt egy másik helyre. A maradék magyarok nem értettek semmit, de utánuk mentünk. Így kerültünk a sor végére. Aztán egyszer csak beállt egy busz, a tömeg megrohamozta, emiatt persze nem tudtak leszállni róla, jó kis tömegverekedés alakult ki az elején, nem is bántuk, hogy kimaradtunk belőle. Aztán valahogy a tömeg felkapta, hogy ez a busz a Fiumicino reptérre megy. Kiírva persze semmi nem volt, sem a busz elejére, sem a megállóba. Pont elment mellettem a köpcös, elkaptam.
– Fiumicino or Ciampino? – kérdeztem élesen.
– Si. Fiumcino. Ciampino – válaszolt, majd elment. Hülyén néztem utána.
Beverekedtem magamat a tömegbe, megkerestem a sofőrt.
– Fiumcino? – mutattam rá a buszra.
– Si.
– Ciampino?
– Si.
Ezek teljesen hülyék.
Ekkor jött oda a köpcös és nekiállt követelni a jegyemet. Mutattam neki a kinyomtatott jegyet. (Online rendelés, befelé jövet elég is volt ennyi.)
– Há, ez nem elég! – harsogta – Menjek, kérjek boarding card-ot!
Anyátok. Kiálltunk a sorból. Elmentem a közeli irodába, leadtam a papírt, letépték a felét, majd kaptam négy darab zöld boarding card-ot. Visszamentem.
A busz közben elment. A köpcös sajnos nem. Álldogáltunk. Jött egy újabb busz és ravaszul a sor végére állt. Így teljesen váratlanul pole pozícióba kerültünk. De jött megint a köpcös. Kirángatta Nej kezéből a boarding pass-t, majd meglengette és nekiállt hadarni olaszul. Nej meg kapkodott a jegye után. Végül visszakapta. Én közben levettem, hogy most végre jó helyen vagyunk, valszeg erre a buszra csak a zöld kártyával lehet felszállni. Némi közelharc, nehéztüzérségű ordibálás (egy csomó feljutni vágyó embernek nem volt zöld kártyája, akadt pl. akinek bérlete volt, de kártyája nem, ezeket mind arrébbpofozták az ajtóból), mindegy, egyszer csak fent voltunk. És még szerencsések is voltunk, mert láttuk, hogy a tömegben vagy tucatnyi embernek már csak szürke kártya jutott, azaz csak a következő buszra fértek fel. Ha ezt annak fényében értékelem, hogy a hosszú és hasonló tömegjelenetekben bővelkedő security check után a reptéren ezzel a busszal pont félórával a boarding megkezdése előtt értünk a kapuhoz, akkor igencsak szerencsénk volt, tekintve, hogy a következő busz fél órával később indult. Ha éppen nem robbant le valahol.
Végül a buszunk 6.40-kor mozdult meg, azaz ez a tipikus olasz cirkusz 40 percig tartott. Itt tényleg nem lehet biztosra menni.

A reptéren elképesztő tömeg volt. Ez egyben meg is oldotta a dilemmánkat. Ryanair esetében ugyanis helyjegyek vannak, tehát nincs értelme korán sorban állni. Nem jutunk vele jobb helyekhez. Csakhogy a gépre csak az első 90 ember viheti fel a csomagját, utána már hajlamosak elszedni és a csomagtérbe rakni. Az én táskámban például ott lapult két drága mobiltelefon, egy Kindle, egy Samsung tablet, meg párszázezer forintnyi fotós felszerelés. A szóbeszéd szerint csak a gurulós bőröndöket veszik el, nekem meg hátizsákom volt, de a fene sem meri ezzel a felszereléssel megrizikózni a vaddisznó rakodómunkásokat, meg a reptéri szarkákat. Szóval mégiscsak be kell birkulni a sorba. Ezt a problémát oldotta meg a reptér, ugyanis akkora tömeg volt, hogy nem akadt egyetlen szabad ülőhely sem. Ha meg már úgyis állni kell, akkor miért ne a sorba álljak be?

Útvonal: Róma – Budapest (repülőgép)

És ennyi. A gép időben indult, időben érkezett. Fanfár. Haza is taxi, a két gyerek délután zéházik, nem értünk rá buszon zötykölődni egy órát.
A macskák még nem bírtak alagutat ásni a lakásba, bár az elhatározásuk már szemmel láthatóan megérett rá.

Linkek:

ps.

Mai újsághír:

A legmagasabb fokú meteorológiai riasztást rendelték el Rómában és a közép-olaszországi Lazio tartományban a monszunszerű esőzések miatt.
Csütörtökön nem nyitottak ki a felsőoktatási intézmények, és sokan a munkahelyükre sem tudtak eljutni. Az olasz fővárosban a rossz idő megbénította a közlekedést, több metróállomást lezártak. A főpolgármester arra kérte a lakosokat, csak szükség esetén hagyják el otthonaikat.
mno

Na most két dolog lehetséges: vagy nem figyeltek odafent és elnézték pár nappal a felhőszakadás időzítését, vagy a családban valakinek sokkal jobb karmája van nálam. De mindegy is, ezt most megúsztuk.