Rönk

Egyszer majd lesz ebből egy hosszabb fényképsorozat is, de most akkorát léptünk előre, hogy nem tudok nem írni róla.

From MiVanVelem

Ma érkezett meg ez a jószág, De mire ideért…

Eredetileg péntek délutánra ígérték a kiszállítást. Egyeztettem a fiammal, itthon lesz, ennek nagyon örültek, mert azért böszme nagy ez a jószág és át kell emelni a kerítésen. A 80 centi magas kerítésen, ahogy előzetesen jeleztem. Aztán csütörtök este Barna szólt, hogy bocs, mégsem, egész hétvégére mozijegye van, reggel felhívtam a szállítót, hogy hozzon még egy embert, de ekkor már elindultak, szülni meg útközben nem tudtak, nő nélkül eleve nehéz is lett volna. Viszont közölték, hogy jó hírük van, már délre itt lesznek, melynek annyira azért nem örültem, volt tízkor egy videókonferenciám, volt még vagy félóra előkészítő munkám, na meg pénz sincs itthon és végre-valahára kocsi sem. (Igen, ez jó hír, Nej másfél év után végre hazaköltözött a világ végéről, igaz, egyből vitte is az autót.) Nyilván mehettem volna bringával is a bankautomatához, csak éppen szakadt az eső. Aztán 11-kor váratlanul elállt, gyorsan nyeregbe pattantam, letekertem az Auchanba, ahol az eddig évek óta hibátlanul működő Erste automata éppen beadta a kulcsot, sebaj, volt mellette K&H, igaz csillió pénz az illeték, meg K&H lett volna sokkal közelebb is, de egyszer élünk. Skera haza, visszafelé elkapott az eső, de úgyis zavart már, hogy túl száraz voltam. Terepelőkészítés. Huh. Jöhetnek. Pihenésképpen takarítás, de már jöttek is.

– Ez a 80 centis kerítés? – húzta fel a szemét a hapi.
– Hát, igen. Nem annyi?
– Van ez 150 is.

Utólag lemértem, 130 centis. Jelzem, ez nem volt egyszerű szőrözés, zárt kocsival hozták, a platón max 10 centit tudták megemelni a cuccot, tehát tényleg nem volt mindegy, hogy 80 vagy 100.

Beindult a tolatgatás. Hopp, egy cserszömörce. Uralkodtam magamon. Majd ültetek újat. Szóltak, hogy szedjek le kerítésléceket. Már a második csavar megfogott. No way. Fejvakarás. Végül valaki kitalálta, hogy még a platón leszedik a bútor tetejét, utána meg már át lehet emelni a kerítésen a platóról indulva. Így is lett. Bent maradtam a kerítésen belül, hogy majd beadják és elkapom. Megemelték. Jött. Átvettem.
– Hé, menjél be és segítsél a bácsinak! – szólt oda a főnök az egyik melósnak.

Bácsi. Harmincas fazonoktól. Srácok, most ugrott a borravaló fele.

De végül csak bejött és a helyére került. A kert is megúszta, sőt, a cserszömörce is visszaegyenesedett, pedig rajta állt a teherautó vagy húsz percig. Kemény növény.

És most itt van. Messze nincs még készen a közösségi hely, de végre már látszik belőle valami. Remélhetőleg lesznek még itt vidám kertipartik, de az sem elhanyagolható, hogy most már esőben is ki tudok ülni szivarozgatni, úgy, hogy nem zavarja a füst a szomszédot.

From MiVanVelem

Rögtön ki is próbáltam egy emberes szivarral. Ezt csak úgy nevezem, hogy Szomszédbosszantó. A méretei konkrétan: 10*66. Ezt el is magyarázom. Az első szám a szivar hossza collban. Tudni kell, hogy átlagos kereskedelmi forgalomban a 7 collos szivar még nem ritka. Elvétve akad 8 collos is (President, Double Corona), de azok már extrémnek számítanak. 9 collos elméletileg létezik (Gran Corona), de még nem találkoztam vele. 10-es pedig nem létezik. Gondoltam én eddig. Ráadásul ez a bébi nem is az a hosszú, de vékony fajta. A második szám ugyanis az átmérőre vonatkozik. A mértékegysége gauge, mely a coll 1/64-ed része. Normál kereskedelmi forgalomban max. 60-as szivarok vannak, de ezek általában 6 coll hosszúak (gordo méret). Eltekintve egy egészen extrém példánytól (Puros Indios Indio Chief, 18*66), eddig még nem is láttam 1 collnál vastagabb szivart, de erről tudni kell, hogy ez tényleg egy extremitás, jelenleg ez a világ legnagyobb, még szívható szivarja. Erre itt van ez a nemistudommineknevezzem… és vastagabb egy collnál (ugye pont a 64-es méret lenne 1 coll), ráadásul tíz coll, azaz 25,4 centi hosszú. Ilyen szivar nincs. Én meg véletlenül vettem belőle tíz szálat. Fillérekért. Mert az volt a méretnél megadva, hogy corona gorda (hagyományosan 5 5/8*46), és meg sem fordult a fejemben, hogy cövek méretű szivarokat kapok.
De mindegy, itt van, és mivel lehetne stilszerűbben felavatni ezt a kertibútort? A legnagyobb szivarral, amelyhez eddig közöm volt.

ps.
Négy órával ezelőtt gyújtottam rá. Még mindig ég.

6 Comments

  1. Szia,

    A beszerzesi forrast megnevezned? En is keresek vmi hasonlo kerti hazikot a tonkrement OBI-s saletli helyett. Arerzekeny vagyok, gondoltam jol korbenezek.

    Koszi
    Sztupi

  2. Nem először állapítom meg, hogy “kicsi a világ”. :)

    http://i.imgur.com/msZcUrw.jpg

  3. @Sztupi: Weboldalt nem tudok adni, de még a cég nevét sem tudom. Az M5 bevezetőtől nem messze (Méta utca) voltak kirakva mintabútorok egy zöldséges mellé, tőle kaptam egy telefonszámot. (06-30-2184763) A teherautón valami nádazós cég neve szerepelt.
    Az árak:
    – új kertibútor: 110e + áfa
    – kiállítási darab, kicsit már kopott: 120e bruttó.
    A szállítás Budapesten volt ingyenes, hozzátok nyilván drágább lenne.

  4. @Payskin: Azért ez nem ugyanaz. A miénknek egy darab deszkából van az ülése, a tető pedig két réteg nád között egy nylon.

  5. Koszonom szepen !

  6. Nem ikrek, csak “testvérek”. ;) Persze, az is lehet, hogy két teljesen különböző csapat terméke, de a stílusbeli hasonlóság letagadhatatlan.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading