Azok a szürke hétköznapok

Már a reggel jól indult. Egy oldalára fordított dobozos tej szivárgott a hűtőben, naná, a legfelső polcon, így minden tocsogott a tejben. A macskák persze öngyilkos akciókkal követelték a reggelijüket, de meg kellett várniuk az éhgyomorra beveendő gyógyszereimet, aztán mielőtt Picúr felgyújtotta volna magát, kaptak szárazkaját, és csak ekkor jöhetett a hűtő kipakolása… helyett a kávéfőzés, mert figyeltem a prioritásokra. Nyilván a hűtőre is sor került, rohadt guszta volt a kolbászokról, uborkákról, vajról törölgetni a tejet. Kész szerencse, hogy amíg nincs kávé, addig különösen tompa a valóságérzetem. Így azt sem engedtem be a tudatomba, hogy a konyha úgy néz ki, mint egy cigánytábor, ugyanis a hétvégén elindult a víz kifelé a konyhaszekrény alól, nagyjából a mosogatógép környékén, hétfőn persze hívtam szerelőt, meg is találta, hol csúszott szét két cső, de addigra már minden elázott a konyhaszekrényben, így kipakoltam mindent a konyha közepére, meg a pultra, aztán vártuk, hogy száradjon a szekrény. Természetesen mosogatni sem lehetett, így a hétvégi mosatlan is hegyekben állt. Mondom, kifejezetten jól jött, hogy ekkor még csak öt centire láttam magam előtt.
Kávé, szivarka, napi sajtó a teraszon, aztán rohanás a tüzépbe zsákos sóderért. Nem, ez nem valami fixáció nálam, egyszerűen arról van szó, hogy a közösségi tér alapját már szombaton meg akartam csinálni, de a hőség délutánra kiszívta az erőmet, vasárnap kiderült, hogy egy domb megszivatott, és vagy ferdén rakom le a járórészt, vagy szerzek valahonnan földet, ehelyett jött végül a sóder, melyet hétfőn be is tudtam szerezni, de kiderült, hogy keveset vettem, így kedden is el kellett mennem, de ekkor már igen sietősen, mert még a beígért vihar előtt be akartam fejezni, mivel semmi kedvem nem volt sárban tocsogni. Ez majdnem sikerült is, tényleg kevésen múlott, de az első felhőszakadás pont akkor zuhant le, amikor a játszósruhámba beöltözve nekiálltam földet planírozni. Ekkor már dafke sem hagytam abba, így a hátralévő munkát zuhéban végeztem el. Az utóbbi napok kánikulája után még jól is esett. Az a nyomorult eső is.
Délután kettőre végeztem – a föld még így is kevés lett, a macskák nagy örömére, mert ekkora óriási klotyóról még csak nem is álmodtak – pohár bor, meleg zuhany. Ebéd. Bementem a konyhába és ekkor már sajnos láttam is, hogyan néz ki. Nem is gondolkodtam bonyolult ételben, az úgynevezett Hűtőszekrény Maradék fogást készítettem el, azaz összeborítottam minden félrerakott kaját a wokba (székelykáposzta, lecsó meg lányom valamilyen egzotikus öntete), feljavítottam hagymával és kolbásszal, na meg némi csipős fűszerezéssel. Közben rámcsörgött a kedves Mama, és amennyire én sokat tudok írni, ő olyan sokat tud beszélni. Vállammal fülemhez szorított telefonnal dobáltam össze a keveréket, aztán kaptam öt percet, amíg megszakadt a hívás, ekkor gyorsan nekiálltam kolbászt karikázni, naná, hogy közben csörgött rám a könyvelő, nyilván odaégett az egész cucc a sütőn, de még jót is tett neki az a kevés korom. Adtam hozzá mustárt, az szokott segíteni. Közben persze visszahívott anyám is, én pedig fülemhez szorított telefonnal megebédeltem, szerencsére úgysem szoktam szóhoz jutni, így egy ötpercenként megeresztett ‘mmphh’ megjegyzés bőven megtette. Egyedül az zavart, hogy sütés közben elkezdtem rendberakni a konyhát, mely a dolog jellege miatt eleinte még nagyobb rendetlenséggel járt, viszont a telefon miatt félbe kellett hagynom, utána pedig már nem volt időm befejezni, mert valamikor dolgoznom is kellett. Komolyan mondom, el sem tudom képzelni, mások hogyan csinálják, hogy a hétköznapi élet mellett munkára is jut idejük; én egyszerűen úgy szét vagyok csúszva (nem, nem csak a mai napom ilyen, ez mondhatni az átlag), hogy egy hét ügyintézős szabi is kevés lenne ahhoz, hogy kidugjam a fejemet a vízből. Na mindegy, szóval munka és naná, hogy nem fejeztem be tízig, emiatt úgy döntöttem, hogy a mai meccset kihagyom. Azok a horpadások a ház oldalában a fejem nyomai. Kész szerencse, hogy éppen bementem valamiért a lakásba, amikor a meccs leglényegesebb öt perce történt, így legalább nem kellett magamat a Dunába ölnöm. Végül az utolsó tíz percre jutott csak időm, de még így sem volt rossz. Aztán már kezdtem indítani az éjszakai rutint (macskák megetetése, becuccolás, lakás lezárása, tisztálkodás), amikor megérkezett a délutáni zivatar bratyója, a Nagy Zuhé. Gyorsan kihordtam a vödröket, lavórokat a vízgyűjtő helyekre, de hamar látszott, hogy itt most valami sokkal többről van szó, így kihordtam a lakásból minden víztárolásra alkalmas eszközt, beleértve a fiam napok óta szárított hűtőtáskáját is, aztán pedig nekiálltam logisztikázni, mert bizonyos helyeken gyorsabban teltek a küblik, bizonyos helyeken meg lassabban, én pedig nem akartam elpazarolni egy csepp esővizet sem, mert már ez a négynapos hőhullám is majdnem elfogyasztotta a készleteinket, mi lesz akkor itt egy kéthetesnél? Az eső, mint egy hiú primadonna, látván a lelkesedésemet, még jobban belekezdett, én pedig pillanatok alatt rojtosra áztam, ma már másodszor. Aztán gyorsan berohantam a lakásba, felkaptam az izlandi vízesésálló felszerelésemet és onnantól már móka és kacagás volt az éjszaka. Hajnal egykor állt el a felhőszakadás én pedig elégedetten néztem szét: minden tároló csordulásig tele. Úgyhogy innen üzennék annak, akit illet, hogy köszönöm, de holnapra már nem kérnék több esőt, egész egyszerűen nem tudom hová tenni az újabb adag vizet. Bementem a lakásba, egy újabb meleg zuhany, tiszta, száraz ruha, kicsit megtörölgettem teraszbútort, majd kiültem a még mindig szitáló esőbe egy szivarral és egy adag whiskyvel. Elvégre ha az ember nem jegyzi le a hétköznapok történéseit, akkor nem is fog emlékezni rá, hogyan is telt az élete.

8 thoughts on “Azok a szürke hétköznapok

  1. Huh, ez egy kicsit kemény anyag, de leginkább sok. Nekem egyelőre annyi a célom, hogy a kényes növények számára szükséges locsolóvizet összeszedjem. Viszont van egy haverom, akit érdekelnek az ehhez hasonló öko/bio technikák, fel fogom hívni a figyelmét az oldalra. Köszi.

  2. A haverod azt üzeni, h köszöni, sőt, rárgől ismeri az oldalt.

    Egyébként az “eresz alá hordó” című architektúra nem került alkalmazásra?

  3. Nincs eresz. Az összes csatorna a falban megy le a föld színtjéig, pontosabban van egy, ami kívül megy, de ott meg kevés a hely egy hordónak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *