Készíts jó képeket

Mivel egy kommentben előjött, hogy ezek milyen jó képek, bezzeg a sajátjaim… emiatt jobbnak gondoltam, ha külön bejegyzésben leírom, hogyan lehet garantáltan jó, de legalábbis nem rossz képeket készíteni.

Először is egy tény: manipulálatlan képek nem léteznek. A kérdés csak az, hogy ki és mikor piszkál bele.

1. módszer: főszereplő a fényképezőgép.
A legtöbb fényképezőgépen van mindenféle tekerentyű. Fehéregyensúly. Fényérték előkompenzáció. Fényérzékenység. Effektek. Meg még egy csomó minden. A fényképezőgép pedig úgy működik, hogy keletkezik egy nyers kép az érzékelőlapon, majd a beállított értékeknek megfelelően a gép ezeket átalakítja, végül elmenti, a legtöbbször jpg formátumba. A probléma ezzel az, hogy az értékeket _előzőleg_ állítod be (vagy te, vagy a gép automatán), azután a kép vagy jó lesz, vagy nem. Nyilván sokat számít a tapasztalat. Gyakorlott fotós már tudja, hogy borult időben hová kell állítania a fehéregyensúlyt, tudja, hogy az adott fényképezőgépnél mi a jó fényérték előkompenzáció. Ennek ellenére el lehet ezeket a képeket rontani, nem is kicsit.

2. módszer: főszereplő az ember.
Ekkor azt mondom a fényképezőgépnek, hogy ne csinálj te semmit. Tárold le a képet úgy, ahogy az az érzékelő lapkán keletkezett. Aztán majd otthon, nyugodt körülmények között egy képfeldolgozó programmal egyenként beállítom a szükséges módosításokat és rá is küldöm azokat a képekre. Utólag. Egyszerűen nem lehet elrontani, mert egyből látom a hatását. Nézzük csak, a kép túl hideg lett, a valóságban nem így nézett ki. Húzzunk rá egy kicsit a fehéregyensúly csúszkán. És addig tologatom a potmétereket, amíg olyan nem lesz a kép, amilyenre emlékeztem.

A valóság persze ennél jóval bonyolultabb, a fentiekkel csak az elvet szerettem volna érzékeltetni. Van egy csomó lényeges beállítás, melyek azt befolyásolják, hogy milyen kép kerüljön már az érzékelő lapkára. Ha ezeket elrontom, a világ legjobb képfeldolgozó programja sem lesz képes jó képet csinálni belőle. Záridő, mélységélesség, fényérzékenység, fénymérési pontok kiválasztása, vaku, kompozíció – ezeknek a hibáit utólag már nem lehet orvosolni. Ha elmosódott lesz egy nyers kép, abból már sohasem lesz pengeéles végső kép. De egy átlagosan jó képből nagyon jó képet lehet készíteni utólag.
És ez a másik veszély. A képfeldolgozó programok ugyanis rengeteg csodára képesek. Nem, most nem a Photoshop-ra gondolok, amellyel nem létező dolgokat lehet rátenni a képre, vagy létező dolgokat leszedni, vagy ott lévő dolgokat előnyösebbre formálni. Ez minden tekintetben túlzás, maximum poénkodásra illendő használni. De simán bele lehet veszni abba is, ha megszédülök a színektől és feltolom a színhőmérsékletet, adok még rá egy adag szaturációt, kicsit toljunk felfelé a lilán a drámai hatás miatt… és máris ott van egy nyálcsorgatóan dögös kép… csak éppen köze nincs a valósághoz. Vagy túltolom az élességállítást, közben leveszem a túlvilágítást (highlight) és megint impozáns képet kapok, csak éppen olyan lesz, mint egy szecessziós festmény.
Azaz ahhoz, hogy a második módszerrel jó képeket tudjál csinálni, nagyon erős önkontrollra van szükség. Attól, mert ott van egy beállítási lehetőség, még nem biztos, hogy élni is kell vele. Pontosabban, mindig csak annyit kell tekergetni egy nyers képen, amíg ki nem jön az a kép, amilyenre emlékszel. (Ez se kevés, persze. Az emberi szemnek más a dinamikája, mint a digitális fényképezőgépé. Mi egyszerre látjuk élesen a felhőt és a fát. Élesen látjuk a ház napos falát, de tisztán látjuk azt is a nyitott ajtón keresztül, mi van az árnyékos szobában. Ezt a digitális gép nem tudja, de az utólagos feldolgozás igen.)

Nagyjából ennyi. Ja, és persze a fényképezőgép. Jó, ha van egy tükörreflexes gép, azért nagyon nem mindegy, mi kerül arra az érzékelőre. Az olcsóbb gépek ráadásul nem is képesek nyers formátumot tárolni, csak előfeldolgozott jpg-t. De az utófeldolgozást ettől még nem kell elvetni: kipróbáltam az általam használt technikákat néhány régi – jpg – képen és határozottan jobbak lettek. Szóval, ha van kedv és idő, el lehet játszani a képekkel még a számítógépen is. Hogy tényleg jók legyenek.

A sok duma után egy példa. Az izlandi út után gyorsan kiraktam egy képet a blogra, mindenféle feldolgozás nélkül. Így nézett ki nyersen.

From MiVanVelem

Utána jött a feldolgozás és az albumba már a korrigált változat került. Körülbelül ennyit kellett machinálni a képpel, hogy jól nézzen ki.

From Izland 2014

ps.
A fent leírtak profi fotósokra nem vonatkoznak. Ott egyértelműen csak a gép nyúlhat bele a képbe, bármilyen utólagos módosítás tilos.

17 Comments

  1. Nem beszélve a nyers “RAW” formátumú képekről ahol, ha jól tudom, még részletesebb beállítási lehetőségek vannak.

  2. Direkt nem használtam a kifejezést, de ahol nyers formátumról írtam, ott a raw-ra gondoltam.

  3. “A fent leírtak profi fotósokra nem vonatkoznak. Ott egyértelműen csak a gép nyúlhat bele a képbe, bármilyen utólagos módosítás tilos.” — azért ezt átgondolhatnád még egyszer.

  4. Nem értem, ezzel mi a baj. Tudtommal a profi fotósok azért hordanak annyi cuccot (szűrőket, színeket, meg mittudomén) mert utólag már nem piszkálhatnak bele a képbe. Nyilván a kép formátumával játszhatnak, gondolom, ki is vághatnak belőle részleteket, de amennyire tudom, színeket már nem változtathatnak. Azaz neki már a fehéregyensúlyt is vagy kalibrálnia kell, vagy egyből eltalálni.
    De ha nem így van, minden felvilágosítást örömmel fogadok.

  5. Szerintem ez nagyon technokrata lett, mert a jó fénykép titka nem a fényképezésben vagy az utómunkában van.

    Nekem az a tapasztalatom, hogy akik jó fényképeket szoktak készíteni, azok *tudják* vagy *érzik*, hogy mit és hogyan kell lefényképezni. A többiek pedig bevásárolhatnak mindenféle drága cuccot, de a képek nem lesznek jobbak – technikailag talán igen, de az nem sokat ér. Nem tartom magam szakembernek a kérdésben, de te az első csoportba tartozol.

    Amit pedig @Gábor írt, azt tényleg rosszul tudod, nekem a profi fotós ismerőseim hatalmas mennyiségű utómunkát végeznek, vagyis szénné fotosoppolják a képeket. Csak annyi az elvárás, hogy ha valaki megkérdőjelezi a fotó származását, akkor illendő felmutatni az eredetit is valahogy.

  6. Hát, nem tudom. Én még emlékszem rá, mekkora botrány volt a közelmúltban abból, hogy egy hírügynökség munkatársa világosított egy kicsit a képén. (Valami tömeges erőszak volt egy szűk sikátorban.)

  7. Ja, és a címlaplányok fotosoppolását most hagyjuk, az ugyanolyan műanyag cucc, mint a reklámfotózás.

  8. Címlaplányok? Dehogy, még a természetfotók között sincsen “valódi” kép.

  9. Az én elvem szerint a fotót már akkor manipulálták, amikor megnyomták az expo gombot. Szokták a profik mondogatni, hogy ők nem babrálnak bele a photoshoppal, de egy beállítással éppen annyit, vagy még többet is lehet “csalni” a képeknél.
    Elég csak annyi, hogy egy kupac szemét benne legyen-e a képen, és ha igen, akkor hol legyen…
    Ebben én kicsit a profik irigykedését látom, hogy amit ők nehéz munkával pakolnak össze, azt a photoshopban egy amatőr pár perc alatt megcsinálja. Persze photoshopban sokkal drámaibb dolgok is létrehozhatóak.
    De a manipulálás 3 részes: fényképezéskor, a kamera manipulálása, majd a digitális utómunka.

    A mai digitális utómunkákat az nehezíti, hogy míg régen egy teljes nyaralásra elég volt egy-két 24 kockás tekercs, ma simán összefotózunk 2-3000 képet is. Annyit pedig válogatni, utómunkázni eléggé időigényes.

  10. A 2-3000 kep nagy resze tobbszoros exponacio, vagy ugyanannak a temanak a tobb iranybol torteno fotozasa, esetleg a pillanat hatasa alatt keszult kep. Otthon eloszor atnezed oket, es a 2-3000 kepbol marad valami 2-300, es ebbol valogatod ki az albumot.

    En peldaul tudom magamrol, hogy bajaim vannak a kezbol fotozott kepeknel az egyenessel (a kep oldala nem parhuzamos a kepen abrazolt targyon huzott fuggoleges vonallal) illetve az idozitessel is (kicsit hosszabban kell nyomni a gombot, hogy exponaljon, mert akkor huzza be magat elesre a digitalis fokusz), igy eleve 2-3 kepet keszitek ugyanabbol a poziciobol.

  11. Nekem már a válogatás is több napig tart. Majd a címkézés, így alig marad idő a retusra…
    Persze így egy témáról több kép is készül (lassan bedigitalizáljuk az egész világot, ha még nem történt volna meg…).

    A jó képhez valójában 2 dolog kell:
    gyakorlás (ebből jó sok)
    Meg hogy döntsük el, mit akarunk megmutatni (vagyis manipuláljunk). Ne csak belelőjünk a vakvilágba.
    +1 szerencse :)

  12. A válogatás elképesztően fontos lépés: ezen múlik, hogy valaha az életedben még visszanézel-e abba az albumba, vagy sem. Márpedig ha nem, akkor tkp mi a francnak fényképeztél?

    Az utófeldolgozást lehet – és kell is – gyakorolni. Én azt csináltam, hogy előszedtem régi albumokat (2-300 képeseket) és kétnaponta végigmentem egyen. Rengeteg időm ment el rá, de megtanultam egyből kiszúrni a képek hibáit (ez a kulcsmozzanat), illetve azt is, hogyan lehet ezeket javítani.
    Ma már ott tartok, hogy hazaérkezés után 24 órával rendszerint készen van a válogatott, utófeldolgozott, feliratozott album.

  13. Tíz nap internetmentes (sőt: térerő- és árammentes!) szabadság után visszajőve hadd írjam le kicsit bővebben, mit gondolok (megkockáztatom: mit tudok) a témáról.

    A fotóművészetben (itt mindkét szó fontos) általában bármilyen utólagos képmanipuláció megengedett. Sem az élethűség, de még a hihetőség sem követelmény. Bármit szabad csinálni: a művészi önkifejezés korlátlan szabadságot kíván, ezt semmilyen szabály vagy törvény nem korlátozza.

    Vannak olyan fotós műfajok, amelyeknél (professzionális szinten) egyenesen elvárás az utólagos módosítás, retus: ilyen például a divat-, glamour-, reklámfotó stb. Nem másolok ide hivatkozásokat, de hidd el, sokszor több időt töltenek el a képernyő előtt, mint amennyit a fotózással.

    Néhány fotós műfaj/terület esetén viszont valóban nagyon szigorúak a korlátok, ilyen a sajtófotó (nem divatmagazinra, hanem hírlapra/sajtóügynökségre gondolok) és a természetfotó. Előbbi esetén a szerkesztőségek, pályázatra benyújtott természetfotó esetén pedig a zsűri kötelessége kizárni minden olyan képet, mely utólagos módosítással megmásítja az objektíven keresztül érzékelhető eredeti látványt. Lényeges annak értelmezése, hogy mit tekintenek “megmásításnak”.

    A rangos Photographer of the Year pályázat kiírása például így fogalmaz (http://poyi.org): “Kiugróan deszaturált vagy túlszaturált képek kizárásra kerülhetnek. … A tartalom digitális módosításai, fotóillusztrációk, kettős expozíciók, maszkok, keretek, hátterek, … vagy egyéb művi effektusok tilosak.” Megengednek azonban olyan rutinszerű változtatásokat, mint a vágás, tónusmódosítás, fehéregyensúly beállítása, expozíciós korrekciók, vagy a szenzorszennyeződések eltávolítása.

    A hazai “Az Év Természetfotósa” pályázat feltételei között is ott vannak a szigorú kikötések (http://etf.naturart.hu/article/kiiras): “A képfeldolgozás során történő beavatkozások elfogadásáról, mértékéről és természetességéről a zsűri dönt. … A kép egyes részeinek módosítása, illetve retusálása nem megengedett! Képelemek eltávolítása vagy hozzáadása nem megengedett, viszont lehetőség van az eredeti kép készítése közben keletkezett technikai hibák eltávolítására: karc, vegyszerfolt, a fényérzékelőre tapadt por.” A kiírásnak való megfelelést a zsűri az eredeti, módosítatlan kamerafájl bekérésével ellenőrzi. Itt is van azonban egy kategória, ami jelentősen lazít e korlátokon: “A 7. „Kompozíció, forma és kísérletezés“ kategóriában az alkotók teljes szabadságot kapnak a képkészítés során, de fontos, hogy képeikkel a természet létező formáit, jelenségeit mutassák be művészi eszközökkel.”

    A sajtófotóval kapcsolatban számos történetet ismerünk olyan újságfotósról, akit elbocsátottak, mert valamit hozzátett vagy elvett a képből (néhány példa itt: http://blog.volgyiattila.hu/tag/retus-kirugott-fotos/). E területen van egy praktikus szempont is, ami bizonyos mértékig akadályozza a fotós általi utólagos manipulációt: a legtöbb sajtófotóst sürgeti a szerkesztőség, hogy mielőbb (szinte már a helyszínről) küldjön anyagot, így a fotósnak egyszerűen nincs rá ideje, hogy “megdolgozza” a képeit.

    Nem szeretném tovább ragozni a témát, talán már így is bő lére eresztettem gondolataimat az eredeti megjegyzésedről, miszerint a profi fotósok nem manipulálhatnak. De ha bármilyen kérdés fölmerül, szívesen folytatom.

    Üdv, Gábor

  14. Köszönöm, ez nagyon alapos volt. Most már nekem is tiszta.

  15. Az utolsó link nem működik, de azért hagytam benne, mert érdemes Attila blogján rákeresni a témára (kirúgott fotós), tanulságos írásokat találtam.

  16. A link egyébként jó (lenne), csak a blogmotor hozzátette a zárójelet is.

  17. Jogos. Kiszedtem a zárójelet.

Leave a Reply to cybermacs Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading