Izland Karika 07/09

2014.06.09; hétfő
Fekete Tejföl

Az ébredés sem volt sokkal jobb. A sűrű, átláthatatlan köd nem ment arrébb. A trágya idő miatt a levegő annyira lehűlt, hogy aláment Nej hálózsákjának alsó komfortértéke (+5 fok) alá, így a csajszi végigvacogta az éjszakát. Fel is adta az idegenkedését a kocsitól, megegyeztünk, hogy ma éjszaka már cserélünk.
Tegnap estéről megspóroltuk a melegvízkártyáinkat, gyors meleg zuhany, hasonlóan gyors sátorbontás, reggeli helyett valami száraz cucc elrágcsálása – és már távoztunk is a kempingből. Egilstadir nem lett a kedvencünk.

A meleg zuhanyzó meleg előterében elég nagy társasági élet folyt, mobiltelefonokkal, tabletekkel. Ebből leszűrtük, hogy van wifi. Volt is, de csak fizetős. Recepció. Egész napra adták, nagyon drága volt, de az időjárást itt is megnézte nekünk a leányzó ingyért. Részlegesen felhős, ezt írta a weblap.
– Ez? – mutattam ki döbbenten – Hát szobrot lehetne faragni a ködből!
– Ez – bólintott a csajszi.
– Részlegesen? – értetlenkedtem – Mutassa már meg, melyik irányban van a nap?
Bizonytalanul körbemutatott.
– Valahol biztosan süt errefelé – tette hozzá.
Írigyeltem az optimizmusát. De nem volt igaza. 450 kilométert kellett autóznunk, hogy újra napot lássunk.

Azt írtam volna, hogy gyorsan távoztunk? Nos, nem.
A városban volt Bonus diszkont, a legolcsóbb nagy választékú bevásárlólánc áruháza. Gondoltuk, feltöltjük a készleteket, illetve megvesszük az otthoniaknak szánt csokikat. Odaértünk fél tízre, üzlet zárva, nyitás 10.00-kor. Oké, tankolunk, kávézunk. Visszaértünk tíz után pár perccel. Üzlet zárva. Kiderült, hogy hétfőn speciel 11-kor nyitnak. Ezzel el is dőlt a vita. Korábban tanakodtunk, hogy ilyen időben is kiránduljunk-e Seydisfjördur-ba. 25 kilométer oda, ugyanannyi vissza. Állítólag gyönyörű hely, de ilyen ködben mit lehet belőle látni? Mivel várnunk kellett egy órát, pont belefért a kirándulás. A boltba meg majd bemegyünk, ha visszajöttünk.

Ekkorra a városban már javult valamelyest a helyzet, a látótávolság felszökött ötven méterre. Elkezdtünk reménykedni.

Szóval Seydisfjördur. Eredetileg ott terveztünk aludni és a mai program egy négyórás gyalogtúrával indult volna. A település ugyanis egy fjord mélyén fekszik, körben magas hegyek veszik körül, melyekről tucatnyi hegyi patak zúdul bele az óceánba. Az egyik ilyen patak (Vestdalsá) mellett terveztük, hogy felmegyünk a hegyre (16 vízesés kaszkádban), majd utána elsétálunk a Vestdalur völgyben a Vestdalflatn tóhoz. Fentről gyönyörű a kilátás a partra, illetve meg lehet keresni a Mountain Maid barlangját.
Nos, ez mind ment a levesbe. A kisvároshoz vezető hágón is alig tudtunk átvergődni, az összes hegy teteje ködbe merült, ahol rá-ráláttunk egyre, ott pedig még havas tetőket találtunk. Az út mellett konkrétan 3-4 méter magas hófalakat. Korán és rosszkor jöttünk.

From Izland 2014

A falu előtt viszont váratlanul kitisztult a kép. Na, nem teljesen, de a korábbi állapothoz képest rettentően messzire láttunk el. Például láttuk az autós pihenőből a települést.

– Megnézzük a kempinget, ahol tegnap aludtunk volna, ha át tudunk jönni? – érdeklődött Nej.
– Ja. Ez egy érdekes kemping egyébként. Bent van a település közepén, a templom mellett.
– Az nem a temető?
– Hülye.

From Izland 2014

Seydisfjördurt tartják Izland bohém városának. Itt tobzódnak a komoly és komolytalan művészlelkek. És tényleg: volt valami nehezen megfogható, majdhogynem vidám könnyedség a falu hangulatában, mely még a szürke ködön is átérződött.

From Izland 2014

Például tengeri kajakok. Izlandon két helyen lehet kajakot bérelni, illetve szerveznek tengeri kajakos túrát, ezek egyike Seydisfjördur. (A másik az általunk kihagyott észak-nyugati félszigeten van.) A weblapon sajnos pont a lényeges infók nem érhetők el: milyen túrákat szerveznek és mennyiért. Kiindulva az izlandi árakból nem lehetnek valami olcsók, a sűrű ködben meg értelme sem volt görcsölni rajta.

Egy ideig még csavarogtunk a városkában, majd visszaindultunk Egilstadirba. Jól elment az idő, olyan 11.40 körül értünk vissza a Bonushoz. Kézzel írt tábla fogadott: “Kedves Vásárlók! Ma kivételesen délben nyitunk.” Azaz mindjárt dél, és még mindig ebben a retkes városban vagyunk, úgy, hogy még be sem jutottunk a bevásárlóközpontba. Jó kis nap. Kész szerencse, hogy a gyalogtúra elhagyásával időmilliomosok lettünk. Mára egész konkrétan nincs is más, mint egy élményautózás a fjordok cikkcakkos partján, gyönyörködni egyik oldalon az óceánban, a másikon a meredek hegyekben, időnként rámosolyogni a hangulatos fjordparti településekre. Kiemelt látványosság lesz majd Jökulsárlon, este pedig a Skaftafell melletti kempingben alszunk.

Na, ezt mind keresztülhúzta a sűrű, fekete köd. Volt útközben egy fjordot levágó alagút, de azt is csak a benti mesterséges világításból vettük észre, egyébként nagyjából ugyanannyit láttunk kint a tájból, mint az alagút belsejében. Könnyen lehet, hogy a világ egyik legszebb táján autóztunk keresztül. Könnyen lehet. Látni mindenesetre nem láttuk. Részlegesen felhős. Ja. Ezek után kiváncsi vagyok, hogyan néz ki errefelé az erős borulás.

From Izland 2014

Mivel túl sokat nem tudok írni az útról, beszéljünk az izlandi névadásról. Az egy dolog, hogy a férjezett nők soha nem veszik fel a férjük nevét. Ami már durvább, hogy a gyerekek sem veszik fel a család nevét, ugyanis Izlandon nem létezik olyan, hogy családnév. Csak keresztnév van. Hogy magyarul érzékeltessem, így nézne ki egy magyar név izlandi stílusban: Sándorfia Béla. Vagy másik oldalról megközelítve: az apám neve Jozsef Vendelson lenne, az enyém Jozsef Jozsefson, a fiamé pedig Barna Jozsefson és ha az ő fiát mondjuk Ödönnek nevezné, akkor az már Ödön Barnason lenne. Látható, hogy az utóbbi névben már semmi nem utalna sem az én, sem az apám nevére. Lányoknál ugyanez, csak a -son (fia) utótag helyett a -dottir (lánya) játszik, azaz anyámat például Anna Sandordottirnak, Nejt Gabriella Lajosdottirnak, a lányomat pedig Dora Jozsefdottirnak neveznék. Nem túl ideális hely egy családfakutatónak.

Vissza az utazáshoz. Természetesen a semmiben lebegő vezetés az állandó koncentrálással még jobban fárasztott, így elég sokszor álltunk ki autós pihenőkbe, mozogni egy kicsit.

From Izland 2014

Ebéd közben kaptunk el egy életképet. Üldögéltünk, törtük a kenyeret a párizsihoz és a sajthoz, amikor hangos kiabálást hallottunk magunk fölül, a ködből. Már maga a kiabálás is sokkoló meglepetés volt, hiszen még csak lakott település sem volt húsz kilométeres körzeten belül. De az, hogy fentről, a felhőből jött, az csak fokozta a döbbenetet. Aztán egy kicsit tisztult a levegő és megláttuk, mi folyik éppen. Farmgazdaság. A pásztor terelte volna a birkákat, de néhányuk nem a meredek hegyoldal tövében lévő ösvényt választotta, hanem felkapaszkodott a hegyoldalba. A jóember meg rohant utánuk, hogy visszaterelje őket, de a birkák egyre jobban megijedtek, egyre magasabbra merészkedtek, a pásztor meg egyre dühösebben kiabált, végül már mind a birkák, mind a pásztor sziklákról sziklákra szökdécseltek, egyre hangosabb anyázások közepette, a pásztor neje meg lentről kiabált fel jótanácsokat, emiatt persze jutott neki is az anyázásból.

Vigyorogva néztük az életképet.
– Nem könnyű élet. Szegény pásztor – jegyezte meg Nej.
– Szegény birkák! Belegondoltál már?
– Mibe?
– Most képzeld magad a birka helyébe. Az egész domboldal csupa hagymás rostélyos és neked csak feküdni kellene benne, meg enni. Aztán ha megkívánsz valami édességet, akkor meg fel kell menned a domb tetejére, mert ott van az Eszterházy torta. És akkor jön egy bugris pásztor, aki vissza akar zavarni a domb aljára.
– Hm. Birka akarok lenni.

Autóztunk még egy ideig a ködös fjordokban. Elértük Höfn (Hafen, kikötő) városát, bementünk, megnéztük. Tankoltunk.

From Izland 2014

Őszintén szólva, ekkor már eléggé untuk a napot. Pontosabban, a ködöt. (De jó is lett volna egyáltalán látni a napot.) Épp időben pillantottuk meg az Erzsébet híd kicsinyített mását, azaz Jökulsárlont.

Mi is ez? Nos, megint a Vatnajökull, pontosabban a róla lecsorgó Breidamerkurjökull gleccser. A gleccserek olyan jeges-köves hordalékok, melyek a hegy völgyeiben csúsznak lefelé. A hegy lábánál a jég egy része elolvad, apró tavakat hozva létre. Ebben a tóban úszkálnak a lehordott jéghegyekből megmaradt jégtömbök. Jökulsárlon is ilyen gleccsertó, de van két trükkje:
– Egyrészt a jég valami valószerűtlen kék árnyalatot tud felvenni.
– Másrészt a tónak van egy rövid kijárata az óceán felé. Azaz a jéghegyek egy ideig keringőznek a tóban, majd amikor megunják, akkor elindulnak kifelé a keskeny járaton.
Ha ehhez hozzáveszed, hogy a tó kifejezetten nagy (18 négyzetkilométer) és jó időben látszik mögötte a Vatnajökull, akkor fogalmad lehet arról, milyen szép látvány is lehet.
Nekünk ehhez nem volt szerencsénk, az a szutyok köd ide is elkísért.

From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014

Nem csak a hozzánk hasonló turistákat vonzza a tó, több filmben is szerepet kapott: James Bond, Batman, Beowulf és Lara Croft is kalandoztak errefelé. (Csak nem bírom megállni: nagyjából ilyen látványra lehet számítani jó időben.)

Amikor a parti dombokon kalandoztunk, motorzúgást hallottunk a víz felől. Azt tudtam, hogy szerveznek hajótúrákat a tavon (50e Ft/fő), viszont kíváncsi voltam, hogyan kötnek ki ezen a homokos parton. Sehogy. A hajó kijött a partra és kerekeken folytatta tovább az útját.

From Izland 2014

Gondoltuk, kisétálunk még az óceán partjára. Elkísérjük a magukat elszánó jégtömböket. Nos, itt találkoztunk minden idők leghülyébb madaraival. Minden túlzás nélkül mondhatom, ez a tó egyike Izland leglátogatottabb természeti csodáinak, még a fővárosból is belefér egy egynapos túrába. Erre fel egy nem is kicsi madárkolónia pont mellette, az autóparkolónál jelölte ki a fészekrakási helyét. Ebből kifolyólag mindenkit, aki el akar sétálni a tó melletti murvás autóúton a hídhoz, vadul megtámadnak. Nekem ugyan minden tengeri madár sirály, de ha valaki azt mondja, hogy skua volt, azzal sem vitatkozom. Először hanggal és zuhanórepüléssel próbáltak mindenkit megfélemlíteni, majd amikor látták, hogy szarok rá, akkor ők is ezt a technikát vetették be. A séta után szegény Nej pucolta le papírzsepivel a kabátomról lassan csorgó guánót.

Beszálltunk. Mentünk tovább. És… nem hiszed el… egyszer csak ez történt.

From Izland 2014

Annyira megörültem, hogy megálltam az út szélén (nem kis akrobatamutatvány ez Izlandon) és lefényképeztem a jó öreg Napot.

From Izland 2014

Ezt láttuk hátrafelé fordulva. Innen jöttünk. 550 kilométert, sűrű fekete ködben.

Éppen a legjobbkor sütött ki a nap. Már azon paráztunk, hogy az egész napunk ködben telik, ködben verjük fel a sátrat és megint hűvös, ködös éjszakánk lesz. Izland legnaposabb részén, a Skaftafell környékén.

Link:

 

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *