Izland Karika 04/08

2014.06.06; péntek
Nagy Utazás

Mai program: bevásárlás egy hétre, majd autóval át Asbyrgi-be. 550 kilométer. Maximális sebesség: 90 kmh, még akkor is, ha közel-távol senki sincs az utakon. Automata kamera például lehet.

Délben vágtunk neki a távnak. A lendület nem tartott sokáig. Még átmentünk a Bálna Öböl alatti alagúton (fizetős és a kijáratnál szedik a pénzt, fura), utána jött a nagy kába futam. 40 kilométerenként tört rám egy-egy alvási roham. Púposra tornáztam a karosszériát. Az energiaital már a fülemen folyt ki. (Taurinos és meglepően olcsó. De nem túl hatékony.) Mindemellett keményen tartottam a 90-es tempót. Nem is értünk utól senkit, ellenben minket mindenki. Alaposan meg tudtam figyelni a helyiek előzési szokásait. Eszméletlen. Utolértek. Aztán szorosan tapadtak hosszú kilométereken keresztül. Csak, hogy idegesítsenek és hogy állandóan figyelnem kelljen a tükröt is. Majd amikor elértünk valami nagyon gázos helyre, ahol beláthatatlan terepszakasz kezdődött, akkor szánták rá magukat az előzésre. (90-es tempó, aha. A vége felé GPS-szel leellenőriztem a Polo kilométeróráját, szemérmetlenül felfelé torzított egy tízest, azaz kilencvennél csak nyolcvannal mentünk. Azért a saját Lacetti nem játszik ilyen durván.)

Szokatlan módon megváltozott az időjárás. Ezerrel sütött a nap, felhők itt-ott, elszórva. A kocsiban megsültünk. Odakint viszont viharos, metszően hideg szél. Csak kabátban lehetett mozogni. Ahogy elértük az óceánt, ott pedig masszív, földhöztapadó ködfelhők úsztak be a fjordokba. Csak, hogy képed legyen: A fű szokatlanul élénkzöld. Mohás, meredek hegyek, melyeket a felhők fekete árnyéka tarkít. Az ég kék. Az óceánnál szivarfüstként beúszó barnás köd. Messziről nem is értettük, hogy mit látunk. A ködben persze egyből lecsökkent tíz fokkal a külső hőmérséklet.

From Izland 2014

A terep eszméletlenül sík. Fekete salak hegyek, rajtuk sötétzöld moha. A tetejükön itt-ott még hó, illetve az oldalukon is, sávosan. Mintha holstein-fríz tehenek lennének. Az oldalukból hőforrások gőzölögnek. Az egész táj sima, könnyen átlátható. Tényleg mint egy terepasztal.
Autóspihenő.
– Megállunk? – érdeklődött Nej.
– Nem.
– Miért nem?
– Mert annyira sík a terep, hogy még én sem tudok pisilni.

Itt az ideje, hogy egy újabb izlandi közmondást idézzek: Ha eltévedtél az erdőben, akkor álljál fel.

Akureyri. Mezei benzinkút. WC. Odabent fehér csempe, fehér szaniter, UV lámpa. Mintha diszkóban pisilnék.

Izland alapvetően agrár ország, mérsékelt iparral (alumínium, cement). A fő élelem- és jövedelemforrás a hal, de emellett jelentős az állattartás is. Kultúrnövényeket egyáltalán nem látni, csak gyep, de azt igyekeznek mindenhol terjeszteni. A rövid fű miatt rengeteg a birka, meglepően sok a ló és elszórva látni csak teheneket.

– Fura, hogy a mezőgazdaság csak annyiból áll, hogy szurkolunk az esőnek, nőjön jobban a gyep – jegyezte meg Nej.
– Ja, még nyírni sem kell.
– Csak azt nem értem, mit csinálnak ennyi lóval?
– Izé. Turisták. Bérlovagolás.
– Ne bolondozz. Ahhoz tizedennyi ló is elég.
– Házimunka?
– Láttad te is a farmoknál azt a rengeteg erőgépet. Sokkal hatékonyabbak, mint a ló.
– Kolbász?
– Ez nekem is eszembe jutott. De igyekszem nem rágondolni.

Aztán megérkeztünk az északi kirándulóövezetbe, a Myvatn régióba. (Diamond Ring, de erről majd később.) Az első nagyobb látványosság a Godafoss vízesés, magyarul az Istenek vízesése. Thorgeir Thorkelsson (komolyan, most már tényleg írok az izlandi nevekről), egykori pogány pap volt 1000-ben a törvénymondó és úgy döntött, hogy Izland áttér a pogányságról a kereszténységre. Amint ezt a parlament is kimondta Thingvellirben, Thorgeir hazatérvén megkereste a legközelebbi vízesést és belehajigálta a pogány istenek szobrait. Innen származik a vízesés neve.

From Izland 2014

Északi part. Husavik. A 2500 lakossal kifejezetten nagy városnak számít északon. Emellett patinás is, Izland egyik első települése. (Husavik = Házak Öble, azaz az első felfedezők idején csak itt voltak házak.) Mára a jelentősége lecsökkent, tulajdonképpen a turisták átvágásából élnek. Ezt errefelé úgy hívják, hogy bálnalesés. (Elolvastam egy csomó élménybeszámolót indulás előtt. Aki elment bálnát lesni, kivétel nélkül ugyanazt írta. Jól felszerelt hajó, egy csomó radar, spéci eszközök, magabiztos kapitány. Aztán menetközben a tengerészek dolgoznak, mint az állat, ide rohannak, oda rohannak, ott már majdnem vannak bálnák, ott is van valami, de bocs, mégsem az, nézzék, az ott talán egy farok, aztán visszamennek a kikötőbe, a turisták elkönyvelik, hogy nem volt szerencséjük, igaz, majdnem láttak bálnát, de végül mégsem, és tény, a személyzet mindent beleadott, de hát most így sikerült. Egy olyan leírást sem olvastam, hogy valami homályos farkon kívül ténylegesen láttak is volna bálnát. A módszert egyébként ismerem, az Adrián ugyanez delfinlesés névvel fut.) A bálnamúzeum viszont tényleg létezik, de az egykor híres falloszmúzeumot már a fővárosba költöztették.

From Izland 2014

Husaviktól még tovább mentünk északra a 85-ös úton, egészen a félsziget csúcsáig. Jelen túránknak ez volt a legészakibb pontja. Olyan 50 kilométerre lehettünk az Északi sarkkörtől. (A fő szigeten nem lehet elérni a sarkkört, az csak a Grimsey szigeten megy keresztül.)

A 85-ös úton keletre fordultunk és a sziget északi oldalán autóztunk tovább, párhuzamosan a parttal.
– Ha jól sejtem, most vagyunk utunk legészakibb részén – fordultam Nejhez – Ez egyben rekord is. Nekem eddig Szentpétervár volt a legészakibb pontom.
– Nekem meg Helsinki.
– Akkor most utolértelek.
– Ja.
– Illetve, nem. A vezetőülés egy méterrel északabbra van. Én nyertem.
– Nem adod át a kormányt? Lenne kedvem vezetni.
– Szó sem lehet róla.
– Írigy kutya.
– Hoppá. Holnapután ugyanitt jövünk vissza. És a szembesáv északabbra van. Sőt, az anyósülés még északabbra lesz. A francba.
– Akkor én nyertem.
– Tudod mit? Holnapután vezethetsz, ha akarsz.

A kemping csodálatos helyen van, bent az Asbyrgi kanyonban. Felnyomtuk a sátrat, nem messze a kanyon sziklafalától. A nap még ezerrel sütött, pedig már este tíz körül jártunk. Felhő sehol. Meleg volt. Sikerült egy eldugott sarokban saját asztal mellé letelepednünk, szóval minden tökéletesen sikerült.

From Izland 2014

(A képen már kezdett beszivárogni az óceánparti köd.)

Vacsora. A reggeli bevásárláskor végre találtunk 2%-os sört a közértben. Malátás: Egil Maltextrakt. Űberbrutál. Olyan édes, hogy összeragad tőle a szám. Az első korty után a diabéteszem sikoltva roskadt össze. Ellenben a Thule nevű, pilzeni jellegű 2%-os kifejezetten kellemes. Ráadásul a helyi klímában a hűtéssel sem kell foglalkozni.

Esti szivar. Az első szippantásra levált a borítókupak.
– A morva életbe! – jegyeztem meg.
– Mi történt?
– Levált a kupak.
– Akkor hogyan fogod elszívni?
– Mint a pornófilmekben szokták: bő nyállal.

Link:

 

4 Comments

  1. Ne gondold, hogy nem vettük észre a váltást: “*/8” :-))))

  2. Ez is azt mutatja, hogy mennyire frissen készülnek az írások. :) Először úgy gondoltam, hogy a hosszú utazásról nem lesz mit írnom, az belefér majd egy másik poszt elejére. Aztán mégsem.
    Már most szólok, hogy azon sem kell meglepődni, ha a vége /09 lesz. :)

  3. Én is jártam pár éve Izlandon (társasút) és voltunk bálnalesen. Mi láttunk bálnát – fénykép is van róla. Nem óriásit, csak kisebbet (olyan 3-5 méter hosszúságút). A hajón volt magyarázó ábra, hogy melyik bálnafajt hogy hívják, és van elég sokféle.

  4. Örülök neki, hogy nektek sikerült.

Leave a Reply to M_Atts Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading