Egy kis nosztalgia

Amikor még a Bakonyban laktunk, akkor eléggé meredek utcában volt a házunk, a telek pedig az utca szintje alá volt besüllyesztve. Az utca ráadásul pont a házunknál kanyarodott derékszögben, így amikor jött egy nagyobb zuhé, a víz nálunk torlódott fel és bukott be a garázslejárónál. Ez ezt jelentette, hogy amint elkezdett szakadni az eső, már dobtam is le magamról a ruhát és egy szál fürdőnadrágban rohantam ki a viharba valami gátszerűséget rögtönözni a garázslejáró elé.

Utáltam a felhőszakadásokat.

Most valami hasonló történt. Nemrég ment el felettünk egy vihar, melynek közepén eszembe jutott, hogy mennyi finom víz is veszik most kárba éppen. Kirohantam a fészerbe, összeszedtem annyi vödröt, csöbröt, locsolókannát, amennyit csak találtam és szétpakoltam az udvaron olyan helyekre, ahol jobban dőlt a víz. Rendesen megáztam, de legalább már nem volt szükségem délutáni kávéra.
Ja, hogy mi értelme volt? Nos, amióta tele vagyunk olyan növényekkel, melyeket nem lehet csapvízzel locsolni, némileg felment az esővíz értéke. A hordó és a kaspók mellett a mostani zuhéban csak a vödrökből összejött vagy 2500 forint értékű esővíz… ezért meg már megérte megázni.

5 thoughts on “Egy kis nosztalgia

  1. Nálunk 1 köbméteres láda van az eresz kifolyója alá rakva, egy-egy felhőszakadáskor jól megtelik, aztán sokáig lehet vele öntözgetni. És még rohangálni sem kell :).

  2. Hát, ja, ahol van eresz kifolyó. Nálunk hátul le lett víve a falban a terasz burkolata alá és már csak a föld szintjén bújik elő. Elől meg annyira szűk a hely, hogy semmit nem tudok odatenni, meg ott is bontani kellene, mivel szintén földig megy a csatorna.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *