Boldog vagy?

– Hát, izé…

Ez az a kérdés, amelyre nem lehet rendesen válaszolni. Nem is szoktak, általában elkenik valami udvariassági formulával. Pedig lehetne rá korrekten is.

– Boldog vagy?
– Köszönöm a kérdést. Nyilván te is tisztában vagy vele, hogy nem egzakt dolgot kérdeztél. A boldogságnak ugyanis van egyfelől egy pillanatnyi értéke, mely azt fejezi ki, hogy most, ebben a pillanatban mennyire érzem magam boldognak. Habár ez pontosan kifejezhető, de számodra valószínűleg ennek van a legkisebb jelentősége. Az emberek ugyanis leginkább arra kíváncsiak, hogy egy tágabb időintevallumban – legyen az egy hét, egy év, húsz év vagy az eddigi életem – érzem-e magam boldognak, azaz úgy általánosságban. Ehhez nekem a pillanatnyi boldogságértékeket emlékezetből le kell integrálnom a vonatkozó időtartamra, majd a kijövő értéket le kell normálnom egy skálára, melyet négy részre tudok felosztani, úgy mint alulról kezdve: abszolút boldogtalan, inkább boldogtalan, inkább boldog, illetve teljesen boldog. Azaz a válaszom az, hogy az egész életemre integrálva ezen a skálán valahol a felső két kategória határvonalán, az inkább boldog és a teljesen boldog vonal környékén helyezem el magamat. Ha ellenben mégis arra lettél volna kíváncsi, hogy most, pillanatnyilag boldog vagyok-e, arra a válaszom az, hogy igen, hiszen mindig örülök, ha valakit sikerült zavarba hoznom. Egyéb kérdés?

5 Comments

  1. Valószínűleg az emberek sem a hosszabb választ várják. Általában nem azért kérdezik ezeket mert tényleg kíváncsiak rá.

  2. De, azt várják. Fura lenne, ha arra lennének kíváncsiak, hogy most, amikor éppen beszélgetünk, boldog vagyok-e. Mindig általánosságban értik – és elvárják, hogy a válasz előtt elvégezzem a fenti matekot. Vagy mondjak valami udvarias semmit.

  3. Én is sokat gondolkoztam már ezen, és arra jutottam, hogy két különböző dolog van: a jól-lét és a boldogság. A jól-lét egy általános érzés, a boldogság inkább boldog pillanatok összessége. Talán nem is lehetne úgy általában boldognak lenni, mert akkor elveszne az érzés.

  4. Nekem valahogy mindig up-to-date az altalanos erzetem az eletemel kapcsolatban, sosem kenyszerulok arra, hogy elvegezzem azt a matekot.

  5. no akkor en most unnepelyesen osszezavarodtam :)

Leave a Reply to hokuszpk Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading