Problémamegoldós nap

Winston Wolfe vagyok. Problémákat oldok meg.

Az úgy kezdődött, hogy Nej túl közel ment el a teraszlámpa mellett, emiatt a búrából kitört egy darab. De olyan szerencsétlenül, hogy a gömb aljában lévő peremből is tört ki rész, így a búra már nem maradt meg az oszlop tetején. Ez nem csak azért baj, mert innentől nem világít a lámpa, hanem azért is, mert rettenetesen snassz, ahogy beázás ellen rá van húzva a csonkra egy centrumos szatyor.
Szombaton felkerekedtünk lámpabúrát venni. Égen-földön nem volt.
Internet. Itt találtam egy webboltot, elméletileg volt megfelelő méretű búra, csak éppen azt nem adták meg sehol, hogy mekkora a gömb alján lévő perem átmérője. Így meg nem szeretek rendelni. Kijön a futár (fizikai bolt nincs, nem lehet előtte megnézni a cuccot), ideadja a két dobozt, felmarkolja a zsét, aztán szevasz. Még kipróbálni sem tudom, mert ezerrel szakad az eső. Utána meg futhatok a tíz rongy után, ha nem jó.

Majdnem így is történt. Kijött a futár, átadta a búrákat, elvette a pénzt. Szerencsére éppen nem esett, megkértem, várja már meg, amíg felpróbálom. Nylonszatyor le, búra… hát, nem. Vagy öt centivel szélesebb volt a búra pereme, mint az oszlopé, ahová be kellett volna fogatni. Mondtam is a futárnak, hogy izé, baj van. Bejött, nézegette, aztán nekiálltunk befaragni. A lényeg, hogy valamikor a nyolcvanas években volt egy csomó GMK, akik ilyen vasoszlopokat öntöttek, aztán mindegyik tönkrement és ma már képtelenség ilyen méretű üvegbúrákat kapni. Marad az, hogy az egész oszlopot kell cserélni, vagy hákolni: a műanyag búrákhoz van egy kicsi műanyag illesztőmodul, ezt kell valahogy rávarázsolni a meglévő fém oszlopra. Mázli volt, hogy a hapi nem csak futár volt, hanem szerelő is, aki már egy csomó hasonló esettel találkozott, odaállt és mondta, mit csináljak, időnként megfogott ezt-azt. Az is mázli volt, hogy az oszlop felsö tízcentis részét olyan könnyedén le tudtuk szedni, mintha ma rakták volna fel és egy csepp vizet sem látott volna a csavar. Az illesztéssel már nem volt ilyen mákunk, a fém öntvény belsejéből körbe le kellett reszelni olyan 1 millimétert, de látszott, hogy jó lesz, így érzékeny búcsút vettem a hapsitól és folytattam a barkácsolást. Háát, az az 1 milliméter körbereszelése nem volt akármilyen szívás, különösen, mert csak egy darab háromszögletű reszelőm volt, azzal meg eléggé kihívásos a kör reszelése, de összejött. Illesztőmodul fel, égő be, búra fel, villany be, lámpa világít. Győztünk.
Csakhogy.
A régi búra átlátszó üveg volt. Amit rendeltem, az meg aranyszínű műanyag. Ráadásul a mellette lévő lámpán szintén átlátszó üveg van, és a leszedett közdarab miatt az egyik lámpa immár 10 centivel alacsonyabb is. Búrából kettőt rendeltem (legyen egy tartalékban is), de most átgondoltam a dolgot. Most vannak elől a szerszámok, most van bennem a lendület, inkább le kellene cserélni a másik búrát is és az üveget elrakni tartalékba.
Belevágtam. Pedig ekkor már csak 40 perc volt hátra sötétedésig. Gondoltam, sitty-sutty összedobom. Aha. A felső darabot tartó három hernyócsavarból kettő a nevéhez méltóan viselkedett. Beálltak, mint a gerely. (Ne kérdezd, hogyan áll be egy hernyó gerelyként. Ha nem tudod elképzelni, az a te bajod.) Először az imbiszkulcsot koptatták le kerekre, majd amikor elővettem egy erősebbet, akkor a belső sarkok koptak el a csavarban. Pedig tocsogott az egész wd40-ben. Oké, megfúrom. Van egy ősöreg vezetékes fúróm, kihoztam.

Ennek a fúrónak pontosan tudom az életkorát. Amikor Barna született, nekiálltam összedobni a gyerekszobába egy faházat. Akkor még egy szintén ősöreg orosz fúróm volt, szegény annyira megbízhatatlanul működött, hogy a sokadik szopatása után dühből földhöz vágtam. Orosz fúróhoz méltatlanul egyből darabokra esett, igaz, nem kíméltem. Valószínűleg megtaposni és megrugdosni sem kellett volna. Aztán bepattantam a kocsiba és Ajkán megvettem a legolcsóbb ütvefúrót. Azóta, azaz 21 éve kitartóan fúr a kicsike.

A csavar kifúrása végül azon bukott meg, hogy az utolsó éles fúróhegyem is kicsorbult. A végére maradt az ultimate megoldás, kihoztam egy nagyobbacska kalapácsot meg egy pajszert, majd lefeszegettem azt a dögöt. Kikötöttem a régi foglalatot… aztán ott maradtam. A madzag ugyanis csak öt centivel lógott ki az oszlopból, a közelemben pedig nem volt semmi, amivel rögzíthettem volna. Az előzőnél a hapi megfogta, míg ráraktam az illesztő modult… de most sehol senki. Még a telefonom is két méterre volt, hogy lehívjam Barnát az emeletről. Ha a madzag becsúszik, akkor minőségileg is megváltozik a szerelés, mondhatni, egy nagyságrendet ugrik a szopásfaktor. Végül lábbal magamhoz csalogattam egy csípőfogót (ne tudd meg, mennyit kellett balettozni hozzá), erre valahogy ráhurkoltam a két vezetéket (kicsit imádkoztam, hogy ne legyen bennük áram), aztán felszaladtam a gyerekért. Nyertem, a rögtönzött kötés kitartott. Innentől csak a szokásos reszelés maradt hátra, de ekkor már benne volt a mozdulat a kezemben.

Voilá.

From MiVanVelem

A másik probléma szerencsére szellemi jellegű volt. Mint írtam, sátrat teszteltünk, mivel hamarosan majd kell. Repülővel megyünk, a célországot pedig sátorral járjuk be. A biztonság kedvéért egy utazós fórumban rákérdeztem, fel lehet-e vinni a sátrat kézipoggyászként a gépre? Egy abszolút illetékes személytől azt a meglepő választ kaptam, hogy lehet, de a cöveket nem. Azt elveszik.
Hát, ez kínos. Elsőre azt a tippet kaptam, hogy adjam fel kézipoggyászként. Ez csak ötezer forinttal volt drágább, mint maga a sátor. Mondták azt is, hogy adjam fel csomagként, de ez elég macerás lett volna. (Naponta más kempingben alszunk, azaz egyből ott kellett volna lennie az első kempingben és még visszafelé is fel kellett volna adni valahol, úgy, hogy az utolsó napunk így is elég feszített.) Aztán jött a szerencsés megoldás: átolvastam alaposan az első kemping leírását és rátaláltam egy fontos infóra: a kempingen belül van túrabolt is. Azaz tudok kint venni cöveket, sőt, gázpalackot is. Írtam is a pacáknak, megkérdeztem, hogy van-e cövekjük, esetleg lehet-e cöveket bérelni (hazafelé ne kelljen már kikukáznom a vacsi újakat), aztán ha azt válaszolja, hogy nem, akkor legfeljebb veszek kint valahol 200-as szögeket. Horvátországban már bevált a módszer.

A Terminátor Orgona újra száguld

Ömlesztve a húsvéti hétvégéről.

A húsvét hétfőt idén áttettük vasárnapra, mivel lányom hétfőn dolgozott. Nagy reggeli (a nők már napok óta dolgoztak rajta), habzóbor, sonkahegyek, krémek, minden ami szem-szájnak ingere. Balszerencsémre a sonka olyan refluxrohamot indított be, hogy még ma sem merek előrehajolni. Meg túlságosan messze menni a vécétől. Ja, és a fröccsöt is elfelejthettem, amit különösen kertészkedés közben bántam. Naná, miért pont ezt a hétvégét hagytam volna ki? A macskamentákat átültettem a két méter magas betonkávába. (Eredetileg is oda terveztem, de akkor még féltem attól, hogy a macskák beszpídezve leszédülnek róla.) A rózsasort kiegészítettem (plusz három futó, plusz három levendula), és kapott levendulát a kerti út is, meg a garázsbeálló is. A végén még jött egy gigászi fűnyírás, és gyönyörködhettem a kertben.

Nem sokáig, mert indult az esti program: sátorteszt.

From MiVanVelem

Egy kicsit keményebb útra készülünk, ehhez beszereztem egy kétszemélyes, könnyű expedíciós sátrat, meg Nejnek egy három évszakos hálózsákot. A felállításakor volt némi zavar, a három macska – némi óvatos becserkészés után – úgy gondolta, nekik kedveskedtem ezzel a meglepetéssel, emiatt hozzájuk kellett vágnom néha a papucsomat.

Mondjuk a sátorállítás külön megér egy bekezdést. Manuált nem kaptam hozzá. A gyártó weblapján sem volt, de még csak a neten sem. Sőt, a gyártónál gyk. csak félrevezető információt találtam: másik sátor ábráit dobták az enyém oldalára. Hosszas turkálások után egy chilei kereskedőnél bukkantam rá egy olyan robbantott ábrára, mely alapján megértettem a logikát. Annak ellenére, hogy nem is erről a sátorról szólt.

A lehűlés pont modellezte a tervezett túra időjárási körülményeit, szóval a húsvét hétfő – mármint az igazi – fűben aludva talált minket. Érdekes éjszaka volt, a kuvik most nem jött el, viszont valami polgárőr/rendőr autó itt cövekelt le hajnalban és elég sokáig hallgathattam az éjjeli cébézgetésüket. A “gyanús sátor oson a kertek alatt” mondat nem szerepelt benne.

From MiVanVelem

Viszonylag korai ébresztő, reggeli, kávé… majd ledőltem egy kicsit zenét hallgatni a kanapéra.

Légkalapács riasztott fel. Közvetlenül a kerítés mellett. Húsvét hétfőn. Reggel kilenckor.

Először azt hittem, ez is a zene része (illett volna bele), de utána csak kisétáltam. Pizsamában. Nos, útépítőékre most jött rá, hogy kicserélik a tűzcsapot, közvetlenül a kerítésünk mellett. Be is álltak: egy nagy teherautó, egy markoló, egy kisebb teherautó és egy VAN. Körbe a kerítés mellé. Ahol nemrég még ültetgettem. Plusz kábé tíz szaki.
Túl sokat nem tehettem, a tűzcsaphoz a hozzáférést biztosítani kell, csak abban reménykedtem, hogy munka közben vigyáznak a cserjékre. Ez a remény is hamar elszállt, egy kábé másfélszer hatvan centis, másfél méter mély gödröt ástak, a földet pedig csak úgy leszórták mellé. Nézegettem. Ez pont az orgona volt és egy cserszömörce. Nos, itt a lehetőség: ha az orgona a rádobott egy köbméter földet is túléli, akkor tényleg terminátor.
A férfiak dolgoztak, ahogy kell, valahogy kivakarták a régi tűzcsapot, berakták az újat. Volt némi zaj és felfordulás, Nejnek is forgolódnia kellett rendesen, hogy ki tudjon állni kocsival és ki tudjon menni a lezárt utcából. Aztán vége lett, a teraszon ülve elkaptam egy “ezt meg majd dózerold be!” felkiáltást. Gondoltam, odasétálok, megkérem őket, hogy dózerolás helyett inkább lapáttal túrják vissza a földet, ha kell, én is kimegyek segíteni, de ne öljük már meg a cserjéket. Ekkor jött a kellemes meglepetés: a szakik még a munka előtt földlabdával együtt kikapták a két cserjét, félrerakták, majd a föld betúrása után szépen visszaültették mind a kettőt, oda, ahol voltak. Az állam leesett. Mindezt úgy, hogy nem én kértem meg őket. Beszédbe elegyedtünk, megkérdeztem, hogy ugyan már, miért pont húsvét hétfőn kellett kicserélni egy tűzcsapot, mely feltehetőleg hónapok, ha nem évek óta rossz, erre azt mondták, hogy minden nap dolgoznak, volt már olyan, hogy szilveszterkor kellett hasonlót csinálniuk. Ilyen a vezénylésük. Aztán amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.

Az orgona pedig továbbra is betonkeményen áll és növekszik.