Mert a kert nem vár

Először nem is akartam írni róla. A múltkori kertészkedő írás is – melyet vidámnak szántam – egy óriási anyázásba torkollott. Most pedig még annál is nagyobbat szívtam.
Igaz, erről már eleve tudtam, hogy nem lesz egy békemenet sétagalopp. Nem véletlen, hogy évek óta nem mertem hozzányúlni. Azzal vigasztaltam magamat, hogy a Tao is azt mondja, hagyd a természetet burjánzani.
Hát, ez itt burjánzott. A kocsibeálló kerítésén van egy futónövény, az az évek alatt elnyomott mindent a durván tíz négyzetméteres belső előkertben.

Rögtön a végére ugrok. Ez itt a végeredmény.

From MiVanVelem
From MiVanVelem

Na most képzeld el, hogy a kövekből nem látszott semmi. Senki nem is tudott róla, hogy egyáltalán vannak díszkövek. Nem látszott a vízóraakna. Nem látszott a sarokban álló fehér japánbirs. (Arról is egyedül csak én tudtam, hogy ott van.) Mindent beborított vastagon a kúszónövény. És mindezt úgy, hogy az egész udvart behálózta a bújós gyökereivel. A föld alá bújt gyökerekből új szárak indultak el felfelé, melyekre kannibál módon tekeredtek fel a szülő növény kúszóindái, fojtogatva saját magát. Kábé harminc centi vastag növényháló fedte az udvart, tíz centi mélyen egymásba gubancolódott kötélszerű gyökérzettel. Mindez jól fel is fogta a földet, mely beleépült a dzsuvába. Az alján valószínűleg ott aludhatott egy Csipkerózsika is. A kerítés körben nem látszott, sőt a növény már az utcai aszfaltot ostromolta.
Elég volt csak ránézni, hogy kiszálljon az emberből a mersz és lehorgadjon kezében a kapa.
Idén viszont nem lehetett tovább várni. A kúszövény-dzsungelben megvetette gyökerét az ostorfa is, azzal pedig foglalkozni kell, mert egyébként durva dolgokra képes.

Hát, foglalkoztam.

Első körben a szegény ember motoroskaszája, a szegélynyíró. (Igazából az atombomba lett volna az adekvát eszköz, de féltem, hogy a detonáció megijeszti a macskákat.) Nos, már az első két négyzetméter megette a damilt. Ami ezután jött… arról nem szívesen beszélek. Gyerekkorom óta fóbiám van a madzagoktól, kötelektől, damiloktól. Igazából a kötélszerűen mindent behálózó gyökerektől is. És ilyen hozzáállással kellett volna kitalálnom, hogyan tekerek fel damilt egy mindenféle kallantyúkkal bőven ellátott racsnis dobba, úgy, hogy a végén önadagoljon. Első körben elszaladtam a közeli barkácsboltba, de csak egy szellemi fogyatékos eladót találtam. Magyarázta a szerencsétlen, de nem volt benne köszönet. Alig bírtam otthagyni, mondván, hogy majd kitalálom, köszönöm. Hát, nem találtam ki. Dühöngtem. Csapkodtam. Nej kijött megkérdezni, hogy akarok-e ebédelni, de inkább nem írom le, mit válaszoltam. Aztán végül sikerült. A kulcs az volt, hogy az összes speciális kallantyút, lyukat és rést ignorálni kellett az orsón. Rögzítettem a damilt, feltekertem a nyíl irányába, majd kidugtam a lyukon. Tadam. Mint Hulk, visszamentem az előkertbe és szétcsaptam a kúszónövény között. Ekkor derült ki, hogy mennyi díszkő van egyáltalán az udvarban. Aminek olyan nagyon nem örültem, mert a növény gyökerei előszeretettel vették be magukat a kövek réseibe, márpedig a köveket nem akartam felszedni. Gyors gereblyézés, aztán már jött is a sötét.

Vasárnap reggel frizzantés reggeli. Mint egy polgári család, akik kényelmesen megreggeliznek, aztán punnyadnak egész nap. Aha. A reggeli szivar/kávé után átöltöztem, és mint paraszt, mentem földet túrni. Eszméletlen durva munka volt. Először a köveket rendeztem el. Kézi dugványozó lapáttal kifeszegettem többszáz gyökeret. Aztán a kövek után jött a középső földdarab. Gereblye. Ásó. A teljes felásás után megint gereblye. Kapa. Megint végigmentem a teljes területen. Gereblye. Mindegyik lépés közben gyökerek kitépkedése, bújtatott gyökerek feltépése. Végül még megmetszettem a maradék kúszónövényt, elplaníroztam a földet, söprögettem egy nagyot.

Azóta félóránként kisétálok és gyönyörködöm a kertben. Eszméletlen. Olyan dolgokat látok, melyeket nyolc éve még sosem. Hozzáférhető a vízóraakna. Díszkövek. Él és virul a japánbirs. Előttük pedig szép tiszta a külső előkert is, mely szintén a kúszónövény inváziójából lett kivágva, a senki által nem ismert járdával egyetemben.
Embertelen munka volt, de most már jó.

(Felkészül: hátsó kert. Na, az se lesz egyszerű.)

6 thoughts on “Mert a kert nem vár

  1. Good job!
    Ha elfogadsz egy tanacsot egy hasonlo cipoben jaro kertesztol. A kovek kozotti felburjanzas ellen a te baratod a Glialka. Nalam , igaz kavicsos feluleten remekul bevallt.

  2. Azt nem tudom, de a feleseg leandereit kb. 2,5 m magasak voltak, ugy kivitte mint a sicc. Persze ezt azert nem arultam el neki, a blogod meg remelem nem olvassa.

  3. A városban a “hivatásos” kaszások nem damillal, hanem dróttal dolgoznak. Így azt igazán adagoltatni sem kell, mert visz mindent…

    A vegyszer tényleg mindent kiirt, de biztos, hogy ezt akarod?

  4. @JoeP: de belemosodik a talajba, es a viznek nem olyan egyszeru utjat allni, ha az terjedni akar, terjed, akarod vagy sem. Nem vagyok bio-manias, de a vegyszerezest nem eleg egyszer atgondolni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *