Az Arno Drezdája 02/03

2014.03.15; szombat
Firenze keresztül-kasul

Az egész napra szóló keménykedés megvolt azzal, hogy nyolcra húztam az órát és fel is keltünk. Innentől már laza.
Reggelire frizzante. Nej felé emeltem a poharamat.
– Emlékszel, tegnap este a borozók környékén mekkora tömeg járkált, talpas borospoharakkal a kezükben?
– Aha.
– Azt hitték, milyen vagányak. Pedig a valódi kemény legények reggel fél kilenckor sétálgatnak borospohárral.

From Firenze 2014

Kényelmesen megreggeliztünk. Nem hajtanak a tanárok.

From Firenze 2014

A teraszon kávé, szivar, ücsörgős beszélgetés. A száradó ruhák még bírják a pácolást.

Utána még egy gyors zuhany. Kinéztem a fürdőszobaablakon. Az már a szomszéd udvar. Na, itt nem lehetne vitatkozni arról, kinek a fűje zöldebb. Maximum azon, hogy a szomszéd kövei vannak szebben lerakva, vagy nálunk a sóder.

A séta adatai:

  • Távolság: 12,83 kilométer.
  • Térkép: Endomondo.

Szerencsés indulás: egy váratlan piac és egy bőrmanufaktúra. A piac nagyon közel van (vasárnap sajnos zárva, de lesz még itt egyszer hétfő is), tengeri mütyűrök nincsenek, de zöldségek minden mennyiségben.

From Firenze 2014

Ugyanazt az olajbogyót, amit Pisában 8 euróért sóztak ránk, itt megkaptuk másfélért.

Rengeteg a koldus. És agresszívek. Az egyik annyira tapadt a piacon, hogy el kellett löknöm magamtól. Mindenhol ott vannak, még a néptelen utcákban is.

A bőrmanufaktúra bejáratát Nej szúrta ki a St Croce bazilika mellett. Magába a manufaktúrába nem mentünk be, de a katedrális hátsó udvaraiban elmondhatatlan élmény volt a barangolás.

From Firenze 2014
From Firenze 2014

Egy bazilika ma már elsősorban turista látványosság, tömeggel. Itt, a hátsó udvarban viszont megéltük azt, milyen volt mindez a turizmus előtt, mondjuk egy szerzetesnek. Csendes, hangulatos, családias.

Aztán a Croce, azaz Szent Kereszt katedrális. Fura. Mint az összes firenzei katedrális. Belülről letisztultak, egyszerűek. Minimális fényűzés, éppen csak elegendő dekoráció. Kívülről pedig… dekorálták őket, amíg kedvük volt, aztán hagyták a fenébe. A Croce-t elkezdték, az eleje el is készült, majd elunták. Hasonlóképpen járt a St Maria Novella is. A St Lorenzo katedrálist már el se kezdték díszíteni. A Dómot viszont szépen körbedekorálták, cserébe viszont olyan egyszerű és mívtelen a belseje, mint egy tehénistállónak. Egyedül a kupolánál mutatták meg, hogy nem azért üres, mintha nem tudnának lélegzetállító dolgokat alkotni. Csak, hogy ne feledjük, Firenzében vagyunk.
Nekem bejön ez a stílus.

From Firenze 2014
From Firenze 2014

Egyszerű, de rafinált. Nézzük például a szineket. Fehér márvány, sötétzöld/olajzöld márvány betétekkel. És valami leheletfinom halvány borszínű erezéssel. Lenyűgöző a hatása. (Érdekesség: a szálláson a fürdőszobánk is pont ezt a kombinációt követi.)

From Firenze 2014

A St Croce nem csak az épitészete miatt jelentős. Kripták. Firenze színe-java itt van eltemetve. (A képen láthatóak is a díszes síremlékek, jobbra-balra a falakon.) Az első kettő szarkofágban Michelangelo és Galilei vannak, aztán jönnek fekszenek sorban a többiek, egészen Enrico Fermi-ig.
Michelangelo külön csinált egy pietát magának, ide, a síremlékére. Naná, hogy nem az van itt. Berakták valami múzeumba turistacsalogatónak. (Lásd ugyanezt Dáviddal. A felirat a Szépművészeti Múzeum oldalán: Szépművészeti Múzeum. Alatta levő sor: És Dávid.)

Operamúzeum.
– Itt mindenkinek énekelnie is kell?
– Ugyan.
– Kész szerencse. Utánam egész napra be kellene zárniuk.

A katedrális után egymás mellett egy ajándékbolt és egy dohánybolt. Kimaxoltuk. Mind a kettőt. Dávid hűtőmágnes. Ööö… praktikus, mert rá lehet akasztani a noteszt. Aztán az első komolytalan hűtőmágnes a lakásba: Dávid fütyije, napszemüveggel. Illetve… a franc se tudja, hogy Dávidé-e, hiszen napközben egész komoly kollekciót láthattunk belőlük (Hercules, Menelaosz, Patroklosz) és mindegyik szerszám egyforma volt. Lehet, hogy reneszánszék egy modellről dolgoztak? Mindemellett jót vigyorogtunk az átalakuláson. A reneszánsz idejében ez egy bátor kiállás volt: a szenteknek nem volt farka, az embereknek viszont már igen. És a művészek határozottan embereket akartak ábrázolni. Ma, amikor már sokkal szabadabb légkörben élünk, már csak azt látjuk, hogy ezek a műalkotások mennyire erőlködnek, mennyire dominánsan fütyisek. A rájuk települt szuvenírbiznisz persze ezerrel rá is erősít erre. Aztán csoda, hogy a külvárosi kukák tele vannak firkálva stilizált farkakkal?

From Firenze 2014

Üldögéltünk a Signoria téren. Ez volt az a tér, ahol beterveztem egy hosszú szivart, hiszen ez az a tér, ahol simán lehet akár órákat is üldögélni, nézelődni. Erre feltámadt a szél, valami erős és hideg cúg. Kénytelen voltunk idő előtt továbbmenni. A szél pedig kitartott egész napra, jelentősen lerontva a városnéző élményt. (Melegre készültem, könnyű ruha volt rajtam.) Egyébként meg tömeg. Irtózatos. Niccolo szerint szezonban ennél ezerszer durvább a helyzet. Háát… lehet, hogy Firenze jó hely, de ilyen turistadömpingben élvezhetetlen.
Mondja ezt az egyik turista.

A free wifi sajnos nem működik. Mindig egy olyan oldalra dob, ahonnan csak firenzecard-dal lehet továbbmenni. Regisztrációról, sms küldésről szó sincs. Kár érte.

Uffizi. Nem mentünk be. Igazából már az épület is megközelíthetetlen volt.

From Firenze 2014

Arno part, Ponte Vecchio, aztán kiléptünk a fősodorból. Elmentünk reneszánsz palotákat nézegetni. Végigkövettük, hogyan lett az erődökből palota, hogyan alakultak ki a monstrumokból a reneszánsz stílusjegyei.

From Firenze 2014

Szerencsére ezek a paloták eléggé egy kupacban vannak. Turisták nem járnak arra.

St Maria Novella bazilika. Előtte hangulatos tér, midenfelé elheveredő ifjúsággal. Egy srác térzenélt, ki is erősítette magát, a zene betöltötte az egész teret. Jól nyomta, a számok közti szünetben rendszeresen meg is tapsolták a napfényben bágyadtan heverészők. Mi közelebb mentünk, ott láttuk, hogy a srác iphone-ról tolta ki a zenét, egyébként meg playback-elt. Egy kép, de jellemzi a kort.
A bazilikába nem tudtunk bejutni, pedig körbejártuk. De minden bejáratnál egy másikhoz irányítottak minket, az utolsó ajtót meg nem találtuk meg, közben pedig elfogyott a bazilika.

Mentünk tovább. Központi piac.

From Firenze 2014

Na, erről hallottunk mindent, jót is, rosszat is. A koldussűrűség az elviselhetetlenségig fokozódott, ahogy közeledtünk. A piac körül pedig tipikus balkáni bazár, sátrakkal, behívogató emberekkel, Ruhák, ajándéktárgyak. Vettünk ezt-azt, bár nem igazán örültem neki, amikor elő kellett vennem a pénztárcámat: a környék kifejezetten zsebtolvaj-veszélyes, rólunk pedig ordított, hogy naív turisták vagyunk.

Eddig is megvolt majdnem minden attribútumunk – fényképezőgépes táska, munkavédelmi kabát, térkép, középkorúság, jóltápláltság, angol nyelv – , de amióta nyakamba akasztva hordom a gps-t, azóta tökéletesen hozzuk az archetipust. Illetve majdnem tökéletesen: útközben láttam egy idős bácsikát, hasonló felszereléssel, csak még volt a hóna alatt két nordic walking bot.

Maradjunk annyiban, hogy a piac durva környék. Egyrészt gyakorlatilag már csak a turisták vásárolnak itt, a helyieknek drága és veszélyes. És ez egy önerősítő folyamat: minél nagyobb a turistakoncentráció, annál erősebben van jelen a turistalehúzás is. (Niccolót megkértem, rajzolja be a térképen, melyek azok a területek a városban, ahová nem szabad bemerészkednünk. Egyedül a piactól északra eső részt karikázta be.)

Érdekesség: a balkáni ruhapiacon a legutolsó kövér, tömöttbajszos, albán kinézetű eladó is folyékonyan beszél angolul.

A piac viszont bezárt. Számítottam valami hasonlóra, Niccolo jelezte, hogy csak délig van, de engem nem is az egész piac érdekelt, hanem a fő attrakció: a pacal. Pontosabban a lampredotto. A kutakodásaim alapján van a piacon egy önkiszolgáló étterem, bizonyos Nerbone nevű, mely minden pénzt megér. Itt készítik többek között a tökéletes pacalos szendvicset. Ez annyira jó, hogy olvastam, hogy egy Firenzében tanuló amerikai diák azon kesergett, mi lesz vele, ha végez és haza kell mennie Amerikába: ott ilyen szendvicset nem fog enni.

From Firenze 2014

Oké. Értem a problémát. Szóval egy kis történeti áttekintés. A középkorban úgy osztották fel a marhát, hogy a húsa ment a nemességnek, minden más (azaz belsőség) meg ment a pórnépnek. Nem volt egy fair biznisz, de a pórnép lobbiereje sem volt túl erős. A szakácstudománya viszont annál inkább, így kitalálták, hogyan lehet a tehén négyféle gyomrából ehető, mit ehető, szuperfinom ételeket gyártani.

From Firenze 2014

Kíváncsi vagy Toszkána gasztronomiájára? Nos, igen, bor: chianti. Olajbogyóban a világ legjobbja. Sajtban is erős. De mi a jellegzetes toszkán étel? A pacal az, barátom. És ebből a legfinomabbat a firenzei piacon, a Nerbone pavilonban adják. Én pedig úgy okoskodtam, hogy lehet, hogy a piac bezár, de az étterem miért zárna be? Nos, tényleg nem tudom, miért, de kettőkor már az étterem is zárva volt. Vasárnap meg az egész piac zárva van, szóval ez a vonat elment.

A piacot még bejártuk, egy-két árus nyitva is volt még, a halszag döglesztően telepedett rá a légkörre, de az egész már élettelen volt. Rajtunk kívül nem is volt bent vásárlógyanús élőlény.

A piac mellett ültünk be egy pizzériába. Mert szeretünk pengeélen élni. Meg hátha. A pisai pizza már elvette ugyan a kedvünket, de alapvetően optimisták vagyunk. (A tegnapi írásból kimaradt egy megjegyzés erről a borzalomról: legalább biztos, hogy helyben sütött pizza volt, mert ilyen szart egyik mirelit társaság sem merne kiengedni a piacra.)
Végülis… a pizza sokkal jobb volt, mint a tegnapi. Nej valami paradicsomos tésztát kért, ízlett neki. A gond a vízzel kezdődött. Ásványvíz árak: 0,25 liter 4€, 0,5 liter 6€, 1 liter 10€. Látszott, hogy a legjobb üzlet a literes, kettőnknek nem is sok.. de… 1 liter víz (kancsóban hozták ki, szóval egyáltalán nem biztos, hogy tényleg ásványvíz volt) 10 euró. Boltban ez három üveg iható bor. Boltban másfél liter ásványvíz 0,35€. Nem kicsit durva. És mindez az útleírások szerint egy olcsó kajálós környéken. (Igaz, nem azt írták, hogy olcsó vízivós környék.)

Innen St Lorenzo, mely gyk. a Mediciek privát temploma és egyben temetkezési helye is volt. Nem tudtunk bejutni. Egyszerűen túl bonyolult volt, feladtuk. A hívőknek fenntartott ajtón tudtunk bemenni, amíg ki nem zavartak. (Igen, valahogy megsejtették, hogy turisták vagyunk.) De nem is volt baj, nagyon gyorsan tudunk templomot szemrevételezni.

From Firenze 2014

Viszont elkaptunk egy kommunista antifasiszta tüntetést. Hát, errefelé aztán érdekes politikai viszonyok lehetnek.

From Firenze 2014
From Firenze 2014

Habár már írtam, hogy a St Lorenzo bazilikát abszolút nem diszítették semmivel, de azért más dolog volt ezt elolvasni a neten és megint más dolog volt személyesen is látni. Úgy értsd, hogy még vakolva sincs, csak a nyers, durván darabos kő.

Nekem speciel bejön, de én a vallással kapcsolatos dolgokban igencsak az egyszerű, lényegretörő megoldások híve vagyok.

From Firenze 2014

És akkor Firenze fő attrakciója, a Dóm tér. Hát, látszott is, hogy ez a fő attrakció: a várost megszálló turisták 90%-a itt nyüzsgött.
Istenbizony, harcoltunk. Kerestük az utat, hogyan juthatnánk be. Sem a kupola, sem a torony nem érdekelt, csak a dóm legbelül. Többször is körbejártuk, de nem találtuk a bejáratot. Nem akarom húzni az időt, végül a következőket nyomoztuk ki.
– Nincs olyan, hogy csak a dómba akarsz bejutni. kombinált jegy van, mindenhová érvényes, ellenben 10€.
– Első körben a templommal ne is foglalkozzál. A dóm előtti téren (Piazza St Giovanni) a 7-es szám alatt van egy ticket office. Ott tudsz jegyet venni (automatából is, meg kasszánál is) és ekkor már be tudsz jutni az elővásárlók kapuján. Más megoldás nincs.
Mi persze elvéreztünk, mire mindent kinyomoztunk, 17.30 lett, a dóm pedig szombaton bezárt 16.45-kor.

From Firenze 2014

Séta tovább. Árvaház a St Annunziata téren. Meglepően szép épület. A St Marco téren egyfelől belefutottunk egy másik antifasiszta tömegbe, másfelől… csak nem jött össze a templomlátogatás. Bementem, egyből látszott, hogy ez az im

És itt aludtam el, a mondat gépelése közben. A teraszon. Este 10 körül, elég kemény hidegben. Egyszerűen rábukott a fejem a netbookra.
A többit már vasárnap reggel írtam hozzá. (Nem, sajnos még csak nem is emlékszem, mi lett volna a félbehagyott szó.)

Szóval ott jártunk, hogy ez már templom-templom volt, azaz nem volt külön turista- és imádkozós bejárata. Ide csak imádkozósak jártak. Voltak is bent ketten, meg ahogy benéztem, pont jött velem szembe egy határozott, markos pap. Felmértem az erőviszonyokat: markosnak én is markos vagyok, de ő van hazai pályán, szóval inkább kijöttem.
– Nem turistának való tájék – vetettem oda Nejnek és mentünk tovább. Mögöttünk a túl határozott pappal, aki egész sokáig elkísért. Mellettünk pedig az antifasiszta fiatalok őrjöngtek, valami norvég hegyimetál zenei aláfestéssel.
– De mégis, milyen volt? – érdeklődött Nej, aki be sem tudott nézni.
– Semmi különös, átlagos templom – vetettem oda.
– Giotto képekkel – fűztem hozzá később.

Aztán még bolt, és persze megint elböktük. Ilyen az, amikor az emberben még benne vannak a négyfős reflexek, de már csak ketten vagyunk. Fel nem tudom fogni, mikor fogjuk megenni ezt a rengeteg olajbogyót, a tömérdek sajtot és meginni ezt a csomó chianti-t. (Ja, a boltban gran padano akció van. Nej sikoltva rakott be két, falazótégla méretű darabot. Én meg ráborultam erre a szénaborítású gomolyaszerűségre: az első nap vettem egy darabot, a második nap pedig kiszedegettem a sajtospultból az összeset. Senkit nem hagyunk el.) Napközben voltunk a Lindt óriási bonbonban is (ez az, amikor egy üzletben üveggömbökben kint van vagy ötvenféle aprócsoki, aztán magunknak lehet összeválogatni a zacskót) szóval a szombat esti vacsora monumentálisra sikerült. Nem is csoda, hogy kialvatlanul, jóllakottan lefejeltem éjjel a laptopot.

ps.
Volt némi kavarás a poszttal, elnézést. Nem kicsit vagyok hulla, aztán így éjjel, a munkapéldánynál a ‘save’ helyett a ‘publish’ gombra nyomtam, így a félkész verzió ment ki az rss-be.

7 Comments

  1. Spoiler alert: Most látom, hogy ha esetleg valaki csak ezt az írást olvassa el, könnyen azt hiheti, hogy tényleg csak a 10 eurós jeggyel lehet bejutni a Dómba. Nos, nem. A Dóm maga ingyenes – de erre csak vasárnap jöttünk rá. Amikor nyitva volt.

  2. Norvég hegyimetál :).

  3. Mondd csak, a szálláson/nál lehet vajon zárt helyen motorral parkolni? Azt a pacal meg kell kóstolni:-)))

  4. @Hvala: Ezen a helyen elég valószínűtlen. (Lépcsőház, szűk kapu, földszinti lakás. A belső udvar a konyhából érhető el.) Viszont Firenzében _eszméletlen_ mennyiségű motor parkol az utcákon.

    Pacal. Ha tényleg kíváncsi vagy, akkor keress rá a Youtube-on a ‘Nerbone’ kifejezésre. :)

  5. ójaj :-)hát eddig nem tudtam,miért is vágyom igazándiból oda :-) ha megmutatom férjnek , már holnap indulunk:-)) De az biztos, hogy addig is meg kell keresne keresnem a receptet. A pacal mellett némi húst is látok, szinte érzem az illatát.Amikor belemártják a szaftba a zsemlét……

  6. im–possible mission

  7. Túl egyszerű lenne. :) Én az ‘immár’ szócskára tippelek, de azt is nehéz kontextusba helyezni. (Írni azt akartam, hogy ez már nem turistáknak fenntartott templom volt.)

Leave a Reply to Hvala Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading