Barcelona és környéke 05/05

2014.03.01; szombat
Tibidabo

Nagyon fura álmom volt. Az volt a lényege, hogy kiderült, az Isten és a Sátán valójában ugyanaz a lény. Ráadásul mivel erősen pragmatikus, így inkább az utóbbi énjét használja.
Az egésznek az volt a meglepő aktualitása, hogy mára a Tibidabo bejárását terveztük. Aki esetleg nem tudná, a hely onnan kapta a nevét, hogy a legenda szerint ennek a hegynek a tetejére vitte fel az Ördög Jézust, amikor megkísértette. Álltak a hegy tetején, az Ördög pedig körbemutatott: – ‘Ezt mind neked adom!’ Ami latinul úgy hangzott, hogy ‘Tibi dabo!’.

Mondjuk, az, hogy vad dolgokat álmodtam, egyáltalán nem volt véletlen. Akkora hangzavar volt szinte egész éjjel, hogy már maga az álmodás is csodaszámba ment. Vagy a péntek, vagy a farsang, vagy csak egy egész éjszakás perpatvar… nem tudom. Azt sem, hogy az utcáról hangzott-e fel, vagy a házban zajlott az egész. De folyamatosan ordítoztak emberek, nagy nehéz tárgyakat borogattak, üvegeket törtek. Fogmosás közben át is értékeltem a napot. Újratervezés. Mármint az újratervezés újratervezése.
Amivel csak az volt a baj, hogy a netbook teljesen szétcsúszott. (Pedig nem is ő itta a borokat.) A Totalcommander lefagyott. A Google Earth kivágta a videodrivert. A Google Maps először lefagyott, majd F5 után dobott egy kékhalált. Azon a gépen, amelyiken az újraindítás negyedóra. Vért izzadtam, mire kispekuláltam a napot, jórészt az 520-ason lévő Nokia herével.

Szóval, a probléma az volt, hogy nem tudtam egyértelműen behatárolni az éjszakai balhé forrását. Márpedig ha a szomszéd lakásból jött, akkor gond van, mert ott laktak a szállásadóék. Ekkor elég kockázatos lett volna otthagyni a cuccunkat: túl sok érték volt bennük. Elismerem, nem túl polkorrekt gondolkodás, de miért adjak esélyt, ha a probléma megkerülhető? Csomagmegőrző. Szerencsére a Sants állomáson találtam is egyet, melynek kifejezetten örültem. Innen megy ugyanis a reptéri vonat, azaz pont jó helyen lesznek a csomagjaink. Az árak nem veszélyesek, a nagy fakk 5,2€/nap, a kicsi pedig 3,5. A nagyba mind a négyen beférünk (éljen a Wizzair kézipoggyász politikája), de még lehet, hogy a kicsibe is. Ráadásul kaptunk egy extra B tervet is. Eredetileg úgy terveztem, hogy a hegyről lejövet visszasétálunk a szállásig, majd a PG Gracia állomáson csípjük el a reptéri vonatot. Most viszont pont az erdő szélén, ahol visszatérünk a civilizációba, van egy metróállomás, mely bevisz a Sants állomásig. Azaz ha elfáradunk a hegyen, vagy elcsúszunk az idővel, sittysutty bent vagyunk a vasútállomáson, onnan meg sittysutty kint a repülőtéren. Egyedül azt sajnáltam, hogy ezt az egészet már nem tudtam megrajzolni Google Earth-ben, kiexportálni, átkonvertálni, majd felrakni a Garminra. Akkor teljesen nyugodt lettem volna, végig. A régi útvonal ugyan megvolt, de tegnap este az elejét rajzoltam át, ma reggel meg a végét.

Kajáltunk, összepakoltunk, bekopogtam a szomszédba. Egy szlávos arcú srác nyitott ajtót, ahonnan egy törpecirkáló kutya ugrott ki és vágtázott be az appartmanunkba, boldogan körbecsaholva mindenkit.
– Igyiszjuda, gyere vissza! – kiabált utána a srác.
– Russian doggie? – vigyorogtam.
Megjegyzem, meglepően sok cirill betűs feliratot láttunk a városban. A fene tudja, mi van.
Aztán átjött az arab srác, visszaadta a kauciót, elbúcsúztunk, hajrá. Reszkess, Tibidabo.

A túra adatai:

  • Távolság:11,2 kilométer, ebből 3,2 kilométer busz.
  • Szint: a busz miatt nem mérvadó.
  • Térkép (Endomondo).

Először persze Sants. Bóklásztunk egy adagot, mire megtaláltuk a csomagmegőrzőt, de meglett. Gyorsan behajigáltunk mindent egy nagy fakkba, meg se néztük, mi a helyzet a kicsivel. (Utólag derült ki, hogy az is jó lett volna. Elpazaroltunk fél üveg bort.) Innen metróval vissza a Catalunya térre. Onnan indult az S1, illetve S2 HÉV. Na de pontosan honnan? A jó öreg katalán szervezésben lehetett bízni. A tér alatt kifejezetten bonyolult földalatti rendszer van. Két metróvonal metszi egymást és van még két vasútállomása is, szintén a föld alatt. Természetesen a vasútállomásokat ugyanaz az ikon jelzi, csak a színük más. Ami persze nekünk nem mondott semmit. Pénzfeldobással választottuk ki az egyiket, kimentünk a metróhálózatból és amikor be kellett lépnünk a vasúthálózatba, ott volt csak kiírva, hogy igen, innen megy az S1/S2. Innentől viszont már minden sarkon kint volt a két ikon. Kösz, fiúk.
A Baixador de Vallvidrera állomáson szálltunk le és egyből hamisítatlan hegyi környezet fogadott.
– Mint a fogaskerekű – sóhajtott fel Barna.

Az első célpont még változatlan volt: Jacint Verdaguer háza. A csóka író volt, a neten annyit találtam róla, hogy egy szerény házikóban éldegélt a hegyen, mely házból halála után irodalmi múzeum lett. Ezek után elhaladtunk egy hatalmas hodály mellett, melyre azt mondtam, ez még biztosan nem az, hiszen kicsi házat kell keresnünk. Az volt. Nem tűnt nyomortanyának… de bárcsak minden író ilyen körülmények között szoronghatna.
Aztán improvizáció. Sikerült eltalálnunk Vallvidrerát.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

A Collserola torony alulról. Ide nem mentünk fel.

From Barcelona 2014

A Szent Szív templom alulról. Ide viszont igen.

From Barcelona 2014

És a Montserrat, visszanézve. Látszik az apátság is.

From Barcelona 2014

A faluban viszonylag hamar megtaláltuk a buszmegállót, és nemsokára jött is a busz. Érdekes szimbiózist láttunk. Ez egy nagyon szűk falu, alig lehet parkolni. A buszmegálló előtt is két sorban parkoltak az autók. Aztán amikor menetrendszerint jönnie kellett a busznak, a sofőrök előbújtak, félreálltak valahová, benyomták a vészvillogót, majd amikor elment a busz, visszaparkoltak a megállóba.

A tervezés ördögi pontja az volt, hogy úgy érkeztünk a faluba, hogy a fogaskerekű felső végállomása előtt egy buszmegállóval hamarabb szállhassunk fel a buszra. Ugyanis szép idő volt, a Tibidabo pedig ma nyitott téli álmából. Hatalmas tömeget vizionáltam, a fenti vidámpark miatt családokkal. Így is lett. Mi még le tudtunk ülni a buszocska hátsó sorában, a következő megállóban viszont betetriszeztek egy vonatnyi embert. (És mindezt egy szar kis mobiltelefonon raktam össze. Bár a fiam ebből örökölt valamit, nemrég csavarogták be haverokkal a Benelux környéket, rendszeresen a vonaton szerveztek meg mindent két célállomás között. Mobiltelefonon, a vonat wifijével.)

Aztán végül fent. Az egész… bizarr, de megvan a szépsége. Ott van az a magas templom, tetején az artistával. Mellette egy retro vidámpark, a kiszuperált kétfedeles gép lustán köröz az állványán, az óriáskerék lomhán forog. Lentről felhallatszik a modernebb vidámparkból a sikongatás. Jobbra, immár lefelé, a Collserole torony. És az egész mögött Barcelona terül el a mélyben, mögötte pedig a tenger.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014
From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

A tegnapi szél csak nem akart nyugodni, a templom bejáratáig alig bírtuk felharcolni magunkat. Maga a templom kicsi, magas, hangulatos. És egyszerű. Ritkaság.

From Barcelona 2014

Innen még kisétáltunk a vidámpark melletti teraszra, sokáig nézegettük a várost. A tegnapi bringázás során sokkal jobban összeállt a térkép mindenki fejében, most pedig szótlanul csekkoltuk a belső képet a valósággal.

Aztán jött a túra vad része. Erre a szakaszra volt jó az eredeti térkép egyedül. Itt szoptuk a legnagyobbat. Itt látszott egyedül, hogy a tervezés kiverte a családnál a biztosítékot.

Megmagyarázom.

Az egész Collserola parkra nem találtam normális térképet. Csak egy java applikáció volt, de az is bélyegnyi ablakban maszatolt. Minden, amiból építkezhettem, egy Everytrail térkép volt. Olvasd el a túra nevét: “Trail Map of Collserola and Tibidabo for Kids”. For Kids… ezek után milyen nehézségre számítasz?
Egy ideig mentünk is az aszfaltozott úton, utána viszont jött egy jobbkanyar.

From Barcelona 2014

Széles, jól járható földút, rengeteg kerékpárossal.
– Tegnap akár fel is jöhettünk volna ide bringával – viccelődött Nej.
– Igen – bólintottam – Gondoltam is rá.
Egyből lefagyott a mosoly az arcáról.

Én viszont a földút bal oldalát vizslattam. És most nézzük meg alaposan ezt a térképrészletet.

From Segédlet

Ez gyakorlatilag egy piszkosul meredek domboldal, a bal felső saroktól a jobb alsó felé lejt. A piros vonal az eredeti útvonal. Ezt átrajzoltam a Garminba is. A sárga az, amit valójában bejártunk. Láthatod, hogy rögtön a földút elején elböktük. Egyszerűen nem hittem el, hogy az a meredek vízmosás balra egy ösvény lenne. Amikor biztosra vált, hogy ott le kellett volna mennünk, akkor azt mondtam, hogy semmi gond, nem sokkal később vissza tudunk menni. Ez az az éles kanyar vissza. Itt térkép szerint az út csinál egy kunkort, volt is ott valami, de pár méter után áthatolhatatlan tüskés bozótban kötöttünk ki. Ez az a fütyi, nagyjából a kép közepén. Aztán metszenünk kellett volna az eredeti utat és egy derékszögű jobbkanyarral ráfordulni. Nem volt ott az út. Ekkor már egy épphogy embernyi szélességű, alig-ösvényen jártunk. Mentünk tovább egyenesen. Fokozva a helyzet bizarrságát, egy piknikező társaságba botlottunk egy apró réten: pokróc, disztingvált fiatalok, ételek, italok. Nem tudom, ki lepődött meg jobban. Átgázoltunk rajtuk. Négy hetyke magyar turista. Ez volt az utolsó sikerélményünk. Mögöttük végre volt valami jobb oldali elágazás. Az ösvényből meredek, poros-földes ereszkedő lett, ahol már ahhoz is igen koncentrálni kellett, hogy az utat tartsuk. Hogy egyáltalán észrevegyük, melyik az út. Rajtam mindig túrabakancs van, én még elvoltam valahogy. De a többiek nem ilyen terepre öltöztek. Aztán van egy törés az eredeti – piros – útban. Ott valójában vége volt az útnak. Egy átjárhatatlan tüskés bozótban. Kábé ötven méterre a műúttól. Hogy vissza nem megyünk, abban biztos voltam. Ki kellett kitalálnom, jobbra, vagy balra. Ja, nem mondtam, ez a törés egy meredek völgy volt. Azaz mehettem a bal, illetve a jobb partján. Mindenhol volt valami, amit jóindulattal ösvényfélének lehetett nevezni, tele szúrós bozótokkal. Ezek az ösvénypótlékok mindenhol rögtön szétágaztak. (Pontosabban szétfolytak.) Nem húzom az időt, végül a harmadik próbálkozásra találtam meg a kivezető utat. Csak hogy jellemezzem a hangulatot, egy ponton megálltam, mert láttam egy kedves házikót odalent. Lefényképeztem. Majd bevártam a többieket, felhíva a szintén fotóőrült ifjúság figyelmét. Erre akkora döbbent arcok néztek vissza, mintha az életükért küzdőknek a mászási stílusukra tettem volna megjegyzéseket.

From Barcelona 2014

Pedig alapvetően szép volt a táj, ilyesmiket láttunk, amikor felnéztünk.

From Barcelona 2014

De biztos vagyok benne, hogy a többiek egyszer sem néztek fel.

Végül csak leértünk. Nyilván kaptam hideget, meleget. Na jó, csak hideget. Bokától fülig mindenkit por borított. A szép cipők elsüllyedtek volna, ha lett volna valahol tükör. Nej nadrágja kiszakadt. Ja, és innen már a repülőtérre mentünk. És azt még nem is mondtam, hogy számtalan forrás szerint ez egy barnamedvés terület.

Szótlanul baktattunk befelé a műúton. Láttunk ma egy csomó szép helyet. De biztos vagyok benne, hogy mindenki erre az ereszkedésre fog emlékezni ebből a napból. Végül is, ez is egy gyökérélmény.

A Penitentes metróállomást hamar megtaláltuk. Komolyan szóba sem került, hogy innen még gyalog menjünk végig a városon, pedig az időnkbe belefért volna. Végül abban maradtunk, hogy leszállunk eggyel korábban a metróról (Espanyol tér), majd gyalog megyünk el a Sant állomásig, úgysem ismerjük azt a környéket. Igaz, így bukunk egy metrójegyet, de volt még bőven. Így is történt. Még vettünk ajándékokat, kajáltunk valamit, majd kibumliztunk a repülőtérre. Volt vagy két óránk, ami mindenképpen veszélyes dolog egy duty-free mellett. Megúsztuk két sangriával (Nej), egy blézerrel (Dóra) és egy doboz szivarral (izé…).

A hazaút sima volt, eltekintve attól, hogy ez a gép már a szűkebb ülésközű Wizzair gép volt. Végig átkoztam a tervezőjét, pedig a 180 centimmel még nem is számítok zsiráfnak. Este tizenegy körül landoltunk, éjfél után értünk haza. Legalább addig el akartam jutni, hogy minden élményanyag (képek, videók, szövegek) egy biztos helyen legyenek, de ez is kitartott fél háromig. És hol van még a feldolgozás…

De ez legyen a legnagyobb gondom az életben.

Linkek

  • Fényképek
  • Slideshow
  • Videók. Azok egyrészt nagyon sokára lesznek. (19 GB nyersanyag 178 fájlban.) Másrészt nem lesznek fent a blogon. Ez most szigorúnak tűnhet, de nem annak szánom. Az utóbbi időben az eleve nem túl nagy számú megtekintés mellett jöttek diszlájkok is, olyan anyagokra, melyek nekem tetszettek. Levontam a következtetést, valószínűleg az én ízlésemmel van baj. Nem akarom senkire sem ráerőltetni ezeket a videókat, a blog színvonalát sem akarom rontani. (Mijét??) A netre kikerülnek, a családtagok, közeli ismerősök szokták is nézegetni, de itt nem fogom reklámozni. Akit tényleg érdekelnek, legfeljebb feliratozik a Youtube csatornára.
This entry was posted in Utazás.

2 thoughts on “Barcelona és környéke 05/05

  1. Fantasztikusan jól megfogalmazott sorokat olvashatunk az itt található sztoriban. Mondhatnám olyannyira, hogy az olvasás elmélyülése közben, szinte mintha az ember ott járna. Gratulálok a szerkesztőnek! :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *