2014.02.28; péntek
Barcelona kerékpárral

Mert én akkora marha vagyok. Ahány városban megfordultam, ahány programot már terveztem… és eddig egyszer sem jutott eszembe az a kézenfekvő ötlet, hogy kerékpárt kellene bérelni és azzal kényelmesen bejárni a várost, egyszerre hosszú útvonalakat megtéve, de kellően sokat is látva. Sőt. Most sem magamtól kapcsoltam, szálláskeresés közben futottam bele egy bringakölcsönző linkjébe és csak nagy sokára esett le, hogy hoppá, itt van a hiányzó program. (Lányom és én harmadjára vagyunk Barcelonában, a többiek másodjára, az úgynevezett nagy látványosságokon már túlvagyunk.)

Reggel izgatott meteorológiakuksolás. A 20% esőesély megmaradt, de áttették délutánra. Patent.

Bőséges reggeli után séta a kölcsönzőbe.
– Te beszélsz, vagy én? – kérdeztem útközben a lányomat.
– Mindegy.
– Nem, mert elgondolkodtam. A kaució 50€, de lehet, hogy bringánként. Annyi készpénzünk viszont már nincs.
– A szállodánkban lehetett bankkártyával kauciót fizetni.
– Az jó. Viszont ezt már inkább spanyolul kellene, mert angolul lehet, hogy nem jönne össze.
– Oké.
– Aztán persze bármi lehet, mert a weblapjuknak van magyar verziója is.

Megérkeztünk. Bementünk. Dóra nekiállt spanyolul dumálni, a hapsi viszont. Aztán jött az útlevél átadása.

– Á! Akkor jó napot kívánok! – csillant fel a férfi szeme.
– Viszont kívánom – vigyorodtam el a többiekkel.

A többi már simán ment. A lányok kaptak kosaras, váltónélküli bringát, a fiúk egy-egy nagyobb termetű városi gépet, váltóval. Lehúzták kártyáról a 200€ kauciót, de nem érkezett visszajelzés. Mutattam, hogy én viszont megkaptam az sms-t. Ennyiben maradtunk. Kaptunk még négy masszív U lakatot is, kulcsokkal. Bedobtunk mindent a kosarakba, aztán az utcán a hapi még személyreszabta a bringákat.
– Ezt nem hittem volna – kezdtem el röhögni.
– Mit?
– Hogy Barcelonában Csepel bringákkal fogok tekeregni.
– Naná. Csepeli srác vagyok.

Elindultunk. Aztán ötven méterrel arrébb leparkoltunk. Felszereltük a bringákat a technikával.

From Barcelona 2014

Igen, ezt mind vittük. Gopro fejkamera, tartalék SD kártyával és három akksival. Egy Garmin túra GPS. Két mobiltelcsi, a Lumia 520-ason offline spanyol térkép, végszükségre. Barna 520-asán szintén. A végszükség végszükségére. Na meg szivarka. Barna pedig gorillatartóval rögzítette a kormányára a kameráját.

A túra adatai:

Már az indulás szenzációs volt. Kerékpározni jó. Barcelonában lenni jó.

From Barcelona 2014

Parallel, tengerpart, Kolumbusz szobor, kikötő, strand. A hatalmas kövezett placcon Brown-mozgásként kezdtünk spontán tekeregni egymás körül. Jó kedvünk volt.
Egy ideig nézegettük a hullámokat, majd folytattuk utunkat, végig a tengerparti sétányon.

From Barcelona 2014

Az olimpiai falu környékén adta le Nej a vészjelzéseket.
– Hahó, baj van!
– ?
– Majdnem elhagytuk a lakatkulcsokat.
– Hogyan?
– Lyukas alul a kosár.
– Huh. A lényeg az, hogy megvannak.
– Mennyi is volt?
– Négy.
– Hoppá, itt csak kettő van.
– A francba.

Átnéztük a kabátokat, nem csúsztak-e beléjük a kulcsok, de nem. Sóhaj.

– Várjatok meg itt. Visszamegyek legalább a strandig.

Reggeltől estig elbringázgattam volna a tengerparton, de nem így. Ráadásul felesleges is volt az erőfeszítés, nem lett meg egy sem.

From Barcelona 2014

Ez van. Mentünk tovább.
Lányom nagy bánatára egy idő után otthagytuk a tengerpartot, felkanyarodtunk a városba.

From Barcelona 2014

Diagonal. Tampon ház. Sagrada Familia. Aztán kórház.
Nem, nem ütött el senkit sem az autó. Van egy kórház – Szent Pál kórház (Sant Pau) – mely annyira szép épületegyüttes, hogy apránként átalakult idegenforgalmi látványossággá. Jelenleg már van benne múzeum, kulturális központ és emellett a Unesco Világörökség része. Itt egy kissé meglepődtem, a térkép alapján úgy képzeltem, hogy ez egy hatalmas park, ahol kedvünkre tologathatjuk a bringákat – ehelyett szószerint egy többszintes labirintuson kellett átverekednie magát annak, aki be akart jutni a belső parkba.
Nem jöttünk zavarba, kettes csoportokba szerveztük magunkat és két turnusban látogattuk meg a kórházat.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

A fiatalok kezdtek. Barna előtt egy gyerek lekapott egy narancsot a fáról. Ezen fellelkesülve a fiam is leszedett egyet. Ekkor ért oda a biztonsági őr és csúnyákat mondott.
Aztán a kölykök még járkáltak, majd kijöttek. Mehettünk mi Nejjel. Az ajtóban csaptam a fejemre.
– Bakker, meg kellett volna kérdeznem Dórát!
– Miről?
– Arról, hogyan mondják spanyolul, hogy “Ugye ez az a narancsfa, amelyikről szabadon lehet legelni?”

A bejutás legalább olyan katalános volt, mint az R5 peron megtalálása tegnap. Aula. Folyosó balra. Zsákutca. Jellegtelen hátsó lépcső, jelzés nélkül. Felóvatoskodtunk a második emeletre. Folyosó vissza. Lépcső lefelé. Vissza az aulába, de már a kordon és az őr mögé. Az udvart folyamatosan láttuk, de kimenni még most sem lehetett. Újabb lépcső, immár az alagsorba. Óriási pincehelyiség, Nej nagy örömére WC is. Majd innen egy hosszú föld alatti úton sétáltunk ki végre az udvarra. Ahol megkaptuk, amiért jöttünk. A fenti három kép csak kóstoló, nyugodtan megszorozhatod az élményt egy csinos egész számmal.

Végül mi is kisétáltunk.
– Merre megyünk tovább? – kérdezte a lányom.
Fejemmel intettem a durván meredek emelkedő felé.
– Hogy én honnan sejtettem, hogy ez lesz? – sóhajtott a csajszi.

Nekiindultunk. A férfiak a váltós bringákkal még bírták is, de a lányok hamar kidőltek. Szolidarítottunk. Együtt toltuk fel a gépeket a cudar emelkedőn. A következő célpont a Güell park lett volna: le szerettük volna ellenőrizni, hogy mennyire fizetős? Az egész, vagy csak egy része, tényleg félórára lehet csak bemenni, vagy pusztán arról van szó, hogy a jegyvásárlástól számított félórán belül kell bemenni? Sok kérdés, és a netes kutakodások alapján sem tudtam egyértelműen eldönteni, mi is a helyzet. De az utolsó emelkedő látványa legyőzte a tudásvágyunkat.
Balkanyar, élvezkedés a lejtőn. Diadalív, Parc de la Ciutadella, katalán parlament, Cascada szökőkút. A park tele dilis fiatalokkal. Később a város is. Farsang. Innen vissza a diadalívhez, Catalunya tér, Gran Via, Espanyol tér, Parallel… és vissza a kölcsönzőhöz. Közel öt óra tekergés. Pont kellemes volt.

Tapasztalatok? Ha Budapesten csak negyedennyire lenne kiépített kerékpáros infrastruktúra, már spontán békemenetet szerveznék a főpolgármesteri hivatal elé. Rendes – érted, rendes! – kerékpárutak. Leválasztva keményen az autóúttól. De ahol nem, ott is bőséges hely, hogy akár az úton, akár a járdán is legyen a kerékpárút, ne zavarjuk egymást a többi közlekedővel. (Lásd fenti képek.) És ahol minden kötél szakad, ott még mindig simán lehet bringázni a járdán, teljesen megszokott dolog, a gyalogosokat nem zavarja. Az öt óra alatt nem volt még csak egy hangyafüttynyi stressz sem tekerés közben. Kábé egy kilométert mentünk autók között.

Oké, nem fájdítom tovább a szívemet. Kölcsönző, leadás.

– Minden rendben volt?
– Háát, majdnem. Látod itt ezt a lyukat a kosár alján? Itt potyogott ki két kulcs.
– Az baj.
– De csak egy kulcs volt a karikán, a párja csak megvan nálad?
– Persze. De a kulcsmásolás 15€.
– Akkor vonjál le 30 eurót a kaucióból.
– Na, ez lesz a baj. Neked.
– Ja.

Aztán jött a nagy kölcsönös fejvakarás. A kaució maradék összegét nem lehetett visszautalni, a bank elutasította a tranzakciót. És mivel fizetéskor nyugta sem jött, senki nem tudta biztosan, hogy tényleg megtörtént-e a levonás. Én mutogattam ugyan az sms-t, az egyenlegből látszott is, hogy rá lett terhelve, de abból, hogy a pénz nálam eltűnt, még egyáltalán nem következik az, hogy a kölcsönzőnél meg is jelenik majd, hiszen nem jött nyugta. Márpedig ha nem, akkor szépet bukik, ha nekem most készpénzben adja vissza. De nem volt más megoldás, a hapsi már ki is számolta az összeget, amikor a társa felujjongott, hogy a bank csak bevette a visszautalást. Ekkor persze nekem szűkült össze a szemem. Mi ez már? Egyáltalán, ha nincs nyugta, mi alapján próbálkozott a leányzó? Mi az, hogy egyszer sikerült, egyszer meg nem? De itt már megint nem tehettünk semmit, a kütyü szerint a visszautalás megtörtént, valamikor meg fog jelenni az összeg a számlámon. Elkértem minden papírt, amit a kézimasina kiadott, aztán elbúcsúztunk egymástól. Otthon azért alaposan átnéztem nagyítóval a két papírt és megtaláltam a magyarázatot. Nyugtát ugyan nem kaptak elsőre, de egyfajta tranzakciós naplót igen. Ezen irgalmatlan apró betűkkel ott voltak az elemi tranzakciók, mindegyik külön számmal beazonosítva. A csajszi mindenáron az első elemi tranzakció azonosító számára próbálta visszautalni a pénzt, de az még csak a kütyü beköszönése volt, nyilván a bank nem tudta a pénzrárakást értelmezni. Akkor fogadta el, amikor a leány bepróbálkozott annak az elemi tranzakciónak a számával, mely a pénz levételét jelezte. Ezt a visszautaló nyugtán külön ki is jelezte. A magam részéről innentől teljesen megnyugodtam, a pénz egyszer tényleg meg fog jelenni a számlámon.

A megírás és a publikálás közben eltelt pár nap, közben megjelent a számlámon mind a fizetés, mind a visszautalás, szóval tényleg minden rendben. Azért félelmetes, hogy egy visszaigazolás kimaradása mennyi fejtörést tud okozni.

Összességében? Ajánlott kategória. Ha esetleg korábban nem kattintottál rá: Rabbit Bike. A kerékpárok jó minőségűek, van választék, a hapsi barátságos, beszél magyarul, a szolgáltatás pedig olcsó. (Csak kiváncsiságból megnéztünk más kölcsönzőket, drágábbak voltak, rövidebb nyitvatartással. A piros bérbringa rendszert meg nem tudtuk megfejteni, igaz, nem is nagyon törtük magunkat.) Mindenesetre, ha nem tervezed, hogy a kerékpárokat otthagyod valahol, akkor inkább ne kérdd el a lakatot. Drága a kulcsmásolás. (Jut eszembe, a kölcsönzés mellett foglalkoznak szállással is. Az sem tűnik rossznak.)

Vissza a pénteki naphoz.

Hazafelé piac. Egy szatyor garnéla. Egy vödör olajbogyó. Friss bagett. Sonka. Borok. Volt két szabad óránk, kényelmesen megebédeltünk. Mely egyben vacsora is volt. Utána kötelező esti program: varázslatos szökőkút, azaz Font Mágica. Szezonon kívül csak péntek és szombat este röffentik be, 19.00-20.30 között. Holnap este viszont már nem leszünk itt.

From Barcelona 2014

Ahogy kiléptünk az utcára, látszott, hogy cifra időnk lesz. Egész nap viharos szél volt, de estére meg is lett a hatása: valami sűrű, fekete felhőt terelt be Barcelona belvárosa fölé. A Ramblán már szakadt az eső… de tényleg csak a belváros fölött. Látszott, hogy a tengerparton, illetve a Catalunya téren már sütött a nap. Nem hagytuk megfélemlíteni magunkat, átsétáltunk az Espanya térre.

Egy kis farsang útközben.

From Barcelona 2014

Jó volt a tér után a dramaturgia: a Nemzeti Múzeum felé haladva először a személyzet fogadott: csubakka-szerű fehér inasok álltak hosszú sorban, ahogy közeledtünk a fő látványosság, a terpeszkedő nagyúr felé.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

Itt meglehetősen nagy volt már a tömeg, egy kicsit el is keveredtünk egymástól, aztán egymásra leltünk, nemhiába, családegyesítésre voltunk kihegyezve.

A szökőkút eleinte csak takaréklángon ketyegett.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

Aztán beindult a show.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

Kábé 80 percen keresztül igyekeztem moccanásmentesen tartani a kamerát. A párperces szüneteket kihasználva cseréltem akkumulátort, objektívet. Dübörgött a zene. A viharos szél szanaszét cincálta a vízkompozíciók bonyolult geometriai formáit. Szép volt, de egyben vad is. Amikor fél kilenckor vége lett, nagyon nehezen tudtunk elszakadni a kúttól. Tömény élmény volt.

Hazafelé inkább metróztunk. A többieknek már csak a levezető borozgatás volt hátra, nekem viszont egy újratervezés. Ugyanis tegnap, a Montserrat csúcsáról olyasmit láttam, ami teljesen átírta a szombati programot. Láttam a Collserola hegyet, hátulról és profilból. Oké, szép volt. És informatív. A tervezett túra az volt, hogy HÉV-vel átmegyünk a hegység alatt, majd hátulról megmásszuk, fel a Collserola toronyhoz, onnan pedig a gerincen tovább a Tibidabóhoz, majd vissza le a városba. Ez úgy fentről nézve – Google Earth/Maps – reális terv volt. A valóságban viszont kiderült, hogy nincs gerinc. A Collserola torony külön csúcson van és a Tibidabo is. A torony viszont önmagában nem akkora mutatvány, hogy megérje megmászni érte egy plusz csúcsot.
De ha kihagyjuk, akkor vagy egyből megyünk egy hegyiösvényen a Tibidabóra, vagy tartjuk magunkat az eredeti célunkhoz, felmegyünk Vallvidrera faluba, viszont – micsoda szerencse, véletlenül botlottam bele – innen már a 111-es busszal fel lehet jutni a Tibidabóra. (Ez az egyetlen busz, amelyik felmegy a hegyre és jó rá a T10 jegy.) Jól hangzik, de a netbookon végképp bekrepált a Google Earth. Anélkül meg rohadt nehéz erdei utakat keresgélni: a Google Maps nem mutat ilyesmiket.

Tervezgetés közben szürreális párbeszéd csapta meg a fülem.
– De azért csak van valami életcélod? – faggatta Nej Barnát.
– Persze. Nagyobb szivarjaim lesznek, mint apának. És nagyobb macskám.

Hoppá. Mostantól dupla adag kaját kapnak. Mármint a macskák.

Aztán csend. Mindenki elment aludni. Éjszakai szivar a balkonon. A kólaárushoz már odament valaki érdeklődni. Nemhiába, péntek este van. Nagy az élet.