Miért?

Alapvetően három üzemmódban tudok működni:

  • Érdekel, amit csinálok. Ekkor nyüzsgök, értelmezek, beleszólok. Egyszerre optimalizálok és érzelmileg reagálok. Egyszerre vagyok elemző és primadonna. Néha úgy érzem, hogy hasznos dolgokat adtam hozzá, néha úgy érzem, hogy feleslegesen hisztiztem. Nem egyértelműen pozitív állapot, de úgy érzem, hogy alapvetően hasznos, amit csinálok.
  • Nem érdekel, amit csinálok. Ez az, amikor teljesen reménytelennek érzem mind a saját, mind a környezetem helyzetét. Beleszarok. Mivel mindegyik kimenet egyformán érdektelen számomra, így rohadtul nem érdekel, mi történik. Bóbiskolok a megbeszéléseken, unott bólintással veszem tudomásul a fejleményeket, az elvállalt munkát azért megpróbálom időre elvégezni, de túlzottan nem érdekel, ha mégsem sikerül.
  • A legritkább: amikor úgy érzem, hogy jó helyen vagyok. Pont azt csinálom, amire maga az Úristen is teremtett: amiben a legjobb vagyok, ahol szárnyalok. Ilyenkor nincs primadonna, nincs beleszarás: hideg fejjel elkövetett logikus húzások vannak, mosoly, könnyedség. Elismerés, hatékonyság. Flow.

Csak azt nem tudom, hogy a sorsom mérte-e rám, vagy én cseszem el sorra a lehetőségeimet, de a harmadik az olyan ritka, hogy ha egyszer-kétszer nem fordult volna elő az életemben, akkor azt is gondolhatnám, hogy nem is létezik. Mindig az első, vagy a második forgatókönyv pereg le, én pedig mindig azon rágom magam, hogy miért. Miért az első, miért a második – amikor bennem van a harmadik is?

One thought on “Miért?

  1. Ennek nagyon egyszerű oka van, Pelikán elvtárs: az élet nem habostorta.
    Ez a harmadikként megjelölt állapot mindenki életében nagyon ritka, szerintem nincs is olyan ember, aki folyton abban élne. Persze jó lenne…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *