Sony boy

Ez valójában komment kellene, hogy legyen, de mivel régi írásokra reagál, na meg elég hosszú is lesz, így inkább előléptettem bejegyzéssé.

Kinlódok itt a videóvágással, meg a hardverrel. Ketten is javasolták egy-egy írásnál (Kőnig Tibi, illetve Proxy5), hogy próbáljam ki a Sony Vegas programot, tiszta, száraz érzés. Az első próbálkozás pofáraesés volt, a második szintén, igaz, már lágyabb érkezéssel. Aztán itt volt a hosszú hétvége, igaz, két nap dolgoztam, de a vasárnap az enyém volt, és hát mit csinál egy igazi geek az egyetlen szabadnapján: videóvágó szoftvert tanul.
Az egyik kifogásom az volt, hogy nem áll kézre a szoft. Megnéztem tucatnyi oktatóvideót, elolvastam manuálokat, így, hogy már tudom, hogy mi mindenre szolgálnak a maszatnak kinéző kontrollok, azt kell mondjam, hogy a program kezelői felülete jobban kézreáll, mint a Premiere-é. (A kijelölésekkel még szívok, de le fogom győzni.)
Korábban stopperként említettem a renderelési problémákat. Nos, a probléma él. De. Tömérdek próbálkozással kikisérleteztem ugyanazt a méretet, bitrátát, fps-t, fizikai méretet, mint amilyent a Premiere-rel gyártottam, a renderelés ugyan 15-20 fps körül ment, mely messze elmarad a fórumokban emlegetett 100 fps-től – ennyiből csalódás – de simán veri a Premiere 5-10 fps körüli renderelési sebességét. Azaz egy szavam sem lehet.
Ami viszont kardbadőlős tragédia, az a preview. A létező legegyszerűbb videó: egy video track, egy audio track, ezekbe vagdostam bele különböző nyers videófájlokból a tartalmat. És már ezen elhasalt a preview: a vágásoknál 1-2 másodpercre megállt, majd utolérte magát és ment tovább…. csakhogy pont a lényeg, maga a vágás átmenete nem látszott. Utánaolvastam. (A kulcsszó preview lag.) Mindenhol azt írják, hogy bizony, bizony, gyenge a hardver. Na de… core-i7 proci, 4 core, 8 thread, 8 GB RAM és egy Radeon HD 7670M GPU… ez tényleg gyenge? Jó, legyen. De akkor valaki magyarázza meg, hogy a többször porbagyalázott Movie Maker ugyanezekkel a nyersanyagokkal hogyan tudta zakkanásmentesen megjeleníteni a preview ablakban a videót? Hogy a Premiere-ről már ne is beszéljünk, mely szintén simán vette az akadályt?
A Sony Vegas-ban a preview funkció dedikáltan megkapott a nyolc thread-ből hetet, a 8 GB RAM-ból négyet és megkapta az erős GPU-t. Emellett a preview minőségét levettem draft/quarter szintre, mely abszolút a legalja. Nem hatott.

Mondjuk, azt tudni kell, hogy a Sony gusztustalanul sunnyog. Egész egyszerűen a szoftvert (12.0) azokra a GPU-kra fejlesztették, melyek akkor éppen futottak, a többi kártyával pedig nem foglakoztak. Hiába írják a weblapjukon (ahogy Tibi is hivatkozott rá), hogy támogatják a magasabb verziókat is, ez egyszerűen nem igaz. Itt van egy fórumbejegyzés, miszerint nem megy a szoftver a Radeon 7xxx sorozattal, de itt van a bejegyzés párja is egy blogból, miszerint a Geforce GTX 6.xxx sorozattal sem tudnak mit kezdeni. Azaz az egy évvel ezelőtti Sony Vegas 12.0 nem ismeri fel az újabb kártyákat és úgy tekinti azokat, mintha ott sem lennének. A szoftver fut ugyan – lehet, hogy erre gondoltak támogatásképpen – de nem használja ki a GPU-t.

Cifrázom. A helyzet messze nem ilyen egyszerű. Alaposan átnézve a videocardbenchmark oldalt, eléggé elkettyentem. A Radeon HD 7670M, amelyről eddig azt hittem, hogy egy erős kártya, nos, egyáltalán nem az. Kábé kétszer erősebb az alaplapi Intel 4000-es kártyánál és még csak a cipőfűzőjét sem kötheti meg egy alsóközépkategóriás kártyának. Viszont… a Movie Maker és a Premiere tudja vele a preview-t, a Sony Vegas meg nem.

A megoldás az, hogy… kinlódok. Az átmenetet kijelölöm a környezetével együtt, majd előrenderelem, utána már megy a preview, mint a villám. Csak hát… mire egy átmenet tényleg jó lesz, az 5-6 próbálkozás, plusz később a zene. Azért ez nem kicsi szívás.

Ja, hogy miért mégis a Sony Vegas? Azért, mert a helyzet sokkal, de sokkal vacakabb. A történet már régóta nem csak arról szól, hogy hogyan tovább, hanem arról, hogy mi lesz az utóbbi félévben kreált közel száz videóval? Ezeket a Premiere CS6.0.2 cuccal raktam össze, a keletkező *.prproj fájlok tulajdonképpen *.xml fájlok. A magam részéről teljesen nyugodt voltam, hogy ezeket a nyersanyaggal elmentve (könyvtárastól) minden rendben lesz. Nos, nem. A fájlokat csak a laptopomon, csak az oda telepített Premiere szoftverrel lehet megnyitni. Más gépre vagy fel sem ment a szoftver, vagy nem tudta beolvasni a fájlokat. A laptopra telepített CC7.1 szintén nem tudta beolvasni. A Sony Vegas sem tudta beimportálni. A CS6.02-ből pedig semmilyen formában nem tudom a projektet exportálni. Nem, nem azért, mert nincs ilyen opció: a korábban felsorolt műveletek mind valamilyen hibára futnak. Mintha a *.prproj fájlok nem lennének korrektek. Csak a laptopomon lévő alkalmazás tudja kezelni. Mely alkalmazás addig lesz ott, amíg újra nem telepítem a gépet, illetve amíg a CCC úgy nem dönt, hogy akkor most megint nem adja oda neki az erősebb GPU-t. Finom, mi? Zsákutca.
Ebből jött az a döntés, hogy leszállok a Premiere-ről. Bármi is legyen helyette, az lesz. A zsákutcánál, a korábbi munkáim elvesztésénél bármi jobb. A Szlovák Paradicsom-os videókat még összeraktam, mert bennem volt a lendület, de ezzel vége.

Szóval, már csak magamnak is, a stratégia:

  • Várok. Megvárom a Sony Vegas 13-ast. A suttogó pletykák alapján ez már támogatni fogja a Radeon 7xxx sorozatot. Trial verzió letölt, aztán ha jó, akkor örülünk.
  • Ha nem lesz jó a laptoppal, akkor pedig összerakok egy videóvágó desktop gépet.
  • Addig meg marad a kinlódás az előrendereléssel. Meg a tanulás.
This entry was posted in IT.

5 thoughts on “Sony boy

  1. Hát az a szívás amin keresztűl mész nem semmi.

    Hardver és szoftver, erről mindig furcsa érzések jutnak eszembe.

    Egy iPad-en nyiszálok, igazítok, feliratozok hd videókat, pedig csak egy tábla.

    Nem vagyok megyőződve, hogy csak új desktop géppel oldható meg a feladat, bár tény hogy kónyebb.
    Kérdem én akkor mire marad a laptop, tudom utólag mindenki okos.

    Nehéz kérdés ez is, de ha az öröm ami a kész videó miatt keletkezne, elveszik a szerkesztés nehézségeiben, nem jo az egyensúly.

    Eszement kérdés, és idő igényes a válasz, de ha adok egy 120 GB-s ssd-t kölcsön és arra egy tiszta w7 x64-et felteszel, egy trial premiere pro-t, vagy CyberLink PowerDirector 12 Deluxe-t és megnéznéd mi lesz?

    Megoldható?
    Belevágnál?

  2. @Proxy5: A laptoppal az a baj, hogy nagyon kötött, nem lehet benne a hardverrel variálni, legalábbis ebben a felállásban nem tudom lecserélni a problémás AMD kártyát. Attól nem félek, hogy nem tudok majd mit kezdeni vele, soha nem baj, ha az embernek erős a laptopja, különösen, hogy ez a munkagépem is.

    A desktop ugyan plusz kiadás, de nem csak videóvágásra fogom használni, hanem ez lesz a médiacenter is, azaz lemegy ez a funkció a szerverről. (Visszakapom végre a kicsikét.:)

    Szerencsére a kész videó okozta öröm időben jóval később keletkezik (én legalábbis a vágás után legalább egy hónapig nem vagyok képes újranézni), így abban már nincs hiba. :)

    Már más is felvetette, hogy mi lenne, ha nekiindulnák egy tiszta Windows 7-tel, de nem látom értelmét. Nem az oprendszer miatt szívok, hanem a két GPU-s rendszer miatt, pontosabban amiatt, hogy ez a botrányosan szar CCC képtelen átváltani az erősebb kártyára, amikor szükség lenne rá. (Illetve vannak más szívások is, de egyik sem oprendszer függő.)

  3. nem a ccc a szar.
    de ezt majd kb. ket ev mulva fogod belatni.
    A problema az intel hulladekkal van, ami alatt nem a cpu ertendo.
    persze ha jolemlexem anno hummogtunk paran a bivaly radeon kifejezesen is.

    ja igen. virtualdub :D) aminel fapadosabb ugyan nincs, de eddig mindent meg tudtam oldani vele.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *