Isztambul, gyalog 04/07

Fatih, azaz mecset túra
2013.09.08; kedd

Müezzin ellen gyalogoljon sokat! Úgy fejbevert minket éjszaka a fáradtság, hogy reggel nyolckor – amikor hét helyett végül felkeltünk – úgy kellett összeraknunk, hogy igen, mintha lett volna hajnalban valami müezzin, de nem sok vizet zavart.

From Isztambul 2013

A terasz felfedezése. Tudtuk, hogy a legfelső szinten lakunk, de csak most szúrt szemet, hogy a lépcső megy tovább is. Mentünk vele mi is. Ajtó. Kinyitható. Fent egy kis terasz, gondolom dohányzási céllal. De a lényeg, hogy a terasznak is volt egy terasza még egy szinttel feljebb, onnan pedig már tényleg mindent tisztán láttunk, 360 fokos panorámában. Balra elől, nagyon közel a Kis Ayasofya teteje, hátrafordulva a Szokoli Mehmed mecset, szintén nagyon közel, előttünk pedig színes szélesvásznú vetítésben a Márvány-tenger, tele veszteglő teherhajókkal. Gyönyörű, lenyűgöző látvány.

Adattábla:

  • Túra: Sultanahmet, Eminönü, Fatih
  • Távolság: 22, vagy 19 kilométer (Allah tudja)
  • Track: Endomondo
From Isztambul 2013
From Isztambul 2013

Börek reggeli után az első célpont a Kicsi Ayasofya volt. Jó kezdés, rögtön a legszimpatikusabb templommal. A mecset neve nem véletlen. A nagy Ayasofyához hasonlóan ez is bizánci ortodox templom volt korábban, ez a stílusából le is jön. Isztambul elfoglalásakor mecsetesítették és úgy is maradt. Egy sorsába belefásult bácsika kezelte a látogatókat, akik nem igazán foglalkoztak a hely szentségével.
Sajnos egyszerre értünk oda egy német csoporttal, pedig ez olyan mecset, melyet egyedül érdemes bejárni. (Az egyik nő hanyatt feküdt a padlón és háton fetrengve fényképezett. Én is tudok fanatikusan fényképezni, de ez azért már túlzás.) Utána beültünk egy teára a meglehetősen hangulatos kerengőbe, de korán volt még, csak takarítást kaptunk.

Innen elindultunk felfelé a hegyre, meglátogatni Szokoli Mehmedet.
Nézzük, ki is volt ő. Boszniában született, szerb családban. Az oszmánok innen hurcolták el. Janicsáriskolában nevelkedett, innen küzdötte fel magát a ranglétrán egészen a nagyvezír posztig. Sinanhoz hasonlóan három szultánt szolgált ki: Szulejmánt, Szelimet, Muradot. Szelim idejében gyakorlatilag ő irányította a birodalmat. Szokták mondani, hogy az oszmán birodalom hanyatlása már Szelim idejében elindult, de Szokoli Mehmed erőskezű irányítása miatt nem volt még látható. Jó politikus, jó hadvezér volt. Habár Murad idejében is még ő volt a nagyvezér, de a valide szultánával (Szelim felesége, Murad anyja) már nem jöttek ki olyan jól, dacára, hogy Szokoli Mehmed felesége Szelim lánya volt. Végül egy dervisnek álcázott bérgyilkos ölte meg.

From Isztambul 2013

A mecset természetesen Sinan alkotása. (Elnézést a rossz minőségű képért, még csak gyakoroltam a kabátujjból való fényképezést.)

Egyre jobban éreztem, hogy ebből nagy balhé lesz. Indulás előtt annyi mindenre kellett figyelnem, hogy elfelejtettem levágni a körmöt a lábujjaimról. Márpedig a túrabakancs/vastag zokni kombó ilyenkor keményen büntet. Már a tegnapi gyaloglás során is belevágott az egyik köröm a másik lábujj húsába, de ma reggel még csúnyább lett a helyzet. A megoldás körömcsipeszért kiáltott, de itt? És mint a mesében: az egyik boltban vettünk Red Bull-t, és miközben kortyolgattam, megakadt a szemem egy gyógyszertár kirakatán, ahol gyerek pedikűrt reklámoztak. Nej berongyolt, vett körömcsipeszt, én pedig a legelső parkban lerúgtam a cipőimet és lekezeltem magam. (Nyugi, errefelé a meztelen lábfejével bíbelődő ember teljesen hétköznapi látvány.)

Szokoli Mehmed mecsete után jött a legmegerőltetőbb rész: a következő négy mecset mind a bazár mellett volt, azaz tömegben kellett nyomulnunk, többször is keresztülvágni a bazáron, reménytelen bejáratokat megtalálni. Végülis sikerült, de rengeteg időnk ment el rá.

Kapaszkodj meg, jönnek a mecsetek és a történelmi szereplők.

Illetve előtte még egy kis mecsetológia. Felváltva használom a ‘mecset’ és a ‘dzsámi’ szavakat, mivel ugyanazt jelentik: egy kupolával rendelkező épületet, ahol imádkozni lehet. Jellemzően ezek az épületek nincsenek falakkal tagolva, egy nagy tér az egész. A padló szőnyeg (naná, Törökországban vagyunk). A mecset tájolása olyan, hogy az imádkozófala, ezzel együtt az imádkozás iránya Mekka felé mutasson. Ezen a falon található a mihrab: ez egy íves bemélyedés a falban, a keresztény templomok oltárának felel meg. Szintén ezen a falon van a minbar, ez egy magasba felhúzódó lépcső, leginkább a keresztény szószéknek megfelelő funkcióval: erről beszél az imám.
A mecsetet minaretek veszik körül. Ezek karcsú, magas tornyok. Minél több a minaret, annál nagyobb a mecset rangja az iszlám világban. Egy hívő muszlimnak naponta ötször kell imádkoznia, erre a müezzin figyelmezteti a minaretek erkélyéről. (Ma már csak hangszóró.)
Egy mecset körül különféle kiegészítő épületek lehetnek. Lábmosó kút, vécé mindig van, mivel a tisztálkodás kulcsfontosságú az iszlámban. Általában türbe (mauzóleum) és temető is szokott lenni. Valami kerengő, ahol sétálgatni, leülni, teázgatni lehetett. Iskola (medresze). Könyvtár. Fürdő.

Ezt – amikor így körbe van építve a mecset – nevezi a török ‘Kulliyesi’-nek, az angol ‘Complex’-nek, én pedig egyszerűen komplexumnak.

From Isztambul 2013

A fenti kép Ali Kilic pasa mecsetjének modellje, jól láthatóak rajta az egyes egységek: a mecset minarettel, tőlük balra a mosdó, a mecset előtt a fürdő, a mecsettől jobbra a temető, benne a türbe, előtte pedig a medresze, azaz iskola.

Oké, jöhetnek a konkrét mecsetek. Utunkon az első a Nuruosmaniye mecset, közvetlenül a fedett bazár I. számú bejáratánál.

From Isztambul 2013

Rögtön egy kivétellel kezdtünk. A mecset kábé kétszáz évvel Sinan után épült, a belseje még csak nyomokban sem hasonlít a klasszikus mecsetekére. Ebben ugyanis megjelent a barokk. Nem viccelek, tényleg. Nem annyira, mint a Dolmabahce mecsetnél, de meglehetősen látványosan. Ettől függetlenül nem csúnya épület. Fura képzettársítás, de nekem itt-ott az Ayasofya hangulata jött át. A képen pont az imafal látható, középen a mihrab (oltár), rögtön jobbra mellette a minbar (szószék).
Érdekes módon a mecset mögötti ember – I. Mahmud – nem igazán jelenik meg. A dzsámi neve magyarul annyit tesz, hogy Oszmán Fény.

From Isztambul 2013

Innen átgaloppoztunk a fedett bazáron. Na, ez egy tájékozódási rémálom. Nem tudom, mivel van fedve a bazár, de nem lát ki alóla a GPS. A kijelölt utam pedig kétszer is metszette a bazárt, sőt, az utak egymást is. Ha ehhez hozzáveszed, hogy a GPS nem állandóan észak felé mutatott, hanem összevissza forgatta a térképet a kurzor alatt, el tudod képzelni, mennyit átkozódtam, amíg kerestem az utat. Kaptam egy tippet egy ún. Titkos bazárról, na az nem is lett meg.
Utólag persze azt mondom, hogy túlvariáltam, ha megyek a saját fejem és az irányérzékem után, akkor nem lett volna semmi gond.

From Isztambul 2013

A fedett bazár túloldalán bebújtunk a könyvbazár udvarába. Karikatúraalbum itt sem volt, ellenben egyetemi jegyzetekkel Boszporuszt lehetett volna rekeszteni. Nem véletlenül, az udvar kijárata már az egyetem előtti térre nyílott.

Itt randevúztunk a Bayezid mecsettel. Bayezid – vagy magyarosan Bajazid – Szulejmán fia volt.
Nézzük akkor azt a bizonyos örökösödési káoszt. Szulejmán kedvenc feleségét Hürrem Haseki-nek hívták. Öt gyereket szült. Habár Szulejmánnak összesen 14 gyereke volt, de ebből az ötből négy (Mehmet, Mihrimah, Bayezid, Szelim) játszott jelentős szerepet a hatalom öröklésében. Rajtuk kívül fontos szereplő volt még egy másik, korábbi feleségétől származó gyerek, Musztafa is.
Szulejmán kedvenc fia Mehmet volt. Tehetséges kölyöknek bizonyult, méltó utóda lett volna apjának. Csakhogy egy sikeres magyarországi hadjáratról hazatérve elvitte a himlő. Szulejmán mély gyászba esett, majd építtetett Mehmetnek egy csodaszép mecsetet. Kora alapján egyébként Mustafa lett volna az utód. Ő is kifejezetten tehetséges politikusnak és hadvezérnek látszott, már fiatalon is tartottak tőle a birodalom ellenségei. Csakhogy ő nem Hürrem fia volt, a hölgy pedig soha nem ment a szomszédba némi erőszakosságért. Szövetkezett vejével, Rüsztem pasával, majd elkezdték mószerolni a fiút Szulejmán előtt, végül ravaszul csapdába is csalták. Szulejmán, meggyőződve a fiú bűnösségéről, kivégeztette.
Így maradt a fináléra a két fiútestvér: Szelim és Bayezid. Az utóbbi elkövette azt a hibát, hogy egy lázadásnál nem állt egyből apja mellé, hanem egy kicsit tétovázott. Ez elég is volt Szulejmánnak, az örökösödési vitában Szelim mellé állt. Mivel az akkori nagyvezír, Szokoli Mehmed is ezen az oldalon állt, Bayezidnek nem sok esélye volt. A döntő csatában Szelim serege győzött, Bayezid a családjával együtt Perzsiába menekült, de a sah – Szulejmán kérésére – kivégeztette.

Mindezt azért meséltem el, hogy te ne essél bele abba a hibába, amibe én. Gondolj bele, Szulejmán annyira berág a fiára, hogy az hiába menekül el, diplomáciai úton utánanyúl és megöleti – aztán meg építtet neki egy mecsetet? Nem tűnik életszerűnek. Nem is az. A mecset ugyanis II. Bayezid szultán mecsetje, aki Szulejmán nagyapja volt. Ilyen értelemben ez egy kifejezetten öreg mecset. Ennek ellenére Sinan keze ebbe is belenyúlt, egy földrengés után ő építtette újra egy részét.

Nagyon szívesen írnék a mecset külső és belső architektúrájáról is, de ide megint nem sikerült bejutnunk. Az épület teljesen körbe volt kerítve falapokkal, és miután nagynehezen megtaláltuk a bejáratot, akkor láttuk, hogy bent pedig masszívan fel volt állványozva. Ezek után úgy döntöttünk, hogy ílyen állapotban nem ér meg nekünk egy cipőlevételt.

Innen a változatosság kedvéért átlósan mentünk át a fedett bazáron. Szerencsére ekkor már hanyagoltam a GPS-t: egyszerűen lefelé kellett mindenhol menni, következő célpontunk, a Yeni dzsámi pedig mindenhonnan látszik a tengerpartról. Méghozzá nem is akárhogyan, gyakorlatilag vizuálisan uralja a kikötő környékét.

From Isztambul 2013
From Isztambul 2013

A mecset maga közvetlenül az egyiptomi bazár – más néven fűszerbazár – mellett található. Nem igazán köthető egy emberhez. A neve annyit tesz, hogy Új Mecset, illetve az Anyaszultán Új Mecsetje. III Murad felesége – vérbeli domina valida, azaz férje/fia helyett uralkodó szultána – határozta el, hogy építtet magának egy mecsetet. Sinan ekkor már nem élt, de egy tanítványa kezdett bele. Aztán az építkezés elhalt: a helyszín sem volt szerencsés, pénz se nagyon volt, na meg a hadseregnek sem tetszett a projekt. Évtizedekig nem történt semmi, pontosabban igen: egy tűzvész még azt is lerombolta, ami addig elkészült. Végül III Murad unokájának idején futottak neki ismét az építésének és fejezték be.

Ebben a mecsetben láttam a legmeghökkentőbb dolgot. Annyira, de annyira a turistavonulási útvonalakon fekszik, hogy a turisták teljesen átvették az uralmat a mecset felett. Pont mise idején érkeztünk. Kicsit félve is mentem be, Nejnek szóltam, hogy most inkább maradjon kint: erre a belső részben volt vagy 20 turista, férfiak/nők vegyesen és mindenki vadul fényképezett. Miközben az imám dörgött a szószéken. Nyilván innentől én is bátrabban fotóztam.
Viszont már most szólok, hogy ez a hozzáállás ne vezessen félre: sehol máshol nem tapasztaltam ekkora rugalmasságot a hívők részéről. Sőt.

Megint a reklám helye. Elismerem, hogy a következő mecset bejáratát nem találtam volna meg CyberMacs pontos bejelölése nélkül. Rüsztem pasa mecsetjébe ugyanis a zsúfolt bazár egyik szűk folyosójából nyílik egy eldugott, jelöletlen lépcső. Ha nem tudod, hogy ez az, az életben nem találod meg.

Közjáték.
A mecset bejárata előtt láttam egy szimpatikus olajbogyós standot. Ekkor már kezdtünk éhesek lenni, eladó meg nem volt, így önállósítottam magam. Behajoltam a pult mögé, felkaptam egy zacskót és elkezdtem bele olajbogyókat szedni. Na erre rögtön rohant az eladó. Hogy ez egy vákumos zacskó, mit gondolok én? Egymásra néztünk Nejjel: van vákumos zacskó? Akkor van vákumozás is. És ennek köszönheti Barna, hogy kapott 30 deka extra fekete olajbogyót Isztambulból.

Szóval Rüsztem pasa mecsetje. A név nem ismeretlen, találkozhattunk már eddig vele sok történetben. Fura módon ő horvát születésű volt. (Utódja, Szokoli Mehmet meg ugye szerb.) A sztori hasonló, fiatalon janicsárképző, aztán katonai karrier. A nagy Szulejmán nagyvezére, legfőbb bizalmasa, legkedvesebb lánya férje lesz. Ha lett volna CV-je, akkor a hobbi rovatba azt írhatta volna, hogy ‘megvesztegethetőség’. Hihetetlen mennyiségű pénzt, kincseket gyűjtött össze. Mentségére szóljon, nem azért gyűjtötte a pénzt, hogy Dagobert bácsiként fürdőket vegyen benne, hanem középületeket építtetett. Na meg persze tett félre a saját mecsetjére is. Értelemszerűen Sinan volt a mecset építője.

From Isztambul 2013

Nem egy túl nagy épület, de amennyi kék (Iznik) csempe van benne, az valami észbontó. Ha építkeztél már, akkor tudod, milyen pofátlanul drágák a csempekollekciók mintás darabjai. Na, itt a mecset jelentős felületét mintás csempe fedi. Kézzel festett csempék.
(Megjegyzem, ez is egy újabb rokon szál utódjával, Szokoli Mehmettel. Az ő mecsetjében is rengeteg a kék izniki csempe.)

Ide pont mise idején érkeztünk. A biztonsági őr türelmesen megvárta, míg levesszük a cipőnket – szabad város, bárki bárhol leveheti a cipőjét – majd amikor látta, hogy be is akarunk menni, akkor szólt csak, hogy odabent mise van, most nem lehet. Vagy egy negyedórát mezítlábaztam az udvarban. Utána találtam egy polcon egy csomó ingyen Koránt, levettem, olvasgattam. Nem értettem vele egyet.

Innen megint hegymenet: Szulejmán mecsetje. Útközben vettünk szezámmagos kiflikarikát, volt olajbogyónk és kólánk, hatalmasat ebédeltünk a forgalmas autóút szélére ülve.

Nézzük akkor a nagyfőnököt: Szulejmán, a Nagy. Vagy ahogy hazájában nevezték: Szulejmán, a Törvényhozó.
Egy ábra szebben beszél ezer szónál. A rózsaszínnel jelzett területeket hódította meg Szulejmán.
Ezek konkrétan:
– Mezopotámia
– Észak-Afrika
– Magyarország
Emellett a tengeri uralmat is átvették a Földközi-tengeren.
Szóval, mondhatni, dominálták a környezetüket.
De Szulejmán nem csak harcos szultán volt. Nagyon sokat tett az állam működéséért, az oktatás felfuttatásáért is. Nem véletlen, hogy odahaza inkább ezeket a tevékenységeit emelik ki.
Az ő uralkodását tartják az oszmán birodalom csúcspontjának, innen már csak lefelé vezetett az útjuk.

From Isztambul 2013

A mecset természetesen Sinan munkája. Négyminaretes, azaz kifejezetten magas rangú mecset.

A komplexumhoz természetesen tartozik vécé. De milyen! Rüsztem ajándéka ingyen Korán volt, Szulejmáné ingyen slanya. Hatalmas, modern komplexum, európai beülőkkel is, egyedül piszoárból volt mindösszesen két felnőtt és egy gyerek. A hatalmas teremben ott álltunk sorba. Férfiak. Amikor ilyesmit csak a nők szoktak.

Megnéztük volna a türbét is, de már zárva volt. Tudtuk, hogy korán zárják, de nem gondoltuk volna, hogy már délután kettő előtt.

From Isztambul 2013

A mecset viszont lenyűgöző. A nap első “ejha!” kategóriájú mecsetje. Lendületes ívek, hatalmas méretek, mégis egyfajta rusztikus könnyedség.

Az egyetem mögött haladtunk tovább, befelé a szárazföld belseje felé. Hamarosan el is értük célpontunkat, egy újabb “ejha” szintű mecsetet.

From Isztambul 2013

Sehzade, azaz Herceg mecset. De melyik herceg? Nos, ez az a mecset, melyet Szulejmán a himlőben elhunyt fia, Mehmet számára építtetett. Nem is kell mondanom, tiszta Sinan. Vessetek a mókusok elé, de nekem ez a mecset jobban bejött, mint a Szulejmán mecset. Világosabb, légiesebb, szabadabb érzetű mecset.

Hülye helyzet. Sorra jönnek a hívások a privát telefonomra. Ilyenkor a normál menet az, hogy kinyomom a hívást, majd küldök egy sms-t, hogy hol vagyok és tényleg annyira sürgős-e a beszélgetés. Csakhogy. A nemrég vásárolt 520-as Lumia érintőképernyője szar. Ha alvásból ébresztik fel, akkor van egy tízforintos nagyságú terület, mely nem ébred fel. Ez azt jelenti, hogy van egy terület – h,j,k,l betűk – mely nem használható. Ha mégis rányomok, akkor a telefon egy idő után önálló életre kel és mindenféle marhaságot csinál. Például felhív embereket a híváslistámon. Vicces tud lenni, amikor kinyomok valakit, majd megpróbálok sms-t írni neki, de a telefon meghülyül és visszahívja az illetőt, aki ettől begerjed és csak hív és hív, dacára annak, hogy állandóan kinyomom.
Ha a technika nem lenne, sokkal unalmasabban élnénk.

A logikus következő lépés a Fatih mecset lett volna, de ehelyett beleraktunk egy matyó hímzést. A kerékpár bazár után ráfordultunk az akvaduktra, majd közvetlenül a tövében leültünk egy teázóba.

From Isztambul 2013

Nagyon hangulatos a hely, a tea sem drága, órákig tudtam volna ott ücsörögni. További kellemes meglepetés: én egy lakótelepi utcára számítottam, ehelyett egy élettel teli, nagyon hangulatos sétány fogadott. Két sarok után lekanyarodtunk jobbra, elméletileg ott kellett volna lennie a Karikatúra Múzeumnak. De nem volt ott. Tévedés kizárva, pontosan odamentünk, ahová a Google jelezte, de csak valami mecsetféleséget találtunk. Kár érte. Amikor a Világökörséget csináltam, elég sok török karikaturistával levelezgettem, kíváncsi lettem volna, milyenek kiállításokon keresztül, esetleg személyesen is. (Már itthon kerestem rá utcanév/házszám alapján a múzeumra a Google Maps-ben, naná, hogy nem ott van, ahol egyébként a Google Maps objektumként jelöli. Az utca túloldalán és jócskán arrébb.)
Ahogy haladtunk tovább, a nagyvárosi sétány fogyott, fogyott, végül külvárosi szűk utcák lettek belőle. Egy újabb mecset volt a cél: Zeyrek mecset.

From Isztambul 2013

Egy vallomás: irkálok itt rengeteget az oszmán mecsetekről, de a szívem nem hozzájuk húz. Nekem ezerszer jobban bejönnek a bizánci stílust képviselő épületek. Én sokkal inkább a Hagia Sophiának drukkolok, mint a Kék mecsetnek. A Zeyrek mecsetre ezért is fentem a fogamat, mert vallási szempontból a bizánci birodalom második legjelentősebb épületegyüttese volt. (Csak, hogy tisztába tegyük a dolgokat: Mehmed szultán nem a stratégia jelentősége miatt foglalta el Konstantinápolyt. Egyedül a Hagia Sophia templomra, a kor keresztény központjára koncentrált. Ebből a nézőpontból kell értékelni a most meglátogatott épületcsoport második helyét.) A város elfoglalása után a templomból dzsámi lett, a monostorból pedig medresze, azaz iskola. Zeyrek az a molla volt, aki itt tanított.
A nagyívű felvezetést tulajdonképpen pofáraesés követte. A mecsetet jelen korban határozottan elhanyagolták. Annyira, hogy felkerült a UNESCO veszélyeztett épületek listájára. Sőt, nem csak felkerült, de nekiálltak felújítani is. Ez elég kézzelfoghatóan látszott. Az ajtón alig bírtunk bemenni, mert egy létra fogadott és két szaki, akik éppen valamit applikáltak odabent az ajtó fölé. Bemásztunk a létra alatt, cipő le, fejkendő fel, majd bejártuk a csupasz mecsetet. Azaz falak voltak, mennyezet szintén, az oszlopok alja még munkára várt… és ennyi. A mecsetek többi tartozéka (mihrab, minbar) még sehol. Olyan szabadon járkálhattunk bent, mint egy most vásárolt üres lakásban, ahol a padlószőnyeg már bent van, de a villanyszerelő szakik még húzzák-vonják a hosszabbítókat, miközben fúrják a tipliket. Ami határozottan fájt, hogy nyoma sem volt bizánci mozaikoknak, falfestéseknek, kőmunkáknak. Mindent fehérre meszeltek. Nehezen tudom elhinni, hogy ez így egy korhű helyreállítás.

From Isztambul 2013

Innen eldugott kis utcákon másztunk fel a Fatih mecsethez.

From Isztambul 2013

Egy újabb nagyvad. A Fatih név II Mehmed szultán beceneve volt, azt jelenti, hogy ‘Hódító’. Szerintem elég sokat elárul a pacák jelentőségéről, hogy az egész hatalmas kerületet róla nevezték el. Már 21 éves korában elfoglalta Konstantinápolyt és ezzel kinyírta a bizánci birodalmat. Ezután Ázsia felé fordult és legyűrte az összes anatóliai kiskirályt, majd a területeket egyesítve Anatólia néven az oszmán birodalomhoz csatolta. Európa felé is terjeszkedett. Velencét lenyomta, Magyarországba belekóstolt, de Nándorfehérvárnál orrba vertük. A balkán félszigetet folyamatosan piszkálta, elfoglalta Boszniát és Horvátországot. Az ő nevéhez fűződik az első török alkotmány létrehozása. Rövid ideig élt, utóda a már korábban említett II. Bajazid volt, azaz tulajdonképpen Fatih szultán Szulejmán dédapja.
A mecsetet is tartalmazó komplexum óriási. Tényleg van itt minden. De a mecset sem szerénykedhet, önmagában az is hatalmas. Az eredeti mecset az első monumentális oszmán épület volt, építője bizonyos Sinan. Nem, ne kezdj el időgépben gondolkodni, csak egy száz évvel korábban élt névrokonról van szó. Sajnos erről az épületről szinte semmit sem tudunk, a XVIII. század közepén egy földrengés teljesen elpusztította. Amit most látunk, az már egy nulláról újraépített, nem korhű változat.
Az épületet nem volt nehéz megtalálnunk: habár eleinte nem láttuk, de a müezzin ordítozása megadta az irányt. Ellenben hülyék voltunk, nem is gondoltunk arra, hogy a müezzin _imára hív_, azaz a templomban mise indul, tele hívőkkel. Cipőkkel a kézben berongyoltunk, és csak odabent jöttünk rá, hogy talán nem a legjobbkor jöttünk.
A mecset megint ejha, sőt, duplaejha. Morogtam is magamban, hogy pont ezt nem tudom megörökíteni a mise miatt. A biztonsági őr gülü szemekkel figyelte, hogy elő merem-e venni a kamerát. Így nem vettem elő. Helyette a dzseki kézelőjébe rejtett gopróval csináltam felvételeket.

From Isztambul 2013

Ez őrült nagy látószögű, azaz az épületet jól veszi, az emberek meg apró hangyaként látszanak, szóval nem sértem meg vele az imádkozók intim szféráját. És ha nem tudják, hogy fényképezik őket, akkor valószínűleg az ájtatosságukat sem zavarja.

CyberMacs szerint egész Fatih nagyon vallásos, és tényleg. Ennyi fekete varjúnak öltözött nőt sehol sem láttunk, mint itt, a további sétán.

From Isztambul 2013
From Isztambul 2013
From Isztambul 2013

Egy újabb hangulatos zsúfolt utca, melyből szűk, kihalt utcák lettek, a görög iskola, utána egy nápolyi stílusú meredek utca lefelé és máris a tengernél, pontosabban az Aranyszarv-öbölnél voltunk.

From Isztambul 2013

A bolgár vastemplomot egyből megtaláltuk. Hogyne találtuk volna meg, úgy körülkerítették, hogy alig lehetett elmenni mellette a parkban. De az építkezés miatt alig látszott ki belőle valami, szóval hacsak nincs szükséged extra kalóriák ledobására, akkor ne menj le a hegytetőről pusztán csak ezért a templomért.
Mi lementünk. Majd utána visszamásztunk. Nagyon magasra. Nagyon meredek utcákon. Sokszor lépcsőkön. Ódon, málladozó lépcsőkön.

Itt kezdtem el újragondolni a túrát. A GPS szerint már 18 kilométert jöttünk. Kábé a túra 60%-ánál jártunk, ami már csak azért is vicces, mert a Google Earth útvonala szerint – mely útvonalon gyakorlatilag eddig végig jöttünk – a teljes túra 16 kilométer lett volna. De még csak nem is a gyaloglás zavart, hiszen 30 kilométer még bevállalható lett volna, hanem a sötétedés volt az, mely egyrészt értelmetlenné, másrészt veszélyessé tette az utat. A neten azt olvastam, hogy ez egy nem túl jóhírű környék, és amikor a szürkületben már a sokadik utcagyerek köszönt oda, hogy ‘Hey, Mister!’, akkor igazat kellett adnom a forrásoknak. Magyarul sutba dobtuk az elképzeléseket és tekertünk kifelé a forgalmas főútra, ahogy tudtunk.

Illetve, azért még nem. A theodosian falat csak megnéztük, még ha a Tekfur (Porphyrogenitus) palota romjait nem is találtuk meg. Igen, megint Bizánc. Valamikor itt húzódott Constantin városfala, melyet később theodosian fal néven kibővítettek. A palota ennek a falnak volt egy kiemelkedő része. Ma már csak a romjai vannak meg, nem is találtunk rá. A városfalra igen, elég sokat sétáltunk is mellette.

A következő célponttal már eléggé bután jártunk. Ez a Kariye mecset lett volna. Eredetileg Chora templom néven (Church of the Holy Saviour in Chora) volt ismert, azaz sejtheted, megint egy bizánci templomról van szó, melyből időközben mecset lett. Később pedig múzeum, azaz számíthatunk belépőjegyre. (15 tallér.) Az épület nevezetessége, hogy eszméletlen mennyiségben maradtak fent bizánci időkből származó mozaikok. Ha voltál a Hagia Sophiá-ban, akkor emlékezhetsz rá, az alagsorban van egy fülke, ahol találsz néhány mozaikot. Na itt, a Chora templomban ennél bőven több mozaik munka akad. (A templom érdekessége, hogy eredetileg a város falain kívül helyezkedett el – csak amikor II Theodosius kibővítette a városfalakat, akkor került be a városba.)
Ezt az épületet megtaláltuk ugyan, de ekkor már a sötétedéssel küzdöttünk. És ez a templom még jócskán bent van a nem túl bizalomgerjesztő dzsumbujban. Magyarul fénysebességgel eltekertünk mellette, megjegyezve, hol is van.

A Mihrimah mecsetnél értünk ki a négysávos útra, jócskán este hat után. Ez már elég kései időpont volt ahhoz, hogy ne keressünk átjárási lehetőséget a mecsethez. Összeült a nagytanács és úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk a túrát, hazaindulunk. A visszaút nem bonyolult, de nem is túl kellemes: egy forgalmas, négysávos úton sétáltunk vissza, gyakorlatilag a fedett bazárig.

Sehzade mecset, megint.
– Vécé? – kérdezte Nej.
Körbemutattam.
– A bokrokra gondolsz? – hűlt el.
– Majdnem – vigyorogtam – Ez az a mecset, ahol a szabadban van a vécé.
És tényleg. A mecset melletti klotyiban a szabadban vannak a pisilős részek, persze nyilván falakkal elválasztva. Tető viszont nincs.

Gyalogoltunk tovább.
– Na, ez végre már ismerős környék! – sóhajtott fel Nej.
– Tényleg? Soha nem jártunk még erre.
– Két évvel ezelőtt sem?
– Akkor sem.
Azt hiszem, néha nem vagyok túlságosan kedves társalkodópartner.

Aztán mégiscsak ismerős terepre értünk: a buszmegállókkal kombinált villamosmegálló az egyetem előtt. Óriási tömeg, emberek, járművek.
– Gyere, most gyere! – kiáltottam oda Nejnek, és éppen át tudtunk slisszolni több autó között is. Mint a régi Frog játékban a C64-ben.
– Hát… ez… így… – lihegte a Kedves.
– Ez egy evolúciós lépcső – váltottam át tanárbácsisra, visszanézve, mekkora dugót okoztunk a bátor átszökkenéssel. Ugyanis az általunk vágott résen megindult a gyalogosok özöne.
– Az az autós, aki túl nagy követési távolságot tart, elveszett – egészítettem ki, Nej értetlen pillantását látva.

Innentől fények, boltok, nagyváros. De az isztambuli tájjelleg is megvan: az eladók még mindig ki-kiugranak a fészkükből és próbálnak ránksózni mindenféle marhaságot. A kapualjakban, szűk mellékutcákban pedig folyik az illegalitás határán történő kereskedés.
Sodródtunk a tömegben. Aztán mellettem az egyik hapi kiszúrta (sötétben!), hogy a kapualjban az árus kezén egyensúlyozott pulóverkötegben van szürke/rózsaszín rombuszmintás pulcsi. Megállt, kirángatta a ruhadarabot a torony közepéből. Némi veszekedés – gondolom, alkudtak – majd a hapi megvette. Ha itt tényleg ilyen impulzusszerűen vásárolnak az emberek, akkor már értem, miért nincsenek áruházaik.

Utána már túl sok minden nem történt. A pék megint nem értette, hogy Hungary, szerencsére a Madzsarisztán általában megoldja a helyzetet.
A szállás melletti kisboltban a hapi már vigyorgott:
– Beer?
– Beer!
– Four?
– Four!
Az árképzését már meg sem próbálom követni. Tegnapelőtt nem nála vettük, a négy sör, egy ásványvíz és egy csipsz került 34 tallérba. Tegnap a mostani kisboltban a négy sör, egy ásványvíz huszonötbe. Ma a négy sör, egy ásványvíz és plusz egy csipsz meg húszba.

A szálláson még nézegettem a GPS-t – és nem értem. Az összefoglaló képernyő szerint 22 kilométert jöttünk. A leszedett tracking log feltöltve az Endomondo-ra viszont csak 19 kilométer. Lehet, hogy Allah nyújtotta sunyiban lábunk alatt a járdát, csak éppen nem figyelt oda minden részletre. Valószínűleg akkor sérthettem meg, amikor fényképeztem a Fatih mecsetben mise alatt.

Vacsi. Sörök. Blog.

Van egy szúnyogunk. A nagy éjszakai hidegben már erősen le van lassulva, de minden éjszaka csíp egyet. Gondolom órákig készül rá, mire minden porcikája bemelegszik, aztán lassan szivornyázik egyet, majd alszik 24 órán keresztül.

This entry was posted in Utazás.

5 thoughts on “Isztambul, gyalog 04/07

  1. Most is szép helyen voltatok… Kár, hogy a Szülejmán türbéjébe nem sikerült bejutnotok.

    A GPS térkép szerint megtaláltátok a Tekfur palotát, ott voltatok előtte. Biztos azért nem tűnt fel, mert nem látni rajta sem azt, hogy palota, sem azt, hogy ott van. A Fal része, pár ablakkal (ami szintén érthetetlen, hogy kinek jó ha éjjel a barbárok tüzes nyilakkal belőhetnek az ablakon?). Nem maradtatok le semmiről.

    Érdemes lett volna onnan metróval visszamenni a szállásra. Majd másnap is oda metróval visszamenni és folytatni a túrát. A morálnak mindenképpen jót tett volna.

  2. A metró tényleg jó lett volna, ha eszembe jut. De valahogy Isztambulban a metró, mint lehetőség, nagyon a gondolkodási perifériám szélén volt.

  3. Igaz, a metróig eljutni is macerás (szintén török szó), és ott is át kell vágni a vegyes-turistás tömegen. Viszont a villamossal el lehet jutni a Falig, és mellette már jól lehet haladni.

  4. Lehetséges. Van olyan török szó, hogy diğer, ami azt jelenti, hogy “másik”. Itt a ğ néma h-nak felel meg, de még inkább torok hangnak, ami az arabban van. Ha elhagyjuk a sapkát, akkor kaphatunk erős g-t, és akkor ezt a szót is.
    Bár sapkás g (lágy g) szavak gyakran arab eredetűek. Így akár európai közvetítéssel érkezettet a móroktól is. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *