Utazás
2013.10.06; vasárnap
Indulás előtti félelmek: éppen édességrohamaim vannak. Mi lesz ebből Isztambulban, ahol minden sarkon ragacsos boltok – baklava, lokum, halva – vonzzák be az arrajárókat?
Köki, 200E busz. Felszállás csak az első ajtón, a csuklós busz többi ajtajánál egy-egy lerugdosásra kiképzett szakember zötyög. Hihetetlen, hogy így is megéri a BKV-nak.
Viszont a probléma valós. Ha már úgyis egy nagyvárosban jártunk, kifigyeltem, odakint hogyan is megy ez.
Utazni lehet jeggyel és kártyával. Mivel az utóbbi jóval olcsóbb (lsd. később), csak a tájékozatlan turisták vásárolnak jegyet (jeton, illetve fizetés kápéban), a többiek vagy Istanbulkart-ot, vagy Akbil-t használnak. (Ez olyannyira így van, hogy akinek éppen lefogyott a kártyája, az elkéri valaki másét, majd kifizeti az illetőnek az olcsóbb árat.) A zárt közlekedésnél egyszerű a helyzet, a kártyalehúzó automata enged be. A villamosokból érdekes módon csináltak zárt pályát: a megállókat bekerítették, ide is csak automata enged be. A megállóknak elméletileg van felügyelőjük, aki vigyáz arra, nehogy valaki a kerítésen átugorva jusson be. A busz viszont így is problémás. Őszintén szólva fogalmam sincs, erre milyen módszert dolgoztak ki, ugyanis nem láttam egy olyan esetet sem, amikor valaki nem az első ajtón – ahol az automata is van – akart volna felszállni. Függetlenül attól, hogy a leszállók miatt nyitva volt a hátsó ajtó is. Nem tudom, hogyan érték el.
Vissza a reptérre. Repülőgép. Tele. A mellettem ülő, idősebb török hapi kicsit büdös: mint egy évek óta ruhásszekrényben felejtett, áporodott öltöny.
Hasznos információk rovat:
- Már a Sabiha Gökcen repülőtérnél is lehet Istanbulkart-ot venni, kint az indulási – alsó – buszmegállóban, a kártyafeltöltő automata melletti bódénál.
- Nagyon kevés annak az esélye, hogy ne érje meg. A helyijárati busz (E10, illetve a gyorsjárat E11) befelé 5 TL, kártyával 3,5. Egy átlagos jegy 3 TL, kártyával 1,9. Két órán belül a harmadik átszállásnál már csak 1,2 TL. Maga a kártya 6 TL, és egy kártyát több ember is használhat.
- Induláskor 20 TL-es feltöltött kártyát kaptam, utánatölteni a nagyobb közlekedési pontokon lévő automatáknál lehet. Van angol felirat, benyomod, hogy feltöltés, ráteszed a világító lapra a kártyát, betolod a pénzt, az automata meg közli az új egyenleget. Ekkor veszed csak el a kártyát.
- A kártyán maradt pénzt vissza lehet kérni. Én ugyanott, ahol vettem, a repülőtéri bódénál adtam le a kártyát és visszaadták a rajta maradt zsét. (Ha jól számoltam, a kártya árát nem.)
A buszsofőr hiperlaza: útközben ledobta a buszt az út szélére és belépett kenyérért egy pékségbe. Végülis, igaza volt: az expresz busz később akkora dugókba került, hogy majd két óra alatt értünk el a kompkikötőig, mit számít ilyenkor 2-3 perc?
From Isztambul 2013 |
A kompon higgadtan néztem a tájat. Nem, nem fényképezek, nem kamerázok. Többször is át fogunk kelni, lesz ennél még jobb alkalom, éppen elég. Jelenleg minden el van pakolva a táska aljára, nagyon problémás lenne előszedni. Aztán mégsem bírtam, annyira jók voltak a fények és olyan kevesen utaztak a kompon, hogy csak körberohangáltam és a WinMo telefonnal kamerázgattam. Aztán amikor el akartam tenni, kiesett a kezemből, utánakaptam, de csak adtam neki egy sallert a levegőben, végül nem is tudom, sokadik próbálkozásra hogyan tudtam elkapni. Pár centire a korláttól. Simán ki tudott volna esni. Gúvadt szemekkel néztünk egymásra Nejjel.
Teljesen fura érzés: végre most velünk van az időjárás, nem ellenünk. Kényelmesen lehet sétálni az utcán, nem fúj a szél, nem esik az eső és Magyarországhoz képest kifejezetten meleg van. (14 – 21 fok közötti napi hőmérsékletek.) Az már a mi egyéni balszerencsénk, hogy hidegre készültünk. (Mindkettőnkön vaskos softshell kabát: reggel hideg van, este szintén, közötte tűző nap. Te meg készülj fel egész napra. Hátizsákból csak ridikül méret van nálunk, ez fért bele egyedül a Wizz-féle kézipoggyászba.)
Az apartmanban nincs hűtőszekrény. Viszont fűtés sem. Praktikus: elég mindent az asztalon tárolni, az éjszakai 12 fok megoldja a problémákat. Legalábbis reggelig.
A fürdőszobaajtón fordítva van felszerelve a zár: csak kintről lehet bezárni, belülről nem. Mennyi vicces sztorit tudna mesélni ez az ajtó.
From Isztambul 2013 |
Nej döbbent tekintete: ilyen közel van a tenger? Gyakorlatilag ugyanott lakunk, ahol két éve (pár sarokkal arrébb), de akkor akkora köd, meg szürkeség volt, hogy nem lehetett látni a vizet. Az pedig már akkor is élcek tömegét generálta, Nej mennyire nem látta át az utcák labirintusát.
Fura. Mintha hazajöttem volna. Bele kellett szimatolni a levegőbe, belőni néhány tájékozódási pontot és már minden a helyére is került. (Pedig még csak alig egy hete bújom a térképet.) Kiülni a hippodróm mellé egy padra, rágyújtani egy szivarkára és már előre élvezni, hogy Európa egyik legszebb terét fogjuk hamarosan bejárni. Tavaly ellőttünk rá többszáz fényképet, de nyilván most sem bírtam megállni, hogy ne kattogjon az a masina.
From Isztambul 2013 |
From Isztambul 2013 |
Ami most is feltűnt, már az első percben: az emberek lelkesek. Dolgoznak. Ha éppen nincs dolga, előkapja a partfist és húz néhányat a linóleumon. Nincs vevő, kicibálja a hűtőt a bolt elé és kimossa. Takarítja a lábtörlőt. Csinál valamit. Nyoma sincs az ‘unom az egészet, beleszarok, közöd?’-mentalitásnak.
Sultanahmet városrész, estefelé. Apró sikátorok. Döbbenet: kukásautó. Két évvel ezelőtt még háromkerekű fakordékkal járták az utat és gyűjtötték éjszakánként a kirakott szemetet mindenféle elhanyagolt emberek, most pedig kukásautó? Mi lesz így a romantikával?
Eddig öt baklava fejenként. De volt köztük akkora is, hogy csak csörlővel tudtuk felvinni a harmadikra.
Recent Comments