Elgondolkodtam BB kommentjén. Ő jelen volt az adott esetnél, a pontos helyzetértékeléssel soha nem volt gondja, ennek ellenére ő is bullshitnek minősítette a megjegyzést.
Először is lássuk azt a bizonyos mondatot:
“Kedves XY, szerintem amit mondtál, az egy kognitív disszonancia racionalizálása.”
Van még egy eltérés a sztoriban, a valóságban a beszélgetőpartner értette (biztos voltam benne, hogy érteni fogja), a társaságból viszont néhányan nem, illetve ha értették is, bullshitnek értékelték.

Az, hogy elgondolkodtam rajta, önmagában még nem érné meg, hogy új bejegyzésben foglalkozzam vele. Az eredmény, amit a gondolkodó gép kidobott, az viszont van annyira furcsa, hogy mégiscsak megírjam.

Elsőre egy rövid összefoglaló.

  • Az álláspontom az, hogy ha egy tudományon belül van egy egzakt, de röviden meg nem fogalmazható definíció, melynek a cimkéje idegen nyelvű és nem létezik elfogadott magyar nyelvű helyettesítője, akkor kénytelen vagyok ezt a cimkét használni, ha beszélgetés közben erről a dologról van szó. Ha tükörfordítok, akkor nem fogják érteni, miről beszélek. (Kényelmetlen gondolati ellentmondás? Visszafelé működő megbízott? Mi van?) (Az utóbbi a reverse proxy akart lenni.) Mivel nincs más értelmes lehetőségem, ezért ezek nem bullshitek.

Elkezdtem tesztléggömböket eregetni. Proaktív. Létezik definíciója, nem is rövid: folyamatokat (nem csak informatikáról beszélek) figyelni, a megfigyeléseket kiértékelni, a jövőbeli hibás működésre utaló mintákat észrevenni, megtenni a lépéseket a hiba elkerülésére. Létezik megfelelő magyar szó rá? Nem tudok róla. Talán még az ‘előre gondolkodó’, de ebben nincs benne az ‘act’, azaz a beavatkozás. Ha erről az attitüdről akarok beszélni, mit használhatok a ‘proaktiv’ cimke helyett? Semmit. Hasonló módon le lehet vezetni, hogy mind az ’empatikus’, mind a ‘professzionális’ cimkéknek sem nagyon van alternatívája. Viszont bármelyiket meglátjuk egy mondatban, egyből hangosan vijjogni kezd a bullshit detektor. (“Az ideális jelölt empatikus, egyben proaktív hozzáállású professzionalista.” Ááááá!)

Na, akkor most mi van?

Az van, hogy tévedtem. Nem a cimke mögötti definíció határozza meg, hogy a kifejezés bullshit-e, vagy sem. Hanem az, hogy a hétköznapi használatban mennyire lett kiüresítve a mögöttes tartalom. Ha megkérdezik tőled egy állásinterjún, hogy empatikus vagy-e, mit mondasz? Á, nem, pszichopata vagyok. Igaz, abban viszont professzionális.

Emlékszel, nemrég morogtam itt a blogon, hogy ha valakinek azt mondom, hogy “részvétem”, akkor az illető megütközve néz fel a zsebkendőjéből, hogy “Mi van? Még csak nem is őszinte?” Egyszerűen nincs olyan magában, hogy ‘részvét’. ‘Őszinterészvét’ van. Nincs olyan, hogy ‘szeretnék proaktív lenni, de időnként elfelejtem’. És mivel nincs más lehetőségünk, ezeket _kell_ mondanunk, ha jellemezni akarjuk mind magunkat, mind a cégünket. Ezért nevezzük ezeket a kifejezéseket bullshitnek. Ugyanis magunkban tudjuk, hogy abból a negyven tulajdonságból, ami ahhoz kell, hogy professzionalistának nevezzük magunkat, jó, ha huszonöt megvan. De mivel nem mondhatunk mást, bekamuzzuk. Így tűnik el a mögöttes tartalom. Ezért lesz a címkéből bombasztikus semmi.

A szakkifejezésekre mindez nem vonatkozik. Ha azt mondom, hogy reverse proxy, egyértelmű, milyen informatikai eszközre gondoltam. Ha azt mondom, hogy kognitív disszonancia, egyértelmű, milyen tudatállapotra gondoltam. Ha azt mondom, hogy subprime hitel, pontosan lehet tudni, milyen hitelparaméterekről beszélek. Ezeket a kifejezéseket nem fenyegeti a kiüresedés veszélye, tehát nem is lesz belőlük bullshit. Azokból a cimkékből, amelyekkel vissza lehet élni, azokból viszont jó eséllyel igen.