Kinyaltuk a Balatont 01/02

2013.09.05; csütörtök
Érkezés

A szokásos őrült pakolás. Minimum 5, maximum 7 nap, nomád élet, kajakkal: azaz legyen mindenből elég, de azért férjen is bele a kajakba. Plusz legyen elegendő könnyű ruha, meleg ruha, felkészülve, hogy akár naponta tönkreázik egy garnitúra és már nem olyan idők járnak, hogy este meg is száradjanak.

A terv: körbeevezni a Balatont.

Kérdezhetnéd, hogy már megint? Nem unjuk?
Nem. Ez most más. Tavaly gyakorlatilag levágtunk minden öblöt és egyébként is igen mélyen bent mentünk, nagyjából az 1500 méteres határnál. Akkor ugyanis már induláskor tudtuk, mikor jön a nagy vihar, volt addig 3,5 napunk, eszetlenül rohantunk. A vágtának 175 kilométer lett a vége, azaz 50 km naponként.
Most szép időt jósolt a levelibéka, gugliföldön megnéztük, kábé 195 km lesz a táv, öt nap alatt kényelmes negyvenes tempóval jók leszünk és még van két viharnapunk is. Ha pedig látni is akarunk valamit a balatoni életből, akkor mélyen ki kell nyalni az öblöket: egyébként csak sportteljesítmény lenne a túra.

Estefelé szállingóztunk le Fonyódra. Először Péter, aki rögtön fel is tette a vacsorát főni. Később Orsolya, majd Zoltán. Orsolyával egymásra csodálkoztunk, hogy azonos a frizuránk. (Bár neki jelentősen rövidebb a szakálla.) Attila idén nem jött, de hogy ne legyen vészes Attila-hiányunk, egy másik Attila (a továbbiakban Ati) becsatlakozott Keszthelyről. (Ő érdekes módját választotta az őrületnek: napközben dolgozott, kora délután kocsiba vágta magát, elment az indulási vagy az érkezési pontunkra és fél nap alatt soványmalacvágtában lenyomta a teljes napi távunkat, majd este némi beszélgetés után értejöttek és hazaszállították.)
De még csak ott járunk, hogy főzés, vacsi, beszélgetés, nagy közös vigyorgások, borozgatás.
Az előjelek jók, mi más kell még?

2013.09.06; péntek
Fonyód – Balatongyörök
Távolság: 44,13 km
Idő: 9 óra 51 perc (megállásokkal)
Részletesen: Endomondo track

Hát például az kellhet, hogy az előjelek ne változzanak ilyen sűrűn. Tegnap még ott jártunk, hogy a meteorológia belengette, miszerint kedd délután talán, esetleg, jön valami. Pénteken már azt írta egy-két portál, hogy nem is kedden, hanem már hétfőn itt lesz a hidegfront, viharokkal, ahogy kell. Remek. Mindegy, elindultunk. Majd meglátjuk.
Nagyon hamar megláttuk.
Ahogy kibújtunk a húszméteres nádas ösvényből, egyből derékba kapta a kajakokat a szél és a hullám. Kifogtunk egy elég erős keleti szelet, mindezt az extrém alacsony vizű déli parton. Amerre a szem ellátott, tarajos, vad hullámok. Ha pont a kajak mellett bújtak elő, akkor simán elérték a 60-70 centit is, ha a kajak alatt, na akkor volt meglepetés. Csak ismételni tudom magamat: a hullámoknál nem csak a méret számít, hanem a tipusa is. Egy 60 centis törőhullám sokkal aljasabb, mint egy kétméteres, alacsony frekvenciájú tengeri hullám: az előbbi nyersen és határozottan bele akarja fordítani a kajakot a vízbe, az utóbbi viszont csak olyan anyásan emelgeti, ringatja a kajakot. Hát, itt volt minden, még ahhoz is össze kellett szednem magamat, hogy a fejkamerát kikapcsoljam egy idő után.
Így telt el az első három óra. Utána kikötöttünk a Sirályszaros szigetnél. A névadótól eltekintve igencsak jól esett egy kis nyújtózkodás, ráadásul közben a szél is elcsitult. Itt volt egy érdekes látványosság (a guánón kívül): a sziget előtt két kis nádsziget között befújta a szél a hullámokat, míg oldalról meg a part verte vissza, így a két hullámzás kilencven fokban találkozott, pont egy gátnál, érdekes interferenciát okozva.

From Balaton Karika 2013
From Balaton Karika 2013

A háromszemű tengeri kalóz

A következő célpont a Zala folyó volt. Most már sajnálom, hogy tavaly kihagytuk: nem túl hosszú szakasz, de gyönyörű. A folyó maga olyan jódosbarna színű, nagyon jól látható, hogyan kavarodik a Balaton – akkor éppen – haragos zöld színével. Csend, nyugalom. Hattyúcsalád, két kamasz gyerekkel. Vizitökök. (Mármint rajtunk kívül.) Jópofa hidak. A zsilipkamrát nyitva felejtették, így oda is bedugtuk az orrunkat. Pontosabban a kajakét.
Keszthelyen hosszabb megállást terveztünk. Egyrészt itt szedtük össze Atit, másrészt megnéztük a Mézes Factory kajakjait. Én most láttam élőben a két kajakot (az egyik tiszta fa, a másik fa/kevlár), gyönyörűek. Nem mellékesen stabilak, gyorsak, szóval igazi minőségi jószágok.
Innen Balatongyörök már nem volt messze. Kész szerencse, mert az időből éppen kezdtünk kifutni. Vonyarcvashegynél átbújtunk a vizisípálya fahídja alatt. (Érdekes eloszlások voltak: Balatonfürednél a vízisípályát a parthoz tették, ott nem volt más megoldás, be kellett mennünk mélyen és megkerülni. Siófoknál viszont betették a vízbe, még hidat sem raktak mellé. Fura, mert egy ilyen kis fahíd nem tűnt valami bonyolult építménynek, mindenhol megoldotta volna a problémákat.)
Györök előtt Ati még tett egy bátortalan próbálkozást kis csapatunk elveszejtésére.
– Mutatok valamit! – rikkantotta és bevezette a népet a nádasba. Péter és Orsolya mentek is utána, Zolival – mindketten Kodiakban – benéztünk, aztán tolattunk is ki, mert szűknek minősítettük a járatot. Hamarosan meghallottuk, ahogy Péter ordít, mint a fába szorult féreg, pedig csak nádba szorult. Végül Orsolya a kormánylapátja feláldozásával tudott kiszabadulni, Péter pedig Hulkként tépte ki maga körül a nádast.

From Balaton Karika 2013
From Balaton Karika 2013
From Balaton Karika 2013

Pont sötétedés előtt – 19:50 – értünk a kemping strandjára. Recepció a weblapjuk szerint este nyolcig volt, de hiába rohantam, már mindenütt zárt ajtó fogadott. Csak a személyzet bulizott a büfében. (Ebből később parti dizsi lett, nagy örömünkre. De belefért.) A recepció – a kiírás szerint – csak 9-10 között volt nyitva, ami még mediterrán tempónak is igen erős.
A szokásos menetrend: tisztálkodás (langyos víz, férfi/női blokk egyben, mert kevés vendégnek már nem kell két blokk), sátorállítás, pakolászás, vacsora, szivar (ahogy sportemberekhez illik), beszélgetés a parton.

2013.09.07; szombat
Balatongyörök – Balatonakali
Távolság: 37,15 km
Idő: 8 óra 32 perc (megállásokkal)
Részletesen: Endomondo track

Reggel hullámverésre ébredtünk. (Én macskanyávogásra, de ez csak az én csengőhang-perverzitásom.) Zoltán először arra tippelt a sátorból, hogy biztos elment egy hajó a nádas előtt, de miután eltelt tíz perc és a hullám még mindig zúgott, rájött, hogy ekkora hajó nem férne bele a Balatonba.
A szokásos menetrend fordítva: sátorbontás, tisztálkodás, reggeli, meteorológia megtekintése visszafogott lélegzettel, beöltözés (fogvacogtatós anyázás a hideg és vizes ruhák miatt) majd kajakok berúgása a vízbe. Az időjós megint dodonai mélységekbe révedt, így fogalmunk sem volt róla, mire számíthatunk hosszabb távon. Majd meglátjuk.
Azt azért észleltük, hogy reggelire megint megkaptuk a Balatonon egyébként kifejezetten ritka keleti szelet. Naná, hogy szembe fújt.
Szóval, valószínútlen szembeszél, nem túl magas, de kemény hullámok, rakkolás 5 kmh körüli sebességgel. Ahogy gyűrtűk, tepertük a vizet, azért belegondoltam, mekkora marha is vagyok: ülhetnék a teraszon ebben a bágyadt szeptemberi napsütésben, begyűjtve a napi nikotinmérgezést. Persze ekkor biztosan lenne előttem számítógép, aztán ha már ott van, csak elolvasnék egy-egy szakmai cikket, sőt, még az is lehet, hogy beleolvasgatnék a céges levelezésbe… na, jó, jertek böszme hullámok, a tiétek vagyok.

From Balaton Karika 2013

Mondhatni érdekes helyeken jártunk. Vannak olyan részei a Balatonnak, ahol kajakos ember soha nem jár. Ilyen a Szigligeti öböl, de ilyen a balatonfüredi is. Egyszerűen annyira, de annyira felesleges kerülő, hogy a sporik mindig levágják. És így nem látják a rejtett nádasokat, a nádasokban megbúvó rejtett szabadstrandokat és a szokatlan panorámát. Pedig nem nagy kunszt, csak időt kell rá áldozni.

Ebédszünet Pálkövén, ahol Mr. Okos Tojás szórakoztatta a horgászokat és minket. Zolival azon röhögtünk az árnyékban, ahogy megpróbálta Pétert hülyére venni, aki viszont elegánsan szivatta vissza: adta alá a lovat, ezerrel, a hapi meg egyre jobban melegedett bele az elméleteibe. Persze kajáltunk is: lángos, palacsinta, sör, csupa vitamin.

Zánka.
– Azért úgy kipróbáltam volna, milyen lehetett az Úttörőváros – mélázott el Zoltán.
– Én voltam – vontam vállat – Ne sajnáld. A lakóépületektől 3 kilométerre volt a strand. Tűző napon, betonúton vonultunk le, alakzatban. Egy óra volt fürdésre, minden csoportot három részre osztottak, 20 perc fürdés, negyven perc napozás. Aztán vonulás vissza.
– Na jó, de mást is csináltatok.
– Ja. Éjszaka őrséget adtunk.
– És nappal?
– Őrségfelkészítés.

Ez volt a legrövidebb – tervezett – táv, még világosban érkeztünk meg az Akali kempinghez. Ati ugyan akart még mutatni érdekességeket a nádasban, de már senki sem dőlt be neki.

Kikötöttünk. Aztán sátorállítás… helyett egyből kocsma. Atinak hamarosan mennie kellett vissza és szeretett volna részt venni a társasági életben is, így megfordítottuk a sorrendet. Annyit baltáztam csak el, hogy legalább a vizes ruhát le kellett volna cserélnem szárazra, így viszont ahogy hűlt az éjszaka, úgy kékült az ajkam is. A harmadik sört már vissza kellett utasítanom, amire időtlen idők óta nem volt példa.

A napi rutint persze nem úsztuk meg, a sátrat meg már behunyott szemmel is össze tudjuk dobni. A parcella mellett volt egy érdekes doboz: elsőre szúnyogzappernek tűnt, de aztán észrevettük az oldalán a feliratot: a limnológiai kutatóintézet tulajdona. Valami rovarcsapda lehetett: speciális illatanyaggal becsalogatták a rovarokat, melyek utána beleragadtak a befőttesüvegbe.
Kintről pókok garmadája fixírozta sóváran az üveget.

3 thoughts on “Kinyaltuk a Balatont 01/02

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *