Hétköznapok

Nem tudom, mely mitológiai személy lett megbízva a szórakoztatásommal, de a múlt héten igencsak kitett magáért. Nem, nem írom le az egészet, csak mazsolázgatok a kisebb-nagyobb szopatások közül. (A kedvencem a hajnali fél kettőkor szerelgetett mozgásérzékelős lámpa volt. Sötétben. Létráról. Áramtalanítás nélkül.)
Na mindegy, pénteken már azt hittem, hogy vége. Volt még a cetlimen egy-két tétel (elromlott Kindle, ne tudd meg, mekkora adminisztrácós őrület, mire végigtolod az ingyenes cserét), meg hasonlók. Habár a kert még mindig vádlón néz rám, és ősz is van, ráadásul pont kellemes az idő is, de a kertimunka egyelőre halasztva.
Szóval péntek. Némileg kapkodva, mert délután már Egerben van jelenésem. Felnémeti Lecsófesztivál, nagy erőkkel felvonulva. De erről majd úgyis írok később.
Hazajöttem a boltból, összepakoltam, gyors ebéd, kocsi lemosva – mi van még? Kerékpárfestés.
Ugyanis hülye voltam. Pontosabban, tapasztalatlan. Alsóőrsre az utánfutóval vittük le a bringákat és mivel ez volt az első alkalom, nem jól kötöztem ki őket. Így a fiam 40 kilós kerékpárja rámászott az én 9 kilós bringámra és egész úton rajta ugrált. Viszonylag olcsón megúsztuk az aktust, lett egy nyolcas a hátsó kerékben és a szerelő szerint a kevlár villáról lekopott festéket is minél hamarabb pótolni kell, mert a nap kiszívja, utána meg törik, mint a ropi.
A festék és az ecset már napok óta ki volt készítve az étkezőasztalra (ott szem előtt van, de legalábbis hajlamos lelkiismeretfurdalást gerjeszteni), a héten mindenképpen meg akartam csinálni, pár négyzetcentiről van szó, még simán belefér a pénteki indulás előtt. Ez volt a koncepció.
De beleszólt a macska.
Ha több napra üresen marad a ház, akkor a macskák értelemszerűen kilakoltattatnak. Sőt, már jócskán az indulás előtt beáll a macskastop, azaz innentől minden ajtónyitásnál figyelünk arra, hogy egyik se jöjjön be.
Valamiért Picúr most úgy döntött, hogy ha a fene fenét eszik is, de akkor is bejön. Mindenáron. Hát, megkapta.
Kitoltam a kerékpárt a teraszra, nekitámasztottam az asztalnak, beléptem a nappaliba a festékért és az ecsetért. A macska ezt a pillanatot választotta ki, hogy messziről, nagy lendülettel berohamozzon a lakásba. A kezeim tele voltak, felrúgni pedig nem tudtam, mert ügyesen átugrott a lábam felett. Futottam utána a lakásba és láttam, hogy megy föl az emeletre. Éreztem, hogy baj lesz, mert nyitva maradt a hálószobánk ajtaja, márpedig ha oda bemegy, napokig nem lehet kizavarni. (Tesztelve.) A macska már a lépcsőn volt, én még lent, egy esélyem volt: hozzávágni valamit, ami megállítja. Keresgélni már nem volt időm, így hozzávágtam azt, ami a kezemben volt: a festéket. Nem találtam el, a doboz visszapattant a korlátról, majd vidám pukkanással levált a teteje és a trutyi kifolyt a nappali közepére, a parkettára. Két deci fekete, magasfényű Trinát zománcfesték. Dühös pillantás a macskára, az ugyanolyan dühösen pillantott vissza. – Még számolunk! – fenyegettem meg, aztán nekiálltam megmenteni a nappalit. Ne tudd meg. Hígító, az nem volt itthon, tehát amilyen gyorsan csak lehetett, bevetettem mindent, hogy felszedjem. Egy tekercs Sylvia, egy guriga vécépapír, egy mosogatószivacs és egy műanyag tál fogyott el, mire végeztem. Könyékig fekete volt mind a két kezem. Feltúrtam a fészert és egy zsák alján szerencsére találtam pár csepp hígítót, azzal kipucoltam a parketta fugáit, majd lemosdottam. Egy lendülettel lekentem a bringát is – tényleg csak pár mozdulat volt – aztán még egy utótakarítás, és kész.
Huh. Jöhetett a macska.
Kisétáltam a konyhába, felkaptam egy másfél literes ásványvizet, meg egy kést. A kést belevágtam a palack kupakjába, teszt: jól spriccolt, messzire is ment sugár, meg permetezett is rendesen.
Felmentem. Lokalizáltam a dögöt. Aztán indult a rémálom: a cicc sorra végigpróbálta a jól bevált búvóhelyeit, én meg mindenhová bespricceltem. Nem keveset. Aztán leszorítottam az emeletről. Pár kört futottunk a nappaliban, végül a macska ordítva rohant ki a kertbe.
Indulás előtt még raktam ki nekik ennivalót. Már csak ketten jöttek enni.

ps.
Nyugi, vasárnapra Picúr már kiheverte a sokkot.

12 Comments

  1. A mácskád szerzett nekem egy jó délelőttöt az egyébként behavazott melóhelyen :) A kollégáim ne mértik, mitől vigyorgok ennyire :)

  2. Well, a festéket eldobni jó ötletnek tűnik, így utólag… :)

  3. Egy originál lezárt festékesdoboz igazán kibírhatott volna egy egyméteres esést. :)

  4. Lehet, de nem tudhatod, hogy már hányszor, hány métert esett mire a te kezedbe került, hogy eldobd.

  5. Ügyes gyerek vagy te Józsi! :-) Az azért megvan, hogy ha eltaláltad volna a macsekot és akkor nyílik ki a doboz? :-)

    Ja amúgy a múltkorában felétek róttam a kerékpáros körömet!, ott gurultam el előttetek! Filóztam azon, hogy bevetem magam az erdőbe , tényleg egy cross bringával mennyire járhatóak odabent az utak?

  6. @Marzio: Ahhoz túl puha egy macsek. De az biztos, hogy megállt volna. Legalábbis remélem.

    Az erdei utak változatosak. Van egy olyan kör, ahol még én is szoktam járni az outival. A fiam kamu montijával a legtöbb út járható. Aztán vannak az erdő mélyén a rejtett bmx pályák, na oda már kell bringa.
    Itt találsz egy összeállítást az erdőről, bringás szemmel:

  7. @Joe: “Ahhoz túl puha egy macsek.”

    Szerintem nem erre gondolt. Nagyobb kérdés, hogyan mosod ki a macskából a festéket…

  8. De. Mivel a macska puha, a doboz nem kap akkora ütést, hogy kipattanjon a teteje.

  9. ok, és mi pattan ki a macskából?
    Azt is kínos feltakarítani…

  10. Ne nézzél már gyilkosnak.

Leave a Reply to Marzio Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading