2013.08.02; péntek

A kétéves kölyök kora reggeli hisztijénél csak egy kegyetlenebb dolog van: amikor lenyugtatásképpen odaadják neki a nyolc hangra képes műanyag szintetizátort, az úgynevezett prüntyögőt. Legszívesebben mind a kettőt betiltanám: a prüntyögőt is, meg a kisgyereket is.

Igen, korai ébresztőt kaptunk. Pedig ekkor lehetne egy kicsit aludni, mert éjjel nem nagyon. Mindegy, szokásos reggeli fürdés, kaja, kávé, szivar. Aztán punnyadás. Egyikünknek sem volt kedve megmozdulni. Ha túrázni kell menni, az oké. Ha bringázni, az is. De mára kajakos borulgatást és visszamászást terveztünk. Jó esetben mindkettőből ugyanannyit.
Végül az eszméletlen hőség(1) kergetett le a vízhez. Ennél minden jobb.

(1) A soron egyedül a mi mobilházunk előtt nincsen árnyékot adó nagy fa. A tönk látszik, ahol volt, de valamiért kivágták. Helyette valami cserjésedés nyomul belőle, de nem az én életemben lesz ebből fa. Szóval árnyék, az nuku. A flair bútorhoz tartozó napernyő, mintha nem is lenne. A tűző napon mind a ház előtt, mind odabent olyan, mintha nyárson sülnénk.

From Alsoors 2013

Na, itt indult be igazán a móka, a vízben. Borultunk (mindketten), sikoltoztunk (én nem annyira) és volt küzdés is, rengeteg.

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

Leginkább Nej részéről. Hogy is mondjam, khmm… geometriailag én sokkal konvexebb térforma vagyok, mint ő, sokkal simábban fel tudok kúszni a kajak madzagos fedélzetére a vízből. Neki beletellett egy kis időbe, mire megtalálta a mászásban az összhangot.

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

Majd miután kifáradt, átlapátoltunk az alsóőrsi strandra, utána meg vissza. A végén csináltunk egy páros borulást. Ismerve a formánkat, ezt kell a legjobban begyakorolnunk. De ez is ment. Nej még a kisvízben gyakorolta a beszállást, én meg eleveztem az egyik stéghez, csípőmozdulatot gyakorolni, utána pedig lapáttámaszoltam.

From Alsoors 2013

Szóval ahhoz képest, hogy mennyire kelletlenül szálltunk vízre, elég sokat tanultunk. Ráadásul a kánikulát is kicseleztük.

Persze, nem teljesen. Délután négyig aléltunk a napon, aztán elmentünk bringázni. Minden ellenkező híresztelés ellenére kánikulában a bringa kifejezetten jó cucc, mivel tekerés közben a menetszél hűt. (Mi van teve, megfagytál?) Betekertünk Füredig, meg vissza. Összességében felemás érzésekkel gondolok vissza erre a megmozdulásra. A kerékpárút meglepően jó minőségű. Én arra számítottam, hogy kapunk egy gödrös betoncsíkot az árnyéktalan út mellett, ehelyett egészen kellemes helyeken tekergett az utunk.

From Alsoors 2013

Ami viszont gyilkos volt – konkrétan emlékgyilkos – az a Kisfaludy strand. A nyolcvanas években ez még csak az arácsi szabadstrand volt. Meglehetősen elhagyatott strand, egy meglehetősen elhagyatott borozóval. Ez utóbbi egy nagy boroshordóból volt kialakítva, nem meglepő módon Hordónak hívtuk. Rengeteg vizsgára készültem fel ezen a strandon, a borozóban pedig már messziről tudtam, melyik lócát kell választani, ha kényelmesen szeretnék ülni. Később a jövendőbeli Nejjel jártunk ide, szintén tanulni, na meg közben ökörködni. A legtöbbször stoppal jöttünk, később bringával is. (Bár Nej makacsul tagadja, de én határozottan emlékszem közös bicajozásokra Felsőőrs felé.) Aztán amikor Úrkútra költöztünk és megszülettek a gyerekek, szintén erre a strandra jártunk. Gyakorlatilag tíz éven keresztül ez a strand képviselte számomra a Balatont. Aztán bekerítették, fizetős lett. A Hordót olyan szerencsétlenül kerítették le, hogy a strandról nem lehetett elérni, csak ha kimentünk, ekkor viszont érvényét vesztette a belépőjegy. Volt a Hordóval szemben egy ABC is, rengetegszer ebédeltünk a lépcsőjén. (Zsemle kettétépve, bele a kockasajt és a párizsi.) A kerítés után ez sem működött. A legdurvább az volt, hogy a strandra a kerékpárt sem lehetett bevinni, kint viszont őrzés, az nem volt. Le is szoktunk a strandról, na meg el is költöztünk a büdös Pestre.
Ilyen háttérrel mentünk most vissza, megnézni, mi lett a helyből. Háát… a régi, elhagyatott strandból egy felkapott, zsúfolt strand lett. Tömeg, tömeg, mindenfelé. A Hordóból kidobták a hordót, egy elegáns csárda található a helyén.

From Alsoors 2013

Nyilván beültünk egy fröccsre, de semmi, abszolút semmi nosztalgia érzésünk sem volt. Egy újabb hely, mely már csak a fejemben létezik, mert a valóságban kicserélték másra.

A Tagore sétányon szintén tömeg, a kerékpárút lezárva borfesztivál miatt. Egye fene, ezt még elviselem. (Bár a balatonparti borfesztiválokról nincs túl jó véleményem, de láttam neves termelőtől is bódét, talán nem félédes fröccsökről fog szólni a mulatság.)

From Alsoors 2013

Természetesen ehhez az akcióhoz is tartozik videó. Némileg múltidézős, legalábbis itt-ott.

A kempingben pizza, bevásárlás, utána egy kis pihenő. Felvételek visszanézése. Káromkodás. Megint becsúszott egy teljesen fekete felvétel.
Hiába volt már este, a meleg nem tágított. Egy kis strandolás.

Fürdőfülke a mobilházban. Le lehet húzni a rolót, de egy öt centis sáv kilátszik. Derékmagasságban. Törölközés közben úgy érzed, hogy nem lát senki, és nagyjából igazad is van, hiszen csak öt centit látnak belőled kintről. Derékmagasságban.

Előpakolás. Kajakok összerakása, felszerelése a kocsira. Utánfutó. Bringák berakása, rögzítése.

Éjszakai fürdőzés. Ezt minden este terveztük, de csak ma este, az izzasztó pakolás után jött meg hozzá igazán a kedvünk. Lesétáltunk, bementünk.
– Látod, ez az igazi balatoni panoráma – mutattam körbe – balra, Siófokon villognak a fények, jobbra a tihanyi apátság fényei, felettünk a töméntelen csillag, nyugi van és csend.
– Eltekintve persze a parton óbégató rengeteg részegtől – tettem hozzá kicsit később.
Hát, igen: péntek este. A kemping részeg. Azért ez olyan igazi, magyaros virtus. Külföldön is van buli péntek este, ilyenkor a központi helyen megy valami hangoskodás, de a kemping többi részében nyugi van. Nálunk nem. A kemping teljes térfogatában ment az ordítozás, a részeg gajdolás. Annyiból végülis mindegy volt, hogy a nappal felforrósodott mobilházban úgysem lehetett aludni. Kiültem a teraszra egy üveg borral (majdnem jeges – a hűtő úgy dolgozik, mintha az élete múlna rajta) és irkálom a blogot, közben meg jókat vigyorgok az egyes csapatok akusztikai produkcióin. Mégis, milyen már, amikor elázott tizen-huszonévesek a “János legyen fent a Jánoshegyen” operettbetétet óbégatják teljes átéléssel? Látom magam előtt, hogy néhányan még fel is állnak hozzá és bonvivánként tárják szét a kezüket az utolsó akkordoknál. Ez zsigerileg bennünk van. Kár eldobni a szívem. Aha.

2013.08.03; szombat

Elméletileg mára csak a takarítás/pakolás/hazautazás klasszikus hármas lett volna hátra.

From Alsoors 2013

Elméletileg. Csakhogy a gopro gondoskodott a programról. Három olyan bringás felvétel sült be, melyek nagyon kellettek volna a nyaralásról készült videóhoz. Mit csinál ilyenkor egy elkötelezett vidióta családfő? Miután kicsekkolt a kempingből, autóval szépen elment az inkriminált helyszínekre és újra felvette kerékpárral a snitteket. Végülis csak háromszor kellett leszerelni, majd visszaszerelni a kerékpárt, ennyit megért az a pár perc.
Nej monoton tűrte, illetve hozta utánam időnként a kocsit. (“Kitt, gyere ide” – gallér alatt karórába suttogva.)

Mindenesetre határozottan örültem neki, amikor a sikerült felvételek után végre már a klímás autóban izzadtunk(!) hazafelé az M7-esen. Eszméletlen melegben mentünk le, eszméletlen melegben jöttünk haza.

A parton annyi muslinca volt, hogy a pókok minden teret beszőttek, függetlenül attól, hogy napközben mondjuk arrébbraktam egy széket, vagy bedobtam valamit a kukába. Egy nagyon bátor pók hálót szőtt a visszapillantó tükör és az ablak közé. Hazafelé csak úgy lebegett a pókháló a levegőben, a tükörben meg láttam a pókot, ahogy feszített a lebegő hálón, gúvadt WTF szemekkel.

Aztán itthon. A macskák nyávogását már kilométerekről hallottuk.
– Éhesek?
– Raktam ki egy egész doboz szárazkaját – vont vállat Nej.
Mely szárazkaja úgy volt, ahogy hagyta. Egy szemet sem ettek belőle.
– Hja, macskák, nincs mindig kaviár – húztam a számat – A paprikás krumplit is meg kell enni néha.
– Mondjuk, az elgondolkodtató, hogy a kóbor macskák sem ették meg – töprengett Nej.
– Ez a szokásos kajájuk?
– Dehogyis. Megvettem a boltban a legolcsóbbat erre a hétre.
– Jól sikerült. Kész csoda, hogy nem köptek le, amikor hazaértünk.

Az udvar… az néz ki valahogyan. A gyepről már Darwin is csak hosszas vizsgálatok után merné kijelenteni, hogy fű. Talán. A szeder porrá száradt. Igaz, csak azok az ágai, amelyeken volt termés. Idén is konzervet eszünk. Az új füge teljesen összeszakadt. Nej meg is lepődött, mivel úgy vélte, nehogy már egy fügefa megijedjen a melegtől. Nos, ez össze is tojta magát. Ahogy állunk, ősszel kaktuszt kell ültetni, az kibírja nálunk. Talán.