A rohadt életnek is a rohadt anyját

És akkor még finom voltam.

Már ott látszott, hogy nem ez lesz az én napom, amikor délig szoptam egy youtube videó felrakásával. Valami beragadt az admin felületen, így én rosszul láttam a videót. Beletellett némi időbe, mire kilogikáztam, hogy mindenki más jól látja, aztán pár óra múlva már nálam is megjavult. Magyarázat? Az nincs.

Aztán napközben meló, este kilenckor pedig nekiálltam megvágni a következő alsóőrsi videót. Illetve nekikezdtem volna, mert a tetves AMD driver megint cseszett dolgozni. Végigskáláztam a szokásos trükköket, de most kivételesen semmi nem segített. Ránézésre minden rendben volt, ha a Catalyst nem működött volna, akkor már a program sem indult volna el. Most elindult ugyan, de 10 másodperc után szétesett. Semmi ötletem nem volt. Viszont egy héttel ezelőtt kaptam levelet az AMD-től, hogy van új béta csomag (driver+catalyst). Gondoltam, kipróbálom. A részleteket mellőzzük, eljátszottam egy ideig velük, mire az Intel és AMD driverek összhangba kerültek, és a Catalyst is elindult. És ekkor kiderült a hiba oka: a program lockolta a Premiere-t, kompatibilitási okok miatt. (Nyilván az előző is, csak az még nem írta ki.) De nemcsak a videóvágót lockolta, hanem a Media Playert, a Firefox-ot, az IE-t és még egy csomó sűrűn használt programot. Amit ekkor gondoltam az AMD-ről, azt jobb, ha nem írom le. _Csak_ azért vettem meg ezt a rohadt drága laptopot, hogy normálisan tudjak videókat gyártani. Erre lockolják. Úgy, hogy még én sem dönthetem el, hogy bevállalom-e az időnkénti lefagyás kockázatát. Nem, inkább lockolják. Ahelyett, hogy működő drivert/programot készítenének.
Természetesen feltúrtam a netet, hogyan lehet ezt a marhaságot megkerülni, de nem találtam semmi infót.
Akkor vissza kettőt: leszedtem a béta cuccot és felraktam egy korábbi csomagot. Ránézésre minden rendben volt, csak éppen a Catalyst nem volt hajlandó elindulni. (Váratlan hiba.) Leszedtem, felraktam a kiindulási verziót, de az se indult el. Azaz a béta csinált valami visszafordíthatatlan kunsztot a gépen és innentől már se előre, se hátra.

Oké, augusztus elején volt egy restore point, visszatöltöttem. Erre nem jött be a felhasználói profilom. A szokásos trükk, beléptem mellette az adminisztrátorral, de annak sem jött be a profilja. Sőt, senkinek sem jött be a profilja, mindenki csak egy temporary-t kapott. Némi fogcsikorgatás után rájöttem, hogy a restore csak a C:-t mentette, a profilok meg a D:-n voltak. Szóval mindegyiknek lőttek. Öröm az ürömben, hogy a Premiere viszont működik.

Most pedig eldönthetem, hogy újragyártom a profilokat vagy újratelepítem a gépet. (Nagyjából ugyanannyi idő mind a kettő.) A profilokat elméletileg lehetne másolgatni (Forensit), de akkor ugyanúgy benne marad a rendszerben a Catalyst hiba. (Ahogy ma este beállt, ugyanúgy beállhat pár nap múlva megint.)

Rohadtul elegem van. Aki ezt a két videókártyás rendszert kitalálta, igazán csinálhatott volna valami mást is helyette. Mondjuk a kedves mamával.

5 Comments

  1. Joep!

    Vagyél egy rendes gépet ettől a cégtől: http://goo.gl/sK2VtB
    Több közös ismerősünk is erre esküszik. Itt nincsenek driver gondok. És ha nem működik a premier, akkor botrány van.

    :-)

    És tud rajta futni a Winfos 8 vizesnyolcas verziója is

  2. Őszintén kitartás a rendszerhez. Ez a két kártyás megoldás tényleg megbonyolítja a dolgokat, többször annyi a hibalehetőség. Azon túl h szurkolok a sikerért és az agyvérzés ellen.

  3. Öhm…úgy látszik már így reggel sem jó a fogalmazó processzem :S :)

  4. Nem lehet esetleg mégis visszacserélni egy Intel+Nvidia típusra? Az nálam nagyon szépen muzsikál.

  5. @Antal Istvan: es a Mac gepek Windows alatt is poccre mukodokepesek minden esetben, vagy csak OS X alatt? Mert azt ne feledjuk mar el, hogy egy Windows rendszergazdarol beszelgetunk, egy csomo Windowsos program szukseges az ilyennek a napi feladataihoz, tehat ha azok nem mukodnek, akkor a rohadtdraga Mac ugy repulhet a kukaba, ahogy van.

    Arrol nem is beszelve, hogy egy olyan gep, amire JoeP-nek szuksege lenne, hat… nem kevesbe kerul. Ha ez barmi modon nem mukodik, az sokkal fajdalmasabb dolog.

    Amennyire tudom, a Mac gepekben foleg Intel es nVidia kartyak vannak, mindkettorol sok rosszat hallani Windows alatt. En mindenkepp ovatos lennek, es csak objektiv velemenyek alapjan dontenek.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading