Fizika

Esik. És mióta kiültem a teraszra, azóte egyre jobban esik. Szerencsére a szél nem fúj, így többé-kevésbé védve vagyok. Meg a laptopom is. Meg a két mobiltelefonom is. Ja, meg a szivar is.
Pontosabban… a mobiltelefonok nem annyira. Van egy felfeslett varrás a napernyőn, azon becsepeg a víz és pont úgy toccsan az asztalon, hogy a cseppek ráfröccsennek a mobilokra. Arrébb már nem tudom húzni egyiket sem, így is az asztal szélén vannak. Ha nem lennék botrányosan lusta, most bemennék egy szivacsért és odatenném a csöpögés alá… de hoppá, itt van a kávéspohár. Szuper. Első csöppenés… ugyanúgy fröcsög. Jó kis tökölős feladat: belőni, hogy a csepp pont a pohár ívelt oldalának belső felén landoljon. De megvan ez is, probléma megoldva.
Egy ideig. Ugyanis ahogy telt a pohár, egyszer csak elérte a vízszint a becsöppenés magasságát – és csak azt vettem észre, hogy ez egyik csöpp után akkora cunami fröccsent szét a pohárból, hogy nem csak a mobiltelefonokat, de a laptop billentyűzetét is beterítette. Elég csúnyán néztem a pohárra.
Aztán kiborítottam belőle a vizet, és most úgy gépelek a teraszon, mint ahogy régen a titkárnők szoktak az írógépeken: gépel, gépel, sor vége, pofon a karnak, carriage return (esc-13). Csak éppen a ‘kocsi vissza’ helyett nálam ‘pohár kiborít’ van.

7 Comments

  1. Csak a jó szivar tönkre ne menjen, a többi cucc biztos sokkal olcsóbb….. :-))

  2. Hát, ha nem is drágább a szivar, de lévén élvezeti cikk, kedvesebb a léleknek, mint a munkaeszköz. :)

  3. Tudom, hogy Téged nem érint, de nézd meg mit írt ki a http://www.kubaiszivar.com a magyar viszonyokról, és még szolíd volt! :-)

  4. Annyiból érint, hogy kubai szivarok rendelésénél – akár innen, akár másgonnan – be szoktam tartani a max. 10 szálas limitet.

  5. Ezek szerint már az sem megy át!

  6. De, annak át kell. A pacák is csak azt írja, hogy nem ajánlja a magyar címre szállítást. Ha beleolvasol a ‘gyakori kérdések’-be, akkor ott már részletezi, hogy a vámhivatal 10 szál fölött kekeckedik.

  7. Az megvan, csak, hogy ma reggelre ezt kitette én úgy értelmeztem már a 10 szállal is gond van valami miatt. Lehet, hogy félreértem, de a villogó 10 szál már egy ideje ott van erre jött a reggeli kiírás ami mint ha kicsit pejoratív módon utalna a NAV-ra, hát ezért gondoltam.

Leave a Reply to Rudi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading