Month: May 2013

50

Én csak 49-et láttam belőle, ráadásul az elejét meglehetősen homályosan, de nekem ez a 49 is végtelen hosszúnak tűnik. Nekik pedig már 50, házasságban.
Mit mondhatnék erre? Csak így tovább, egészségben, egyetértésben.

A macska bizalmatlan

De nagyon. Lehettek már hónapok óta jóban, aludhat éjjelente a lábadnál, de ekkor is előfordul, hogy ha éppen arrafelé lenne dolgod, ahol éppen pihen, ijedten ugrik fel és szalad világgá a közeledtedre.

A macska teljes bizalmát elnyerni borzasztó kemény munka. Rengeteg hízelgés és főleg rengeteg kaja szükséges hozzá. Ráadásul van egy hátulütője: a macskában előbb-utóbb ki fog alakulni az a képzet, hogy ő az igazi gazda, te pedig a kiszolgálója vagy. Márpedig ha rám hallgatsz, soha nem hagyod, hogy egy macska legyen a gazdád.

Sokkal járhatóbb út, ha fordítva ülsz fel a lóra: ha bizalmatlan, akkor bizalmatlan. Inkább próbáld meg kiélvezni a helyzet előnyeit: ha már úgyis be van árazva, hogy a macska bizalmatlan, akkor gyakorlatilag bármit megtehetsz vele. Nem fog romlani a megítélésed a macska szemében, mert már helyből rossz. Zavard össze. Időnként simogasd meg, időnként rúgjál bele. Nagyon fontos, hogy még véletlenül se legyél következetes. Ha már bizalmatlan, akkor legyen oka is rá.

Erdély, Pálpataka

Nem, nem akarom végképp videóbloggá alakítani ezt a blogot, csak most, hogy adottak lettek a feltételek, most jönnek elő sorban a korábbi utazásokon, csavargásokon született felvételek. Előbb-utóbb utolérem magamat, utána már lassul a tempó. Nem érek rá hetente utazni. Sajnos.

A mostani videó nyersanyagait a történetek elmesélésénél már részben belinkeltem, de azok nyers, vágatlan felvételek voltak, sok zajjal. (Hamarosan törlődnek is.) A körülbelül egy órányi anyagot összekaptam, megvágtam, lett belőle 26 percnyi értelmes felvétel. Ez se kevés, persze, de azért kerekebb. És van benne vér.

Említsük meg, hogy a fenti videó több ember felvételeiből állt össze. Négyen fényképezgettünk, ebből ketten vettünk mozgóképeket is. Anyag tehát volt bőven.

Alul-felül víz

2013.05.17; péntek
Az első vihar

Eredetileg úgy terveztük Nejjel, hogy az Adriára megyünk le szigetet kerülgetni (Rab), de aztán az időjárásjelentés cudar időt jelzett, végül pár nappal az indulás előtt korrigált, miszerint a cudar idő épp az érkezésünk előtti napon múlik el, de tapasztalatom szerint egy kiadós vihar után a tengernek kell egy-két nap, mire lenyugszik, az meg pont elvinné a hosszú hétvégét.
Maradtunk inkább itthon. A maga kategóriájában a Tisza-tó is gyönyörű.

Pénteken a szokásos monstre pakolás: amikor nem tudod, hogy kánikula lesz, vagy vihar… vagy mindkettő. Este még Tesco-t vadásztunk Tiszafüreden, így csak kilenckor csekkoltunk be. Kiültünk a faház elé, bontottunk sört, én pedig elégedetten gyújtottam rá egy szivarra.
Ekkor eredt el az eső.
Ketten megemeltük az asztallal, lócákkal egybetákolt dögnehéz faépítményt és intenzív nyögésekkel begyömöszöltük a faház fedett teraszára.
Ekkor állt el az eső.
Elég csúnyán sandítottam fel az égre, az időjárásfelelős gyorsan észbe is kapott, és a nyakunkba küldött egy akkora vihart, hogy időnként nappali világosság öntötte el a kempinget. A vízözön mellett. A közeli erdőkben torpedót játszottak villámmal, csak úgy lődözték körbe az elképzelt hadihajókat.
Felkaptunk valami meleg ruhát és végignéztük az egészet a teraszról. Legalább nem volt szúnyog.

2013.05.18; szombat
Az első túra

Útvonal: Tiszafüred – Poroszló – Tiszafüred (28,1 km)
Részletesen: Endomondo

A faház fák alatt volt, meglehetősen sötétben. Így az ébresztőóra nélküli kelés kis híján kisiklatta a túrát. Teljesen véletlenül ébredtem meg nyolckor. Kaja, pakolás. Fél tizenegykor sikerült elrúgni magunkat a parttól.
Az első hét kilométer eléggé rakkolós volt felfelé a Tiszán, de utána lekanyarodtunk a folyóról és be a híres-hirhedt IX-es öblítőcsatornába. Itt most elő kellene vennem a nemlétező lírai vénámat és nyálcsorgatóan ecsetelni, mi is a jó a nádak közti evezgetésben, a földönkívüli csendben, amikor csak az evező csobbanása hallatszik. Senkitől sem zavartatva, óvatosan eveztünk, nézegettük a hamarosan nyíló vizitök telepeket, vizililiom kompániákat. Időnként sulyommezőkön haladtunk át, ekkor a csendet a növény surrogása törte meg. Errefelé motorcsónakok sem nagyon jártak, nem zavarta senki a kóborlásunkat.

From Kajak

Egy megdöbbentő megvilágosodás. Nem először jártam már ezen a vízi úton, mindig meg voltam győződve róla, hogy az Eger-pataknak nevezett részt vagy valami tiszteletből, vagy valami hasonlóan kialakult nevezékből adódóan hívják Eger-pataknak. A bükki túra előtt kellett elolvasnom egy könyvet, hogy megtudjam, ez a patak ugyanaz az Eger-patak, melyet gyerekkoromban annyiszor nézegettem, melyben annyiszor játszottam, melyben még két héttel ezelőtt is térdig járkáltam Almárnál. A kedvenc patakom itt ömlik a Tisza-tóba, de előtte annyira kiszélesedik, hogy alig ismerni rá. Hülyeség, de sokkal büszkébben eveztem rajta, mint korábban. Mint amikor valakinek a gyerekkori jóbarátjáról kiderül, hogy mekkora nagy ember lett, aki mindezek ellenére ugyanúgy kedveli őt, mint régen.
A kétéltű teheneket még nem hajtották ki legelni a vízpartra, mi pedig különösebb izgalmak nélkül áteveztünk a poroszlói híd alatt és rögtön ki is kötöttünk ebédelni. A kiszállás nem volt egyszerű, mint a Tisza-tónál általában is: a part agyagos sár, erre nem siklik fel úgy a kajak orra, mint a homokra vagy a kavicsra. A csalóka az, hogy pont úgy néz ki, mintha. Aztán felakad a kajak orra, a delikvens meg ott billeg, amíg ki nem borul. Itt szerencsénk volt, mert a cölöpfalra eszkábáltak valami kilépőféleséget, erre ki tudtam fordulni, Nejt pedig már kihúztam. Ebéd után ugyanígy vissza: Nejt belöktem, én pedig betechnikáztam magam a lécről.
Ekkor szólalt meg a leányzó.
– Bakker, a kesztyűm kint maradt a padon!
– … – mondtam én. (Cenzúrázva.)
– Visszamész érte?
– … – mondtam én. (Cenzúrázva.)
– Naa!
– Ott dolgozik az a hapi a faházon. Kiabáljunk neki, hátha meghallja.
– Jó.
– HALLÓ!!! KEDVES URAM!!!!! – kezdtem én.
– HALLÓ!!!! LEGYEN SZÍVES!!!! – jött Nej.
Semmi.
– KÉREM!! HALLÓ!!! – ordítottam, teli torokból.
– LEGYEN SZÍVES!!! HALLÓ!!!! – próbálkozott Nej.
Megint semmi. Nekiszaladtunk harmadjára is és ekkor végre odafordult. Integettünk neki. Odajött.
– Legyen kedves, adja már ide a kesztyűt arról a padról!
– Á, értem! – mosolygott – Rögtön.
Ideadta.
– Hallottam ám már korábbról is a hangokat, de azt hittem, csak beszélgetnek – intett, aztán visszament szögelni.
Bambán néztünk egymásra Nejjel: teljes torokból ordítottunk, egymástól pár méterre. Errefelé ez hétköznapi beszélgetésnek számít?

A visszaút eseménymentes volt, egy helyen kinlódtunk csak a Kis-Tiszán, ahol két motorcsónak vánszorgott egymás mellett, nagyjából ugyanolyan sebességgel, mint mi. Baromi sokára tudtuk megelőzni őket, addig viszont nyeltük a benzinszagot és a zajt. De épp időben mentünk el mellettük, nem sokkal arrébb jött egy Mirror Lake jellegű szakasz: a tükörsíma víz visszatükrözte a fákat. Gyönyörű látvány volt. Ha lehet ilyet mondani, lábujjhegyen kajakoztunk át fölötte.

Tiszafüreden, az agyagos parton bemutattam egy tízpontos kiszállást: szörfözéssel fordultam a part mellé, a kajak hamarosan fel is akadt a sekély vízben, én pedig fürgén kipattantam. Mire Nej utolért, már ki tudtam húzni.

Elpakoltunk, a kempingben egy gyors cider, aztán elszaladtunk megint a Tesco-ba (szúnyogirtó spray), végül leültünk, mint az iszap. Kiderült, hogy mit csesztünk el a pakolással. Hanyagul bedobtam a laptopot, de a töltőjét elfelejtettem. Mondjuk, négy órát kibír, de mindenképpen rá kell másolnom a GoPro kameráról mindent, mert még csak egy 32GB-s kártyám van. Aztán mind a kamera, mind a távirányító USB-ről töltődik (a konnektoros USB töltő éppen úton van Kínából), de ha a laptop sincs töltőn, akkor hamar el fog fogyni a szuflája. Sőt, bekapcsoláskor derült ki, hogy indulás előtt nem is töltöttem fel, mondván, hogy úgyis lesz ott áramforrás. 70 percet jelzett ki, a 25 GB felmásolása 45 perc. Volt miért szurkolnom, utána pedig el is felejthettem a laptopot. Nem baj, Nejnek van tabletje, azon is van net. Aha. Ő is elfelejtett töltőt hozni.
A franc. Most akkor nézegethetem mobiltelefonról a meteorológiát. Kézzel. Mint az állatok.

Nagyon lassú vacsora. Ráértünk. Aztán beszélgettünk.
– Miért van az, hogy minden horgász pocakos? – kérdezte Nej.
– Még szép. Mit vársz olyan emberektől, akik szerint az sport, hogy fél napot üldögélnek egy stokin?
– Ez ugye horgászkemping?
– Igen, az.
Körbenéztem. Minden férfi pocakos volt.

Este zenekar a szabadstrandon.
– Nézd már, a végén jazz lesz! – lepődtem meg pár perc után.
– Eddig annak tűnik – helyeselt Nej.
– Csak nem tudom, hogy már zenélnek, vagy még csak hangolnak?
– Egy jazz zenekarnál ez nem is olyan egyszerű.

Aztán a jazzből visszacsúsztak bluesba, onnan meg slágerzenébe. De legalább dübörgő hangerővel nyomták. Olyan hajnali négyig. Nem is tudom, mi volt a jobb: a zenekar vagy a vihar?

2013.05.19; vasárnap
A második túra és a második vihar

Útvonal: Poroszó – Sarud – Poroszló (21,2 km)
Részletesen: Endomondo

Dacára a korai lefekvésnek, megint alig találtunk magunkra reggel. Belenéztem a tükörbe és elszörnyedtem: a képemet totál vörösre kapta le a nap.
– Hát persze! – csaptam a fejemre – A kamera!
Most ugyanis újítottam, vettem hozzá egy fejpántot. Gyakorlatilag egész úton a fejemen volt. (Techno Bill a Tisza-tavon.) Viszont egyszerre a sapka és a kamera nem megy. Le is égtem, mint a rongy. Már csak azért izgultam, hogy legalább a kamera lenyomata ne maradjon meg a homlokomon.
Az viszont biztos, hogy ez így nem maradhat. Végül azt találtam ki, hogy a kamera bement a gyorstárolóba, a kalap a fejemre. Aztán ha úgy éreztem, hogy valami izgalmas fog következni, felkaptam a pántot. Nyilván egy csomó érdekes jelenet úgy alakult ki, hogy nem jelentkezett be előre, ezekről lemaradtam. De nem esett le a bőr az arcomról estére.

Azt kell mondjam, hogy nagyon vacakul indult a nap. Már a kempingből alig tudtam kijönni az autóval, mert éppen akkor indult el egy kerékpártúrázó csapat, akik teljesen természetesen foglalták el az út teljes szélességét. A vasúti sorompónál meg egy utánfutós őrült szembejött velem a sávomban. Poroszlón a kikötőben az előttem lévő autó irányjelző nélkül kiparkolt az út szélére, majd amikor el akartam menni mellette, szintén irányjelző nélkül visszavágott elém, satufék, erre a mögöttem lévő kisbusz megelőzött és elfoglalta az utolsó szabad vízparti parkolóhelyet. Pontosabban az utolsó kettőt, keresztben beállva. Meg sem tudtam mozdulni, mert a kivágó autó miatt beszorultam, így a mögöttem lévő öt autó is megelőzött, sorban foglalva el a még értelmes parkolóhelyeket. Mint kiderült, a társaság együtt volt. A továbbiakban nevezzük őket Pofátlanéknak. Nekem mindenesetre belilult a fejem és letettem a kocsit közvetlenül a sólya mellé. Leszarom, mennyire lesz útban. A helyi parkolóőr nem reklamált. Vagy csak rámnézett és nem mert.
Leszereltünk, készültünk vízreszállni. Aztán közbeszólt a Természet, Nejnek egyszer, nekem kétszer is el kellett rohanni vécére, pedig látszott, hogy igyekeznünk kell, hiszen addigra Pofátlanék is kezdtek végezni a kenubérlési ceremóniával, márpedig egy bent parkoló motorcsónak miatt csak egy beszállóhely maradt. Nem is vacakoltunk sokat, Nejt belöktem a sólyáról, én bepattantam a stégről, aztán már tepertünk is. No, nem sokáig, mert hirtelen kilenc(!) motorcsónak vett körül minket, fedélzetükön néhány egészen debil, ordítozós idiótával. Én eddig mindig odaköszöntem a vízenjáró népnek, de itt csak összeszorított száj és utálat ült a képemen. Meg vörösre pirult bőr.
Még sokáig nem lett jobb. A Kis-Tiszán nagyon sokáig jöttek-mentek a motorcsónakok, sőt, még a Csapó-Tiszán is kifogtunk néhányat. Kettő volt a legrosszabb fajtából: alig mentek gyorsabban, mint mi, így félórán keresztül nyeltük a büdöst, meg a zajt, mire elkanyarodtak végre.
Nagyjából a Szilas-foktól mondhatom azt, hogy végre azt kaptuk, amiért jöttünk. Míg tegnap a kis járatokban kalandoztunk, addig ma a nagy tereké volt a főszerep. Poroszlói medence: Csapó-Tisza, Szilas-fok, Lapos morotva, Kozma-fok, át a Sarudi medencébe, aztán irány az orrunk után, míg meg nem találjuk Sarudot. Onnan már megint kis járatok vissza Poroszlóra. (Eredetileg nagyobb kört terveztünk, de reggel kibogarásztam az időjárásjelentésből, hogy késő délután újabb vihar jön, inkább rövidítettünk.)
Nem is volt semmi baj. Bár néhányszor meg kellett állnunk tájékozódni, én pedig kifogtam egy makacs darázsszerűséget, de végül majdhogynem nyílegyenesen kötöttünk ki a sarudi szabadstrandon. Megint hibátlanul.

From Kajak

Ebéd, üldögélés. Nej elment klotyit vadászni. Közben megérkezett egy kerékpáros csapat. A méreteik alapján mindegyik horgász lehetett. Átadtam nekik az árnyékos padot, nekik jobban szükségük volt rá. Kifeküdtem a napra. Cipő, zokni, melegítőnadrág, hosszúujjú póló, nyakig felgombolva, kesztyű, az arcomra sapka. Neszebazmeg Nap, süssél.

Innen megint eseménytelenül poroszkáltunk vissza Poroszlóig. Nyilván ebben része volt annak is, hogy két úton lehetett menni: vagy egy nagy tavon keresztül, vagy a nádason belül tekeregve. Mi az utóbbit választottuk, a motorosok meg az elsőt.

Lassan csorogtam a stég felé. Ekkor vettem észre, hogy a kioszkban a sarudi biciklis társaság tolta befelé a hűsítőket. Ők is megismertek, kisétáltak a stégre, közelről megnézni, hogyan szállok ki.
– Aztán hogyan lehet ebből az izéből kiszállni? – guggolt közel az egyik.
– Hát, alapvetően két módszer létezik – vágtam bele tudományos képpel, de aztán mind a ketten elröhögtük magunkat.
– Szóval most azt próbálom meg, amelyikben nem szerepel a vízbefordulás – zártam le a témát és hanyag eleganciával hasmánt kifordultam a kajakból a stégre.
– Nem is olyan egyszerű ez – hümmögött a pacák.
– Dehogyisnem – rontotta a renomémat mögötte egy másik.
– Elnézést, hív a kötelesség – hagytam ott őket, mert közben megérkezett Nej és őt a sólyánál kellett kiszednem.

Összepakoltunk. Mivel ma már nem kellett sehová sem mennünk, a faháznál leültem a lócára és toltam befelé a söröket. Este átsétáltunk a kempingétterembe egy pörköltre, utána még egy szivar és nagyon korán ágyba bújtunk. Az éjszakai vihart hallottuk ugyan, de fáradtabbak voltunk annál, hogy figyelemre méltassuk.

2013.05.20; hétfő
Hazafelé

Kilenckor feküdtünk le, ehhez képest fél tízkor úgy kellett noszogatnunk egymást, hogy felkeljünk. Azt hiszem, mindketten jó nagy alvásdeficittel érkeztünk túrázni.

Fogmosás közben nézegettem magamat a tükörben.
– Ha hazaértünk, keversz nekem egy tányérban napozás utáni krémet? – szóltam ki.
– Mit fogsz csinálni vele?
– Lefejelem.

Összepakoltunk, fizettünk. A Fehér Amúrnál még megálltunk egy harcsapaprikásra. Abszolút nem bírom a halat, de a pisztráng és a harcsa mindig jöhet.

Poroszlón útszéli zöldséges. Nagyon pocakos.
– Akkor most ez is horgász?
– Szabadidejében biztos. A biológia nem hazudik.

Itthon végre minden kütyü megkapta az áramot. Szegények, már teljesen ki voltak száradva.
Akárcsak a gazdájuk.

Szórakoztatás

Még mindig az elfelejtett, régi anyagok. Két rövid videó jön, gyakorlatilag fényképekből összerakott anyagok. A közös bennük, hogy mindkettő a szórakoztatáshoz kapcsolódik.

Az első egy este Las Vegasban. Amekkora arcom van, olyannyira visszafogottan viselkedtem. Végigsétáltam a főúton, ahová lehetett, oda bedugtam az objektívemet, ahová nem lehetett, oda is, bár onnan az ellentengernagyok elzavartak. Megnéztem egy csomó produkciót és pár órán keresztül rángattam a félkarú rablókat. Két dollár nyereménnyel zártam. Nemhiába, a két év matek csak nem hazudik.
(Csak szólok, hogy a rúdon ficergő nőcskékről Attila lőtte a képeket.)


 

A második felvétel sokkal gyilkosabb. Ezen ugyanis egy orca – azaz gyilkos bálna – show látható San Diego-ban, a Seaworld szórakoztató konglomerátumban. Olyan szerencsétlenül voltak a műsorok, hogy a bálnabemutatót éppenhogy elértem, nem is maradt hely máshol, csak a kék zónában.
– Eddig kifröcskölnének a jószágok? – csodálkoztam – Na ne már. Hiszen valahol ezek is csak halak.
Aztán kifröcsköltek. Volt ám kamerával padsor alá vetődés.