Iszol te eleget?

Egy újabb valóságtól elszakadt mondat. Nem az első, irkáltam már ilyesmikről. Hogy ma már nem lehet annyit mondani együttérzésünk jeléül, hogy “részvétem”, mert egyből furcsán néznek ránk: még csak nem is őszinte? A részvét szó gyakorlatilag megszűnt, elfoglalta a helyét az őszinterészvét szó. De ugyanez a helyzet a ‘Hogy vagy?” kérdéssel is. Udvariatlanság komolyan venni és elmondani, mennyit javult pár napja az aranyerünk. Köszönés lett belőle: Hogyvagy? Köszjól! Nincs értelme a mögöttes tartalmat keresni, hasonlóképpen, mint ahogy azt sincs értelme firtatni, miszerint a szervusz üdvözlés eredetileg azt jelentette, hogy a szolgád vagyok. Olyanok is kevesen vannak, akik tényleg azt szeretnék kifejezni a köszönéssel, hogy legyen jó napom. Ennyiből a legszimpatikusabb forma a Gerald Durrell könyvekben az afrikai bennszülöttek “Látlak, uram!” köszönése. Pont annyit jelent, mint ami a kifejezésben benne van.
Nézzük akkor a címben szereplő kérdést. Nem tartozik a kedvenceim közé: számomra a felületes problémamegoldást testesíti meg. Látjuk a másikon, hogy valami nem stimmel: az illető máshogyan viselkedik, oda a vidámsága, a megszokott pozitív reakciók helyett csak negatívak jönnek, szóval az illető éppen magára húzta a szoba sarkát. Valamiért viszont mégsem azt mondjuk neki, hogy “Te, figyelj, van valami baj? Tudunk róla beszélgetni?” Nem, ehelyett jön ez a macsó szar, mely poénkodva egyben le is zárja a közeledést, nehogy már a csórikám tényleg ránkzúdítsa a bajait.
Ráadásul még veszélyes is. Erre az állapotra ugyanis az ital a legritkább esetben megoldás. Lehet, hogy az illető komolyan veszi. Persze, az ital tud valamit oldani a feszültségen, pillanatnyilag. De ha nagy a baj, akkor a berúgás után is ugyanolyan nagy marad, plusz jön egy emberes másnap, plusz egy adag lelkiismeretfurdalás, hogy milyen tré ember vagyok. És még az is lehet, hogy a szerencsétlen újabb berúgásokkal próbálja ezt az egész katyvaszt gyógyítani.
Ha nagy a baj, akkor tapasztalataim szerint egyedül a környezetváltozás segít. Kimenni stoppal Finnországba és kibérelni északon egy faházat két hónapra, aztán túlélni, éjszakai fürdőhöz jeget törni a közeli tóban. Keresztülgyalogolni az Alpokon. Megtanulni síelni/kajakozni/lovagolni és elmenni egy kéthetes túrára. Meg ilyenek. Reset, de nem alkohollal. A lényeg, hogy a testet is és a szellemet is lefárasszuk annyira, hogy ne foglalkozzon azzal, mi is van most az otthagyott hétköznapi életünkben. Aztán visszajönni, megoldani mindent és csodálkozni, mi is volt itt a probléma?

Valahogy így. Ha már mindenáron ragaszkodsz ehhez a formulához, akkor legközelebb kérdezz így: “Csavarogsz kedvedre eleget?”

10 thoughts on “Iszol te eleget?

  1. Érdekes, mert a címbeli kérdést inkább nőktől hallottam, persze ez ott az orvosok és az ásványvízgyártók által támogatott napi 2 liter folyadékról szólt. ;)

  2. @Caleb: Inkább ez a kishitűség az, ami miatt nem választják. Autóstoppal, kenyéren, vízen, párizsin élve, hálózsákkal, sátorral elég messzire el lehet olcsón jutni.
    Csak ehhez fel kell rúgni a megszokott élet korlátait.
    Viszont pont ez a kulcsa a gyógyulásnak.

  3. Már ha megteheted ugye, hogy felrúgod a korlátokat amiket a munkád és a családod jelentenek. Mert a néhány ezresnél lényegesen fontosabb pont volt a “péntek este” – szerintem nagyon kevesen vannak, akik el tudnak tűnni egy hétre akár anélkül, hogy ne hagyjanak kisebb-nagyobb űrt maguk után. És aztán lehet, hogy hiába jönnek vissza gyógyultan.

  4. @Caleb: Nem ugyanazokról a szintekről beszélünk. Kiragadtuk ezt a Finnország példát, pedig ekkora kilépéshez nyilván ekkora problémák is járnak. Kisebb problémákhoz elég a kisebb környezetváltozás is.

  5. Drága Pepin Barátom! Aljas módon, csak a bejegyzés címére koncentrálva: a múlt hétvégén IGEN! :-)) Sőt! Többen ezt wellnesig tették. (by Szaggi, ha még emlékszel rá :-))
    A mostani hétvégén meg Tokajba megyünk “Finnkedni” bár nem a leírtak értelmében éppen. No jó, ígérem párizsi lesz!

    Komolyra fordítva, igazad van, de kell egy kis bátorság hozzá.

  6. @JoeP, valószínűleg két fiatal gyerekkel és egy helyettes nélküli rendszergazdai állással nem a jó perspektívából nézem a dolgot, mert már egy üres, magányos délután is ritka, és fel sem tudom fogni ép ésszel, hogy valaki akár egy egész hétvégére ki tudjon bújni az élete alól, majd visszatérjen. De ja, a terápiás hatását azért el tudom képzelni.

  7. @JoeP: en sejtem, hogy Caleb mire gondolt. Hiaba vannak oriasi problemaid, egy eltunes ket hetre adott esetben csak meg nagyobb problemakat general. Neked szerencsed van a munkaddal, ha el tudsz ugy tunni egy-ket hetre akar csaladostul, hogy a kutya nem ugat utanad. En peldaul, egyeduli rendszergazdakent egy cegnel ha ezt megtennem, ket het utan haza se kellene jonnom, mert munkam mar nem lenne. Es ez fuggetlen az adott problema meretetol. Mert ez mar nem kizarolag a megszokott mindennapok felrugasa, ez valahol mar a hidak felegetese. Es _akkora_ problema azert nem szokott surun lenni. Ugyanakkor mostanaban nekem is kedvem szottyanna eltunni mondjuk egy hetre… rengeteget segitene, de sajnos nem lehet.

  8. @hrongyorgy: amíg a munkahely vagy család felmerül egy ilyen esetben, mint probléma, addig csak egy nyaralásra vágysz. Amit Joe írt, az egy *valódi* lelki megújulásra adott válasz lehetősége, nem csak egy kirándulásra a faluszéli dombtetőre.

  9. Ismertem egy talán azért kissé más figurát. Volt egy pacák, mindegy is hogy hol, de messze innen aki mikor rájött az undor a civilizációtól és a túristáktól bevetette magát a helyi erdőbe (az elég nagy ott) és vagy 2 hónapig ott és abból élt majd vissza tért és vezette és tanította a túristákat a túlélésre, hát minden bizonnyal kevés sikerrel!
    Akkor úgy 50-55 között lehetett és nem volt családja. Ez utóbbi helyzet azért nagyon meghatározó ebben a dologban, gondolom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *