2013.04.19; péntek

Ennyi cucc nincs is. Ráadásul egyedül pakoltam. Kajakok a tetőre, csomagok hátra, meg a hátsó ülésre. A kocsi majdnem meg is telt.

Anyuka sétált a kisgyerekkel.
– Bácsi, miért szerelted fel a hajókat a kocsi tetejére?
– Hogyha majd vízhez érkezem, elég csak megfordítani a kocsit és mehetek tovább.
A gyerek értelmesen bólintott. Szerinte is így logikus. Anyuka vigyorgott.

A kajakok után körbejártam a kocsit, hogy minden rendben van-e. Ekkor vettem észre a színharmóniát.

From Kajak

Istenbizony nem azért ültettük ide a vérszilvát, hogy virágzáskor a növényeink szinkronban legyenek a kajakjainkkal.

Nem volt egyszerű az út. Tankolás. Pénzkivétel. Gödöllön kajakalkatrész. Nejt felszedni Tiszaújvárosban. Tesco, bevásárlás. Útközben eltévedés. Tokajban is.
Aztán végre meglett a kemping bejárata. Lezárva. Telefon. Mondták, hogy igen, az út megvan, csak éppen víz alatt. Hmm, nem rossz.
Bementünk egy iskolán keresztül felülről. Még ennyi bénázással is másodiknak érkeztünk. Faház elfoglalása, ‘Horkolós Körzet’ tábla kitűzése.
Végül hosszú sóhajtás, faasztal, szivar és pálinka. Aztán ezt gyakoroltuk éjfélig. (Oké, a sóhajtásokkal óvatosak voltunk.)

From Kajak

2013.04.20; szombat

Pár szó a terepről. A Bodrog a leglassabb magyar folyó, azaz kezdő vizitúrázóknak ideális terep. 65 kilométer, ebből Magyarországon van 51, de végig járható, útlevél sem kell rá. A Bodrogzug viszont ennél valamivel több: a folyó kanyarulatát egy csomó apró patak, ér hálózza be, illetve akadnak holtágak is. Igazi kellemes, barangolós terep.
Normál állapotban.
Tavasszal ugyanis a víz rendszerint elönti a vidéket. Nem kicsit. Ilyenkor egybefüggő tengerré változik az erdő, csak a fák felső lombozata áll ki a vízből. Igazi labirintus. A térképek ilyenkor nem segítenek, hiába is néznéd, merre menne az az ér, amelyiken ősszel eveztél. A vizi út nincs meg, mert elöntötte a víz. A patak ott van valahol 2-3 méterrel alattad. Tipikusan az a terep, amikor megyünk tökön, paszulyon keresztül. Hozzátartozik, hogy ez egy védett terület, azaz összevissza kóvályogni tilos, de tájékozódó zseninek kellene lennie annak, aki képes lenne a tengeren a mélyben rejtőző patakmedret követni. Mi GPS segítségével navigáltunk és még így is voltak zavarbaejtő perceink.
A Bodrogközben egy darab hivatalos vizitúraösvény van, ez egy jó nagy kör: Tokaj után nem sokkal be kell menni egy patakon, aztán átvágni a Bodrog kanyarulatát. végül visszacsorogni a folyón a városig. Ez egy 25-30 kilométer közti távolság, ideális egynapos túra.
Mi ennél ráérősebbek voltunk. Úgy terveztük, hogy elnavigálunk Zalkodig, aztán majd csak lesz valahogy.

Nejjel reggel nyolckor keltünk. Néhányan már korábban. Hivatalosan 22.00-06.00 között csendespihenő van, tilos ordítozni. Az egyik vizitúrázó társaságnak ez igen komoly megkötés lehetetett, mert pontban reggel hatkor elkezdtek élni. Hangosan. Elképzelem, ahogy két kézzel befogott szájjal szuggerálták a másodpercmutatót 5.59-kor.
Kolbászok, sajtkrém, indulás előtt goodbycruelworld szivar. (Mondom, hogy ráérősen mozogtunk.)
A vízreszálláshoz nem kellett sokat cuccolni, csak meg kellett keresnünk, hol fogyott el az út a kempingben.

From Kajak

Mit mondjak: az első párszáz méteren igencsak hülyén éreztem magamat. Utoljára a két ünnep között evezgettem, azóta kiment a mozgás a kezemből, ráadásul makacsul ragaszkodtam a grönlandi lapáthoz, mely még csak megszokós fázisban van. Aztán persze belejöttem, a végén már élvezettel szlalomoztam a lombok között.
A túra, finoman szólva is szürreális volt. A természetvédelmi területet jelző táblának (tudod, az az ovális ezüstszínű) csak a felső öt centije látszott ki, de így legalább nem akadtunk fent rajta. A túraösvényen vannak táblák is, az első kettőt még láttuk. Mármint a tetejüket. Egyszer megszólalt László, hogy itt általában egy zsilip van, ahol gyalog szokták átemelni a kajakokat. Udvariasan néztünk bele a vízbe. Mégiscsak megalázó lehet egy zsilipnek, ha áteveznek fölötte. Egy ideig még követtük a patakmedret jelző fákat, azután átváltottunk szabad stílusra. GPS-ből látszott, hogy olykor-olykor kereszteztük a patakmedret, de ez inkább csak a véletlen számláját növelte. A tendencia persze adott volt, Zalkodot metszeni akartuk. Az volt az egyetlen fix pont a látóhatárig elárasztott vidékben.

From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak

Mit ád az ég, sikerült. Néhol eleveztünk egy-egy vadászles mellett. Egyszer majdnem elütöttünk egy döglött vaddisznót. Legalábbis élet benne az nem volt sok, mert feje sem.

From Kajak

Ehhez képest már egyáltalán nem volt szürreális Zalkodnál a megcsáklyázott szemeteskonténer. Mint egy helybélitől megtudtuk, elfelejtették felvonszolni, az árvíz meg pontosan jött, ahogy szokta. Az illető egyben azt is megmutatta, hogy nem csak az elkényeztetett városi kutyák képesek tojni a gazdájuk fejére.
– Zsemle!
– … – gondolta a kutya,
– Zsemle, ha mondom!
– …
– Idejössz!
– …
– Na jó, úgyis rég voltál már Bandi bátyádnál. Aztán majd gyere haza.
A vízparton két irány volt: az egyikben a gazda ácsingózott a kerékpárjával, a másik irányban Bandi háza zárta a partszakaszt. Az öreg rafkós volt, ha már nem hallgatott rá a kutya, legalább a tekintélyét mentette. Zsemle(1) emelt fővel vállalta be Bandit.

(1) Vagy Morzsa. De biztosan valami péksütemény volt.

From Kajak

Szükséges anyagáramlások lebonyolítása: kaja be, pisi ki. Miután mindenki lezuhanyzott a trükkös dobozos sörrel, Nejjel ketten kivégeztük. Itt el kellett volna dönteni, hogyan tovább. Két lehetőség között vacilláltunk: vagy visszafordulunk délnek és megpróbálunk ugyanazon a labirintuson keresztül hazavergődni, vagy nekiindulunk nyugatnak, az ismeretlen tengernek, tudván, hogy még a hegyek előtt biztosan metsszük a Bodrogot, aztán majd azon megyünk haza. Végül nem döntöttük el, gondoltuk, majd csak lesz valahogy. A két leggyorsabb kajakos neki is indult. Északnak. Nyilván esélyünk sem volt, hogy utolérjük őket. Aztán egyszer csak bevártak, itt végre eldöntöttük, hogy túl kockázatos a nyugati út, hiszen a Bodrogig még el is lehet jutni, de a folyóparti sűrű erdőn még árvízben sem lehet átmenni. Abban maradtunk, hogy én megyek visszafelé a GPS jelén (halálsugár), aztán ahol lehet, rakunk bele egy-két flikk-flakkot, de alapvetően követjük az irányt.
Ehhez képest párszáz méter után azt vettem észre, hogy nincs mögöttem senki: csak elindultak nyugatnak. Az utoléréshez már messze voltak, így megvontam a vállam és cammogós tempóban ráálltam a hazafelé vivő útra. Majd csak hazaérnek valahogy.
Szerencsére nem bonyolították túl a dolgot, amint látták, hogy nem látnak, visszafordultak, és habár közénk ékelődött egy hosszú, áthatolhatatlan erdő, de a folyamatos röhögésből hallottam, hogy párhuzamosan haladunk. Aztán az első nagyobb tófelületen meg is láttuk egymást. Innentől már mindenféle cifrázás nélkül hazaőgyelegtünk. 17 kilométer, pont elegendő egy későn elindított túrához. A GPS ugyan kiírta az átlagot, de inkább hagyjuk. Ez az egész nap nem a sebességről szólt, hanem a ritka terep látványosságainak az élvezetéről.

From Kajak
From Kajak

A jó idő külön öröm volt. Hét elején még zápor/zivatart jósoltak a térségbe. Nem ijedtünk meg, azt mondtuk, hogy akkor is jövünk. Erre az időjárás szégyelte el magát. Gyönyörú, kora nyári meleg volt egész hétvégén. Jó, éjszaka azért még mindenki fázott – mert már a nyári hálózsákokat vittük – de pokrócokkal áthidaltuk a hűvös órákat.

Aztán szombat este az adekvát bográcsolás. Nem bonyolítottuk túl: paprikás krumpli.

From Kajak

A kempingben még két társaság volt rajtunk kívül. Az egyik, az kifejezetten népes társaság volt, inkább idősebbek, meg egy csomó gyerek. Az egyik hapi átjött beszélgetni.
– Mit főztök? – kérdeztük meg.
– Huh, bonyolult. Zöldséges, trutymós leves, jó sok hússal. És ti?
– Klasszikus paprikás krumpli. Sokat jártok ide?
– Nekünk ez a tavasz – merengett el – Április vége felé, legyen akármilyen idő is, itt találkozunk. Itt halljuk meg először a madarakat, itt látjuk először áradni a folyókat.
– Evezni jöttök?
– Nem – merengett tovább – Inkább enni.
– ?
– De azért evezünk is – mentegetőzött – De jobbára már inkább az összejövetel a fontos. 24 éve csináljuk, minden évben. Eleinte fiatalon, evezésekkel, aztán öregesen, gyerekekkel, kenukkal bóklászva.

From Kajak

Aztán éppenhogy ránk sötétedett, elkészült a vacsora. Hosszú csend dícsérte a szakácsot, na meg a gyorsan kiürülő bogrács. Még beszélgettünk, de már messze nem volt meg a péntek esti lendület. Ahogy ez lenni szokott. Nem mintha a szivatások, röhögések nem lettek volna ugyanolyan intenzívek, a sztorik is jók voltak, de szombaton már este tíz körül kezdett kókadni az emberek feje. Elrendeztük a tüzet, aztán beledőltünk az ágyba.

2013.04.21; vasárnap

A társaságban itt jelent meg a generációs szakadék: hárman, idősebbek, ekkor már csak összepakoltunk és mentünk haza. A maradék három sportember viszont úgy döntött, hogy korai indulással lenyomják a nagy kört. Zsuzsa kissé parázott, hogy a másik kettő sokkal gyorsabb és nem fogja majd bírni velük a tempót, de megvígasztaltam, hogy én már mentem velük a Maroson és nem volt veszélyes. Azt már nem fűztem hozzá, hogy engem kíméltek, de így is kiköptem a tüdőmet a nap végén.

From Kajak
From Kajak

Azért Zsuzsa csak próbálkozott, a fenti képen a maradék tokaji bor kreatív felhasználása látható. Hátha nem veszik észre, hogy lassabb a kajak.

Fél tizenegyre készültünk össze. Indultunk haza. Idefelé jó nagyot kerültünk, gondoltam, visszafelé rövidítünk: Taktaharkány, Tiszalúc, Kesznyéte, Tiszaújváros. Olyan 70 kilométer.
Háát… ebből a 70 kilométerből lett száz is, és jó 2,5 óra. De földrajzleckének nem volt rossz.
Kezdtük ott, hogy eltévedtünk és valahogy elkeveredtünk Taktakenézre. De legalább láthattuk Magyarország legbotrányosabb útját: akkora kátyúk voltak, hogy külföldön már síliftet szereltek volna melléjük. Aztán ez a rekord is gyorsan megdőlt, mert Tiszalúc felé még rosszabbá vált az út. A negyvenes tempó már az eszeveszett őrültséggel volt határos, hiszen a többszáz kátyúból bármelyik képes lett volna kitörni a tengelyt. De végül csak elértünk Kesznyétére, ahonnan már csak 5 kilométer volt Tiszaújváros. Na, ebből a faluból egész egyszerűen nem találtuk meg a kivezető utat. Végül egy helyi erőt kérdeztünk meg, aki közölte, hogy Tiszaújváros még 50 kilométer. A tágra nyílt szememet látva hozzátette, hogy máskor nem annyi, de most a Sajó tett róla, hogy jócskán kerülni kelljen.

From Kajak

A kesznyéte utáni terep járhatatlan, nyugodtan ignoráljam a kompokat is, mert azok sem járnak, a legközelebbi híd Bőcsnél van, és ha szerencsés vagyok, akkor már át tudok menni, bár pár nappal ezelőtt még 50 centis víz állt rajta. Igaz, ekkor sem zárták le, szóval tulajdonképpen járható.
Ekkor jutott eszembe, hogy induláskor mit poénkodtam a kiskrapekkel: hát, most tutira jól jött volna, ha elég lett volna csak a fejére fordítanom a kocsit. Végül nekiindultunk Bőcsnek, végig a megáradt Sajó mellett. Az út komoly kihívója volt a Tiszalúc környéki tankcsapdáknak, szóval itt sem kellett attól tartanunk, hogy a rendőr gyorshajtásért int le. A híd utáni mélyedésben csak tízcentis víz volt, átrongyoltunk rajta. Aztán délután egykor végre megláttuk a kies Tiszaújváros sziluettjét.
Érzékeny búcsú, tankolás, pár pogácsa a kútnál, aztán veszett tempóban irány Budapest.

A lepakolás persze megint egyedül, a gyerekek istentudja merre kóborolnak. Nem részletezem. Nem volt rövid program. Aztán veszettül rábuktam az elektronikára, hiszen túra közben nem volt nálam semmi, amin meg tudtam volna tekinteni a rögzített élményeket. Nem akarok vészmadárkodni, de valahogy kezd egy olyan érzésem kialakulni, hogy a technika elkezdte átvenni az uralmat. Olyan óvatosan, szép lassan, de határozottan. Lássuk csak: elővettem a GPS-t, a számítógépbe átmásoltam a tracking logot, feltöltöttem az Endomondora, a GoPro-ból kiolvastam a fényképeket és videókat, most először meg is nézve és kiszelektálva a rosszul sikerülteket, a mobiltelefonról felcsatlakoztam smb-n keresztül a laptopomra és felmásoltam a képeket, aztán végül még a fényképezőgépről is felmásoltam mind a képeket, mind a videókat. Aztán válogatás, válogatás, végül a képjavítások, szelektálások.
És ekkor még egy árva betűt sem írtam le.
Most már öreg este van, a szöveget gyorsan dobtam össze, gyakorlatilag végigökörködtük a hétvégét, de éppen egy jó párbeszéd sem jut eszembe, szóval az írás olyan lett, amilyen, a videókat is össze kellene valamikor vágni, de hát kinek lesz erre ideje – viszont ha a jelenből éppen kicsúszó eseményeket sincs időm feldolgozni, akkor hogyan fogok rákészülni a jövőre?

From Kajak

Ja, és végül vedd észre: ez alatt a két nap alatt bedurrant a kocsi előtti cseresznyefa.