Az aranykupolák városa: Kijev (2/5)

2013.03.16; szombat

Botor dolog volt. Azt mondtam a családnak, hogy reggel nem sietünk, ráérünk tízkor is elindulni. Ebből csak az első felét jegyezték meg, így nekem kellett fél tíz körül túl hangosan tennem-vennem. Hogy legalább felébredjenek.

A reggeli gyógyszerek sörrel. A fene sem bízik a csapvízben.

Végül jó nagy késéssel elindultunk.
Meteorológia. Mára azt mondták, hogy 20% valószínűséggel eső. Nem találták el. Havazott. A tegnapi, napsütéses, bár szeles Kijev helyett kaptunk egy zimankós, havas, viszont erősen szeles várost. Mintha Budapesten lettünk volna.

Gyors reggeli a közeli föld alatti üzletházban (Kijev belvárosa tele van velük), aztán rögtön kaptatómászás. Az ismeretlen katona emlékmű és környéke félelmetes volt: minden szürke, az ég is, a fák is, de még a hó is… szürke az emlékmű, szürke a Dnyeper, szürkék az autók… és ebben a borzalmasan egyhangú, mély szürkeségben tűnik fel a háttérben a Pecserszka Lavra, a mai úticélünk: fehér házfalak, zöld tetők, aranyszínű hagymakupolák.

From Kijev 2013
From Kijev 2013

Maga a lavra szó a monostor egyfajta fokozása. Már a monostor is szent helyet takar az ortodoxok szemében, a lavra kifejezetten szent helyet jelöl (négy van belőlük az országban), a Pecserszka Lavra pedig a legszentebb hely Ukrajnában. Ennek meg is van a ruházkodási vonzata, de erről majd később.
A domboldalban a XI. században kezdtek el barlangokat ásni maguknak a szerzetesek. Fogalmam sincs, honnan érezték meg, hogy a föld alatt milyen remek a mikroklíma, de bejött nekik. A telep egyre csak gyarapodott. Persze nem maradtak meg pusztán a föld alatt – habár állítólag a barlangrendszer száz kilométernél is hosszabb – hanem a föld felett is egyre gyarapodtak a templomok. A lavra ma is aktív: amellett, hogy kiemelten fontos vallási központ a keleti ortodoxok számára, egyben a Unesco Világörökség része is, azaz idegenforgalmi szempontból is jelentős.

From Kijev 2013
From Kijev 2013

A bejutással megharcoltunk. Az internetes források szerint teljesen ingyenes, mindössze az egykori barlangokba kell venni egy hrivnyáért gyertyát. Ekkor meg lehet nézni a templomokat, aztán ennyi, minden más fizetős. Viszont úgysem akartunk múzeumokba menni, a vezetett túrák sem érdekeltek annyira, szóval nem igazán terveztük az 50 hrivnyás kombinált jegy megvásárlását. Ehhez képest a kiírás kissé gyanús volt: habár a lényeges részek csak ukránul voltak kint, de nagyon úgy nézett ki, hogy a minimum a drága jegy, az extrákért még pluszban kell fizetni. Próbáltam infókat kicsikarni a kasszás emberekből, de a háromból kettő egyáltalán nem beszélt angolul, a harmadik meg csak hitte magáról, hogy igen. Ugyanígy jártunk a bejáratnál őrködő fiatal jegyszedő csajszival is. Végül fogcsikorgatva megvettem a jegyeket, bementünk. Aholis a fogcsikorgatás folytatódott.

From Kijev 2013

Egyrészt, mert nagyon hideg szél fújta a ruhánk alá az apró szemű porhót, másrészt azért, mert semmi nem volt kiírva értelmes nyelven, és kérdezősködni sem lehetett. Itt vagyunk Ukrajna legszentebb területén, egy jó nagy monostorban, ahol akár a világ összes csodája is el lehetne dugva különböző ajtók mögé, de információk nélkül semmit nem fogunk látni belőlük. A dormitóriumban például csak egy vacak oldalhajóba tudtunk bejutni. Találtam egy ajtót, benyitottam és ott volt mögötte a gyönyörű templom belső tere. Odaszaladtam a csajokhoz, hogy megmutassam nekik is, de mire visszaértünk, addigra egy szigorú tekintetű szakállas-szoknyás krapek odetett az ajtó elé egy kordont. Én meg úgy voltam, hogy ha már kifizettünk 4500 forintot a belépőjegyért, akkor ne már csak ilyen szutykos melléképületeket mutogassanak nekünk.

From Kijev 2013
From Kijev 2013

Oké, ez indulatból elkövetett túlzás volt: mint ahogy a fenti képek is mutatják, a templomok oldalhelyiségei is kellően szépek és megkapóak voltak. Sőt, kellően szentek is, legalábbis a helyiek erősen szórták a kereszteket. Nyilván nekem is jobb kedvem lett volna, ha legalább az időjárás nem lett volna ilyen deltafőcímes, mert az udvarok maguk is hangulatosak lettek volna… ha 5 percnél tovább is mertünk volna odakint nézelődni. Pusztán melegedési céllal léptünk be egy csomó múzeumba, ami felettébb vicces volt, mert rendszerint rajtunk kívül sehol nem volt senki, a helyi bárisnya pedig örült, hogy végre leellenőrizheti valakinek a jegyét (már az udvarra sem tudtunk volna bejönni jegy nélkül, szóval a szobánkénti ellenőrzés elég hülyén nézett ki), aztán értő szemmel “végigolvastuk” a tömérdek cirillbetűs szöveget és látszólag gondolatainkba mélyedve elhagytuk a szűk szobákat.
Aztán eluntuk és elkezdtük keresni a szerzetesek barlangjait. Mondanom sem kell, hogy sehol sem találtuk. Térképen se, útjelző táblán se. Pedig már tudtam a barlang szót ukránul: pecserszk. Végül egy oldalsó bejáratnál volt egy kasszás mámi, mellette térkép.
– Excuse me, do you speak English? – fordultam hozzá.
Zavart mentegetőzés.
– Deutsch? – kérdezett vissza.
– Vielleicht. Wir suchen die… – kezdtem bele, de nem tudtam befejezni.
– Ah, caves! – kiáltott fel. És elmagyarázta, hol vannak a barlangok. Ukránul.
De szerencsére közben mutogatta is a térképen, így végül csak odataláltunk.

Beléptünk egy szűk helyiségbe, ahol mintha lett volna még egy pénztár. Ezt nagyon nem értettem, mert a jegyünk elméletileg ide is érvényes. De nem volt időm tisztázni, mert öt másodperccel később bezuhant az apró előtérbe egy negyvenfős csoport, elárasztottak mindent: az asztalt, a helyiséget, a táblákat és a kijáratokat. Ott álltunk, a falhoz tapasztva, és nem tudtuk, mi van. Végül kivártuk, míg mind a negyven ember vesz magának gyertyát, ugyanis csak azzal lehet lemenni a pincékbe. Ne erőlködj, ha viszel fejlámpát, akkor is venned kell gyertyát. Ugyanis a gyertyaárus néni egyben az illemcsősz is. Velem levetette a sapkát, Nejjel meg felvetette. Aztán kihajolt és megnézte mindkettőjük – Nej és Dóra – lábát. Morgott egy kicsit a hosszú nadrágok láttán, de aztán beengedett. Mint írtam, ez egy működő lavra és a fura, ősi szabály szerint nők csak fedett fejjel és hosszú szoknyában léphetnek be. Én erre készültem, úgy voltam vele, hogy ha kekeckednek, akkor a zimá, sznyeg és gyedmaróz szavakkal próbálom felhívni a figyelmüket, hogy odakint farkasordító hideg van.
Bementünk. Meggyújtottuk a gyertyáinkat. Udvariasan megnéztük a hullákat. Egy elágazónál balra volt a kijárat, jobbra még lehetett tekeregni. Mentünk volna, de egy szigorú szakállas-szoknyás hapi elállta az utat és a csajokat nem engedte be. Az a bizonyos farmernadrág. Sajnos eddigre az én harci kedvem is alábbhagyott, ugyanis az itéletidő dacára az összes ukrán nő szoknyában volt. Egyet láttam nadrágban, de az meg téliszalámi méretű gyertyával kompenzált. Így végül csak én mentem be az elzárt részre.
– Volt ott valami? – kérdezték, amikor kijöttem.
– Semmi különös. Csak egy csomó újabb hulla.
Ettől megnyugodtak. Ez az egész ‘mumifikálódott szerzetes’ dolog is csak addig izgalmas, amíg nem látsz egyet. Mindegyik test bele van csavarva egy rongyba, így igazából semmi sem látszik ki belőlük. (Kettőnek láttuk a kézfejét.) A barlangok szűkek voltak, a tömeg nagy, így nem is sokat tébláboltunk odabent.
Utána egy ideig még sétálgattunk az udvarokon.

From Kijev 2013
From Kijev 2013
From Kijev 2013
From Kijev 2013
From Kijev 2013

Megnéztük messziről a magas csajszit.

From Kijev 2013

Ez a Haza Anyácska emlékmű, valahol a park végében, ahová már nem mentünk el ebben a cudar időben.

A végén beugrottunk még a miniatűrmúzeumba. Ez egy ilyen izé, egy nagyon sok szabadidővel bíró ember mindenféle nagyon apró dolgot rakott össze: kettévágott mákszem két felébe képeket, bolhára patkót, meg ilyenek. Én a kettévágott körtemagra vízfestékkel(!) festett Hemingway portrénál dobtam el az agyam.
Persze ide sem mehettünk be csak úgy, előtte le kellett kefélnünk egymásról a havat, miközben egy szigorú bárizsnya inspektált minket. Ukránul. (Ne tudd meg, hogyan pislogtunk egymásra, amíg megértettük, miért lengeti olyan vadul a ruhakeféjét.)

Utána hazaindultunk. Itt lett volna egy videó, a következő címmel: A Zil Daruskocsi És Az esküvői Limuzin Találkozása A Karambol Miatt Leszűkített Útkereszteződésben. Amint tudok videót vágni, kikerül. (Ez úgy általában is igaz: elég sok videófelvétel készült, de nyers anyagot nem akarok ideborogatni.)

Innen egy jó nagy sétával terveztük a hazautat, de még ennél is nagyobb lett, ugyanis benéztem egy kereszteződést, így jó nagy kerülővel jutottunk vissza majdnem oda, ahonnan elindultunk.
– Itt már jártunk! – kiáltott fel a lányom.
– Kizárt dolog – védekeztem.
– De, ez nekem is ismerős – erősködött Nej.
– Majd pont te – legyintettem.
Aztán ekkor vettem észre nem messze a szomorú, szürke obeliszket.
– Izé… –

Benéztem. De legalább ettünk pirogot.

From Kijev 2013

Aztán mentsük a menthetőt, egy jó nagy kanyarral a Majdan téren lyukadtunk ki, ahol éppen állt a bál. Dórát megkergette egy begerjedt koalamaci, később egy barnamedve is, én pedig sorra kameráztam le népviseletbe öltözött éneklő óvodásokat és kicsit arrébb hasonló matrónákat. (Az utóbbiakat még csak-csak érteném: ilyen hidegben én sem állnék ki ennyi ember elé vodka nélkül énekelni – de a kis kölyköket mi fűtötte?)

Bolt. A húsospultnál láttam mindenféle halakat. Sikerült is felpaprikáznom a csajokat, hogy vegyenek belőle. És csak mikor a kezükbe fogták, akkor sápadtak el: egyáltalán nem az a szárított hal volt, hanem puha és nedves. Még azt sem tudtuk, hogy füstölt-e és hogy meg lehet-e nyersen enni, vagy sütni kell.
– Szóljatok, ha nekiláttok – tüsténkedtem.
– Miért, elmenekülsz?
– Nem. Fel akarom venni, ahogy szopogatjátok.

Otthon kaja (vodka, feta sajttal töltött erős paprika, olívabogyó, nagyon finom fekete kenyér, masnis sajt, házi kolbász, mákos péksüti), aztán csendespihenő. A csajok aludtak, én meg irkáltam. Fél hét körül mégiscsak le akartam dőlni, de ekkor meg ők keltek fel. Vodka. Aztán vacsorára egy borscs odakint, utána pedig esti séta. Ahogy a naptáramban tervezve szerepelt: esti séta a vad tömegben.

Alig volt valaki a Kresjatyik utcán. Pedig még mindig le volt zárva a sétálóutcának mind a nyolc sávja.

From Kijev 2013

Felsétáltunk a Vlagyimir katedrálishoz. Teljesen lehangoló volt.
– Ha ezen a sarkon sem lesz katedrális, akkor eltévedtünk – közöltem.
Első ránézésre nem is volt. Később láttuk csak meg a fák között az épület sötét tömbjét.
– Azért igazán kivilágíthatták volna – morogtam.
– Nem kell minden épületet kivilágítani.
– De pont ezt nem? Hát ebben vannak ideiglenesen Szent Barbara ereklyéi! – sikoltottam.
– Lenyugszik a beteg. Mi az, hogy ideiglenesen?
– Kölcsönadták nekik. Az esti sétánk fénypontjának terveztem ezt a katedrálist – morogtam.

Séta tovább. Operaház.

From Kijev 2013

És a döbbenet.

From Kijev 2013

Igen, ez egy Liszenkó szobor. Ha valaki nem lenne otthon a közelmúlt történetében, akkor mesélek. Az ukrán származású Liszenkó volt a tipikus zakkant, a tényeket tudomásul nem vévő “tudós”. Olyan Matolcsy-féle biológus volt a Szovjetunióban. Ugyanolyan unortodox is volt: nem fogadta el Darwin elméletét, nem fogadta el a genetikát és úgy általában a gének létezését sem, ellenben jól feküdt a politikában. Többszáz(!) tudóstársát likvidáltatta – nem is egyet fizikailag is. Idézet a wikipédiáról:

Tanai szerint ahogy az embert nevelni lehet, úgy a növényvilágot is a kommunizmus eszméire lehet szoktatni. A liszenkóizmus a szovjet tudomány kegyetlen, megtorló jellegű ága lett, akiknek ellenvéleménye volt, azok könnyen a Gulagon végezhették.

Érdemes az egész cikket végigolvasni. Nevéhez fűződik többek között a nagy szovjet éhínség. Van magyar vonatkozása is: külföldön egyedül nálunk járt, rögtön ki is találta, hogy termesszünk narancsot és gyapotot. Az eredmény ismert.

Aztán mentünk tovább, immár ismerős terepen.: Szent Zsófia székesegyház, kis utca a legjobb nevű étteremmel (Le Borscs), onnan pedig le a Majdan térre. Hogy belevessük magunkat a vad tömegbe. Tanulság: bármennyire is fura, de itt, a városközpontban, szombaton nappal sokkal nagyobb élet van, mint este. (Pedig nem akárhol laktunk, egy sztriptízbárral osztoztunk a belső udvaron, és a kapubejárót – melyen keresztül a recepcióra is bejutottunk – nem a guesthouse hangulatához illesztették.)

From Kijev 2013

Itthon még egy Rogán sör. (Igen, durva, de mit csináljak, ha így hívják, ráadásul még finom is.)

From Kijev 2013

Ja, délután meg ittunk Sampanszkojét. Itt ugyanannyiért dobálták utánunk, mint otthon az orosz pezsgőnek titulált Igrisztojét, pedig a különbséget zongorázni lehetne.

Linkek:

[Update]

Hoppá. Ezt benéztem. Már itthon nyomoztam utána és itt derült ki, hogy ez a Liszenkó nem az a Liszenkó. A név azonos, de a szobor egy jónevű ukrán zenészt, zeneszerzőt ábrázol.