Fekete

Na, ezt is megszavazták. Innentől ne legyen senkinek se kétsége, ezt a kormányt már csak fegyverrel lehet majd elzavarni.

  1. Ha Orbán Viktor megnyeri a következő választást, akkor élete végéig be fog tudni rendezkedni.
  2. A következő választást Orbán Viktor ezer százalékra meg fogja nyerni. Nem lesz ellenfele. Ha valami különös véletlen folytán mégis lenne, akkor gyorsan beleveszik az alkotmányba, hogy Magyarország miniszterelnöke örökösen csak Orbán Viktor lehet, a Fidesz pedig helyből 70%-kal indul a választáson. A kihívót pedig iziben beperelik, a független bíróság meg majd jól elhúzza a pert a választások utánra.
  3. Ha a következő választást Orbán Viktor nyeri, akkor itt dél-amerikai tipusú szegénység lesz, dél-amerikai tipusú közbiztonsággal és dél-amerikai tipusú diktatúrával.

Most abszolút indiszkrét leszek. Elmesélem egy álmomat, melyet csak szűk körben szoktam néha felemlegetni. Úgynevezett jós-álom volt, a nagyon erősek közül. Ébredés után még hosszú percekig fájtak a képzelt sebeim.
A bevezetése – bármennyire hatásos is volt, egyfajta álom az álomban – most lényegtelen. A lényeges rész, hogy egy narrátor lepörgette előttem a hátralévő életemet. Sajnos rohadt gyorsan ment az a film, a tömérdek képből alig maradt meg néhány villanás a jövőből. A narrátor természetesen egy kérdésre sem válaszolt.

  1. Polgárháború Magyarországon. Idős fejjel lövészárkot ások egy tisztáson.
  2. Barna katonai egyenruhában, őrmesteri váll-lappal.
  3. Autóbalesetben fogok meghalni, az ötvenes éveim közepe felé.

Az utóbbi pontot nem csak közölték velem, hanem át is éltem. Ébredés után ott sajogtak a képzelt sebeim, ahol a fém először ért el.

Nos, fontos tisztázni a kort. A dátumot. Ez az álom a kilencvenes évek első felében történt. A közéletet halvány optimizmus jellemezte. Örültünk, hogy vége. Ledobhatjuk a szellemünket, az országunkat leláncoló béklyókat, immár valódi demokráciát építhetünk, valódi jóléti társadalommal. Persze előbújtak a férgek is a szőnyeg alól, Király B. Izabella, Csurka, aztán G. Nagyné Maczó Ágnes alkotmányt írt, de szerencsére senki nem vette komolyan. Akkor még. De összességében semmi nem utalt arra, hogy az ország ketté is hasadhat, a polgárháború meg aztán végképp elképzelhetetlennek tűnt.
Barna ekkor volt egy éves.
Szóval mindent összeadva, az álomnak semmi realitása sem volt, dacára annak, hogy milyen látványosan jött és milyen látványosan végződött.

Ugyanezt nem mondanám el most. Barna katonakorban van. Az ország egy puskaporos hordó, bármikor robbanhat. Nekem pedig maradt még max. hat évem, hat nyomorult, vacak év – feltéve, hogy az álom igaz. És most már nem merném helyből lenullázni az esélyeit.

Oké. Ne csak a negatív hullámokat borítsam az olvasókra. Van az írásnak pozitív üzenete is. Ha tényleg így fog megesni, akkor az egyben azt is jelenti, hogy az élet sokkal komplikáltabb dolog, mint amennyit mi képzelünk róla. Azaz a halál csak állapotváltás. Ha viszont nem így fog történni, akkor… akkor nem így fog történni és az már csak jobb lehet.

28 thoughts on “Fekete

  1. Ahogy már beszéltük is, ezek már rég még a látszatra sem adnak, viszont egyre több a tüntető, elégedetlenkedő és ez nem feltétlenül polgárháborúban végződhet, 2014-ben viszont hozhat Bajnaiéknak szavazatokat. Túl pesszimista vagy. Szerintem meg lesz az összefogás. Nagy kínnal persze.

  2. Az a jó a jósálmokban, hogy csak egy lehetséges jövőt vázolnak fel. Kvantum, ugye. Ami nem jelenti azt, hogy ne következhetne be, de azt sem, hogy bekövetkezik. Én még reménykedem, ha egyre halványabban is. Hasonló látomásom-álmom nekem is volt, én negyven éves voltam akkor álmomban. Idén leszek harminckilenc.

  3. Nem ismerlek, csak a blogodat olvasom néha-néha, az útibeszámolókat.

    Apám 91 éves. A zsenge ifjúsága egy részét lövészárokban töltötte a világháborúban. Amikor 50 volt, és megkapta az obsitot, akkor Kádár… ugye, akinek már a csontjait is széthordták a sírból.

    Az élet tényleg komplikált dolog.

    Nem hiszek Orbán örök hatalmában.

  4. Nem biztos, hogy sikeres leszek ezzel, de szerintem röhejes az, hogy amikor a zöld sapkások vannak hatalmon és hoznak egy törvényt, akkor a piros sapkások és elvbarátaik nemzethalált kiáltanak (és viszont). De rögtön érkezik az ellencsapás a hatalom és elvbarátaik oldaláról, akik pedig hozzá-nem-értéssel és/vagy árulással vádolják a másik oldalt. Már várom, hogy mikor emelkedik erre a szintre a tengerimalacok fülének csipelése.

    A rendszer attól nem sokat változik, hogy cserélgetik egymást – de aki szeretné, az persze lelkesedhet, hogy mennyivel jobb lesz a zöld sapkás mint a piros sapkás.

    +1: háború valószínűleg lesz még itt, de inkább az erőforrások (víz, termőföld) miatt. Az olaj úgyis elfogy.

  5. @UnA: Én nem vagyok semmilyen sapkás. Én csak azt szeretném, hogy a mindenkori kormány, sapkaszíntől függetlenül, úgy intézze a dolgokat, hogy nekem ne kelljen foglalkoznom a politikával. Ne érezzem a mindennapjaimban, hogy kellene sapkát viselnem, ilyen vagy olyan színűt, ne érezzem, hogy régi ismerősökkel nem tudunk már beszélgetni, mert rajtuk sapka van, ilyen vagy olyan színű. Nem az oldalakkal van gondom, számomra teljesen mindegy, hogy minek címkézi magát egyik vagy másik. Működő, biztonságos országot szeretnék, és ebből a szempontból nekem teljesen mindegy, hogy milyen sapkát tesznek fel, akik működtetik.

  6. @meow: Pillanatnyilag izolált mikroközösségekben működhet.(JoeP-el közösen látogatott kajakos közösség ilyen kivétel)
    Ellenben az élet minden területére annyira rátelepedett a pártszimpátia, hogy lehetetlen teljesen kivonni magad alóla.
    Amíg lesznek számodra kedvezőtlenül ható döntések és ezeket direktbe kötheted valahova, nem tudsz appolitikus maradni.

  7. Kedves JoeP,

    Igen, valóban a legtöbb ember, akik poloitikát hoznak fel, vagy fehérre, vagy feketére festik a dolgokat.
    Pedig ahogy a bölcs Kínai és Orosz filozófusok is tudják, a dolgok mindig szürke szinüek, azaz egyiknek sincs igaza, pontosabban csak részigazságok vannak.

    Jómagam, mint korábban említettem, nem színeken keresztül nézem a világot, hanem inkább próbálok objektíven értékelni.

    Ehhez lenne is most a egy javaslatom, mivel mint az álmaidból is kiderült, amiben semmi objektivitás nincs,
    mivel ugyen nem is lehet, mégis valamilyen szinten az álmaink az ébrenléti gondolkodásunk vetületei.

    S mivel úgy látom, te velôbôl utálod a jelenlegi rendszert, ezért lenne a következô javaslatom:

    Légyszi írj le 10 olyan dolgot, mindegyiket pár mondatos indoklással, hogy szerinted miért nem jó a mai rendszer, melyek voltak azok a konkrét lépései a jelen kormánynak, amelyek szerinted pl Magyar ellenesek, nemzet ellenesek, vagy egyéb okból nagyon nem kívánatosak.

    Ezzel párhuzamosan, légyszi írd meg egy másik, 10 pontos értekezést, hogy az elôzô, szoci kormány döntései
    milyen módon lendítették elôre Magyarország kerekét és miért voltak szerinted nagy kaliberü, elôremutató
    lépések a Magyar nemzet szempontjából.

    Ezt követôen én is elmondom a véleményem a te 20 pontos értekezésedrôl és én is leírom azt követôen az én 20 pontos
    10 + 10) értekezésemet.

    Azután összevetjük a mérleget és megnézzük, valójában mi is a helyzet.
    Ez most számodra esetleg provokációnak tünhet, pedig nem szánom annak, és elôre megjegyzem, semmilyen véleményen nemfogok felháborodni, mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét s azt is tudom, hogy a pici gyerekkorunk óta már a szüleinkken keresztül belénk vésett politikai nézeteinket a legritkább esetben szoktuk megváltoztatni,
    akkor sem nagyon, ha a tények ellenünk szólnak, fôleg a legmakacsabb, tudálékos emberek esetében.

  8. @UnA
    “Nem biztos, hogy sikeres leszek ezzel, de szerintem röhejes az, hogy amikor a zöld sapkások vannak hatalmon és hoznak egy törvényt, akkor a piros sapkások és elvbarátaik nemzethalált kiáltanak (és viszont)”

    Én nem vizionálok nemzethalált. Csak naponta bejövök dolgozni és látom mennyit szopunk a kormányok, hatóságok hivatalok dillettantizmusa, piacellenessége, bürokratizmusa miatt. Mindig is ez volt.
    De az elmúlt 3 évben kb. négyszeres lett a szívás.
    Kafka X Orwell a négyzeten, az értelmetlen hülyességek, az állam és polgárai közötti totális bizalomvesztés idejét éljük. Kérdezz meg bárkit mi a kapitalizmus alapja (a bizalom). Na ez az, ami itt ezerrel romba lett döntve.

  9. @Una
    Nem tudok veled mindenben egyetérteni.
    A Kapitalizmus alapja nem a bizalom, hanem a kizsákmányolás.

    Adok neked kalapácsot a kezdebe, dolgozz látástól mikulásig, kedves Testvérem, azután majd adok neked annyit, az általad megtermelt javakból, hogy ne halj éhen, de lehetôleg többet, mint a másik kapitalista, hogy ne neki húzzad az igát.

    A bizalom látszólagtos jelenléte, csupán másodlagos velejárója a kapitalizmusnak merthogy ugye létszükséglet a túlélés, s ha nem mosolygok nagyot a partner képébe, akkor
    kevesebbet tudok neki eladni, nem tudom annyira átverni alapból, mint ahogy azt a többi kapitalista is teszi.

    De ha embertársunkat pontosan ugyanannyira értékeljük, mint saját magunkat, akkor miért vesszük el tôle az általa megtermelt javak jó részét, és miért nem fifty – fifty?

    Csak egy példa a jó kapitalista cégre:

    A Magyar Audi.
    A magyar dolgozók, akik a semmibôl összepakolnak pl egy Audi motort, vagy egy egész Audi TT – t keveseb, mint
    az Audi piaci árának 2 % – át kapják meg munkájuk ellenértékeként.

    50 – 100 évvel ezelôtt, ha egy parasztbácsi kiment a határba dolgozni és megmüvelte valakinek a földjét, akkor az eredményt 50 – 50 % – ban osztották szét a tulaj és a melós között.

    Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy utálom a kapitalzimust, vagy imádom a szocializmust, csupán azt, hogy ami ma nálunk van az inkább egy feudál – kapitalizmusra vagy egy burkolt rabszolgatartó társadalomra hasonlít s ennek megvannak az okai és a felelôsei.

    A németeknek szinte semmi plussz terhet nem jelentene, ha holnaptól a melósok fizetését a duplájára emelnék, ehhez elegendô lenne ha a jövô évi autó – áremelések felét a magyar melósok kapnák, mivel átlagosan évente több, mint 5% – al emelkednek az új autó árak.

    Ezt kéne most megváltoztatni, de sajnos a jelenlegi nemzetközi környezetben magunkra hagyatva elképesztôen nagy falat, még akkor is az lenne, ha találnánk partnereket pl Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország… vezetôiben.

    Ja és a magyar bürokrácia az messze földön híres. Aszem mindig is benne voltunk az elsô ötben Európában.
    A bürokrácia a folyamatok bonyolultságát is tükrözi, merthogy a magyar mindig is ötletes és kiskapu keresô ember volt, s a jogszabályok állandó módosításával mindig csak a lyukakat tömögettünk.

    De mára már túl sok a folt, nem lehet tömögetni, legalábbis újra kéne gondolni a társadalom együttélésének szabályrendszerét…vele az alkotmányt is, mivel azt több, mint 50 éve a szociban írták.

    Ez folyik éppen most.

    S még egy valami.
    Az ember igen sok tekinttetben úgy viselkedik, mint az állat.
    A Pavlovi reflekszek müködnek.
    De ha most bevezet a kormány egy jó változtatást, amit a nyugat, fôleg a pénzügyi cionista maffia nem akar elfogadni, akkor csupán annyit kell tenni, hogy kivonja a magyarországi tôkét (Ez folyik évek óta) s ezzel Nem erôsíti meg az egyébként potenciálisan jó társadalmni folyamatot, hanem éppenhogy azt a látszatot éri el a kevésbé objektív emberkékben, hogy valami történt, s az eredmény meg az, hogy rosszabb lett a sorsom, kevesebb jut az asztalra.
    De szét kell tudni választani az okokat és az okozatokat, s ez nem megy az átlagembernek sôt az emberek legalább 95 % – nak nem megy.
    Csak azok érthetik meg, akik a felszínnél sokkal mélyebbre ásnak, kellô intelligenciával rendelkeznek, és ismerik a fôsodratú média hülyítésétôl független valóságot.

  10. @Pjoe:
    A külföldi tőkének nem sok köze van ahhoz, hogy a magyar kormány hogyan szívatja halálra a magyar vállalkozókat, sarcolja meg hülyességekkel (kötelező kamarai tagság, eszetlen bürokrácia, pénztárgépek online bekötése NAV-ba, stb.), tehát hogyan fejezi ki lépten nyomon, hogy nem bízik a piacban, szarrá akar mindent szabályozni.
    (“Minél korruptabb az állam, annál több a törvény.” – Cornelius Tacitus)
    Értem én a kormány multi ellenes harcát, csak a módszer a problémás, nem látom hogy sikeres lett volna máshol.
    Első és második ránézésre is egy délamerikai Argentina/Venezuela keveréknek tűnik a megoldás, aminek irtózatos nyomor és szopás lett a vége. Örülnék ha valaki megmutatná, hogy pl. a szlovén vagy litván példát követjük vagy bármi, de erről szó sincs. A jelek a banánköztársaságra mutatnak, nem véletlen hogy fél millió kivándorlónk van és a népszámlálás eredményét se publikálták 2 éve…
    Nekem az ideológiai duma kevés, eredményeket mutassanak!

  11. A kormány csak a polgároktól, cégektôl beszedett pénzbôl tud gazdálkodni, s ezekbôl rengeteg van, amire tényleg szükség is van. (Katonaság, rendôrség, Oktatás, Egészségügy, Határôrség, Bíróságok, Vámhivatal, Földhivatal, Okmányiroda, Politikai és államigazgatási szervek, minisztériumok… hogy csak egy párat említsek.

    A kormány csinált egy merész lépést és a vállalkozók adóját nem 35 – 45 – 50 – 75% ra tette, hanem mindössze 16 % – ra,
    jóhiszemüen abban reménykedve, hogy a cégek a plussz bevételeiket befektetik a vállalkozásaik fejlesztésébe.

    Ez nem egészen így alakult.
    Ad 1. A magyar ember utál adót fizetni, de próbálnának ugyanezek a tömegek az USA – ban létezni, kb 1 éven belül a 90% – uk a börtönben kötne ki adócsalás miatt.

    Ad 2. A magyar ember rettenetesen önzô.
    A vállakozó csicskásként kezeli a melósokat, leemeli a bevételek túlnyomó részét, leszarja a fejlesztéseket, és mivel számlát sem ad, ezért a csökkentett államn bevételeket sem teszi be a közösbe, de a csontig lenyúzott melósból kifacsart pénzzen megveszi a BMW terepjáróját, elmegy egy világkörüli útra és azzal is a német… gazdaságot erôsíti, szolidaritás, vagy magyarságérzet sincs benne, hogy pl magyar termékeket, szolgáltatásokat vásároljon, vagy a plussz pénzbôl még plussz magyar munkásokat fizessen, hogy lendüljünk valahova.

    Ad3
    Arról regényeket tudnék mesélni, hogy milyen szinten megy a külföldiek seggnyalása, miközben a saját fajtánkat tapossuk el a multiknál dolgozva.
    Kb ugyanaz, mint amikor Pistya bácsi odaadja a saját hálószobáját a német vendégeknek, miközben ô maga kinn alszik a sufniban, de ugyanezt a német sohasem tenné meg.
    Hiányzik az önbizalom is.
    Persze ezt mi Magyar vendégszeretenek becézzük, pedig csak az önbizalomhiányos birkaság megnyilvánulása.

    Nekünk jelentgetni kell a németeknek, az angoloknak, az USA -nak, meg mindenfelé, de nekünk ôk vajon miért nem jelentgetnek.

    Mert a pénz beszél, kutya ugat.
    Ott a pénz, s hiába van itt az ész, az nem számít, Hiába vagyunk a tiszta, politikamentes terepen a világ legjobbjai, a gazdaság s az emberek pénzbôl élnek.

    Pedig az informatikától a sportokig vagy pl az un ultimate agy tesztben, a sakkban is a világ legjobbjai között vagyunk, simán leverjuk a Némneteket, Angolokat, Amerikaiakat…
    (Talán nem is tudtátok pl hogy sokak által a világ valaha élt legnagyobb sakkozójának Bobby Fishert tartják.
    Na Bobby apja magyar volt, Neményi… és Bobby 8 évig Magyaroirszágon élt…)
    vay pl a nôknél Polgár Judit már hosszú ideje a világ legjobbja, mégpedig lóhosszal a második elôtt…

    Vagyis Nem a génekkel van a probléma.

    A probléma az örökségünkkel van, s az is tény, hogy Trianon óta kómában van a nemzet, amibôl iszonyú nehéz kikecmeregni.
    A XIX században mi voltunk Európa egyik motorja.
    Feltalálók tömege élt nálunk, az iparban is élen jártunk, s nem másodsorban volt kicsit nagyobb önbizalmunk és büszkeségünk.
    Akkor a gennyes Francia politikai vezetés letörölte a Magyar konkurrenciát a térképrôl, amibe az Angolok és az Amerikaiak is belementek.

    Most 100 éves kómából kéne kiemelni Magyarországot, s mint ahogyan a nagyok a sakkjátszmában elôre 4 – 8 lépéssel gondolkodnak, a mai politikai elitnek is elôre 4 – 8 lépésben kell gondolkodni, ami a jövô generációjának igen fontos lesz, s nem kicsinyes baromságokkal energiát veszíteni…

    Abban egyetértek, hogy sok érthetetlen, visszás dolog is történik, ami egyben minden nagyobb átalakulásnak is velejárója, s azt is meg kell érteni, hogy a nagy politika nem egyes családok partikuláris problémáival, sérelmeivel foglalkozik, hanem a többség képviseletével.

    S ugyebár azaz 500 000 fôs tömeg, akikkel együtt tüntettünk tavaly év elején, az nem ugyanaz, mint egy 100- 500 fôs
    csapat, akik pl 30 éves korukig akarják az ingyenes oktatást élvezni az állam pénzén, de a meló az büdös nekik.
    Legalább 5 olyan embert ismerek, akik 7 év alatt nem voltak képesek befejezni egy egyetemet, de közben szívták a család vérét, mert az ugye sokkal jobb “buli”, mint bejárni dolgozni, vagy tanulni.

    Igen tudom, Te (is) az eredményeket Ft -ban méred.
    Pedig nem minden eredmény mérhetô direkt módon pénzzel.

    A papírpénz szerepe egyébként a jelenlegi igen fontos pozícióról szerintem jelentôsen csökkenni fog a következô évtizedekben.
    Keressetek más bálványokat. Próbáljátok felépíteni az életeteket úgy, hogy minél kevésbé legyen a pénznek szerepe.

    Ma még sokan halnak meg, vagy teszik tönkre az egészségüket azért a papírért, amire pár nulla van nyomva. Azok is balekok. Sajnálatra méltóak.

  12. @Pjoe:
    Már írtam, nem érdekel a kilométeres rizsa amit nyomatsz. 5-10 értelmes mondatot várnék bárkitől arra nézve, hogy mit csinálunk, mi az értelme és miért fog működni.
    Mert az látszik, az a tény, hogy nem működik! Nem tudsz rámutatni a rögvalóság egy apró szeletére, amiből az jönne le, hogy itt van, jól van, jól megy!
    Csak mellébeszélést kapok tőled is, kormánytól is, mástól is.
    Uncsi már a sok hazugság. Ennyi.

  13. Történelmi pillanat: az első moderáció a blogon. Bocs, PJoe, de ez már nálam is kiverte a biztosítékot. És nem, nem vagyok hajlandó belemenni a vitába, hogy a több oldalas írásban mi volt a sok.
    Viszont hadd kérdezzem meg: ha ilyen erős benned a szándék, ilyen sok a mondanivalód, akkor miért nem vágsz bele egy saját blogba? A blog.hu-n pár kattintás. Itt rendszeresen olyan hosszú kommenteket írsz, melyek simán elmennének önálló posztnak is. Ez így… egy kicsit visszás: egyszerűen nem illik más blogjára másik adást szuperponálni.
    (Az írásodat lementettem, amennyiben kéred a szöveget, el tudom küldeni emailben.)

  14. Azért érdekes volt ez a beszélgetés, PJoe-nak jó gondolatai voltak. Először azt hittem, hogy több minden lett kimoderálva ( Új Pápa – Új idők … ) , de aztán rájöttem, hogy fentről lefelé alakulnak a posztok itt a blogon – ellentétben a google reader lentről felfelé frissítésével.

    Egy válasz: Azért keresi az audi munkás a tété árának csak a két százalékát mert nem ő fektette bele a tízmilliárdokat a robotokba meg a gyár felhúzásába és a show működtetésébe. A parasztbácsinál kevesebb volt a befektetés arányaiban a földön gyakorlatilag szinte csak a munkáját tette bele, nem kellett ezer pengőket beleinvesztálnia a termésbe.

    Szóval, Magyar polgártársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet az országotok értetek; azt kérdezzétek, mit tehettek ti az országotokért.

  15. Kedves JoeP,

    Azért remélem nincs harag?
    Egyben sajnálom az olvasóidat, mert biztos vagyok benne, hogy megmozgatott volna mindenkit, van aki röhögött volna rajta, van aki utánanézett volna esetleg dolgoknak, s talán van, akinek szó szerint az élete is jobbá válhatott volna, ha figyel egy pár leírt dologra.

    Figyelj JoeP!
    Számomra az általad korábban leírt viszontagságos financiális életed egyértelmüvé tette, hogy a világnak azt a részét nyilván Te fogod fel kevésbé realisztikusan a kettônk közül, s emiatt a csalódások tömkelege ért.

    Szerettelek volna hosszabb távon rávezetni pár tévedésedre is.
    Ettôl még nagyon boldog lehetsz s mintegy utolsó mohikán sok dologban nyerhetsz örömöt és profi vagy sok dologban.
    Azért jöttem mert kedveltem a humorod.
    Ha tévednék, azért azt szeretem tudni, hogy miben, mert különben hülyén halok meg!
    De te meg sem akartál gyôzni!

    Szinte egyetlen terület, amirôl én másképp gondolkodom
    az ezen beírás volt. (Tudomásom szerint) Ezt én nem nevezném egy másik adásnak, a fórumon ahhoz szoktam, hogy
    többen akármilyen hosszan hozzászóltak. De itt nyilván Te vezeted az olvasó táborodat, amit megértek.

    A bloggal kapcsolatban nem, nem kezdek újabb blogot, mert nincs rá idôm, s már egyébként is írok egy financiális blogot, igaz azt angol nyelven.

    Azután voltam egy magyar fórumon, ahol próbáltam a nebulókat tanítani, de 5 kb év után megszüntették a fórumot, pedig sok száz oldalnyi elemzést tettem fel, mind saját munka volt, rengeteget dolgoztam vele, igaz elsôsorban amolyan gondolati leltárnak, ötlettárnak szántam.

  16. @JoeP: dacolva a moderálás fenyegető rémével :) annyit tennék hozzá: aki szelet vet, vihart arat. Ha sarkos politikai posztot írsz, akkor a várhatóan a kommentek között is megjelenik ugyanez a hozzáállás.

    Ha pozitívan állsz hozzá, akkor fel lehet fogni úgy is, mint egyfajta népszerűséget – már nem csak Nyuszi barátai és üzletfelei látogatják az oldalt…

  17. Nezd, egy blog “mas haza”, tehat illik alkalmazkodni. Latod a tobbieket, altalaban rovid, temaba vago, es bullshitmentes hozzaszolasok vannak. Neked is erre kene torekedni, es nem hozzakeverni x ev tortenelmet.

    A politikusok is ezt az erzelmi multbol taplalkozo rizsat toljak, reszben ezert tartunk itt, es minden magyar embernek kurvara elege van mar belole. Ha nem tudod roviden felvazolni az ervelesed, akkor valoszinuleg nem erdemes erolkodnod vele.

    (Es ez csak az en velemenyem, valaki mas blogjan, so take it with a grain of salt)

  18. Nekem oszinten szolva az a bajom a jelenlegi kormannyal, hogy az a lista, mely azt sorolja, hogy mit tettek ok a demokraciaert, nem tolti meg egy allo A4-es oldal egynegyedet. 18 pontos betukkel sem.

    Tovabb talan nem is szukseges ezt az egeszet ragozni.

    Egyebkent nem a FIDESZ-szel van konkretan a baj – az egesszel ugy, ahogy van. Itt volt 11 ev, aki ebbol nem tanult semmit, azzal nem is erdemes foglalkozni komolyabban. Johetne a csosz, hogy mindenkit kizavarjon az erdobol.

    A Bajnai megmozdulasai amugy nekem is szimpatikus – csak egy a baj veluk, hogy kedvesen naivak. Az MSZP nem fogja oket egyenrangu felkent kezelni, mert akkor kisebbedne a hatalma, anelkul meg nincs komoly eselyuk a nyeresre. A maradek meg nem szamit, kisebbsegbol nem lehet kormanyozni. A bolhakat nem szoktak sokaig kohogni hagyni. Puszta humanizmusbol, termeszetesen.

  19. Ja, es PJoe: tenyleg jobb lenne blogot nyitni, mar csak azert is, mert konnyebben kovethetove valna a mondanivalod. Egy masik blogban elbujva nehez reakciokat kapni – foleg erdemieket. De termeszetesen a dontes a tied.

    Arra azonban figyelj, hogy szabad velemennyilvanitas van, es ez vonatkozik a velemeny ki nem nyilvanitasara is. Ha valaki azt mondja, hogy no comment, nem illik eroltetni a temat. Mi itt vendegek vagyunk, es a hazigazda donti el, hogy mirol folyhat tarsalgas. Ez el is fogadhatjuk, vagy nem, de ekkor nincs helyunk a vendegek kozt.

  20. en csak annyit tudok, hogy amig meg nem talaljak az orok elet titkat, – Orban ide, ketharmad oda – elobb-utobb ( vagy egy-ket generacio mulva ) ugyis az lesz, amit a fiatalok akarnak.

  21. Heh. Hát ez érdekes volt, nem is tudom, emlékszem-e arra, hogy volt-e ilyen mélységű “kardcsörtetés” már ezen a blogon. De hát megtörtént, és azzal értek egyet, aki azt írta, hogy ez a nagyobb nyilvánosságnak köszönhető. Nyilván a kolléga valami google keresés kapcsán jutott el ide, akárcsak én is anno, és nagy mennyiségű prófétai hajlam van benne.
    Egyébként nyilván csalódást okozok, világnézetileg én is inkább őfelé húzok, bár megvallom, nekem se volt türelmem végigolvasni a többoldalas monológjait :]
    De hát mit csináljak, nekem meg Gyurcsányról, Bajnairól, Hornról, meg a haverjaikról jut eszembe az a kifejezés, hogy “férgek”.
    Na persze, pl. Király B. Izabella egy érdekes figura, annak idején rá is kerestem, mert olyan kontextusban találkoztam először a nevével, hogy “mother of skinheads” és a többi. Ehhez képest amit találtam, az nem volt valami extrém: tett egy kijelentést a parlamentben a skinheadekkel kapcsolatban, valami ilyesmit, hogy “ezeknek a fiataloknak inkább néhány osztályfőnöki órát kéne tartani”. Erre a baloldal ugye kivonult az ülésről (ami akkor még hír volt, és felkapta a média, amíg nem jött Torgyán, és ez megszokottá vált), meg találtam vele egy meglehetősen unalmas interjút a youtubeon, ebben sincs semmi extra, ha ma mondaná valaki ugyanezeket, kb. Wittner Máriával, vagy Bayer Zsolttal tudnám egy platformra helyezni(vagy ha másik oldalról akarnék ilyeneket keresni, akkor Szanyi ötlik az eszembe. Mindannyian kissé elhajlanak a pártjuk mainstream politikájától, kell egy úgymond “fenegyerek”). Szóval, nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
    De ha már itt tartunk, azért említsük meg a hivatásos, fizetett provokátorokat is, akik fel-feltűntek, aztán meg a jól bezsebelt hiszti után eltűntek kis hazánk porondjáról. Ilyen volt például Ekrem Kemál György, aki nem sokkal az úgymond hungarista balhéi után a hírek szerint már izraeli útlevéllel közlekedett. Vagy mi van a jó öreg Bácsfi Diána pünkösdi királyságával, aki jól telenyomta a médiát a karlengetéseivel, ami aztán, miután lecsengett a téma, szépen el is tűnt a balfenéken (azóta hallott valaki róla?), az apja meg valami ávós volt, vagy mittudomén (nem is érdekel, nyilvánvaló, hogy megrendezett cirkusz volt ez is). Vagy az a cigány csoport, amelyik valamikor a kétezres évek elején Franciaországba emigrált, ott jól elmondták, hogy itt akkora rasszizmus van, hogy szögesdróttal körülvett karámokban lövik halomra minden nap a cigányokat, annak a vezetőjét meg a sablonszerű országlejáratás után pont a franciáknak kellett letartóztatni valami nemi erőszak ejnye-bejnyéért. (Arról már nem is beszélve, hogy közkedvelt humánus, békazabáló felebarátaink, miután kiélték a rasszizmus elleni jogos dühüket, nemrégiben 300 eurót kezdtek fizetni a hogy-hogy nem odatévedt cigány származású európai állampolgároknak, csak hogy végre visszahúzzanak oda, ahonnan oda szabadultak. Aztán leálltak ezzel, mikor látták, hogy az illetők a határon felveszik a pénzt, aztán meg szépen visszajönnek…)
    Na, szóval a fent említettek is hozzátartoznak szeretett hazánk rendszerváltás utáni történelméhez, és ha valakikre ráillik a féreg megnevezés, akkor ők azok. Mert a Király. B, meg a Csurka csak azt mondták, amit ténylegesen gondoltak. És az kevésbé extrém, mint amit ezek a fizetett, vagy befolyásolt provokátorok mondtak és tettek, egyszerűen a médiahatás meg az országlejáratás kedvéért. Ráadásul úgy, hogy ők se gondolták komolyan azt a sok marhaságot, amit úgy próbáltak beállítani, hogy ezt márpedig itt tömegek követik.
    Na de nem húzom, mint a rétestésztát, így is hosszúra nyúlt.
    A lényeg, nekem valami médiatanárom hívta fel a figyelmemet a következőkre. Aki valamilyen szelektált szubkultúrában él (ilyen lehet a saját blog, a jól megválogatott politikai napilapok, a rendesen megszűrt facebook-profil, RSS olvasó és valós ismerősök), az hajlamos elhinni, hogy a véleményét hatalmas tömegek támogatják, és csak valami szerencsétlen véletlen következménye az, hogy ez nem látszik a valóságban.
    Pedig lehet ám az is, hogy ő maga egy kisebbség része, és a valóság köszönő viszonyban sincs azzal, amit ő a valóságnak hisz.
    Persze lehet máshogy is. De tény az, hogy a Fidesz kétharmadot kapott a legutóbbi, DEMOKRATIKUS választáson, ebből az következik, hogy a választók elsöprő többsége azt akarta, hogy ez így legyen.
    Az már lehet, hogy sokakat megtévesztettek, aztán látták, hogy nem ilyen lovat akartak, és a többi, és a többi. Ilyen mindig van elég.
    De nem árt figyelembe venni, hogy a második Gyurcsány-kormány első évében már országos méretű ZAVARGÁSOK voltak ellene az ismert okokból, és ez végigkísérte az egész kormányzásukat. Most meg nincsenek (a diáktüntetéseket kivéve), ami azért egy markáns jel.
    Szóval, az lehet, hogy a Fidesz legközelebb nem kap kétharmadot, de csak mert te csak olyan véleményeket kapsz a környezetedből, hogy hát ezeket mindenki utálja, és arról is ők tehetnek, hogy március 15-én tombol a hóvihar, az még nem jelenti azt, hogy őket itt mindenki utálja, és azt várja mindenki, hogy elmenjenek, vagy elzavarhassák őket.
    Én speciel attól kaptam herótot, mikor a Megyó (bocs, nekem csak így, ez a neve) Erdély elcsatolásának “ünnepén” a román miniszterelnökkel koccintgatott, mikor a kettős állampolgársági népszavazáskor az MSZP ez ellen kampányolt, és ráadásul a propagandaanyagát volt pofája egy erdélyi nyomdában kinyomtatni, és legfőképp, mikor láttam, hogy ezek gumilövedékkel meg gázgránáttal lövik az embereket 2006-tól.
    Szóval nekem írhatsz, amit akarsz, az se érdekel, ha kimoderálod, de se te, se más ebben az életben nem fog meggyőzni arról, hogy azokat a mocskokat kéne nekem választanom, akiket a saját szememmel láttam, hogy mire képesek a magyar emberek ellen. Wittnert, meg a kortársait meg gondolom, még ennyire se, akiknek éles lövedékekről is vannak emlékeik…
    Szóval, mi történt itt?
    Az én véleményem szerint semmi, csak betört ide a valóság egy szelete.
    Én nem azért járok ide, hogy politizáljak, hanem hogy élvezetes stílusú írásokat olvassak, de ha már politika van, arról nekem is megvan a saját véleményem, ami saját tapasztalaton alapul, és tökmindegy, mit irkálsz, az nem fogja ezt megváltoztatni.
    Ezért nem nagyon működik a hittérítés az interneten, bár mindenki azt hiszi, hogy igen.

  22. @memo:
    “Ezért nem nagyon működik a hittérítés az interneten…”
    De igen, működik. Mindenhol működik a hittérítés.
    A könnyen befolyásolható, “nemilyenlovatakartam” protest szavazó típusú emberek (kb. 15-20% ilyen) esetében például működik.
    Őket lehet befolyásolni. Azt ugye te sem gondolod, hogy a 2010-ben fideszre szavazó kb. 52% mind elkötelezett meggyőződéses jobboldali, csak 2006-ban nem volt kedvük odamenni???

    Nem véletlen hogy a kormány vért izzad azon, hogy folyamatosan elmúlt8évezzen, sikert kommunikáljon minden csatornában és elzárja az információtól azokat, akiknek nincs internetje. Láttál már helyi théma című hulladékot? És kereskedelmi TV hiradójában belpolitikai hírt? (azoknak kuss van, ott majd kampányolni sem lehet).
    Be vannak attól szarva, hogy a szokásos 1 millió protest szavazó átmegy a másik oldalra…
    Az se véletlen, hogy a nyugdíjasokra mint a hímes tojásra vigyáznak, csak semmi kellemetlenség ne legyen. Mivel pénzt mégsem szórhatnak közéjük (mert nincs), ezért marad a sikerpropaganda és a riogatás, aktivitási fok fenntartása (megvédik a nyugdíjakat (ugyan kitől?)). Jellemzően tájékozatlanabb, alacsony igényű réteg, őket könnyebb megtartani…

  23. @CsasZ:
    Én nem mondom, hogy nem működik a hittérítés, mint olyan. Persze, hogy működik. Azt mondom, hogy az interneten nem nagyon működik.
    Bár, hogy ezt kétségbe vontad, elgondolkodtam, és lehet, hogy Magyarországon még működik. MÉG.
    Ahogy itt működik minden digitális csalás is, amire nyugatibb országokban már született immunitása van az embereknek: a nigériai scam és társai, a “távmunka” 600 forint belépődíjért aztán küldd tovább te is ugyanezt, stb.
    Mi sajnos itt tartunk. Nem mondom, hogy nyugaton senkit nem lehet bepalizni ilyesmivel, de arányaiban lényegesen kevesebbet, mint itthon. Pláne, ha külföldiül van írva, mert az tuti hiteles, amit nem értesz. Mika Waltarinak van egy regénye, amiben az egyik karakter mindent elhisz, amit kiadtak nyomtatásban, na ez arra emlékeztet. Azért azóta ők (a német államok, amikről a regényben szó van) már fejlődtek, és nem jellemző már ez, szóval van remény :)
    De én speciel kifejezetten az internetes hittérítésre gondoltam. Hogy az nem hatásos. Kivéve, ha valamivel meg van támogatva, pl. egy országos tévécsatorna internetes portálja. De ilyen, hogy blog, meg fórum, ugyanmár. Lehet, hogy egyéni szinten működik, de statisztikailag nem. Hát EZT a blogot szerinted hányan olvassák? (mégis, akik csak ezt, meg hasonló beállítottságúakat olvasnak, hajlamosak úgy érzékelni, hogy ez a többség véleménye. Hát itt van, 27 válaszból vagy 20 egyet mond, a kivétel az meg a blog szerzője által reflektált módon is ketyós, vagy nem számít, olyan kevés, hát a többség láthatóan megvan, akkor meg hogy lehet, hogy ezek még mindig hatalmon vannak…? Erre gondoltam.)
    A nagy blogokat meg híroldalakat persze sokan olvassák, de ott olyan is a “fórum etikett”, mindenki tudja, hogy itt csak az anyázás megy, senki nem úgy megy bele egy válaszba, hogy ha meggyőzik, el is fogja fogadni a másik véleményét, és azontúl úgy él, hanem legfeljebb kussol, és keres másik témát (topicot), ahol úgy tűnik, hogy ő kerekedett felül az “érveivel”. Vagy nem olvassa többet a blogot. Tökmindegy, a lényeg, hogy a véleménye ilyen kardinális kérdésekben ETTŐL nem fog megváltozni.
    Miért?
    Mert a politika nem egy semleges téma. Arról valamilyen alapvéleménye, meggyőződése a legtöbb embernek van. Lehet, hogy hülyeség, de akkor is van már kezdetben is.
    Ez is megváltozhat, de akik jellemzően fórumoznak, azok jellemzően szintén “hittéríteni” mennek oda, nem pedig befogadni.
    Külföldön jellemzően tudják ezt, ahogy a nigériai csalást meg társaikat is. Itt van a klasszikus ábra ezzel kapcsolatban (a www-t levágtam, ne fogja meg a kommentet emiatt):
    johns-jokes.com/afiles/images/arguing_on_the_internet.jpg
    Mégegyszer mondom: a hittérítés persze, működik. Csak jellemzően nem itt, a neten, hanem tévében, rádióban, véleményvezérek (=olyan ismerősei a környezetüknek, akik képesek a meggyőződésüket rákényszeríteni az ismerőseikre, kihasználva azt, hogy az illető már ismeri őt, így könnyebben elfogadja a mondandóját) közvetítésével.
    De itt… a neten? Hát ide jellemzően olyan emberek jönnek, akiknek eleve kialakult véleményük van, és azt leginkább terjeszteni akarják, nem pedig átértékelni. Illetve, ahogy mondtam, talán kivéve Magyarországot, de már azért itt se sokáig szerintem.
    Mégegyszer: azért, mert a politika nem egy semleges téma, arról az embereknek vagy saját tapasztalatuk van, vagy azt gondolják, hogy van.
    Úgy képzeld el, hogy ha én mondjuk holnaptól chilitermesztéssel akarok foglalkozni (sose csináltam), és találok egy blogot, ami erről szól, és úgy tűnik nekem, hogy a blog írója a téma szakértője, és évek óta csinálja ezt (amit persze nem tudok ellenőrizni, nem értek hozzá, de meggyőzőnek tűnik, hogy érti, amit mond), én készséggel elfogadom a szavát, és minden további nélkül azt csinálom, amit javasol, miért is ne tenném? Hát én nem értek semmit a chilihez, ezt tudom jól magamról, mért ne hallgatnék a tapasztaltabb tanácsára? (Elvégre nem is veszthetek semmit, hiszen ha a magam feje után mennék a nulla tapasztalatommal, ugyanúgy lehet kudarc, de így legalább úgy érzem, hogy ezt így kell, van bölcs segítségem, még ha kamu is az oldal).
    De, ha már az illető politikáról kell papolni, na itt már megtörik a varázs, mert – mondom én – ehhez én is értek, erről nekem ne papoljon senki, hát én láttam, hogy ez nem így van. És, ha elémtesznek egy ilyen megmondófelületet, mint ez itt, akkor meg is mondom, hogy mit gondolok, csak, hogy ne éljen már a szerző olyan álomvilágban, hogy mindenki azt hiszi, hogy az az igaz, amit ő ír).
    Na, erről van szó.
    És persze, hogy lehet ezeken a meggyőződéseken változtatni, de jellemzően nem ilyen interaktív eszközökkel, mint az internet, mert aki ide jön, az maga választja a tartalmat a saját szája íze szerint. Ha nem tetszik, majd elmegy.
    Aki meg tévét néz, az azt kapja, amit kap, legfeljebb kis mozgástere van a csatornaválasztást illetően. És hitelesebbnek is gondolják jellemzően az emberek a mainstream médiát, mint egy blogot.
    Én erről beszélek. A “hittérítés” lehetőségét, mint olyant, nem vitatom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *