Plitvice, Murter és Dalmácia

Ez egy 2006 júniusi nyaralás volt, gyakorlatilag az utolsó, ahová még nem vittünk kajakot. Fürdések, csavargások, kánikula.
Akkoriban még nem sokra becsültem a mozgóképet, inkább fényképezgettem. A videófelvételek nagy részét a két gyerek követte el, egy meglehetősen gagyi fényképezőgéppel. (Bélyegnyi kép, hang nuku, pontosabban az csak az én felvételeimen volt.) A kameramozgás is, khmm, igencsak esetleges. De legalább megvolt a kihívás a vágásban. :)


 

5 Comments

  1. A képet szívesen néztem, de ki követte el azt a valamit, ami alatta szólt? (zenének nem mondanám)

  2. @Gabor: Ööö, az éppen Muszorgszkijtól az Egy Kiállítás Képei című darab, pontosabban annak három tétele, az Emerson, Lake & Palmer trió feldolgozásában. :)
    Elismerem, nem könnyű darab, de megéri foglalkozni vele, mert megszerethető.

  3. Na és igazán komoly zene…

  4. Bár ez a valami fényévnyire áll Muszorgszkijtól, de még a komolyzenétől is, de azért föl lehetett ismerni :) Egyszer hallgassátok majd meg a Baba Yaga kunyhóját egy jó előadásban zongorán (ahogy Muszorgszkij leírta), vagy legalább a Ravel-féle hangszerelésben, hogy értsétek, mire gondoltam.

    JoeP, hogy kicsit helyre billentsem az egyensúlyt: nagyra értékelem a blogod, rendszeres olvasód maradok őszinte tisztelettel,
    Gábor

  5. A Ravel által hangszerelt változatot ismerem, egyike volt az első komolyzenei lemezeimnek, még középiskolás koromban. Utána, ebből kiindulva szerettem meg évekkel később az ELP-féle verziót. De ez nem jelent semmit, mert Zappa zenéjét is szeretem, pedig hozzá képest Emersonék mulatós rockot játszanak. :)
    Különbözőek vagyunk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading