Citibank, remélhetőleg utoljára

A hétvégén osztottam, szoroztam, mérlegeltem, majd eldöntöttem, hogy jó 15 év hűség után kirúgom a francba a Citibankot. Ma voltam a konkurrenciánál, nem akarom fényezni, de valami hihetetlenül más – modernebb, jobb – környezetbe kerültem. Estefelé belaktam az új webbankot, utána pedig rendezni akartam a citibankos számláimat: a takarékről és a devizaszámláról átrakni mindent a folyóra, onnan feltölteni a hitelkártyát, a maradékot pedig átutalni az új helyre. Aha. Takarékszámla, utalás: nincs hozzá jogom. Hmm? Devizaszámla. Ahhoz sem volt. Oké, telefon. Már némileg bepöccenve. A menüt fejből ismerem. Bankkártyaszám. Megadtam. A géphang visszaszólt, hogy érvénytelen. Leraktam a telefont. Ennyire hülye lettem volna, hogy elfelejtettem átírni a Keepass-ban? Elővettem magát a kártyát, nem, nem én voltam a hülye, jó számot adtam meg. Újabb kísérlet. Telefon, menü, kártyaszám. Megint érvénytelen. A géphang felszólított, hogy adjam meg újra. Begépeltem ugyanazt… erre beengedett. A személyi bankár meg gondolom csodálkozott, hogy miért egyből egy ingerült ügyféllel beszél. Aztán elmagyarázta, hogy ha sokáig nem nyúlok hozzá egy számlához, akkor zárolják. Nem, már elegem van belőlük, így nem magyaráztam el a hapinak, hogy a takarékszámla arról szól, hogy takarékoskodok, azaz sokáig nem nyúlok hozzá, azaz az a természetes állapota, hogy nem nyúlok hozzá. Rezignáltan megkértem, hogy oldja fel mindkettőn a zárolást, elterelgettem az összes pénzt, aztán csá.
Fapad.

14 Comments

  1. Hali, én pont tegnap jutottam el odáig, hogy felmondom, most keresek másikat.

    Ha nem titok, mit találtál helyettük.
    Apró kitétel, hogy csak elektronikus kivonatot kérek
    Apple ökoszisztémában kell hogy működjön (iPad és iPhoneon is el kell tudnom érni)
    Lehessen a számlák forgalmát letölteni valami emészthető formátumban (XML, OFX, QIF)

    Köszi.

  2. Helló!

    Engem is érdekelne, melyik bankot találtad meg. A Citivel tényleg kissé fapad érzésem van.

    Üdv, B

  3. Az előző postokból kiindulva an educated guess: Erste. Csak szólok, vadász-vadász eset lesz az is, én ott vagyok :D

  4. @AIRLAC. Talált, süllyed. :)
    A döntés mögött egy csomó számolás áll, biztos vagyok benne, hogy anyagilag jobban fogok járni. Az is könnyebbség, hogy van bankfiók/automata a közelemben. (A Citinél ilyenek nem voltak, csak a belvárosban.) Ha már ennyivel jobb, már akkor is megérte a váltás. Tegnap átnéztem a webbankot, rendben lévőnek tűnt. Megvolt az első telefonos beszélgetésünk is (némileg félrevezető a webbankos belépés), eddig ezzel sem volt baj.
    Aztán meglátjuk. Biztos vagyok benne, hogy tökéletes bank nincs, de most azt mondom, hogy a Citinél csak jobb lehet.

  5. Sokáig húztad. Az eddigi bejegyzések alapján azt gondoltam, hamarabb kirúgod őket. Én az OTP-nél vagyok, s meg vagyok elégedve. Valószínűleg nem a legolcsóbb – de pl. legutóbb, amikor bent jártam (évente kb. 3x járok személyesen bankba), az ügyintéző szólt, hogy van egy kedvezőbb havidíjú csomag, mint amiben éppen voltam. Szóval nem rossz.

  6. 1stevel jok a tapasztalatok. Lassan evtizedes ugyfel vagyok, komolyabb asztalveresek nem voltak eddig. Annyi van most, hogy nekem kellett a MasterCard kartya, mert a VISA-t nem mindenutt fogadtak el anno fizetoeszkozkent a neten, igy atmentem a Postabankhoz, de ez gyakorlatilag helyben maradast jelentett, annyi extraval, hogy mostantol alapvetoen barmelyik nagyobb postan tudok ugyintezni, nem kell a bankot nyaggatni emiatt. De meg a szamlaszamom se valtozott meg.

    @Proxy5 ha a mobilos elerhetoseg, QIF kotelezo, akkor nem ajanlom az erstet, nem tudom, hogy ilyen szolgaltatast terveznek-e, jelenleg nincs. De amennyire tudom, jelenleg mas magyar banknak se igen vannak ilyen fejlett cuccai.

  7. @Proxy5: Elektronikus kivonat oké, az Apple ökoszisztémáról nem tudok mondani semmit (nem élek vele), a számlaforgalmakat sem szoktam utólag matyizni (nyomtatás pdf-be oszt jól van), így azt se tudom.

  8. @hrongyorgy: Én helyből ecmc kártyát kértem, ráadásul wizzair-est, mert szeretem az ingyen repülőutakat.

  9. Nincs ingyenleves ;)

  10. Joep!

    Érdeklődve szoktam olvasgatni a bejegyzéseidet, egy ideje pedig a bankos téma miatt kiemelten. Enged meg, hogy leírjam a saját történetemet.

    Az elsők között voltam résztvevője a Diákhitel projektnek. Erről röviden annyit kell tudni, hogy induláskor kizárólag a Postabank kezelte. Később az OTP miatt más bankok is bekapcsolódtak, az OTP arra hivatkozva, hogy sérül az emberek szabad bank választási jogának következményeként. Persze erről senki sem kérdeztek meg, pusztán arról volt szó, hogy kimaradtak a mézes ködömből. Idővel megszűnt a Postabank, és minden régi ügyfél automatikusan az ERSTE Bank ügyfelévé vált. Lényeg, hogy nem szabadon választottam magamnak az ERSTE Bankot.

    Tanulmányaim előrehaladtával nem használtam fel a havi keretösszeget, de ettől még a Diákhitelt nem mondtam, így jó megoldásnak tűnt a takarékszámla nyitása, mégpedig automatikusan meghosszabbodó havi lekötéssel. Mindezt úgy, hogy havonta hozzáírták a Diákhitel Központtól érkező összeget. Tanulmányaim befejeztével már nem volt miből levonniuk a számlavezetési díjat és minden más salátát, hiszen már nem érkezett rá csörgő forint, így csak egyre jobban hízott a mínusz. Ezt rendszertelen időközönként rendeztem, és boldog volt mindenki.
    De a mosoly nem volt valami őszinte részemről, mert a számlakivonatok rendszerint csak a tartozásról érkeztek, a lekötött számlámról nem, ami értelemszerűen jobban érdekelt. Amikor volt időm, akkor személyes ügyintézés során sikerült az adott hónapra és talán a következő 1-2 hónapra visszaállítani a rendet.

    Végül elfogyott a türelmem, mert rendszerint ilyenkor hosszú percekig telefonált az ügyintéző a központjukba. Az egyik ilyen alkalommal hallottam, amint azt válaszolta a kollégájának, hogy „nem előttem bontotta fel az ügyfél a borítékot.”. Ingerült lettem mégis mit képzel rólam, hogy nincs más fontosabb dolgom, mint hülye ügyfelet játszani, aki megkapja a kivonatokat, majd abból kiveszi a takarékra vonatkozó kimutatást, és bemegy reklamálni, hogy nem kapta meg. Ultimátumot adtam nekik, és közöltem velük, ha legközelebb is előfordul, akkor az ügyintézés a számla megszűntetésre fog vonatkozni. Naivan azt hittem, hogy fontos minden ügyfél számukra, de nem kellett várnom sokat arra, hogy tudjam hol is helyezkedek az ő fontos emberek képzeletbeli ranglistáján.

    Talán 2-3 hónap után mentem is megszűntetni a kapcsolatot velük. Azonban az ügyintézés nem várt események sorozatát indította el.

    A sikeres beazonosítás után, ami a személyigazolványom többszöri oda – visszalapozgatásával történt meg, az ügyintéző a lekötött számlát megnyitotta. Ekkor közölte velem, hogy tartozásom van, és szeretném-e most rendezni, mert különben nem tudja megszűntetni a számlát. Persze, csak haladjunk –gondoltam magamban. Hosszú percek múltán közölte velem, hogy kész vagyunk, és fáradjak át a pénztárhoz, és ott megkapom a pénzemet. Viszlát!

    Még ilyen gyors „viszlátom” azóta sem volt, mert a pénztárnál a kollégája, aki alig vetett pillantást a személyigazolványomra közölte velem, hogy nem áll módjában kifizetni, mert lejárt az igazolványom. Először nem hittem a fülemnek, miután magam is meggyőződtem igazáról, dolgom végezetlenül távoztam. 2 nap múltán ideiglenes személy igazolvánnyal újra ott voltam, és újra ugyanazt a választ hallottam. Nem áll módjában kifizetni, mert az ő belső szabályuk nem engedi meg, hogy ideiglenes iratok használatát a pénzfelvételekhez.

    Ha most valaki azt hiszi, hogy kivártam a végleges igazolványom megérkezését, az nagyot téved!
    Ugyanis azonnal kértem a vezetőt. Közöltem a pénztárossal, ha nem szeretné, hogy a kolléganőjét kirúgják, akkor oldjuk meg a problémát. Milyen szabályokra hivatkozik olyan ember, aki maga is szabályt sért?! A kollégája lejárt érvénytelen igazolvánnyal megnyitott egy számlát, levonta a tartozást. Ez sem kisebb hiba, mint érvénytelen igazolvánnyal banki ügyeket intézni.

    Végül maradtuk a banki átutalásban –korábban ezt a pénzügyi tranzakciós díj miatt hárítottam el, de be kellett látnom, ha a pénzemhez akarok jutni belátható időn belül, akkor csak így juthatok.

    Végre egyenesbe kerültük, – gondoltam, de nagyon is téves gondolatok voltak, mert a banki átutaláshoz szükséges papíron az aláírásomat nem fogadta az ügyintéző, mert szerinte nem egyezik meg a mintával. Kértem ismét a vezetőt, erre kinyomtatta a mintát, és a kezembe nyomta. Felálltam, oda mentem az üvegablakhoz, és a mintát az ablakra tettem, rá az átutalásos papírt, és átmásoltam rá a saját kézírásomat. Több ügyfél megrökönyödött tekintetének kíséretében.
    Hétvége következett, de hétfőn ott volt a pénzem a bankomnál. Bár jócskán megkurtítva.

    Elsősorban nem pénzügyi megfontolásban, de az ERSTE Bank lenne az utolsó utáni bank, ha most választanom kellene.

    Sajnos, én így jártam velük!

  11. @UnA: Ez életvezetési tanácsadásnak jó, csak éppen nem taljesen igaz. Hirtelen egy példa. Van egy cég, mely mindenféle akciókban hirdeti a szolgáltatását, hogy magához szoktassa a bizonytalankodókat. Ha te nem vagy bizonytalankodó, mert már régóta ismered a céget és teljes áron is hozzájuk járnál, akkor a másoknak szóló akciók okozta árkülönbözet neked ingyenleves lesz.

  12. @Neo: Huh, ez nem hangzik túl jól. Nem is nagyon tudok mit mondani rá. Mivel már túl vagyok a váltáson, maradjunk annyiban, hogy abban reménykedek, csak te fogtál ki egy idióta ügyintézőt/fiókot.

  13. Nem akarlak elkeseríteni, de sajnos nekem sincsenek jó tapasztalataim az Erste-vel. Mondjuk a Citi sem leányálom (ennél a kettőnél van számlám), de az Erste ügyintézése valóban nem mindig egyszerű.

  14. Szervusztok! Sok-sok éves OTP, majd CIB után végre csendes kikötőben horgonyzott le a hajóm: CitiBank!
    Abban igazatok van, hogy kevés fiókjuk van, más bankokhoz képest fapadosak, kevés ügyintézővel, de ennek megfelelően olcsók! Én az új tipusú Nullaforintos lakossági folyószámlában vagyok. Nyitásának egy feltétele van: 2 millió forint megtakarítás legyen a folyószámla mellett vezetett takarékszámlán. Akinek ez megoldható, akkor teljes győzelem! Innentől minden ingyenes! Nem kell nézni ATM keresésnél, melyik pénzintézeté, teljesen mindegy! Mindegyikből teljesen ingyenes a készpénzfelvétel, akárhányszor! Akárcsak az átutalások, bármely más bankba, számlaszámra! Külföldön havi 2 alkalommal ingyenes készpénzfelvétel, az illető ország pénznemében. Egyszóval engem nem érdekel a tranzakciós illeték, valóban minden ingyenes. Persze a számlavezetés is! Korábban régi tipusú Nullaforintos számlám volt, ott is minden ingyenes volt, de előfeltétele volt, hogy havonta egyszer min. 150 eFt utalás érkezzen a számlámra, egyösszegben. A tranzakciós illeték bevezetése után ez a számla módosult, helyette lett az újtipusú Nullaforintos számla! Immár vagy 5 éve vagyok Citi -s, de még eddig nem bántam meg! Marci

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading