Citibank, remélhetőleg utoljára

A hétvégén osztottam, szoroztam, mérlegeltem, majd eldöntöttem, hogy jó 15 év hűség után kirúgom a francba a Citibankot. Ma voltam a konkurrenciánál, nem akarom fényezni, de valami hihetetlenül más – modernebb, jobb – környezetbe kerültem. Estefelé belaktam az új webbankot, utána pedig rendezni akartam a citibankos számláimat: a takarékről és a devizaszámláról átrakni mindent a folyóra, onnan feltölteni a hitelkártyát, a maradékot pedig átutalni az új helyre. Aha. Takarékszámla, utalás: nincs hozzá jogom. Hmm? Devizaszámla. Ahhoz sem volt. Oké, telefon. Már némileg bepöccenve. A menüt fejből ismerem. Bankkártyaszám. Megadtam. A géphang visszaszólt, hogy érvénytelen. Leraktam a telefont. Ennyire hülye lettem volna, hogy elfelejtettem átírni a Keepass-ban? Elővettem magát a kártyát, nem, nem én voltam a hülye, jó számot adtam meg. Újabb kísérlet. Telefon, menü, kártyaszám. Megint érvénytelen. A géphang felszólított, hogy adjam meg újra. Begépeltem ugyanazt… erre beengedett. A személyi bankár meg gondolom csodálkozott, hogy miért egyből egy ingerült ügyféllel beszél. Aztán elmagyarázta, hogy ha sokáig nem nyúlok hozzá egy számlához, akkor zárolják. Nem, már elegem van belőlük, így nem magyaráztam el a hapinak, hogy a takarékszámla arról szól, hogy takarékoskodok, azaz sokáig nem nyúlok hozzá, azaz az a természetes állapota, hogy nem nyúlok hozzá. Rezignáltan megkértem, hogy oldja fel mindkettőn a zárolást, elterelgettem az összes pénzt, aztán csá.
Fapad.

Olvasgatok

Ha nincs ez a reblog, akkor az egész eredeti írás elveszett volna számomra az internet tartalomdömpingjében. Kár lett volna érte.
A magam részéről soha nem éltem Kőbányán, de dolgoztam olyan telefonos cégnél, melynek a X. kerület volt az egyik szolgáltatási terepe, konkrétan a négy épületünkből kettő itt is volt. (Mindkettő benne volt a Token-Ring gyűrűnkben, ha mond ez valakinek bármit is.) Autóval töviről hegyire bejártam, elmondhatom, hogy ismerem. De soha nem szerettem. A mostani állapotán nincs is mit: lakótelepek és gyártelepek. Amikor 1997-ben lakást kerestünk, itt is szétnéztünk. Megmutattam Nejnek az Ó-hegyi négyemeletes házakat. Nem lelkesedett. Pedig azok még a jobbak közé tartoztak.
Szóval Kőbánya nekem mindig is egy lepukkant barnaövezetnek számított.

És akkor most tessék elolvasni ezt az írást. Hogy milyen volt Kőbánya, amikor élt. Amikor még nem ölték meg.