Kiegészítés

És akkor még nem is írtam arról, mit kellett kavarnom a mai első sétával. Ugyanis ahhoz, hogy a másodikat is tudjam rögzíteni, az első adatait már az utcáról fel kellett küldenem a felhőbe. Ehhez bekapcsoltam az adatkapcsolatot (egyébként nem szoktam, mert pillanatok alatt lenullázza az akkumulátort), és azon keresztül feltoltam a logot.
Igenám, de némileg elkeffentettem a mérést, mert elfelejtettem kikapcsolni a klienst, amikor felszálltam a villamosra, sőt, még a metrón is mért. Tehát amikor hazajöttem, az Endomondó webfelületéről kiexportáltam a logot gpx-be, azt a desktop gépemen – RDP kliensen keresztül, természetesen – beolvastam a Mapsource programmal, kitöröltem a felesleges sorokat, elmentettem, majd az Endomondóról beimportáltam, előtte persze töröltem a rossz workout-ot. Pusztán ennyi, semmi különös.

6 Comments

  1. Hali!

    Én így élek, mi ebben a különös :)

    A geek élet mér csak ilyen.

  2. Ezek szerint te voltál ma bent… :D

  3. @BB: Naná, majd véletlenül pont arra sétáltam. :)

  4. @Proxy5: Ja, és akkor a családi bankolásokról még nem is írtam. :)

  5. Azért valahol büszke vagyok arra, hogy gyakorlatilag alig valami fogalmam van arról, hogy miről szól a két utóbbi bejegyzésed :).

  6. Te kis gépromboló. :)

Leave a Reply to meow Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading