Az állam, a bank és a devizahitelesek

PARASZTOK: – Jaj, jaj! Beszabadult a farkas az akolba, felfalta a bárányokat! Alig élte túl néhány a vérengzést, azok is a halálukon vannak! Hát hol volt az a pásztor?
PÁSZTOR: – Node, én ott voltam. Csak hát, emberek, a fene se gondóta volna, hogy ezt csinálja az a vérnősző! Megegyeztünk Mr. Farkassal, hogy éppen csak benéz, irtja egy kicsit a rágcsálókat, aztán fizetségként kap egy bürgét. A rossebb abba a gonosz farkasba!
FARKAS: – Nono. Hát tanultak maguk biológiát? A farkas ragadozó állat. Akkor mégis, mire számítottak? Ha odaengednek a birkákhoz, én annyit eszek belőlük, amennyit hagynak. Ez a természetem. Ezt mindenki tudja. Most is ez történt: annyit ettem a birkákból, amennyit a pásztor engedett.
PARASZTOK: – Hallja-e, kend, pásztor? Hát mé’ engedte szabadon garázdálkodni azt a toportyánt?
PÁSZTOR: – Dehát előtte tárgyaltunk és Mr. Farkas megígérte, hogy csak egyet eszik meg!
FARKAS: Megvonja a vállát.
PÁSZTOR: – Látják-e, kendtek, milyen arrogáns a féreg! Üssük, rúgjuk, amíg mozog!
FARKAS: – Hátrébb az agarakkal, ember! Ha agyonütnek, ki tartja kordában az apróvadakat? Én el is mehetek, de akkor jövőre itt termés ugyan nem lesz, mindent felzabálnak a nyulak.
PÁSZTOR: – Ki nem szarja le a jövőt? Üssük ezt a dögöt, ő a hibás mindenért!
PARASZTOK: – Úgy van! Üssük agyon!
PÁSZTOR: – Nosza, Marika, kerüljön mögé! Pista, maga balról szorítsa az árokhoz, János, kend meg támadjon szemből a fejszével!

Ütik, vágják a farkast. Az állat végül sebzetten elmenekül.

PÁSZTOR:- Hinnye, az istenit, ezt aztán elkergettük! Látják, emberek, milyen hatékonyak vagyunk így, együtt, az én vezetésemmel. Na, ez már nem fog több birkát zabálni!
PARASZTOK: – Éljen! Éljen a pásztor!
PARASZT1: – De hát már nincs is birka!
PARASZT2: – Mit ógmóg itt kend? Inkább örüljön, hogy farkas sincs!
PARASZT1: – Nem is tudom. Nem inkább a pásztort kellett volna egy ügyesebbre lecserélni?
PARASZT2: – Ennél ügyesebbre? Hát látta, hogy elzavarta a farkast!

Aztán a következő nyáron a nyulak felzabáltak mindent, a parasztok pedig éhenhaltak.

Moderato

A moderációs szabályokról már régóta szerettem volna írni, mivel mindenképpen figyelemreméltó egy olyan szabályrendszer, melyben szinte mindenki hisz, mégis, valójában nem létezik. Pontosabban használható formában nem létezik.

Sztori.

1997-ben engedtek az internet közelébe, én pedig már 1998 elején megtaláltam magamnak az Internettó webmagazin ‘Olvasó Ír’ rovatát. Ezt valamikor valamiféle visszajelzési lehetőségként hozhatták létre, de a fórum bőven túlnőtt ezen a lehetőségen. Értelmes emberek többé-kevésbé értelmes beszélgetése folyt a lapon, érdekes témák, ökörködések, és persze ‘jajdecukivoltrajtadmúltkorazacobolygallér’ jellegű szociális élet. Be is szippantott, ahogy kell. Eleinte csak olvasgattam, aztán erőt vettem magamon és beleszóltam a kommunikációba. Ma már az óvodáskorúak is határozottan és tévedhetetlenül kommentelnek bele egymás Facebook bejegyzéseibe, de akkoriban még egy nyilvános megszólalás nagy kihívás volt. Még törzstagként is izzadt a tenyerem, amikor írtam és posztolás előtt tízszer is elolvastam notepad-ban a hozzászólást. Nálam értelmesebb emberek olvasták, nálam értelmesebb emberekkel kellett vitatkoznom, mindezt nyilvánosan… gondolhatod, tétje volt minden mondatnak. Aztán amikor kiment az írás, két percenként nyomkodtam az F5-öt, bízva abban, hogy az első hozzászólás pozitív lesz. Jó társaság volt, és bár azóta ezerfelé mentünk – sokan nem is élnek már – de ha néha összetalálkozunk az internetes élet ösvényein, tisztelettel biccentünk egymás felé.
Technikailag a fórum egy egyszerű whitepaper volt. Megadtál egy nicket, aztán már írhattad is a formba a hozzászólásodat. Semmi akadálya nem volt, hogy más nevet adjál meg, sőt, simán megadhattad más fórumtárs nevét is. Mai szemmel nézve elképesztően sebezhető volt ez az egész, mégis jó 1-1,5 éven keresztül remekül működött. Aztán megjelentek a trollok. Eleinte még szórakoztató agytorna volt, aztán már fárasztó, végül odáig fajult a dolog, hogy a trollkodás szétverte a fórumot. Nyírőt többször is csesztettük, hogy legyen már valami védelem, de csak nagyon sokára dobott össze Keki egy moderátori fokozatot: akárki akármit írt, az nem jelent meg egyből, hanem a purgatóriumba került. Erre rálátott a moderátori kör, akik közül bárki beengedhette vagy kivághatta a hozzászólásokat.
Magát a moderátorkodást olyan tizenöten vállaltuk. Mindannyian lelkes fórumozók voltunk, akik fontosnak tartottuk, hogy a fórum újra olyan legyen, mint a trollok megjelenése előtt. Kaptunk egy külön levlistát, ahol a külvilágtól elrejtve tárgyalhattuk meg a moderálással kapcsolatos dolgainkat.
Utólag már sajnálom, hogy a nagyközönség nem olvashatta, mi folyt ezen a listán. Mit folyt, sistergett! Sokkal keményebb viták mentek, mint magán az Olviron. Elkövettük ugyanis azt a hibát, hogy megpróbáltunk felállítani valamiféle moderálási szabályrendszert. Valami olyat, amely alapján bármelyikünk ránéz egy várakozó bejegyzésre és egyértelműen el tudja dönteni, hogy az mehet, vagy nem.

Vicc.

A rendőr sétál a járdán, amikor az egyik ablakból kikiabál egy papagáj.
– Buzi rendőr!
A rendőr persze mérges lesz, becsönget a lakásba és megfenyegeti a tulajt, hogy legközelebb durván megbűnteti.
Aztán másnap is arra jár.
– Buzi rendőr! – rikkantja a papagáj.
A rendőr bemegy és megbűnteti a tulajt tízezer forintra. A hapi dühösen bevágja a papagájt a fagyasztóba egy órára.
Harmadik nap megint arra jár a rendőr. Felnéz az ablakba. A papagáj visszanéz. Látszik rajta, hogy még mindig vacog.
Aztán elvigyorodik.
– Ugye tudod? – szól le a rendőrnek.

Na, ez a vicc nagyjából kifejezi a véleményemet a moderálási szabályokról. Értelmetlenek. Mondatok között, szavak között, ha kell, akkor valamilyen metanyelven, de a trollkodó mindig megtalálja a módját, hogy romboljon. Akármilyen szabályrendszert hozunk létre, mindig lesz benne kibúvó és ha válaszként tovább szigorítjuk, akkor lesznek újabb kibúvók. Értelmetlen küzdelem. A jog sem úgy működik, hogy az utolsó mozzanatig szabályoz mindent: ehelyett a döntést rábízza a bíróra, aki a _jog szellemében_ hoz ítéletet.
Persze ezt mi ott, abban a moderátori klubban nem láttuk be: voltak, akik a szabályrendszer mellett törtek lándzsát és voltak, akik folyamatosan hekkelték a szabályrendszert. Igen, jól érted: a moderátorcsapat egyik fele próbálta trollkodással bebizonyítani, hogy a szabályrendszer nem jó. Izgalmas időszak volt, a valódi trollok szerintem csak pislogtak ki a fejükből és nem értették, mi történik.
A belső háborúnak az lett a vége, hogy Keki az UBB szoftverből összedobta a Törzsasztalt, melyet végül teljesen újraírt, mert az UBB úgy volt szar, ahogy volt. A Törzsasztal pedig már egy másik, sokkal komolyabb játszótérré vált. (Még nem volt nyilvános, csak tesztelgettük. Így lehetett az enyém a 63-as számú párttagkönyv. Buta ragaszkodás, de a mai napig ezt használom.) Sajnos a forma nem hozta túl sokáig zavarba a trollokat, egy-két hónap műlva itt is komoly problémákat okoztak. El is indult egy újabb, immár jobban szervezett moderátorkör kialakítása, de ebben én már nem vettem részt.

Vissza az alapfelvetésre. Az egész sztorit azért írtam le, hogy megvilágítsam, nem vagyok tollashátú kezdő a moderálási témákban. Jó régen szembesültem a gyakorlati problémáival, elméletben is törtem rajta a fejemet, gyakorlatban is láttam, mi működik és mi nem.
A szabályok például határozottan nem működnek, lásd a vicc. Egyetlenegy szabály van csak: “Én vagyok a moderátor” – mondja a moderátor és dönt. Azaz tisztán rá van bízva, hogy a blog szellemében mi az, ami még belefér és mi az, ami már nem. Magyarázkodni felesleges és nem is szabad. Ha a moderátor értelmes ember, akin nem hatalmasodik el a hatalomvágy, akkor ez, és csak ez a járható út. A romboló szándékú hozzászólók előbb-utóbb leszoknak a fórumról. Nyilván, ha a moderátorból kitör az istentudat, akkor meg az értelmes emberek tűnnek el, de ez már egy másik téma.

Nagyjából így álltam hozzá ehhez a bloghoz is, és nagyon kellemesen meglepődtem, hogy nem volt szükség moderációra. Ahogy egy korábbi írásban is említettem, eddig 3393 írás jelent meg és 11938 hozzászólás. Mindeközben egyszer kellett csak moderálnom. Ez valami elképzelhetetlenül jó arány, elnézve, mi folyik manapság a blogok kommentjeiben. Mondhatni, ez egy békés kikötő az internet vad vizein.

ps.
Ha esetleg a fenti írást valaki felhívásnak venné, hogy nosza, teszteljük a rendszert, megkérem, ne tegye. Egyrészt nem szeretem a felesleges konfliktusokat, másfelől meg rontaná a statisztikámat.