Még mindig a szemetek

Nem, nem kattantam be teljesen, csak majdnem. Az FKF szépen eltakarított, de az autógumikat nem vitték el. Ebből kifolyólag néhány briganti úgy érezte, hogy ez egy kijelölt hulladékgyűjtőhely és ideszórtak mellé másfél köbméter azbesztgyapotot. Holnap péntek és ha akkor sem viszik el, akkor hétfőre itt már atomhulladék is lesz. Nem, nem az istenháta mögött vagyunk, de még csak nem is egy ritkán járt erdőben, ez itt egy kertváros és egy valamikori játszótér. Pusztán annyi történik, hogy volt egy lomtalanítás, van egy lusta és nehezen reagáló hivatal és van néhány embernek nem nevezhető szarkupac, akik kihasználják a bizonytalanságot és emberi lakóhelyek mellé szórják le a veszélyes – mert ez már tényleg veszélyes – szemetüket.

14 thoughts on “Még mindig a szemetek

  1. Kedves József, tudom hogy intelligens és békés ember vagy, de itt már csak segít, ha egy bézbózütőt lengetve leped meg a brigantikat (meg pár markos szomszéd, elriasztó élőerőként).
    Tudom, ehhez rajta kéne őket csípni :(

  2. Tudom, hogy nem vigasztal, de épp egy hete fedeztem fel, hogy a Mátyásföldi volt lőtérre is behordtak egy adag gumiabroncsot, és ha már ott volt meg is gyújtották, de az égetés nem igazán sikerült. De a romokból ítélve ez nem mostanában történhetett.
    És régebben erdőn-mezőn biciklizve is beleszaladtam olykor egy meglepetésszerű sittkupacba.

  3. Ez az, amire nem nagyon lehet mit mondani; amikor a jószándék találkozik a bürokratizmussal. Ma reggel 7 óra körül elszállították a gumikat. Köszönjük. De mivel a bejelentés nem szólt az azbesztgyapotról, így ahhoz hozzá sem nyúltak. Jön a hétvége és ez egy elátkozott környék: ha csak egy zsák szemét is kintmarad az út szélén, azt rengetegen veszik felhívásnak és napok alatt durva kupac alakul ki.

  4. Bár befejeznénk már ezt a balkáni/cigány lomtalanítósdit! Semmi értelme, az emberek nagyja olyat tesz ki, amit nem kéne (kartondoboz -> szelektívbe, üvegek -> szelektívbe, veszélyes hulladék -> gyűjtőudvarba)

  5. @hron84: Szerintem az történt, hogy olyan csapatot küldtek ki, akik még tudnak mit kezdeni az autógumival. Őket valószínűleg nem érdekelte az azbesztgyapot.

  6. @varanusz: Azért ne dobjuk ki a fürdővízzel a gyereket. Mi az utóbbi 3 évben mindig tudtuk mire használni a lomtalanítást. Gondolj bele, egyébként mit tudnál kezdeni egy öreg hűtővel vagy egy kimustrált tévével, vagy az öreg bútorokkal. De még a kartonpapírokkal sem egyszerű az élet, mi például a költözés után legalább egy teherautónyi kartont dobtunk ki, na ezzel taccsra lehetett volna tenni egy szelektív begyűjtőhelyet, az odaszállításról nem is beszélve.
    Két fő problémát látok. Az egyik, hogy az FKF úgy próbálja megoldani a lomizásra épülő csapatok problémáját, hogy nem hirdeti ki, mikor, hol lesz lomtalanítás, csak a lakókat értesítik. Ez a ‘security by obscurity’ és már az informatikában sem működik. Nálunk kedd volt a kihelyező nap, de már szombaton itt cirkáltak az utánfutósok, figyelve, hogy nem rakott-e ki valaki valamit. De, tegyük fel, hogy működik és mindenki csak kedden rakott volna ki cuccot. Nos, egy délután, plusz az egy este bőven elég lett volna, hogy ezek a csapatok kiérkezzenek és széttúrják a halmot és szétbontsanak mindent, amiből értékes anyagot tudnak kibányászni. Ergo az FKF vagy azt teszi, hogy minden kupachoz fegyveres őrt állít, vagy bekalkulálja a költségeiba, hogy irgalmatlanul széttúrt szemetet kell eltakarítania és ez alapján számláz a megrendelő önkormányzatoknak.
    A másik probléma a veszélyes hulladékok kezelése. Ordítóan látszik, hogy a jelenlegi rendszer nem működik. Ebbe most nem mennék bele, de az, hogy a polgár tudja, mi veszélyes, mi nem, aztán az egyiket kivigye pár méterre, a másiknál meg szerezzen szállítóeszközt, aztán vegyen ki szabadságot, mert a veszélyes hulladékot csak egy helyen gyűjtik és csak megadott időpontban, az nem fog működni. Válogatás nélkül kiteszik. Ráadásul itt vannak a lomtalanításra rárepülők, akik ipari méretekben pakolják ki a necces cuccokat. Mondjuk, ez utóbbiakat nem értem, ennyi erővel simán elvihetnék a cuccot a begyűjtő helyre is, de a példa azt mutatja, hogy nem ezt teszik, lásd nálunk a két teherautónyi autógumi. Az mindenesetre látszik, hogy ez az elképzelés sem működik, ráadásul tisztán azokat szopatják, akik ilyen spontán gyüjtőhelyek közelében laknak. Az ugyanis nem megoldás, hogy kinlódjanak azok, akiknek fáj.
    A veszélyes hulladákot szintén autók gyűjtik, ezeknek van kerekük, szóval én simán elképzelhetőnek tartanám azt a megoldást, hogy a begyűjtő napon két autó járná a terepet, és már ott, a kupacnál eldöntenék a szakik, hogy melyik szemét melyik autóba megy.

  7. A lomtalanitas szerintem is jo dolog, egyebkent nagyon draga kihivni az FKF-et, hogy ugyan vigye mar el a haszon nelkuli butort/TV-t/whatevert, akinek meg raadasul meg autoja sincs, az meg kb. eselytelen eljutni/eljuttatni a cuccot a megfelelo helyekre.

  8. @JoeP: oke, de… a fene tudja, en munkakorben ilyet latnek, beszolnek a kozponba, hogy sracok, van itt nemi azbesztgyapot is, es nem ugy tunik, mintha csak ugy itt none vadon. No persze en egy ostoba marha vagyok.

  9. A reggelinél éppen azt fogalmaztam, hogyan magyarázom el a közterületes hölgynek, mi is történt, majd a biztonság kedvéért kinéztem a teraszról… és eltűnt az azbesztgyapot. Azaz egészen biztos, hogy a pénteki társaság csak az autógumit vihette le, de jelezték, hogy van más is, az azbesztgyapotra képesített emberek meg hétfő reggel voltak itt.

  10. Nálunk úgy működik a lomtalanítás, hogy kukaelőfizetés mellé jár évi egy ingyenes alkalom, aminek az időpontját te választhatod meg (a rendes heti gyűjtőnapok közül); egy héttel előre kell szólni. Kb. 7-8 között jönnek, reggel 6-kor elég kipakolni.

    Ennek ellenére kb. a kirakott cuccaim tizede várta meg a gyűjtőautót. A fát, fémet elvitték előttük mások, üveget nem rakok ki, így maradt a fajansz. ;)

  11. JoeP, értem, hogy kapóra jön a lomtalanítás és nyilván ki is használja az ember. Nyilván sokan nem megfelelően is használják. Én amit írtam, azokat azért írtam, mert úgy gondolom: a karton mehet a kék konténerhez. Bármennyi. Elviszik. A döglött tv-t vidd vissza a boltba, add le a hulladékudvarban vagy hirdesd meg ingyen elvihetőre. A tv, a hűtő meg ilyenek egyébként is veszélyes huladék, nem szabadba lomtalanításkor kitenni, csak mindenki szarik bele. A döglött bútort adományozd el, add olyannak, aki fával fűt, vagy add le bútorboltban. A fentiek egyikének sincs semmi keresnivalója az utcán, főleg nem összekeverve, szétverve.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *