Új osztás

A múltkor letiltott kártyák ma érkeztek meg, mind az öt. Gyanakodva nézegettem: aktiválás, PIN kód csere, webbank inicializálás… biztosan elég pihent vagyok én ahhoz, hogy mindezt lezongorázzam egy nap alatt? (Úgy, hogy még el kellett mennem az SzTK-ba, a könyvelőhöz, a körzeti orvoshoz és az okmányirodába.)

Szerencsére a CIB bank kártyáival kezdtem. Aktiválás: beléptem a webbankba, Szolgáltatások/Kártyaaktiválás menüpont, kártyaadatok megadása. Kész. PIN kódot csak automatánál lehet cserélni, de van elég a városban. (Délután le is játszottam a cseréket az egyiknél.) Végeztünk.

Jöhettek a Citibank kártyái. Itt eleve nincs webbank, architekturális okokból. A webes hozzáférést ugyanis bankkártyához rendelik, az meg most éppen ki lett rúgva a helyéről, azaz web nuku. Telefon. IVR menü, haladtam előre, mint Amundsen a Déli-sarkon. Aztán kérte a kártyaszámot, megadtam, kérte a telefonos PIN kódot, megadtam, a hölgy közölte, hogy a beazonosítás sikerült, aztán várt egy kicsit… és bekapcsolt egy személyi bankárhoz. Kezdtem ideges lenni. A Citibanknál ugyanis az van, hogy vagy begépelsz mindent és akkor az automata elrendezi a dolgokat, vagy elrontasz/nem tudsz valamit, ekkor bejön a személyi bankár. Aki megpróbál téged egyértelműen beazonosítani, azzal az egetverően kretén számítógépes programjukkal. Dacára annak, hogy már korábban megadtad a telefonos PIN-t és azt el is fogadták.

– Jó napot kívánok, Vucli Tóbiás vagyok.
– Hjaj. Jó napot kívánok, Petrényi József.
– Miben lehetek segítségére?
– Nézze. Kezdjük ott, hogy fogalmam sincs, miért beszélgetünk egymással. Ennek eleve nem lett volna szabad megtörténnie.
– ?
– Bankkártyát szerettem volna aktiválni. Kiválasztottam a menüpontot, megadtam a kártyaszámot, a TPIN-t, az azonosítás sikerült, aztán hirtelen Önhöz kapcsoltak. Maga szerint miért?
– Nem tudom.

Dehogynem. A hangsúlyból tisztán ki lehetett hallani, hogy “már megint itt van egy nagypofájú ügyfél, aki képtelen hibátlanul begépelni 20 számot”. Voltam telefon végén lógó informatikus, használtam én is ezt a hangsúlyt. Csak éppen a hapi nem figyelt eléggé, akkor ugyanis felfogta volna, hogy az azonosításom sikerült.

– Akkor most mi lesz?
– Felteszek néhány kérdést…
– NEM! – ordítottam bele a telefonba – Mindent, csak ezt nem!
– Ööö, miért?
– Mert ez az agyalágyult programjuk rendszeresen kérdez olyasmit, amiről fogalmam sincs. Miközben itt van előttem minden olyan adat, amely alapján Önnek egyértelműen be kellene tudnia azonosítania engem. Hogy mást ne mondjak, eddig megadtam egy kártyaszámot és egy PIN kódot. Jól.
– A másik lehetőség az, hogy bejön egy bankfiókunkba…
– Aha. A város széléről. A legközelebbi fiókjuk másfél óra utazás, csak oda. Árulja már el, miért nekem kellene beáldozni az időmet azért, mert Önöknek egy elmebeteg banki szoftverük van?
– Csak ezek a lehetőségek vannak.
– Lássuk a kérdéseket.

Természetesen óriási ordibálás lett belőle. Volt olyan kérdés, hogy volt-e az utóbbi időben nagyértékű utalás a számlán? A családban négy bankszámla és hat kártya van – mármint olyan, melyeket én kezelek – honnan a fészkes fenéből emlékezzek rá, hogy volt-e mostanában pont az ehhez a kártyához kapcsolódó számlán akkora utalás, amelyet kérdez? Végül legyintettem és beblöfföltem, hogy nem volt. Aztán jött a kedvencem, hogy volt-e valaha elvesztve vagy letiltva a számlához tartozó kártya?

– Fogalmam sincs.
– Ezt nem írhatom be.
– Nézze, ez egy 15 éves bankszámla. Tudja, milyen rohadt sok az a 15 év? Mit tudom én, volt-e ez alatt az idő alatt letiltva. Év elején például volt az a bankkártya korrumpálódási botrány, a hat kártyámból kettő le lett tiltva. Fogalmam sincs, hogy ez konkrétan köztük volt-e, vagy sem.
– Ide csak azt írhatom be, hogy ‘igen’ vagy ‘nem’.
– De az Isten szerelmére, nem tudom!!! Nézze, a KeePass programban be van írva a kártyához és a számlához egy rakat kód. Ha már nem elég a TPIN kódom, akkor kérdezzen bármi konkrét adatot, de ne ilyen marhaságokat!
– Sajnálom, a számítógép ezeket a kérdéseket adta ki.
– Robbanjon fel. Nem válaszolok.
– Akkor ezt a kérdést kiikszelem.

(Jé, van ilyen?)

Aztán volt még néhány kérdés (anyja neve, cipője mérete), majd elment a végső OK gomb, végül a számítógép kiadta a mindent eldöntő választ, hogy én vagyok én.
Aktiváltuk a kártyát.

– A PIN kódot hogyan módosíthatom?
– Visszakapcsolom a menübe, ott majd adja meg a TPIN kódját, aztán jöhet az új PIN kód.
– Köszönöm.

Visszakapcsolt. Az automata kérte a TPIN-t, megadtam, megállapította, hogy a kód jó, várt egy kicsit… majd a kedves női hang közölte, hogy kapcsolja a személyi bankárt.
Azt hiszem, ekkor sikoltottam.

– Jó napot kívánok, Lusta Ubul vagyok.
– Jó napot kívánok. Petrényi József.
– Miben segíthetek?
– Fogjon egy kalapácsot és verje szét a számítógépüket. Esetleg kezdheti a programozójukkal is.
– ?

Elmeséltem, hogyan kerültem hozzá. Majd, mivel alapvetően jóindulatú ember vagyok, közöltem, hogy pillanatokon belül robbanok, szóval próbáljon meg óvatosan kommunikálni.

– Nekem azt mutatja a szoftver, hogy lejárt az adatbeadási ideje, azért kapcsolt be engemet.
– Adatbeadás? Megadtam a TPIN-t és el is fogadták.
– Szóval azt mondja, hogy a TPIN után megnyomta a 4-es gombot…
– Hé! Nem nyomtam meg semmilyen gombot! Az Ön kollégája és a géphang is csak annyit mondott, hogy adjam be a TPIN-t. Semmi más gombnyomásról nem volt szó!
– Pedig meg kellett volna. Először a 4-es gombot, majd az 1-est.
– Ezt ugye nem mondja komolyan? Az IVR menüjük egy szót sem szólt arról, hogy nekem ott még választanom kellett volna valamiből! A gépi hang elfogadta a TPIN-t, aztán néma csend volt, egészen a maga kapcsolásáig.
– Márpedig ott kell a 4-es és az 1-es.
– Hát ez óriási.
– Visszakapcsolom. Most ne várjon semmit, miközben a nő beszél, adja be a 41-es kódot.
– Ezt nem hiszem el. De kapcsoljon vissza, aztán meglátjuk.

Visszakapcsolt. Még levegővételt sem engedélyeztem a gépspinének, ráküldtem a 41-es kódot… és ott voltam végre a PIN kód menüben.

Egy kártya kipipálva. Jöhetett a hitelkártya.

Újrahívtam a számot, már rutinból mentem a menübe. Kártya kód. Elment. TPIN. Elment. Ekkor azt mondta a spiné, hogy a kártyán szereplő lejárati évszám utolsó két számjegye. Beírtam, hogy ’14’. Nem fogadta el. Nedemár. Ott van a kártyán, hogy 10/14, ez testvérek között is 2014, azaz a 14 az évszám utolsó két számjegye. Megadtam még egyszer. Nem fogadta el. Harmadik próbálkozásra megadtam a kibocsátási évszám két utolsó számjegyét, az se volt jó. A géphölgy vigyorogva közölte, hogy kapcsolja a személyi bankárt.
Aztán közölte azt is, hogy a személyi bankár legkorábban is csak két perc múlva veszi fel a telefont. Vártam két percet. Nem történt semmi, azon kívül, hogy a női hang folyamatosan ismételgette a két percet. Bakker, ezek tuti kibannolták a telefonszámomat. Letettem.

Gondolkodtam egy kicsit. Mi van, ha ez egy nem magyar szoftver és csak elcseszték a lokalizálását? Mi van, ha utolsó két számjegynek a hónapot kell megadni neki? Egy próbát megér.
Az új kisérletnél direkt figyeltem arra, mit kér a szoftver. Egész konkrétan az évszám utolsó két karakterét kérte. Erre megadtam neki a hónapot. Elfogadta.
Innen már sínen voltunk. Ment az aktiválás, ment a PIN kód csere, még a bűvös 41-es számra sem volt szükségem. A végén még hallgattam egy kicsit a spinét, de amikor azt mondta, hogy nyomjam meg a kettes gombot és töltsem ki az ügyfélelégedettségi kérdőívet, az már kiverte a biztosítékot, letettem. Ha annyira kiváncsiak, olvassák el a blogot.

Ötven percbe került. Az őszülés nem számít, mert már úgysem látszik.

Olvasgatok

Dokumentáljunk.

A szennyvíziszap nagyja a csepeli szigetcsúcson épült központi szennyvíztisztító telepen keletkezik. Már a telep próbaüzemének 2009-es kezdetekor nyilvánvaló volt, hogy a szennyvíztisztítás után visszamaradó iszapot nem szállíthatják a XVIII. kerületi Cséry-telepre. A lakosság is hevesen tiltakozott, de a végszót a beruházást javarészt finanszírozó Európai Bizottság mondta ki, amely már 2008-ban kezdeményezte, hogy másutt és más módon ártalmatlanítsák az iszapot, mivel annak nagy mennyiségű és folyamatos szállítása erősen szennyezné a környezetet.

Hatalmasat bukhat a főváros a rossz tenderen