Vízislukker

Lászlónak elege lett az élet frusztrációiból, ezért úgy döntött, hogy beszerez egy vízipisztolyt. Nem ám akármilyent. Amerikából rendelt egy megszólalásig élethű Colt M1911 utánzatot. Megunta, hogy a világ tele van öntelt, ostoba emberekkel, akikkel nem lehet vitatkozni, akiket nem lehet meggyőzni – pont azért, mert ostobák.
– A hideg víz ráadásul egészséges is – dőlt hátra elégedetten, amikor megkapta a rendelés visszaigazolását.

Első útja a közeli bevásárlóközpontba vezetett. Konkrét célja nem volt, csak cirkált a guruló kosarával, hol ezt dobott bele, hol azt, mikor mi jutott eszébe.
A söröknél akadt el először. Egy nagyon kövér házaspár válogatott a dobozok között, a kosaruk hanyagul állt keresztben a folyosón.
– Elnézést, el szeretnék menni! – szólt oda nekik László.
– Az a maga dolga – válaszolta hátranézés nélkül a férfi.
László megvonta a vállát, elkezdte arrébb tolni saját kosarával az övékét. A kerék megbicsaklott, a kosár oldala hozzáért a nő tomporához.
– Hogy képzeli? – sikoltott fel a nő – Jani, ez eltolja a kosarunkat!!
– Azonnal hagyja abba! – fordult meg és egyenesedett fel a férfi. Így már majdnem 156 centi magas volt.
László unottan elővette zsebéből a vízipisztolyt és ráfogta a férfira. Jani elsápadt, felesége a szájához kapta a kezét.
– Ha megmozdul, lövök – közölte László.
– Nnne csináljon bu-butaságot! – nyögte ki a férfi.
– Magán áll. Húzza arrébb a kocsiját!
– De-de azt mondta, ha megmozdulok, lő!
– Húzza, vagy nem húzza?
A férfi óvatosan behúzta a bevásárlókocsit a polc mellé.
– Sajnálom – jelent meg egy határozott vonás László arcán – Megmozdult.
Meghúzta a ravaszt. A nő sikoltott. A férfi behunyta a szemét. De a várt dörrenés helyett csak egy vízsugár spriccelt rá a férfi ingjére.
László vigyorogva hagyta ott a ledermedt házaspárt.

Következő útja a bolton belüli lacikonyháshoz vezetett. Remélte, hogy az az eladó lesz műszakban, aki már régóta a begyében volt. Így is történt, ráadásul az illető ritka komisz napot fogott ki.
– Ez magának egy szelet? – hallatszott a sor elejéről.
– Ez.
– Nem ég le a bőr a képéről? Ez még félszeletnek is kevés!
– Haladjon már, nem látja, milyen sokan állnak maga mögött?
A reklamáló morogva arrébb ment.
László került sorra.
– Egy szelet pizzát kérnék – morfondírozott – Valamelyik finomabból. Melyiket ajánlja?
Az eladónak tátva maradt a szája.
– Ne szivasson, apafej! – találta meg végül a hangját – Válasszon egyet, aztán húzzon tovább!
– Na de mégis, maga szerint melyik a legfinomabb?
– Nem mindegy magának? Mindegyik egyformán szar.
– Szar? Akkor miért árulnak ilyet?
– Mert a magához hasonló köcsögöknek ez is jó. Na, választott már egyet?
László lassan ránézett az eladóra, bal kezét feltette a pultra, a jobb kezével rátámasztotta a pisztolyt. Beletelt egy kis időbe, mire a férfi realizálta, mivel néz szembe. Ijedten a mellkasa elé kapott egy pizzát, de László átspriccelt fölötte, egyenest az eladó fejére. Jó nagy adagot nyomott ki. Amikor abbahagyta, az eladó kevés haja ázottan lógott a szemébe, a pocakján lassan csorgott lefelé a híg paradicsomszósszal kevert gyenge, olvasztott sajtutánzat. Üveges tekintettel szorongatta maga előtt a pizzát. László határozottan hallotta, hogy valaki mögötte mobiltelefonnal fényképez.
– Akkor ezt is elrendeztük – nyugtázta, ahogy tolta tovább a kocsiját – Este már a Facebook-on lesz a kép.

Elindult a pénztár felé.
– Egy napra elég lesz ennyi is – gondolta.

Ekkor találkozott a biztonsági őrrel.
– Maga spriccolgat vízipisztollyal a boltban? – tért rá határozottan a tárgyra a kopasz fehéringes.
– Én? Dehogyis.
– Szóval nincs magánál vízipisztoly?
– Nincs.
– Aha – meredt rá az őr a László zsebéből kikandikáló markolatra – Értem. Akkor további jó vásárlást.
– Köszönöm.
A biztonsági őr pár méterről visszafordult.
– Egyébként mennyi víz fér bele?
– Kábé egy deci.
– Az pont elég. Aztán óvatosan. A pultosra meg már régen ráfért.
– Én is így gondolom.

László jó hangulatban álldogált a pénztár előtti sorban.
– Mennyivel másabb így – vigyorgott magában – Máskor ilyenkor már totál ideges vagyok, legszivesebben átgázolnék mindenkin.
Megszólalt a hangosbemondó:
– Figyelem, figyelem! Megkérjük azt a kedves vásárlónkat, akinél nem igazi pisztoly van, hagyja el az áruház területét! Figyelem, figyelem! Felhívjuk az összes olyan vásárlónk figyelmét, akiknél nem igazi a pisztoly, hogy hagyják el az áruház területét! Köszönjük!

A vevők egy része értetlenül nézett körbe. A többség észre sem vette, mit mondtak be, legjobb esetben is csak valami reklámnak gondolták.

László kipakolt a pultra, a pénztárosnő unottan húzogatta le a vonalkódokat. Ekkor vette észre a László zsebéből kilógó markolatot.
– Hé, nem maga a vízipisztolyos gyilkos? – kérdezte.
– Ugyan már, miből gondolja?
– Hallottuk, hogy nagy a balhé a diri irodájában: egy vásárló, meg egy eladó is reklamált, hogy meg akarták őket ölni. A diri meg nem tud mit csinálni, mert sehol nincs tiltva a vízzel spriccelés.
– Hát, ez bizony egy joghézag – vigyorgott László.
Fizetett, beleszórta az árut a kosarába, majd a pénztársor mögötti szőkőkútnál megállt. Komótosan elővette a fegyvert és aprólékos gonddal megtöltötte. Hallotta, ahogy mögötte a pénztárosnők kuncognak.

Lassan haladt kifelé, nézegette a kirakatokat. Feltűnt neki, hogy egy fiatalember követi. Vállat vont.

– Mi van még hátra? – gondolkodott – Aha, a kalapbolt!
– Jó napot kívánok! – köszönt, amikor belépett.
Az eladó keresztrejtvényt fejtett. Fel se nézett, csak morgott valamit.
László nekiállt próbálgatni a kirakott kalapokat, de nem talált köztük igazán jót.
– Mindegyikben úgy nézek ki, mint egy cigányvajda – dohogott.
Aztán odafordult az eladóhoz.
– Ne haragudjon, tudna segíteni? Valami hozzám illő kalapot keresek, olyat, amelyik nem annyira népies, ha érti, hanem inkább olyan polgári karakterű.
– Ennyi kalapunk van – morogta az eladó – Válogasson magának.
László közelebb sétált a pulthoz, előhúzta a pisztolyt. Nem történt semmi. Megkocogtatta a pult üvegét. Ekkor emelte fel a fejét végre az eladó a rejtvényujságból. Ránézett a pisztolyra, ránézett László elszánt arcára, majd megint a pisztolyra. És várt. László végül meghúzta a ravaszt. Víz spriccelt az eladó pólójára. Perceknek tűnő másodpercek teltek el. Mikor László zavartan kihátrált az üzletből, nem tudta elhessegetni magától az érzést, hogy az eladó határozottan szomorúnak látszott amikor kiderült, nem igazi a pisztoly.

Leült a központi téren, a nagy szökőkút mellé. Jókedve elszállt, érezte, hogy nem is olyan egyszerű ez. Ekkor állt meg előtte a fiatalember, aki követte.
– Elnézést – szólította meg félénken a férfi – Már a bolt óta követem Önt. Ugye Önnek van az az igazinak kinéző vízipisztolya? Arra lennék kíváncsi, mennyivel növeli meg egy ilyen eszköz az ember önbizalmát?
– Nekem nincs semmilyen vízipisztolyom.
A fiatalember rámeredt a zsebből kikandikáló markolatra.
– Az ott határozottan pisztolymarkolatnak néz ki – mutatott óvatosan László zsebére.
– Nem az.
– Nem értem. Hogyan mondhatja, hogy nem az, amikor biztos, hogy az?
– Mert nem az.
A férfi egy ideig bizonytalanul nézett, majd a a fejére csapott.
– Ó, én marha! Hiszen ez pontosan a válasz a kérdésemre! Köszönöm, uram! Azonnal veszek magamnak én is egyet.

László hosszasan nézett a távozó férfi után.
– Azért csak van valami értelme – hümmögött.

Eszébe jutott, hogy vásárolnia kell még egy mikrousb kábelt is. Besétált a műszaki áruházba.
– A francba! – morgott – Már megint átrendezték a polcokat.
Kereste, kereste, de sehogyan sem találta.
– Elnézést – szólította meg az egyik arra lófráló eladót – Nem találom az usb kábeleket. Tudna segíteni, merre vannak?
– Mert nem jó helyen keresi, szaki – válaszolt flegmán az eladó – A kávégépek mellett nézze meg.
– Kávégépek? Miért pont ott?
– Nem mindegy az magának? Biztos csak ott volt hely.

László halk sóhajtással húzta elő a vízipisztolyt. Ebben a pillanatban felrobbant a tévéfal, az átszakadó panel mögül fekete símaszkos emberek ugrottak elő, marok-géppisztolyokkal felfegyverkezve. Egy pillanat alatt körbefogták Lászlót, az egyik kirúgta kezéből a pisztolyt, a másik mögé került, kicsavarta a kezét, bilincset rakott rá, majd földrelökte.
Egy kommandós tiszt sétált elő.
– Szép munka volt, fiúk – biccentett.
A földön fekvő Lászlóra ekkor kattintották rá az ötödik bilincset. Az egyik símaszkos nézegette a vízipisztolyt, spriccolt vele egyet.
– Jobban hord, mint a miénk – jelentette ki.
– A maguké? – döbbent meg László – Maguk is vizipisztollyal vannak felszerelve?
– Nem ért maga a modern harcászathoz! – förmedt rá a tiszt – Van, akinél valódi van, van akinél vízi.
– De! – emelte fel az ujját – Az ellenség soha nem lehet biztos benne, hogy melyikkel áll szemben. Takarékosság, hatékonyság!
– Azannya! – döbbent meg László – Én meg azt hittem, hogy valami újat találtam ki.
– Nem lennék a maga helyében – csóválta a fejét a tiszt – Egy: az elit katonai osztag legféltettebb titkának megszerzése. Kettő: az elitosztag titkos fegyverének használata civilekkel szemben, forgalmas közterületen. Legalább tíz év.
– Vigyétek! – intett fejével az embereinek.

7 thoughts on “Vízislukker

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *