Balaton Karika 04/05

2012.09.18; kedd
Egy sima, egy fordított

A túra adatai:
– Távolság: Alsóőrs-Szántód, 46,1 km
– Idő, beleértve a pihenőket is: 9 óra 57 perc.
Tracking log

Új nap, új viszonyok. Nálam nyoma sem volt a tegnapi fáradtságnak, valószínűleg az inkább motivációs gödör volt. A meteorológia délelőttre jó időt jósolt, aztán 13-14 közé cudar erős szelet, mely utána megszelídül, ellenben oldalról fog fújni, a part felé. Ezt már ismertük, a déli parton nem sok jót jelentett.

From Balaton Karika 2012

Délig nagyon kellemes túratempót nyomtunk végig, megállás nélkül. A félnapi átlagunk 6.0 lett, ami nem rossz eredmény. Itt-ott bátran belevágtunk az öbölbe, ekkorra már annyiszor léptük túl az 1500-as limitet, hogy látszott, úgysem lesz teljesen szabályos a túra. (Másfelől pedig ott volt a tükörsima víz a tejes kék éggel, tényleg nem kockáztattunk semmit a levágásokkal, ellenben nyertük a kilométereket, melyek a délutánhoz és a szerdai naphoz kellettek.)
Attila is ennek lett az áldozata. Eredetileg úgy terveztük, hogy azon a strandon tartunk hosszabb pihenőt, ahol ő végleg kiszáll, de amikor megláttuk a helyzetet, hogy az adott helyen 4 kilométert kellett volna evezni a strandig, mi pedig ehelyett átvághatjuk az öblöt, inkább úgy döntöttünk, hogy a vízen veszünk érzékeny búcsút tőle. Csakhogy ennek volt számomra két kellemetlen következménye is: vasárnap a nagy pakolásban elfelejtettünk átrakni Orsolya autójába egy pár hevedert, így hirtelen elég problémás lett, hogyan fog hazafuvarozni. Emellett soványmalacvágtában fogytak az elemeim a GPS-ből és a lapos guta ütött volna meg, ha pont az utolsó kilométereket nem fogom tudni megörökíteni a kerülésből. Attila mind a két problémámra igért megoldást, volt nála tartalékheveder és tartalékelem. Csakhogy nem mentünk ki hozzá, így maximum a kollektív kreativitásban és a szerencsében bízhattam.

– Hogyan fogjuk megtalálni az akarattyai partszakaszt?
– Nyugi, beletettem Attila autójának koordinátáit a GPS-be.
– Remek, akkor használjuk a halálsugarat.
– Ha még egyszer valaki halálsugárnak nevezi, arra ráirányítom!

Most egy kicsit előreszaladok. Szóval én veszettül törtem a fejemet, honnan szerezhetnénk Fonyódon hevedert – amikor már dugóhúzót sem sikerült -, ha meg nem sikerül, akkor ugyan milyen módszerrel fogjuk rögzíteni a kajakot? A többiek viszont csak gondtalanul legyintettek: “Ne aggódj, Józsi, valahogy csak megoldjuk!” Mit mondjak, aggódtam. Aztán az utolsó napon derült ki, hogy Zoltánnak is volt tartalékhevedere, de úgy gondolták, jól áll nekem az aggódás.

Ott jártam, hogy elbúcsúztunk Attilától, majd bátran nekieveztünk az öböl túloldalának. Csak találunk valami strandot kikötni. Nem volt. Mentségünkre szolgáljon, senki sem ismerte ezt a partszakaszt. Pedig megérte volna, mert a Balatonvilágos körüli szakasz okozta a legnagyobb meglepetést. Romantikus part: meredek, magas fal, a középvonalán, a fal oldalában vasúti töltés, tényleg úgy nézett ki, mint egy terepasztal, a fal tövében pedig villasor. A víz pedig… hát az valami csodálatosan zöld volt, hatalmas felületen. A kajakról lenézve pedig annyira tiszta volt, mintha tengeren eveztünk volna. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szépségekbe futhatunk bele a Balcsin.

From Balaton Karika 2012

Itt már nagyon szorított az idő, mert hamarosan jönnie kellett az erős szélnek. Végül találtunk egy szigetet, pontosabban egy mólót és egy homokpadot, melyből úgy lett sziget, hogy elapadt körülötte a víz. Kivonszoltuk a kajakokat a partra – igen, a jó öreg déli part – és abban a pillanatban be is támadott a kellemetlen, durva szél. Pont be azon a kis nyíláson, melyen mi is beosontunk a padra. Mondanom sem kell, megint szembeszél volt – miközben mi 180 fokot fordultunk. Ekkor azért elhangzott néhány, nem éppen dícsérő szó az Időjárásfelelősre: ha ugyanezt a szelet kapjuk tegnap, akkor szellők hátán suhanhattunk volna a görcsös erőlködés helyett. Ha pedig a tegnapi szelet kapjuk ma, akkor szintén. Ehelyett mindkét nap küzdhetünk az erős szembeszéllel.
Megpróbáltuk valahogy kihúzni a padon a beígért erős egy órát, de nem bírtuk: hideg vizes cuccban álldogálni az erős szében még az Álmoskönyv szerint sem jelent túl sok jót.

From Balaton Karika 2012

Viszont találkoztunk egy végtelenül kedves horgásszal. Tulajdonképpen az ő telkén kötöttünk ki, persze figyelembe véve, hogy normális vízállásnál az nem telek, hanem víz. Pont akkor kezdte felszerelni a csónakját az éjszakai horgászatra, amikor kitelepültünk mellé, Orsolya konkrétan a csónakot használta szélárnyéknak a napi műanyaglevesének főzésekor. A pacákot nem zavarta, megvárta, amíg a leány végez, közben dumálgattunk, nagyjából mindenről: halakról, Balatonról, horgászfelszerelésekről, vizirendőrökről. Aztán a hosszas felszerelkezés után beszállt, pöfögött 50 métert és beparkolt egy nádashoz. Nagyot vigyorogtunk: akkor ő is csak olyan horgász, hogy tulajdonképpen mindegy hová megy, csak ne legyen otthon. Péter át is sétált a nádashoz és ekkor derült fény a történetre: a hapi a nádas mellett tartotta szákban a csalinak szánt apróhalait, valaki viszont kivágta a hálót, a halacskák kiszöktek és horgászunk állhatott neki újra összegyűjteni a kishalakat. Ez megint olyan történet volt, hogy leesett állal bámultunk: az emberi aljasság tényleg végtelen.

Mint jeleztem, nem vártuk meg a cudar idő végét, a kajakban legalább deréktól lefelé nem fáztunk. Megint szembeszél, megint szembehullámok. Szerencsére nem tartott sokáig, olyan fél három körül enyhült a szél, átváltott oldalról lökdösős kellemetlenkedő, de enyhe szélre. Ekkor újra megindultunk, szószerint faltuk a kilométereket. Persze, hogy bejött megint a sajtkrémes poénkodás, jobb magyarázat híján. Én sem értettem a dolgot, most utólag azt mondom, a második nap lehetett a holtpont, utána már mentem rendesen a többiekkel.
Ráadásul itt kettészakadt a csapat. Orsolya gyomra feladta a levesporokkal történő harcot, kapitulált. Ebből kifolyólag a leányzónak olyan 5 kilométerenként ki kellett mennie nádast keresni, ami a déli parton elég durva, ugyanis a kellő vízmélység miatt muszáj volt a határon, 1500 méteren eveznünk. Zoltán lovagként elkísérte, így a két gyors hajó jóval nagyobb távokat ment, viszont pont így tudtunk ugyanolyan tempóban haladni.

Siófoknál jártunk, amikor láttuk kifutni a járőr motorost, mely a Siófok – Balatonfüred – Tihany részben cirkált. Nyeltünk is egy nagyot: ha ugyanezt egy nappal korábban csinálja, akkor kaphattunk volna kellemetlen kérdéseket Füred és Alsóőrs között. (A horgásztól megtudtuk, hogy a vizirendőrségnek annyira kevés az üzemanyaga, hogy kábé hetente egyszer tudnak kifutni járőrözni.)
Aztán késő délután a rendőri ellenőrzés fokozódott, megjelent egy helikopter és jó egy órán(!) keresztül körözött a fejünk felett. Egy olyan rendőrségi helikopter, mely értesüléseink szerint az őszi szezonban már nincs is. Ehhez képest rendesen mórikálta magát, az egyik alkalommal Szántódnál bedöntötték a gépet és úgy repültek ránk, mintha Vietnámban lettek volna. Mivel maximálisan szabályosan eveztünk, sok dolgunk nem volt velük, élveztük a showt.

From Balaton Karika 2012

Pedig a szabályosságnak nem várt akadálya támadt: Zamárdi után piszokul alacsony lett a víz. Csak mentünk egyre beljebb, Tihany felé, de még mindig csak térdig ért. Ki is szálltunk: nem mindig lehet olyan fényképeket készíteni, ahol az ember bent áll a szorosban.

Ja, hogyan keveredtünk el Szántódig, amikor mára a Zamárdi szabadstrand lett előirányozva szálláshelyként? Úgy, hogy jól haladtunk. Már ott jártunk, hogy Balatonföldvárt céloztuk be kikötési pontként. Péter javasolta, hogy van a móló mögött egy hangulatos sziget, ott meg tudnánk aludni. Igaz, egyáltalán nem elhagyatott, tulajdonképpen bent van a város közepén, meg sétálni is sokan járnak ki, no meg a horgászok is szeretik. Első körben elfogadtuk az ötletet, de ahogy haladtunk Szántód felé, úgy kezdett el egyre kevésbé tetszeni nekem a dolog. Ha mégsem jön be, akkor azért eléggé szarban leszünk, hiszen Földváron a fene tudja, milyen más szálláshelyet találunk, Szárszó meg azért elég messze van, nem beszélve arról, hogy egyik településből sem készültünk fel.
Szántódon viszont tudtuk, hogy van egy kemping, igaz, az is bezárt szeptember elején. De úgy voltunk vele, hogy a tegnapi módszert megpróbálhatjuk újra: ha lesz biztonsági őr, akkor megkérjük, hívja fel a tulajt, ha nem lesz, akkor meg alszunk egyet, reggel összetakarítunk magunk után, aztán mintha ott se lettünk volna. Ezt az elképzelést kiegészítettük még egy variánssal: Zoltán emlékezett rá, hogy a kemping mellett van egy évek óta használaton kívüli lepusztult üdülőtelep, már a betont is felverte a félméteres gaz, ha a kemping nem jön be, oda még mindig át tudunk menni.

Egy hátránya volt a szántódi letelepedésnek: 3,7 km. Ennyivel lettünk volna előrébb Földváron. Az időnkbe még simán belefért volna a táv, szóval elég nagy volt a kísértés. De végül úgy döntöttünk, hogy egyszer már megérdemelnénk egy fejlámpa nélküli kikötést és egy lazább, ráérősebb estét, amikor kényelmesen meg tudunk vacsorázni, van időnk utána dumálni is, mielőtt beszédülnénk a hálózsákba.
Azaz maradt Szántód.

Ahogy közeledtünk a kemping előtti nádashoz, Orsolya mellém sodródott.
– Zoltánnal kitaláltuk, hogyan legyen a vacsora.
– Hogyan?
– Beírod a netbookba, hogy ‘pizzarendelés, Szántód’. Aztán rendelünk pizzát a kempinghez.
– Mármint a bezárt kempinghez?
– Persze. Majd legfeljebb becsúsztatják a főkapu alatt.
– Ööö, ez így biztosan legális?
– Éhes vagyok és csak levesporom van, amit nem bír a gyomrom. Persze, hogy legális.

Végül először az elhagyott üdülőt néztük meg. Mit mondjak, volt hangulata. Irgalmatlan büdös nádas, az aprócska parton egy félméteres, felpuffadt döglött hal ringatózott.
– Hát, ennek is megvan az előnye – jegyeztem meg – Lelkiismeretfurdalás nélkül szarhatunk a nádasba, attól csak jobb lesz a levegő.

Péter és Zoltán kiszálltak, felderíteni a terepet. Hümmögve jöttek vissza.
– Menjünk át inkább a kempingbe – döntöttek végül.

Amíg ők a kempinget célozták be, én áteveztem a rév túloldalára, megnézni, mi van arrafelé. Gyakorlatilag semmi érdekes, magánházak. Viszont kiszúrtam, hogy a kikötőben még nyitva van az étterem. Mire visszaértem, addigra a többiek felderítették a kempinget, csont üres, jó a part. Összeállt a kép: Mi Péterrel kikötünk, Orsolya és Zoltán elmennek kajálni.
– Mégis, hogyan? – érdeklődött Péter.
– Kikötünk, átsétálunk.
– A bezárt kempingkapun?
– Ööö… akkor kajakkal megyünk kajálni.

Ki is kötöttek az étterem előtt, majd mint egy limuzinból, kiszálltak és besétáltak az étterembe.

– Hol fognak aludni? – kérdezte a némileg megzavarodott pincér fizetéskor.
– Ööö, izé, na… – kezdte Orsolya.
– Van szállásunk Tihanyban – zárta le Zoltán.
– Az nagyon messze van!
Összenéztek.
– Most mondtuk volna neki, hogy nincs az messze, valójában itt fogunk aludni az étterem mögött tíz méterre? – magyarázta már a kempingben Orsolya.

Közben mi Péterrel kikötöttünk, újabb szabadtéri átöltözés száraz cuccba, kajáltunk egy nagyot (háziszalonnából biochips), majd kiültünk a parti kövekre egy-egy impozáns méretű szivarral. Előttünk terült el a Balaton legszebb éjszakai panorámája, Tihanytól Almádiig. Néztük a fényeket és pöfékeltünk. Fenséges volt.
Aztán megjöttek a többiek, dumálás, a táj csöndes nézegetése. Zoltán elárulta, hogyan szokott régebben csajozni a csillagtérkép elmagyarázásával. Mindig tanul az ember.

Volt egy fontos stratégiai döntésünk is: a GPS szerint ugyanis pont 30 kilométer volt hátra, ami azt jelentette, hogy ha tényleg 14.00-kor jön meg a vihar, azaz mondjuk 13.00-kor benyomják a kettes viharjelzést, akkor a 9 órai indulás esetén 7,5 kmh-s átlagot kellene mennünk, az viszont látszott, hogy a fullra pakolt polietilén kajakok nem bírnak ilyen tempót. Ha biztosra akarunk menni, azaz beleszámolunk szembeszelet, szembehullámot (még akkor is, ha a meteorológia szerint végig oldalszelünk lesz), na meg a pihenőket is, akkor legyen mondjuk az átlag 5 kmh, azaz reggel 7-kor el kell indulnunk, ez viszont 5 órai kelést jelent. Nem lettem tőle túlzottan vidám. A reggeli készülődés, a vizes ruhák felvétele még világosban sem felhőtlen öröm, de ugyanez sötétben, vastagon harmattal borítva, csontvelőig borzongató. És akkor még ott voltak az alternatívák: mi van, ha nem 13.00-kor lövik fel a pirosat, hanem mondjuk délben, vagy még korábban? Orsolya és Zoltán ezzel ki is estek, nekik a szerdai nap volt a vége. Valamelyiküknek el kell vonatoznia Fonyódra, elhozni a kocsit. Nekünk Péterrel még volt egy napunk, de a meteorológia szerint a csütörtök sem nézett ki túlságosan barátságosan, a fagypont körüli reggeli hőmérséklettel. Szóval ott voltunk, hogy még az 5 órai ébresztő sem volt teljesen biztos, viszont sötétben azért nem akartunk evezni. Necces lesz.

Nem is húztuk sokáig az időt, a szivar után felnyomtuk a sátrat, berendeztük, aztán aludtunk.

This entry was posted in Kajak.

4 thoughts on “Balaton Karika 04/05

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *