Day: September 23, 2012

Balaton Karika 01/05

Most egy kicsit utazunk az időben, a Balatonkerülés valójában egy héttel korábban történt, de csak mostanra lett időm meg is írni.

2012.08-09
Tervek

Péter régóta tervezett egy Balaton körbeevezést, feldobta az ötletet, én rögtön rácsaptam, aztán még 3 túratárs csatlakozott. (Jöttek volna többen is, de az egyiküknek orvosi vizsgálat avatkozott közbe, a másik kajakos kolléga pedig túl lassan követte a szervezés változásait, így nagyon szerencsétlen módon maradt le az indulásról.)

Már rögtön az első pillanatban két terv létezett. A túra időablakát 6 napra vettük (09.15-20), ennyire értünk rá. Az “A” terv 1 viharnappal, azaz 5 evezős nappal számolt, a “B” terv néggyel. A teljes távot 170 kilométerre saccoltuk (ténylegesen 173 lett), ez azt jelentette, hogy az 5 napos túránál átlag 34 kilométeres napok lettek volna, a négynaposnál az első napi táv 50 kilométer, a többié 40. Természetesen ezt nagyban cifrázták a kempingek, mert legnagyobb döbbenetemre szeptember közepén már több volt a bezárt, mint a még működő. A Balaton partján pedig nem olyan könnyű vadkempingezni.
Végül közfelkiáltásra a “B” tervet dolgoztuk ki. (Egy ember csak négy napra ért rá, ketten ötre és csak ketten mind a hatra, azaz elég komoly kiegészítéseket kellett beletenni a tervbe egy, illetve két viharnap esetére.) Az indulási pont Fonyód, itt ismerősnél le tudtuk rakni a kocsikat. Első nap alvás a badacsonytomaji kempingben (nyitva volt), ez 51 kilométer, saccra. Második nap alvás a balatonfüredi kempingben (szintén nyitva), ez olyan 40 kilométer lehet. A harmadik éjszakát eredetileg a siófoki kempingbe terveztük, de az utolsó pillanatban derült ki, hogy pár nappal korábban zár. Vadul nekiálltam turkászni a netet és megdöbbenve tapasztaltam, hogy legkésőbb 16-ig minden kemping bezár a déli parton. Mi viszont 15-én indulunk, terv szerint 17-én fordulunk rá a déli partra. Szopás. Indulhattunk volna fordított irányba is (mint utólag kiderült, ez szél tekintetében is jelentősen megkönnyítette volna az utat), de ekkor jelentősen lecsökkent volna az az élmény, melyet az északi part látványa nyújt Keszthely és Badacsony között. Így végül abban maradtunk, hogy megalszunk a siófoki szabadstrandon, állítólag ott szokott még maradni nyitott klotyi. Ennél a felállásnál a két utolsó napra 40-40 kilométer jött volna ki.

2012.09.15; szombat
Rögtön esőnap

A fenti elképzelést húzta keresztül a 13-án érkező hidegfront. Indulás előtt egy héttel már veszettül néztük az előrejelzéseket, vadul szurkoltunk a napocskának, de a szombat csak nem akart egyenesbe jönni. Péntek este még 40 kmh-s szelet és 75-80 kmh-s széllökéseket jósolt a met.hu szombatra, a windguru pedig 60 kmh-s lökéseket, de a viharjelzést az a csapat kapcsolja, akik tulajdonképpen a met, márpedig ők, ha úgy látják, hogy 65 kmh fölé mehet a szél, akkor kegyetlenül benyomják a gombot. Emiatt végül úgy döntöttünk, hogy szombat hajnal helyett délutánra megyünk le, ott alszunk és vasárnap reggel indulunk. Beírtam a változást a szervezős oldalra, emellett email mindenkinek. Sajnálatosan az egyik társunk ezt már csak szombat déltájban olvasta, amikor sokadjára sem talált meg bennünket Fonyódon. Mivel ő csak hétvégére tartott volna velünk, még egyszer pedig nem akart lejönni, így lemaradt. A négy napos kolléga sem járt túl jól, ő végül Akarattyán tette le a kocsiját, addig evezett velünk, utána viszont utazott haza.
Az igazi övön aluli ütést a met vitte be, ugyanis szombaton csak elsőfokú viharjelzést adtak ki, déltájban pedig még azt is visszavonták. Néztük a windgurut, az is “leszelidítette” utólagosan a szelet. (Az ingyenes verzió 9 órával korábbi értékeket használ fel a modellezéshez.) Ránézésre persze nem volt kellemes idő, az erős szél különösen a déli parton, az extrém alacsony vízállásnál tudja megkeseríteni a kajakos ember életét, de elméletileg végül el tudtunk volna indulni. Előre viszont nem mertük bevállalni, elég kicsi volt az esély, hogy egy éjszaka ennyire lecsökken az előrejelzés és a valóság közötti különbség.

És még nem volt vége a variálásnak. Szombat délelőtt ugyanis, immár közvetlenül az itthoni indulás előtt, még kiültem a teraszra egy utolsó meteorológiai nézelődésre, és úgy ledöbbentem, hogy majd kiesett a szivarka a számból: a szerdai napra földindulást, égszakadást prognosztizáltak. Egy halvány reménysugarat azért meghagytak: azt írták, hogy csak délután érkezik a vihar. Persze ottmaradt a bizonytalanság is: elhigyjünk-e 5 nappal előre egy órára pontosan kiadott előrejelzést? A biztonság kedvéért nekiálltam egy “B3” tervnek. (A “B2” az az egy nappal csúsztatás volt.) Eszerint első nap marad az 50 kilométeres táv, második nap jönne egy pihenős 40, harmadik nap újra egy 50 kilométer, így csak 30 maradna az utolsó napra, melyet kora délutánra be is tudnánk futni. Ekkor viszont ugrott a siófoki szabadstrand, mint szóbajöhető szálláshely, bejött helyette a sokban hasonló adottságú Zamárdi szabadstrand.

Oké, ennyit az előzményekről. Szombaton megint bekaptuk az M0 dugót – pedig a velencei akciókor megfogadtam, hogy hétvégén soha, de naívan úgy képzeltem, hogy két hét alatt csak végeznek a lezárós javításokkal. Nos, nem. Félóra araszolás után lehajtottunk a régi hatosra, Érden, Diósdon, Toronyán és Boronyán keresztül végül kijutottunk az M7-re. Attilát felkaptuk kajakkal együtt Akarattyán, négy óra tájban futottunk be Fonyódra. Nyugodt, pihengetős délután jött, hosszú ideig az utolsó. (Nej vitt le, úgy, hogy ott alszik, aztán vasárnap hazamegy.) Kiültünk egy árnyékos kerti asztalhoz, sör, szivar, sztorizgatások. Rég láttuk egymást, de tavaly együtt nyomtuk le a thasszoszi szigetkerülést, volt időnk összeszokni, tudtuk, hogy jó csapat vagyunk: mind baráti hangulatban, mind döntési képességben, mind fegyelmezettségben. Zoltán és Orsolya csak késő este csatlakoztak, velük a Maroson mászkáltam együtt, biztos voltam benne, hogy kölcsönösen jól fogunk kijönni egymással. (Alkalmi túrákon már sokszor evezgettünk együtt, de igaz a mondás, miszerint összebútorozva ismerik meg egymást az emberek.)
A fonyódi üdülőben volt aznap egy rendezvény, este nyolc körül ért véget. Addig sétáltunk a településen, ettünk egy lángost, elmentünk a boltba, vásároltunk sütnivalót, majd amikor felszabadult a konyha, a férfiemberek nekiálltak főzőcskézni. Csak megjegyzem, hogy hihetetlen, de a fonyódi Sparban lehet konzervbontót, krumplihámozót és még néhány, számomra rejtélyes konyhai segédeszközt kapni, de dugóhúzót, azt nem. Mivel Orsolya ekkor még nem érkezett meg a multifunkciós fogkeféjével, kénytelenek voltunk feltúrni az üdülőt egy fakanálért és azzal bontottuk a borokat.

Aztán estére befutott mindenki, vacsoráztunk, borozgattunk, megbeszéltük részletesen is a túratervet, nagyjából a napi menetrendet, persze volt egy csomó ökörködés is, végül éjfél körül alvás.

Születésnap

A második.

Ez a történet ugyanott esett, ahol az előző írás is, de sokkal komolyabb a téma, mint hogy Mikes Kelemen stílusában idétlenkedjek vele.

Szóval, szivaros találkozó a szivaros haverokkal Szilvásváradon. Egyik oldalán nyitott fészerben, beszélgetés, borozgatás közben, és persze kerti sütögetés, mindenféle finomságokkal: grill, bogrács.

Szombat délután László sétált a fészer felé, amikor furán vette a levegőt, végül kibukott egy kevés gyomorsav a szája szélén. Elrendezte magát, odajött hozzánk.
– Mi volt ez? – kérdeztük.
– Nem tudom – mondta – Az egyik pillanatban csak ott volt a számban a sav, meg egy kis darab szalonna.
Utána viszont végig arra panaszkodott, hogy elmondhatatlanul fázik – pedig egyáltalán nem volt hideg. Nem is maradt sokáig, hamar elment aludni.

Én pár órával később döntöttem az alvás mellett. Fogmosás, pizsama, szunya. Hajnal kettő körül ébredtem fel arra, hogy valami irgalmatlanul marja a számat, a torkomat, a nyelőcsövemet… és nem kapok levegőt. Nálam is felbukott a sav, sodort is magával némi ételmaradékot és ugyanazzal a lendülettel ráfordult a légcsövemre, elzárva azt.

Innentől logfile stílusban:

  • 0001 Bakker, nem kapok levegőt és mar!
  • 0002 Feltérdeltem az ágyban, próbáltam kiköhögni a trutymót.
  • 0003 Hogy a fenébe kerültem a szoba közepére, miért állok és ki a fészkes fene ölelget hátulról?
  • 0004 Aztakurva, ez egy Heimlich manőver! Akkor itt igencsak durva dolgok történhettek!

Amint magamhoz tértem, bágyadtan arrébb toltam a továbbra is a hasamat gyömöszölő kezet, morogtam valamit és kimentem a fürdőszobába.

Ugyanez a történet az életmentő, azaz Tamás szemszögéből: Hát, elég csúnya hangokat hallottunk az ágyad felől, azt hittük, hogy ez egy újfajta horkolás. De aztán láttam, hogy már az ágyban térdelsz, a durva, erős hörgés meg folytatódik, ekkor kezdtem gyanakodni, hogy valami baj van. Amikor élettelenül lefordultál az ágyról és elterültél a földön, de a hörgés folytatódott, akkor már teljesen beszartam, hogy itt nagy baj van. Kiugrottam az ágyamból, eszembe jutott, hogy ilyenkor kell alkalmazni a Heimlich fogást, aztán addig erőlködtem, amíg magadhoz nem tértél.

A fürdőszobában vagy félórát szuttyogtam: először azt hittem, még kell hánynom, de nem, pusztán csak az az egy bukás volt az ágyban. Aztán próbáltam felköhögni a tüdőbe jutott savat. Na, ez nagyon durva volt, otthon ne próbáld ki. A nyelőcső, légcső, garat mind felmaródtak, erre újra ráküldeni a savat… ha nem akkor kezdett volna leesni, hogy mit úsztam meg, ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Így viszont örültem még annak is, hogy fáj.
Végül lemosdottam, felpolcoltam az ágyamban a párnát a falhoz, leültem, betakaróztam. Nem lehettem egy szórakoztató társaság, órákon keresztül csak köhögtem és hörögtem. Közben pedig vad láz tört rám, vacogtam, rázott a hideg – pedig be volt fűtve a szoba és a takarót is magamra csavartam. Nem ez volt a legkellemesebb éjszakám.
Már kezdett világosodni, amikor el mertem dőlni aludni. Rögtön álmodtam is, megjelent egy pacák, érthetetlen nyelvren hadart valamit, aztán eltűnt, majd újra megjelent és immár magyarul csak annyit mondott: “Nyugi, most már minden rendben van.” Hogy a képzeletem játszott-e velem, nem tudom, de tényleg rendben voltak nagyjából a dolgok. Fél nyolcig aludtam, aztán ébresztő, reggeli, utána takarítás, pakolás. Az első félórát továbbra is azzal töltöttem a fürdőszobában, hogy savat köhögtem a tüdőmből, de nem is baj, úgysem állt szándékomban reggelizni.

Aztán ennyi. A hangom még mindig borzalmas, de idehaza már óvatosan kajáltam egy kis törtkrumplit, a hidegrázás is elmúlt (Lászlónál már reggelre), szóval a fene tudja, mi volt ez, de gyorsan átsöpört rajtunk. Viszont kis híján engem is vitt magával.

Ja, még valami az ilyesmik iránt érdeklődőknek: nem, nem pergett le az életem filmje, nem, nem láttam alagutat, fénnyel a végén. Egyszerűen elájultam és semmit nem éreztem abból, hogy a szervezetem még küzd a levegőért.

Végezetül némi szakirodalom, mert úgy érzem, ez mindenkinek hasznos lehet:

Szilvásvárad

Édes Néném! Fura vidéken jártunk ma. Elmentünk egy völgybe, ahol egy Szaladjka nevű patak csordogál lefelé. A hegyre föl lokomotívval menténk, de már ez is furcsa volt némiképpen, ejszen csak három kocsit kötöttek rá, pedig odakint számos sokaság várt a bejutásra. Így alakulván többünk állva utazott, eltakarva a kilátást a többiek elől a szépséges erdőségben. Szerencsére mindenkinek jó volt a kedve, senki nem mógott a másikra. Édes Néném! Aztán igencsak furcsa patak maga a Szaladjka is! Látott már kéd olyat, hogy a patak elkóricált a medréből, de a táblák meg mutatták, hogy ott van a híres Fátyol vízesés, aztán dejszen vala az ott.

From MiVanVelem

De ez még nem annyira furcsa, hogy ennyit írjak róla kédnek. Az igazi az volt, hogy a helyiek szerint ez a patak tele van pisztránggal, melyet a pákászok emelgetnek kifelé és sütnek, föstölnek, meg a Magasságos tudja, miket csinálnak még vélük. És habár a patakban víz ugyan nincs, de a sütőknél pisztráng, az biza rengeteg és mindégyik árus azt állíttandja, hogy az ő portékája bizony friss. Nos, Néném, ilyen csuda dolgokat tud ez a patak meg a pisztrángja.

From MiVanVelem

Lehetetlen, hogy már ne szóljak még valamiről kédnek. Miután csak megkóstoltuk azt a föstölt pisztrángot, és igencsak nyaltuk utána az ujjainkat, annyira finomak valának, azután menénk lefelé a völgyben és a jó étek után rápöffentenénk, volt ám ógás-mógás az úton járóktól. Én ez nem érthetém: a pisztrángot föstölték, ahogyan csak tudták, de amikor mi föstölénk, akkor csak morgott az a sok nép. Hogy kilenc ember föstölt az úton. Szivart. Az erdőben. Hát most mondja, néném, hogyan lehetett volna máshogyan teljessé tenni ezt a fönséges étkezést, mint egy füstölővel? Én pedig azt kívánom, hogy a kéd egészséginek dolga jól folyjon. Édes néném, ha tudná kéd, mint szeretem kédet, hosszabb leveleket írna nekem.