Grafika és e-book

Hülye dolog ez. Egyfelől nehéz mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy hogyan készülnek tömeggyártásban a kütyük valahol Ázsiában. Először elszégyelljük magunkat, aztán jön egy gyors racionalizálás, hogy még így is jobb nekik, mint korábban, az ennél is mélyebb szegénységben, aztán majd ha megjön az igényük a továbblépésre, akkor előbb-utóbb nivellálódni fognak a munkaviszonyok… majd bemegyünk a boltba és megvesszük az újabb kütyüt, mert az kisebb és jobb.
Másfelől pedig lehet örülni, mert a kütyük nem csak olcsóbbak és jobbak lesznek, hanem elterjedtségben át is lépnek egy határt, megváltoztatva ezzel társadalmak szokásait. Például ma már Magyarországon is lehet boltban kapni Kindle-t, Nook-ot, teljesen normális áron. Olyan áron, hogy végre már nem kell azon agyalni, hogy tablet vagy e-book reader – hiszen önállóan mindkettő kompromisszum – hanem nyugodtan meg lehet venni mind a kettőt. És nem csak a kütyümániásoknak.
Itt indul be egy öngerjesztő folyamat. Ha fejlődnek az e-book readerek, akkor lehet végre bővíteni a tartalmakat is. Könyvek már most is vannak, szépek, jók(1), de ha nem azzal kell foglalkozni, hogy a könyv olvasható legyen a 3,5 colos okostelefon képernyőjén is, akkor már óvatosan, finoman, de lehet belerakni képeket is.

(1) Magyarul még nem annyira, de txt/html formában sok mindent be lehet gyűjteni a netről, az igényes e-book gyártásról pedig találhatunk leírásokat.

Kicsit olyan ez, mint 12 évvel ezelőtt a weblapkészítés. Akkor egy weblapnak egyszerre kellett jól kinéznie 640*480, 800*600 és 1024*768 felbontásokban, sőt, nagyobbakban is, ami persze nonszensz volt. Aztán kihullottak a kisfelbontású monitorok és szabad lett a pálya. Most pedig nyugodtan méretezhetünk úgy, hogy a minimum felbontás legyen a Kindle felbontása, azaz 6 col.

Dodó

Ezt használta ki Marabu és Nemes Zoltán, akik elkezdtek rövid karikatúraválogatásokat kitolni a netre, Kindle-re méretezett pdf-ben. Vegyük észre az újdonságot: habár a pdf még mindig mostohagyerek, de mégis. (Én például direkt azért vettem anno egy DX-et, hogy a szinte kizárólag pdf-ben lévő szakkönyvtáramat is olvasni tudjam. Az alternatíva egy tablet lett volna, de akkor, másfél évvel ezelőtt még a DX tűnt jobb választásnak.) Most pedig már lehet ábrákat tartalmazó pdf-eket is méretezni, mert elvárható, hogy legalább 6 col méretű olvasója legyen a polgárnak.

Ja, és hogy miért tartottam ezt annyira fontosnak, hogy ilyen sokat írjak róla? Amióta kiraktam az útleírásokat tartalmazó válogatásokat pdf-ben (csak szólok, hogy már készül a harmadik), azóta kapok olyan megjegyzéseket, hogy miért nem rakom ki ezeket valami használhatóbb e-book (epub, prc, mobi) formátumban is? A válasz mindig az volt, hogy a képek miatt. Az útleírásokhoz rengeteg – sok esetben nélkülözhetetlen – képi illusztráció tartozott, ezek nélkül az írások nem olyan jók. Most viszont az én fejemben is beindult a vezérhangya: egy szűkített, tényleg csak a nagyon fontos ábrákat tartalmazó 6 col méretű pdf verzió már nem is tűnik olyan megvalósíthatatlannak. Azaz lehet, hogy lesz.

ps.
Az ábrán DX van, de kipróbáltam a válogatásokat sima Kindle-n is és jók.

2 Comments

  1. Ha mar e-book es konvertalas, hadd emlitsem meg egy kellemes waret: http://calibre-ebook.com/

  2. Helyes, legyen megemlítve. (Ezt használom én is.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading