Pirítós

Reggelire pirítós kenyér, vajjal. Ahogy melegen kijön a sütőből és a rákent vaj ráolvad az enyhén őzbarna kenyérre. Két sütés. Rárakod a négy szelet kenyeret egy tányérra, kiülsz az étkezőbe.

Milyen sorrendben eszed meg a kenyereket?

1. Pedáns
Szigorúan abban a sorrendben eszi meg a kenyereket, ahogy azok a sütőből kijöttek, azaz az első sütéssel kezdi, mely már egy kissé kihűlt. Mire megeszi a két kenyeret, addigra a másik kettő is kihűl, így a pedáns ember egyenletesen fogyasztott el négy szelet, közepesen kihűlt kenyeret.

2. Carpe Diem
Először a még meleg, friss sütéssel kezdi. Igaz, mire végez, addigra az első sütés teljesen kihűl, de végül lett egy maximálisan finom és egy teljesen kihűlt köre.

Te melyik típus vagy?

Én, bevallom, egy harmadik: a stílustalan praktikus. Miközben a konyhában sül a második sütés, én már akkor, állva, mint a lovak, már ott megeszem az első sütést, majd amikor elkészült a második, azt kávéfőzés közben fogyasztom el, szintén a konyhában. Így nekem mind a két kör maximálisan finom – cserébe viszont nincs meg az étkezőben étkezés esztétikai élménye.

13 Comments

  1. ezért kell egy kisasztal a konyhába:-) nekem sincs,de kellene

  2. Azért egy konyhai kisasztal eleganciája nem ugyanaz, mint egy polgári étkezőé. :)

  3. Ma pirítóst vacsoráztam, a következő módon. Elkészítettem az első két szeletet, megkentem vajjal, a gyerek lenyúlta az elsőt, a másodikat odaadtam feleségemnek. A következő kettő széle megégett, de a közepe még nem pirult meg, ezért lekapartam a brikettet és visszatettem a kenyereket, aztán frissen, melegében megettem vajjal és eperlekvárral. A harmadik páros széle szénné égett mikor a közepe még fehér volt. Azt hittem, a kenyérpirítónak állandó hőfokot kellene biztosítania, a miénk nem teszi, az idő előrehaladtával egyre rosszabb minőségű kenyerek készülnek. Nem hagytam magam, a kokszot lekapartam, a kenyeret megfordítottam és visszatettem. Egyiket odaadtam a feleségemnek, az utolsót megettem.
    A mérleg: három szelet meleg pirítós, ráolvadt vajjal, mennyei eperlekvárral, a konyhát pedig lehet takarítani. És kell vennem egy normális kenyérpirítót. És egy házat, ahol van étkező!

  4. hol volt szó eleganciáról,kérlek?:-))

  5. @Aloha: ez a film most lepergett előttem:-)))))

  6. @Hvala:
    hol volt szó eleganciáról,kérlek?:-))

    Az utolsó mondatban, az ‘esztétikai élmény’ kifejezésben elrejtve. :))

  7. @Aloha: Akárhogy is töprengek, nem tudom eldönteni, hogy ez a mutatvány a fenti három kategória közül melyikbe tartozik. :)

  8. En kisse tulbonyolitom.

    Eloszor is nagyon vekony szeleteket vagok halvanyan megpiritom, majd megvajazom oket , a vaj beivodik a meleg kenyerbe. Ekkor egy szelet Lajta sajtot beteszek ket szelet kenyer koze es ezt a szendvicset ujra piritoba teszem.

    Fogyasztani lehet melegen , a megolvadt erett sajttal a kozepeben. Fekete vagy voros teaval isteni.

    Megyek reggelizni !!!!

  9. Egyertelmuen a harmadik, optimalis, es kicsit megnyugszanak az illat plusz latvany miatt ugralo erzekeid. A masodik kort mar lehet lassabban, neadjisten ulve fogyasztani :)

  10. mekkora piaca lehetne a polgari etkezoasztalba rejtheto kenyerpiritonak ?

  11. Szerintem semennyi. Egy igazi polgári étkezőbe a cseléd hozza be a reggelit. :)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading