Mi dolgunk a világban

Lobster egyik írása az apropó.

Az egyénnek két dolga van az életben és amikor gyerek, buzgón neki is esik végrehajtani. Megérteni, ki ő és mit akar. Aztán ahogy növünk, egyre ritkábban merünk szembesülni és legszívesebben megsemmisítenénk bárkit, aki emlékeztet rá.

A fura az, hogy éppen a napokban vettem észre – némi meglepetéssel – hogy finomodott az énképem.

A gyerekkort hagyjuk. Még egyetemistaként is annyit gondoltam erről az egészről, hogy majd jó mérnök leszek. Bár jelzések azért már voltak, az iskola helyett sokkal jobban szerettem sör mellett a társaimmal beszélgetni, kiszedni belőlük, hogyan gondolkodnak. Na meg ott volt a rajzolás, ami persze akkoriban még leginkább csak ön- és közszórakoztatás volt.
Aztán a nagybetűsben kiderült, hogy lényegét tekintve a mérnökösködés nem sokban különbözik a feketemosogatástól, csak egy kicsit többet kellett hozzá tanulni – viszont utána ez is hozható rutinból. Ebben az időszakban beszélgettem egy haverommal és magam számára is meglepő módon – hirtelen felindulásból – azt mondtam neki, hogy én tulajdonképpen írni szeretnék. A bejelentésnek semmi előzménye nem volt: fogalmam sem volt róla, hogy van-e hozzá tehetségem, és persze van-e egyáltalán mondanivalóm. Aztán ennyiben is maradtam magammal, család, gyerekek, egyre nehezebb megélhetés, emellett pedig útkeresés a rajzolásban. És rengeteg könyv elolvasása arról, hogyan működünk: filozófia, pszichológia, szociológia, történelem, célzott regények. 2003 drámai döntés volt: az életbenmaradás elsöpört minden lila próbálkozást, leállítottam a Világökörséget (mely egyfajta karikatúra blog volt, heti frissítéssel), tisztán ráfeküdtem az informatikára, elindítottam egy hosszú menetelést: angol tanulás, szakmai elmélyülés, vizsgák vizsgák hátán. 2005-ben kezdhettem lazítani egy kicsit, ekkor indult el ez a blog is. Eleinte még rajzokkal, aztán, ahogy rákaptam az ízére, már tisztán szöveggel. Pusztán csak idő kérdése volt, mikor jön meg a kedvem nagyobb dolgokat írni. (És most nem a szakmai könyvekre gondolok: bármennyire is jónak érzem némelyiket, azért ezek inkább eszközleíró könyvek: hogyan használjuk a kalapácsot és a sublert.) Most úgy állok, hogy kábé 10-12 ötlet, vázlat, anyaggyűjtés fekszik a vinyóm egyik folderében: novellák, könyvek alapanyagai.
De szép lassan kikristályosodott, hogy íróember sem vagyok. Pont ez világosodott meg pár nappal ezelőtt. Az a bizonyos ‘dolgom a világban’ nem az alakítása, hanem sokkal inkább a megfigyelése. Igyekezni megérteni, hogyan működik kicsiben is, nagyban is ez a világ, hogyan áll össze az anyag, van-e valami szubsztancia az anyag fölött/mellett/alatt, hogyan gondolkodnak minderről az emberek, itt a közelemben és a világ másik felén. Miket alkotnak és mi erre a motivációjuk? Minek örülnek, mitől szomorúak… és persze mitől vagyok én jókedvű és szomorú? Ebbe az egészbe nagyon is jól illeszkedik a rengeteg olvasás, a csavargási vágy és az írás/rajzolás is: hiszen már írtam korábban is, hogy nálam akkor állnak össze a dolgok, amikor leírom. Nem mellékesen pedig rögzítem is azt, amit tapasztaltam. A blog jó, mert itt egyszerűen csak le kell írnom, amire gondolok. A novellák, könyvek pedig azért jók, mert ezekben le lehet írni azt is, ami egyébként egzakt kifejezésekkel leírhatatlan, de érezhető.

3 thoughts on “Mi dolgunk a világban

  1. Azért szeretem a blogodat mert néha annyira hasonlóan gondolkozunk dolgokról de ez csak akkor derül ki számomra amikor nálad látom leírva.
    Én más életúttal és tapasztalatokkal, de mostanában jöttem rá én is, hogy ilyen megfigyelő típus vagyok.
    Az más kérdés, hogy szerintem a mai világ nem ennek a típusnak lett kitalálva, hanem az egy irányba fókuszáló, törtető, céltudatos embereknek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *