Pálpataka 05/06

Gyilkos-tó, Békás szoros, Csíksomlyó, borvizek
2012.07.26; csütörtök

Reggelire flekken. Meg mics. Meg puliszka. Meg padlizsánkrém. Meg sör. Van mit bepótolnom.

Mára tettük át a tegnapi programot: Gyilkos-tó és környéke, autóval kábé 90 km. oda, 110 vissza. Sajnos a taktikázás nem igazán jött be, Edit még nem gyógyult fel teljesen, emiatt József is otthonmaradt vele. Mindenki más rendbejött. A motoros kollégák is más programot szerveztek, így végül csak két autóval vágtunk neki az útnak.

Az útról vagy jót, vagy semmit, így inkább maradnék az utóbbinál. Az eddigiekhez bejött egy plusz nehezítés, a hegyekben még a szerpentinekre is szerpentinek szuperponálódtak, ami nem sokat javított az előzési lehetőségeken.
Parajd, Gyergyószentmiklós, majd a Görgényi-havasok.

From Székelyföld 2012

Két helyen álltunk meg. Az egyik a Kis-küküllő forrása volt. Nem, ne húzd a szádat, én is tudom, hogy egy folyó nem egy kétcentis átmérőjű lyukon bújik ki a nagyvilágra. Egy folyónak gyűjtőterülete van, ahonnan százával igyekeznek lefelé a pici csorgások és állnak össze először érré, aztán patakká. De a területen ez a legnagyobb vízelőbukkanás, így a hagyomány ezt tartja a Kis-Küküllő forrásának. És ki vagyok én, hogy egy hagyománnyal vitatkozzak?

A másik megállóban tanultunk valamit. Itt egy bódé állt, ahol mindenféle mézek voltak. Tünde szeretett volna fenyőmézet vásárolni, de kiírva csak hegyiméz volt. Nekem voltak ugyan fenntartásaim, apósom, szegény, ő volt a szoboszlói főhere(1), annyi azért ragadt rám, hogy a mézhez cukor kell, így furcsállottam a fenyőből készült mézet, de amilyen tündérjárta vidéken bóklásztunk, nem mertem szólni. Végülis, pálinkát is főznek belőle.

(1) A helyi méhészegyesület vezetője.

Az eladó egy kedves, udvarias fazon volt, akin látszott, hogy nagyon ért hozzá. Kedvesen és udvariasan alázott.
– Jó napot kívánok. Azt szeretném kérdezni, hogy ez a hegyiméz fenyőméz-e? – kérdezte Tünde.
Az eladónak udvariasan magasba ugrott a szemöldöke.
– A mézhez cukor kell, hölgyem. A fenyőben nincsen cukor.
– De én hallottam, hogy létezik ilyen – bizonytalanodott el Tünde.
– Ja, ha Ön hallotta, akkor biztosan van – mosolygott az eladó.
Aztán megszánta.
– Igen, szoktak ilyen néven mézet árulni – ismerte el – De annak semmi köze sincs a fenyőhöz. Az erdei fákon levéltetvek élnek, ezek édes anyagot választanak ki. Ha vulgáris akarok lenni, akkor ez az ürülékük. A méhek képesek ezt a levéltetű-ürüléket begyűjteni és ebből is készülhet méz. De ez nem a fenyőből van… csak úgy kellemesebb hangzású a neve.
– Önnél van ilyen?
– Levéltetű-ürülék mézre gondol? – mosolygott kedvesen és udvariasan az eladó – Nem, nem tartok olyat. Tudja, ez a méz megbolondítja a méheket, egy éven belül elpusztulnak.
– Értem. Akkor maradunk a hegyiméznél.

Maradtunk. Mi is vettünk egy nagy befőttesüveggel. Aztán mentünk tovább a Gyilkos-tóhoz.

From Székelyföld 2012

Nem, ez nem azért Gyilkos-tó, mert karókként kiállnak belőle a fenyők csúcsai. A prózai magyarázat az, hogy volt itt egy Gyilkos szikla, mely ledőlt és elzárta a hegyi patak útját, így alakult ki a völgyben a tó. A helyi ásványoknak köszönhető, hogy a fák nem rohadnak el a vízben. Ezt a sztorit szokták úgy cifrázni, hogy a szikla ráomlott egy éppen ott legeltető juhászra, ezért Gyilkos-tó, de vannak egészen vad verziók is, szerelmesekkel, zsiványokkal.

From Székelyföld 2012

Ledobtuk a kocsit, nézegettük a tavat, a tájat. Szép. A csónakázást kihagytuk, ahogy néztem, csak egy szlalompálya volt kijelölve a lovagoknak, ez meg nem hozott lázba senkit. Láttunk ösvényt a túloldalon, elindultunk, hogy körbesétáljuk a tavat.

Séta közben pengeváltás mögöttem.
– Amikor megszülettél, az orvos sírt fel először!
– Nálad meg elsőre a méhlepényt pólyázták be!

From Székelyföld 2012

Mentünk, mendegéltünk. Voltak hangulatos részek. Meg ribizliszerű növények.
– Ez micsoda? – kérdeztem Melindát.
– Dilibogyó.
– Aha. Akkor nem kóstolom meg.
Újabb bokor, megint valami piros bogyós gyümölcs.
– És ez mi? – kérdezte Tamás.
– Dilibogyó.
– Aha.
Egy teljesen más tipusú, sötétpiros bogyós cserje.
– És ez mi? – kérdeztem, bízva a nagy számok törvényében. Hátha ez már ehető.
– Dilibogyó.
– Elég egyhangú errefelé a flóra.

From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012

Végül nem mentünk el a tó végéig, mert úgy tűnt, hogy a tó két párhuzamos partja csak a végtelenben találkozik. Visszasétáltunk, autó, majd jött az újabb csoda, a Békás-szoros. Nevéhez méltóan elég szűk volt. (Nem, nem brekegett.)

From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012

Parkolni már csak azért is nehéz volt, mert a szorosban éppen annyi hely akadt, hogy a patak és az út elférjenek; ahol viszont volt egy négyzetméternyi plusz terület, oda rögtön gagyiárus bódét rittyentettek. Nem éreztem egy csepp lelkiismeretfurdalást sem, amikor közvetlenül egy ilyen bódé elé álltunk be. Istenem, most legfeljebb két óráig pihen az eladó.
Ez a kettőség az egész séta során jelen volt. Egyfelől az égigérő sziklák hátborzongató kombinációi – a Pokol Tornácától sétáltunk el a Pokol Torkáig – másrészt a hihetetlen gagyikat áruló bódék. Népművészet alig volt, ráadásul Melinda szerint már ezek jó része is kínai. Műanyag szarok, gumiló, gumikecske, gumigólya, meg a jó ég tudja, milyen perverziók… el se tudom képzelni, hogy ezekre _tényleg_ van kereslet. De lennie kell, mert az eladók nyilván nem hülyék… és mindegyik ezeket árulta.

From Székelyföld 2012

Egy helyen lemásztunk a Békás patakig, szandálban beledugtam a lábamat – és odafagyott. Kész csoda, hogy ez a víz még képes volt folyni. Aztán jót derültünk egy srácon, aki vizitündérnek képzelte magát és addig szökdécselt a köveken, míg bele nem borult a jéghideg patakba.

Hazafelé másik útvonalon jöttünk, Gyergyószentmiklósnál délnek fordultunk, a megyszékhely, Csíkszereda felé. Nem is annyira a nagyváros érdekelt minket, inkább Csíksomlyó, azon belül is a zarándokhely. Csíkszeredáig az út fantasztikusan jó, határozottan olyan új-szaga van, mint egy frissen vásárolt autónak. Hamar meg is érkeztünk. Már ahogy közeledtünk autóval a templom felé, próbáltunk ráhangolódni… és az egész durván tönkrement. Ahogy beálltunk a parkolóba, cigány purdék serege rohanta meg az autóinkat és minden ajtóra ráfeküdt egy. Úgy kellett arrébb rugdosni őket, hogy egyáltalán ki tudjunk szállni. A kocsikból kiszedtünk mindent, nehogy kísértésbe essenek és amíg haladtunk a templom felé, folyamatosan hessegettük, lökdöstük őket. Ennyit az áhitatról.

– Adjanak egy kis pénzt! – gajdolt az egyik.
– Menjetek dolgozni, akkor majd lesz! – lett elege a kalauzunknak.

Bemenekültünk a templomba.

From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012

Odabent csend és béke fogadott. Lassan előre sétáltunk. A templombelső egyből tetszett, nem agyoncsícsázott, de jó hangulatú. Fura, mert a színvilága teljesen ugyanaz volt, mint a drezdai Frauenkirche-nek, mégis, az utóbbinak teljesen Hello Kitty hangulata volt, míg a csíksomlyói templomnak nem. Nej mutatott rá, hogy nagyon nem mindegy az anyag: Drezdában egyszerűen csak felfestették a színeket a falra, itt viszont a nemes anyagok, a kövek és a márványok adták a színhatást.

From Székelyföld 2012

Fel lehetett sétálni Mária szobrához. Ott el kellett mondani a kiírt imádságot, megsimogatni a szent lábát, majd lejönni.

Középkorú, testes nő. Az oltár előtt letérdelt. Imádkozott. Felment. Letérdelt. Imádkozott. Simogatott. Aztán közelről szembevakuzta a Szűzanyát.

Nej nekiindult, aztán visszahőkölt. Én meg se próbáltam, üldögéltem a padban és igyekeztem beszívni a hely hangulatát.

From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012

Megvártuk, amíg a társaság néhány tagja megteszi a kört, majd kimentünk. Elsétáltunk a kápolnák felé, az első stációig még elmentünk, de tovább nem. Ekkor már elég későre járt, nem lett volna időnk felmenni a domb tetejére. Azért durva lehet ez a terep Pünkösdkor.

Vissza a kocsihoz. Amikor beszálltunk, annyira elegem lett a piócákból, hogy elborult az agyam és erőből bevágtam az ajtómat, azzal sem foglalkozva, hogy esetleg ottfelejti a kezét a mocsok az ajtó nyílásában. De látszik, hogy nem ma kezdte a szakmát, időben hátraugrott.

Hazafelé híres gyógyvizes környékeket érintettünk. Két forrást terveztünk megtekinteni. Homoródnál egy egyszerű, vasízű borvíz tör fel, Szejkénél… nos, valami más.

From Székelyföld 2012

A homoródi víznek az a trükkje, hogy a benne lévő vas megfogja a tárolóedényeket, ezért nem lehet palackozni. Ennek a helyi lakosság örül a legjobban, száz literével hordják haza a természetes szénsavas ásványvizet.

Aztán a Szejke forrás. Tudni kell, hogy a víz egészséges ugyan, de vastagon tartalmaz ként és metánt. Gyakorlatilag olyan az íze, mintha gázolajat borítottak volna bele. Kell hozzá elszántság, hogy az ember megigya.
A kút előtt sorbanállók tömege alapján azért ez sok emberben megvan.

From Székelyföld 2012

Nej szeretett volna kérni egy pohárral. Udvariasan úgy akart indítani, hogy ‘kérek szépen…’. Ehelyett ez lett belőle:
– Kérek… (megkapta, beleszagolt) ó, bazmeg!
Továbbadta Tündének, aki szintén beleszagolt.
– Ó, bazmeg! – szaladt ki az ő száján is.
Mi még az előző beszóláson röhögtünk, amikor megkaptuk a másodikat is, innentől nem meglepetés, hogy a borvízet Óbazmeg-víznek kereszteltük.
Azért vittünk haza másfél litert, hátha az esti bulin valakinek kedve támad inni belőle. Vagy hazafelé kifogy a gázolaj Sándor autójából.

Vacsorára Melinda készített egy hatalmas fazék erdélyi töltöttkáposztát. Finom volt, gyenge és egyáltalán nem savanyú. Mármint a káposzta. Vörösbor kísérettel csak úgy csúsztak lefelé a gombócok. A társaságon határozottan a fáradtság jelei mutatkoztak. A lábadozókon azért, a még egészségeseken meg azért, mert megelőzésképpen rendesen vedelték a pálinkát. A becsület kedvéért elindult egy gyengített karaoke party, én egyből kimentem a lépcsőre egy gyengített szivarra.

Hajnal egy. A bulinak vége, még az udvaron üldögéltem, pöfékeltem. Elment egy autó a földúton, utána rögtön dobogás. Szabadon engedett kutyák üldözték. Furcsa vidék. Nem szívesen lennék errefelé medve.

5 Comments

  1. Óó, hát a Kegytemplomtól kocsival 4 perc az úz fel a Nyeregbe, ha a sorompó nyitott. Ha épp nem, akkor a sorompótól gyalog 10 perc kemény hegyi séta… :-)

    A Gyilkos-tó és a Békás szoros felé meg imádtam az út minőségét, a Suzuki Swift 2.0 pont ilyenkor van elemében, kihúzatni kettesben 100-ig, majd padlófék a kanyar előtt, és kettesben újra padlógáz… A barátnőm persze többször szólt, hogy akkor most fog hányni, de aztán ivott fröccsöt, s nem lett gond. :-)

  2. Itt viszont tele voltunk frissen gyógyult gyomorbeteggel. Köztük velem is.

  3. ” a hegyekben még a szerpentinekre is szerpentinek szuperponálódtak” – ez úgy konkrétan mit jelent?

  4. Rezgőmozgások szoktak szuperponálódni egymásra. Ez konkrétan azt jelenti, hogy mondjuk egy nagy színuszgörbére rászuperponálódik egy másik frekvenciájú kisebb színuszhullám, aztán a kettőből kijön egy össze-vissza hullámzó katyvasz.
    A fenti – túlzásnak szánt – kifejezés azt jelenti, hogy a normál szerpentin hullámzására további szerpentinek hullámzása rakódott rá és lett belőle egy össze-vissza tekeredő görbe.

  5. Csikszereda ….
    Szekelyudvarhelyen az a szokas divik, hogy jonnek a cigany purgyek s azzal nyaggatnak, hogy 1 lejert elmondjak a szobrokat…

    Mondtam , ha elmondasz egy Petofi verset adok 10 lejt.
    Megmaradt a 10 lejem….

    Mas Csiksomlyo: A lenti templom mellet van egy zarda, ott lattam apacakat fuvetnyirni.
    Apacaruha gumicsizma funyiro XXI-dik szazad.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading