Murter kerülgetés 04/06

Vrgada or burst
2012.06.27; szerda

Nézegettük reggel a vizet. Olyan hümmögős. Windguru? Minimális szél. Az egész héten. Oké, akkor nekiindulunk.

Tisno – Vrgada
Távolság: 15,5 km

From Segédlet

Nos időnként a windgurunak sincs igaza. (Különösen az ingyenesnek nem, ez ugyanis nem valós idejű adatokból épült modellt használ, hanem 12 órával korábbiakból számol.) Már itt, a belső tengeren is kapkodtuk rendesen a lapátokat: tulajdonképpen ahogy kiértünk a kemping védett öbléből, már rögtön jöttek is a hullámok, mindenfelől, Betina után meg nem győztünk a lapátba kapaszkodni. Most tényleg zavartak a motorcsónakok, különösen, mert padlógázon döngettek el közvetlenül mellettünk. Se nem lassítottak, se nem kerültek ki. Igaz, közénk is lövethettek volna. Mindenesetre az eleve összevissza hullámzó vizet rendesen összezavarták ők is, így mi is kapkodhatttunk jobbra-balra, ha nem akartunk borulni.

Így teltek a kilométerek, lassan megszoktuk a bizonytalanságot. Hamarosan túlléptük az eddigi ismereteink határát. (Barnával egyszer a beach kajakkal elevickéltünk a Maslinjak szigetig. (Az a pici fehér sziget, nagyjából a kép közepén.) A sós víz keveredett a pólónkon az adrenalinnal.) Mit is mondhatnék? Még jobban hullámzott, különösen ott, ahol kiléptünk egy-egy sziget árnyékából és a külső áramlás + szél találkozott a partmenti áramlással és széllel. Volt olyan szakasz, ahol 60-80 centis(1), kellemetlen hullámok jöttek hátulról is és jobbról is. Na, ott úgy riszáltam a csípőmet, hogy Elvis Presley is megirigyelhette volna.

(1) Lehet, hogy valakinek megakadt a szeme a 60-80 centin. Hát hullám ez? Amikor tavaly Görögországban kétméteres hullámokban eveztünk? Vigyorogva? Nos, hullám és hullám között óriási különbségek vannak. Hogy mást ne mondjak, amplitudó és frekvencia. Eddig csak az amplitudóról beszéltem, pedig a frekvencia is fontos: az alacsony frekvenciájú, kényelmesen elnyúló, lusta hullámok csak emelgetik a kajakot, de egyáltalán nem veszélyeztetik a stabilitását. Ilyenek voltak Thasszoszon. A magas frekvenciájú, erőszakosan böködő hullámok ezzel szemben igen, még akkor is, ha nem túl nagy az amplitudójuk. És akkor nem beszéltem még a hullámok sebességéről, formájáról, illetve a meder hatásáról. (Lsd. törőhullámok.)

 
Olyan 9 km magasságában ki is húztunk pihenni egy szigetre.

From Murter 2012

Valami fura véletlen, esetleg világtervezési figyelmetlenség folytán ezen a kellemes kikötőhelyen nem nyüzsögtek a szottyadt naturisták.

From Murter 2012
From Murter 2012

Kikötöttünk, megmentettünk két sört a hőgutától, Nej úszkált egyet, aztán felfrissülve mentünk tovább.

– Azt mondod, már csak 6 kilométer?
– Igen. Megyünk még 3 kilométert addig a kiszögellésig, ott vége a szigetsornak, balra fordulunk, aztán jön 3 kilométer, keresztül a vadabb, nyíltabb vízen.
– Ha tényleg csak ennyi, akkor akár még az is belefér, hogy ma délután visszamegyünk a kempingbe?
– Akár. Bár én inkább azon gondolkodom, hogy a szigeten alszunk, a visszautat meg kombináljuk Murter megkerülésével. Így be tudjuk hozni azt a felesleges pihenőnapot.

Elértünk a sarokig. Bevártam Nejt.
– Nos, ez az a vad szakasz.
– Nem is néz ki vadnak.
– Én is abban bízok, hogy nem lesz kutyább, mint eddig.

Lett. Ahogy kiértünk a nyílt terepre, ránkcsapott valami viharos szél jobbról, hozta a hullámokat, emellett pedig a víztömegnek is volt egy erős áramlása. Eddig saccra olyan 2-3 Bf erősségű szél volt, itt simán felugrott 4-re, és szerintem még vissza is fogtam magam a becslésnél. (Visszakorrigálás: az ember hajlamos eltúlozni az átélt élményeket.) Többször is pánikba estem, hogy Nej venni fogja-e ezt az akadályt, hiszen ilyen durva vizet Görögországban sem tapasztaltunk, ráadásul a spricó sem volt rajtunk. Ja, és rögtön úgy kezdtünk, hogy két bazi nagy yacht tepert el közvetlenül mellettem és ekkor volt egy pillanat, amikor már úgy éreztem, hogy vége, borulok, de aztán sikerült valahogy visszahoznom egyenesbe a kajakot. Nejt kétszer vártam be, mert a terep szemmel láthatóan megfogta, de csak ment, ment előre, mint Grabowski a kis piros autójával. Végül jó nagy spéttel, de átért ő is. Rögtön az első helyen, a falu szeméttelepénél kikötöttünk.

From Murter 2012

– Biztos vagy benne, hogy még ma vissza akarsz menni? Itt? – kérdeztem a szemmel láthatóan kimerült Nejt.
– Megahóhér.
Leültünk, sör. Jött egy dalmát bácsika, egy 20 literes vödörrel. Méltatlankodva állt meg a kajaknál, hogy elálltuk az útját. Gyorsan arrébbhúztam, de az öreg nem hagyta abba a dörmögést. Lassan beleereszkedett a vízbe, aztán… a fene tudja, mit csinált. Lebukott, köveket szedett fel, majd odavitte a gáthoz.
– Gátat épít? – nézett nagyot Nej.
– Nem tudom. De ezen a környéken létezik ilyen hagyomány. Nézd meg a domboldalakat, mennyi tök felesleges, de annál masszívabb kőkerítés húzódik rajtuk.

Induláskor Nej felvette a spricót. Ekkora hullámzásban már nem kockáztatott tovább. Én nem vettem fel, mert volt egy sejtésem. Meg térképem.
Kábé hatszáz métert mentünk, amikor elértünk oda, ahol terveztem az alvást. (Pjescana öböl.) Azt kell mondjam, hogy ez még istenes 600 méter volt, dacára a szembeszélnek és az áramlásnak, ugyanis kiváncsiságból továbbeveztem és megnéztem, mi van a fok mögött. Égszakadás, földindulás. Viharos szél és az alacsony víz miatt erős törőhullámok. Olyan durva terepre tévedtünk, hogy alig bírtam egyenesben maradni.
– Fordulunk! – kiáltottam hátra.
– Hogyan?- kiáltott vissza Nej.
– Amilyen gyorsan csak tudunk!
Végül visszaevickéltünk az eredeti helyre, kikötöttünk. Huh. Sör.

From Segédlet

A helyszín nem volt túlzottan biztató. A Google Earth remekül mutat mindent, kivéve a szintvonalakat. (Tudom, meg lehet dönteni a látószöget, de ahhoz minimum gyanakodni kell.(2)) Nos, itt kábé két méter széles volt a part, mellette pedig egy 15-20 méter magas löszfal magasodott. Romantikusnak romantikus volt, de hogy biztonságos is? Viszont mind előre, mind hátra ocsmány terep várt ránk, így maradtunk.

(2) Egyébként jelzem, hogy utólag megnéztem, és ezt a löszfalat megdöntve sem mutatta.

From Murter 2012
From Murter 2012
From Murter 2012
From Murter 2012

Első körben ki kellett várni, amíg mindenki hazamegy. Ezt az időt a kocsmában töltöttük. A ruházatunk a rátapadt sótól simán megállt volna a lábán egy skót kastélyban a páncélok között, de nem akartunk átöltözni, mert vacsora után még terveztünk fürdést. A kocsmához igen vadregényes út vezetett, nem is volt egyszerű, de Vrgada olyan kicsi falu, hogy minden út a kocsmába vezet. Már ha egyáltalán van út, mert kocsit, azt nemigen láttunk. (Pici sziget, tudtommal még komp sem jár.)

From Murter 2012
From Murter 2012

Beléptünk a kocsmába, leültünk… és ha nem ültünk volna le egyébként is, a meglepetéstől akkor is leültem volna. A sörcsapoló mellett ott feszített egy nagyképernyős tévé.
– Te, lefogadom, itt meccseket is szoktak nézni! – súgtam oda Nejnek.
– Aha. Értem a célzást.
Tudni kell, hogy az egész EB-n egy meccsre voltam kíváncsi, a spanyol-portugálra. Viszont internet csak nagyon darabosan van (amikor veszek), így reggel tudtam meg, hogy ma lesz a nagy derby. Elnyomtam egy káromkodást: ha a vacak idő miatt nem kellett volna beiktatnunk rögtön az elején egy plusz pihenőnapot, akkor pont ma érkeztünk volna vissza. A túrát viszont nem fújjuk le. Őszintén szólva meg sem fordult a fejem, hogy vadkempingezés közben, Vrgada szigetén, ahol azt se tudtam ekkor, van-e egyáltalán valami emberi település, szóval hogy itt fogok olyan kocsmát találni, ahol tévékészülék is lesz.

Az sms-ben leírt első kódsorozatról kiderült, hogy grillezett tintahal. Nej szerint volt olyan finom, hogy inkább nem dugná senki seggébe, még a parkolóőrébe sem.

From Murter 2012
From Murter 2012

Vacsi után visszamentünk, elrendeztük a kajakokat, átöltöztünk szép ruhába, este hétig beszélgettünk és néztük a tájat, aztán felmentünk a kocsmába, ahol beszélgettünk és néztük a tájat. Egyiket sem lehetett megunni. Nyolc óra felé beindultak a ráutaló cselekmények, mi is gyorsan befoglaltunk két jó helyet a tévé előtt. A pincér mindent értő vigyorral nyugtázta a mozgolódást. Sajnos nem mindenki érezte át a hangulatot, egy nagy német család a meccs kezdésekor kért ki egy teljes vacsorát, pont a tévé előtti asztalnál, egy másiknál meg két nő hozta el a gyerekszakkört, papírokkal, filctollakal. Na ők konkrétan leszarták a meccset, ezzel szemben végig üvöltve veszekedtek egymással.

Az első félidőt végignéztük, utána viszont kitört belőlem a jós.
– Menjünk, csináljuk meg magunknak a fekhelyeket még szürkületben.
– Nem érdekel a meccs?
– Itt nem lesz gól. Tizenegyesekkel fog továbbjutni valamelyik csapat.

Így történt, hogy tíz óra körül elsétáltunk, felfújtuk a matracokat, polifoam, hálózsák, tereprendezés. Utána még kiültem egy sziklára és gyönyörködtem az éjszakai fényekben. Azért úgy belegondoltam: eljöttünk 700 kilométert és felvertük egy szigeten a sátrat. Onnan összecsomagoltuk a cuccunkat és áteveztünk egy másik, még bentebb lévő szigetre. Olyanra, ahol madár is csak akkor jár, ha eltéved. Most itt vagyunk a partján, földre gurított hálózsákban fogok aludni közvetlenül a vízparton… megéri-e ez a látvány, ez az élmény ezt a távolságot, ezt a kényelmetlenséget?
Persze, hogy meg. Tenger, szigetek mindenfelé, Velebit a távolban, pöfögő motorcsónakok, földnyelv, homokpad, mázsásan zuhanó hullámok, aztán sötétedik, gyúlnak a parti fények, és biztos vagyok benne, hogy hajnalban olyan gyönyörű lesz minden, hogy az már giccs.

De azt meg is kellett érni. Este tizenegy körül bevackoltam magamat és rögtön rájöttem egy technikai hibára: átfújt rajtunk a szél. Ez az esti kánikulában még vicces, de lesz itt még hajnal is. Meleg ruha… azt nem vittünk. Az én hálózsákom meg… maradjunk annyiban, hogy még akkor vettük, amikor nem is voltunk házasok Nejjel.
Szóval forogtam, hol izzadtam, hol fáztam, ráadásul elkezdtem parázni, hogy istentudja, mennyire elhagyatott ez a hely éjjel. Éjfél körül be is következett, amitől féltem, megjelent egy részeg tizenévesekből álló csapat. (A legrosszabb fajta. Már azt hiszi, övé a világ, hiszen már iszik, aztán amikor részeg, akkor lehullik róla minden neveltetés, az alkohol és a hordaszellem miatt pedig azt hiszi, neki mindent szabad és ez az igazi, ez a felnőtt élet.) Először a fejlámpát láttam meg, aztán az óbégatásokat hallottam, majd egy üveget vágtak sziklához, de az üveg nem tört el. Ezen hangosan röhögtek. Aztán közelebb jöttek, egy villanás, és az üveg most egy Nej feje mellett lévő sziklához csapódott, ahol ezerfelé fröccsent.
– Hé!! – ordítottam rájuk, tele torokból.
Szemmel láthatóan meglepődtek, hogy van itt valaki. A srác a fejem mellé lépett, a fejlámpával rám világított, majd némi kivárás után jó éjszakát, szép álmokat kívánt horvátul és továbbálltak. Addigra én már rugóként feszültem, készen arra, hogy a legapróbb levegőmozgásra kiugrok a zsákból és rúgokcsípekharapok… de erre nem volt szükség. Az más kérdés, hogy innentől egy szemhunyásnyit nem tudtam aludni. Hajnalban ráadásul megjelentek a szúnyogok és könyörtelenül csíptek mindent, ami a hálózsákból kilógott.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *