Murter kerülgetés 03/06

Kierőszakolt pihenőnap
2012.06.26; kedd

Hajnalban arra ébredtem, hogy valaki el akarja vinni a sátrat. A szél volt az. A windgurutól tudtuk, hogy szeles lesz a reggel, de ennyire erősre nem számítottunk. Nyolc körül kikukucskáltam – a matracomról egyenesen a tengert láttam – és még ebben a védett öbölben is tarajos hullámok nyomultak. Visszafordultam aludni. Nem csak erős szél volt, de be is borult, aminek megvolt az az előnye, hogy nem sültünk meg a sátorban már kora reggel. Végül kilenckor másztunk ki, nem túl boldogan. Eredetileg ma indultunk volna el egy kétnapos túrára, utána jött volna egy pihenőnap, majd a végén egy szigetkerülés. Így viszont rögtön a pihenőnappal kezdünk, miközben még el se fáradtunk. Holnaptól viszont láncban nyomhatjuk a 3 túrát, pihenés nélkül. Ha elmúlik addigra ez a meglehetősen tré idő. Nem elég, hogy viharos a szél és beborult, de még az eső is nekiállt cseperegni. Tré.
Nem is húztuk sokáig az időt, bementünk Tisnóba bevásárolni. Tisno egy nagyon kellemes dalmát falu, ahogy már korábban is írtam, az egyik fele a kontinensen, a másik Murter szigetén van, a két városrész között felhúzható híd, és annak ellenére, hogy nem túl nagy, de minden megtalálható benne, ami egy adriai településen kötelező: szűk utcák, főtér, tengerpart, romantika, pékség, hal- és zöldségpiac, éttermek. Én nagyon szerettem ezt a falut. Eddig.

Bementünk autóval a központi parkolóig, ahogy szoktuk.
– Jé, ez fizetős lett! – jegyeztem meg.
Oké, bekanyarodtunk a parkoló kapuján. Két fiatal kölyök álldogált a bejáratnál, narancssárga, nagy P betűs mellényben, gondoltam, majd adnak cetlit, ahogyan ez eddig a horvátoknál szokás volt… de hozzánk sem szóltak. Hmm, biztosan valamiért most nem kell fizetni. Egy kicsit még álldogáltam a kocsi mellett, hogy biztosan legyen idejük odajönni, de semmi ilyesmi nem állt a szándékukban. Beszaladtunk a boltba, szomorúan konstatáltuk, hogy a bolt melletti kedvenc hentesünk bezárt, a boltban még szomorúbban konstatáltuk, hogy gyenge a választék és _drágább_, mint a kemping boltja, nem is vettünk semmit, elsétáltunk a pékségbe, végre volt burek, plusz kaptunk grátisz diós kiflit, a piacon vettünk paradicsomot/paprikát és kaptunk grátisz őszibarackot/uborkát, ezután visszaültünk a kocsiba és a híd előtt vettem észre, hogy kaptunk grátisz mikuláscsomagot. A parkolóban a P betűs mellényt viselő srácoknak nem az volt a dolguk, hogy parkolójegyet áruljanak, hanem az, hogy megbüntessenek mindenkit, akinek nincs. Hogy honnan lehet szerezni? Tudja a fene. Lehet, hogy tőlük, csak erőszakosan kell kérni. Lehet, hogy van valahol eldugva automata. Mindenesetre ez így szivatás. A csomagban ráadásul csak horvátul írnak mindent és amennyire ki tudtam venni, 1 napom van, hogy befizessem. Mondanom sem kell, arról meg nem tudok semmit, mi történik, ha nem fizetem be időben.
Elgondolkodva az eseten, fogalmam sincs, hogy miért, de mintha lenne itt egyfajta evolúciós szelekció. Ha autóról és parkolásról van szó, valahogy mindig összeverődik az emberiség alja, az az erkölcstelen, mocskos hulladék réteg, amelyiknek mindegy mit, mindegy hogyan, mindegy, mennyire fáj másoknak, csak pénzhez jusson. Eddig azt hittem, hogy a budapesti parkolási történetek egyediek és csak ránk, mondhatni a mi gengsztereink bunkóságára jellemzőek, de úgy látszik, ez valahogy általánosabb.

Reggeli utáni kávézás. Nej a tabját piszkálta, én a netbookba gépeltem. Mindkettőnk előtt mobiltelefon.
Körbenéztem.
– Azt hiszem, ki kell hoznom a Kindle-met.
– Miért?
– Hogy én nyerjek.

Egyszer csak berepített a szél egy bumerángot az asztalunk mellé. Valami kiskölyök játszadozott vele, az erős szél meg elvitte. Kíváncsi voltam, ide mer-e jönni érte. Egy ilyen csúnya bácsihoz. Nem mert. Pedig igyekeztem joviálisan kinézni. Végül én vittem vissza a szüleinek.

Nej végül megkérdezte egy Horvátországba szakadt kollégáját, hogy mit lehet ilyenkor csinálni, a rövid sms válasz annyi volt, hogy fizesd be. Utána meg egy hosszú szöveg horvátul, melyből egyedül a tintahal kifejezést értettük. Nej arra tippelt, hogy valami recept, én viszont arra, hogy menjünk vissza a parkolóba és nyomjunk tintahalat a parkolóőrök seggébe.
Mivel a Posta kettőig van nyitva (és snitt, utána már nem, ó mediterrán tempó), így tartoztunk az ördögnek egy úttal, visszasétáltunk a faluba. Így, hogy már kerestük, viszonylag hamar meg is találtuk a parkolóautomatát. Tanulópénz.
(Az utolsó napon meg, miután már megvásároltunk mindent hazulra, találtunk egy diszkont élelmiszerboltot Jezera és Tisno között. Shit happens.)

Mire visszaértünk, a nap is magához tért, a ruha majdnem leolvadt rólunk a beton sétányon. Gyors átöltözés, irány a víz. Nej leúszta a teljes kötélhosszt, én meg csak lógattam a… szóval ráültem a kötélre és nézegettem a fürdőzőket. Aztán kiúsztam, beálltam a hideg zuhany alá, lemosni a sót. Kéjesen behunytam a szememet, lemostam a kezeimet, a nyakamat, a hátamat, a hasamat, a lábaimat és beleengedtem egy nagy adag vizet a nadrágomba is, hogy belülről is lemossa. Ekkor nyitottam ki a szememet és jöttem zavarba két darab négyéves forma kislánytól, akik tátott szájjal figyelték egy méter távolságból, mit csinál a bácsi.

Délután óriási pangás. Nej úgy bóbiskolt el a melegben, hogy kiesett a kezéből a sörösdoboz. Aztán nem sokkal később egyszerre álltunk fel.
– Én most elmegyek, elmosni a reggeli kávéspoharadat – jelentette ki Nej.
– Oké. Addig én vigyázok a kütyükre, aztán ha visszajöttél, elmegyek vécére.
Nej elindult.
– Izé, csak kíváncsiságból kérdezem meg: nem fordult meg a fejedben, hogy ha úgyis a vizesblokkhoz megyek, elvihetném a saját poharamat elmosni? – szóltam utána.
– Hová gondolsz? – legyintett beletörődve.

Valamit tudhatott, mert amíg távol volt, megtámadott egy bögölyféleség, hatalmasakat harapva a lábamba.

– Képzeld el, mit láttam – érkezett vissza lelkendezve Nej – egy férfi volt a mosogatórészlegen és mosogatott!
– Belenyúltál a nadrágjába?
– Dehogyis!
– Akkor honnan tudod, hogy férfi volt? Lehet, hogy csak lapos a melle.

Ehhez tudni kell, hogy aki a vizesblokkot tervezte, nem is titkolta hímsoviniszta mivoltát. A mosogatórészleg ugyanis bent van a női blokkon belül, ahová férfiember elméletileg be sem tehette volna a lábát. A férfioldalon semmi hasonlót nem alakítottak ki.

Aztán este, vacsora után. Nej takarítaná az asztalt.
– Várjál, segítek – emeltem fel a sörösüveget és a poharat.
– Komoly segítség.
– Komoly bizony- gesztikuláltam a sörrel, mint Besenyő Pista bácsi a kolbásszal – Proaktív!
– Hát, én csak azt látom, hogy dolgozok, te meg mint a…
– Here?
– Pont ez akartam mondani!
– Proaktív, ugye?
– Meg here.
– Látszik, hogy teljesen félreérted a helyzetet. MInd a ketten dolgozunk. Ha én nem emelném fel ezeket a dolgokat – lengettem meg megint a literes sörösüveget – akkor te sem tudnál takarítani.
– Akármennyit is dumálsz, here.
– Hát, ha neked így jobban tetszik – húztam meg a sört – Elmész mosogatni?

Este nyolctól kilencig animáció a nagyszínpadon. Minden este ugyanaz. Pár másodperc zene, aztán egy horvát pacák üvöltözik a mikrofonba. Sokáig. A szomszéd gazdálkodásban a csacsik kétségbeesetten ordítanak. (Sokáig azt hittem, hogy német turisták.)

Ha van valami, amit utálok, akkor az az, amikor bezárkózok a vizesblokkon belül a vécébe, aztán egy csomó aprókölyök pont az ajtó előtt kezd el rohangálni, játszani. Morogtam is magamban, hogy a rossebb enne el benneteket, hát miért nem az animáción ugráltok? Aztán beugrott, hogy pont fordított a helyzet: ezek az értelmesebb kölykök, akik az idióta animáció elől bemenekültek a vécére játszani.

Már csak este eszméltünk, hogy mit is szalasztottunk el: egy védett öbölben gyakorolhattuk volna a párosmentést, erős szélben, erős hullámzásban. Hiszen az ember általában nem tükörsima vízben szokott beborulni. (Kivéve, amikor megérkezik egy túráról és ki akar szállni a kajakból.)

Murter kerülgetés 02/06

Kóválygás és hirtelen Pirovac
2012.06.25; hétfő

Éjjel nagy megtiszteltetés ért. Hajnaltájban lenyúltam a mobilomért a sátorban, megnézni, mennyi az idő. A kezem kismacskába akadt. Refflexszerűen megsímogattam, erre dorombolni kezdett. Ekkor lett gyanús, mivel emlékezetem szerint nem telepítettem doromboló appot a mobilomra. Kinyitottam a szememet, rávigyorogtam, aztán kitettem a sátorból. A magyarázat a sátor szerkezetében rejlik: ez egy tök jó sátor, csak a belső ajtaja teli, nagyon kicsi rajta a szúnyoghálós rész. Azaz amikor meleg az éjszaka, akkor teljesen kinyitom: inkább jöjjenek a szúnyogok, minthogy dunsztolódjak. Mivel ekkor, hajnaltájt, már rendesen hűvös volt, behúztam a zippzárat és aludtam tovább. Reggel arra ébredtem, hogy a hasamon dorombol a macska. Valahogy bejött azon a szűk lyukon, melyet a mobiltöltő kábeleknek hagytam. Ekkor már kicsit durvábban dobtam ki.
Következőre a mosdó előtt találkoztunk. Nappali fénynél jobban megnézve teljesen jóképű macska volt, nem az a girhes dalmát prototipus. Ja, és vörös, ami a másik favorizált szín otthon, a fekete mellett. De nem visszük haza, meghagyjuk a kemping kismacskájának.
Hogy miért megtiszteltetés? Most gondold el, itt van többszáz sátor meg lakókocsi és a kemping édibédi kismacskája a mi sátrunkat választja ki éjjeli szállásnak, azon belül is az én pocakomat.

Miután reggel a vonóhorog a kettes számú rövidnadrágomat is elintézte, a hármas számút meg jobb, ha nem mutatom be, mindenesetre abban már egészen biztosan nem tudok kultúrhelyre menni, de még a kemping éttermébe sem, szóval most untuk meg a vonóhorog garázdálkodását. Tegyünk rá valamit. Oké, biztosan lesz a boltban valami. Végül egy apró homokozóvödör és egy kis doboz főtt kukorica jutott a döntőbe. A kukorica nyert, a hozzáadott érték miatt. Bár roppant praktikus lehet egy mintákkal kirakott aljú homokozóvödör is… valahol máshol. Merthogy a sziklás horvát tengerparton egy gramm homok sincs. (Mit keresett egy homokozóvödör egyáltalán egy horvát boltban? Legalább annyira hülyén érezheti magát, mint a mi bocsa készletünk, amikor először voltunk Horvátországban.)
Így viszont reggelire dalmát sonka, főtt kukoricával. Izé. Érdekes.

Vettem fél óra internetet, erre pont amikor elkezdtem, akkor jött rám egy vécérerohanási késztetés. Leküzdöttem. Erre – miközben sűrűn az órámra pislogva toltam a tapipadot – Nej kiborította a reggeli sörömet, rá a netbookra. Egyik kezemmel felkaptam a számítógépet, a másikkal a sört, gyorsan bedugva a számba a habzó végét, és közben igyekeztem szemrehányóan nézni Nejre. Kiröhögött.

Reggeli, kávé (eh-eh, koffeinmentes neszkafé, kizárólag guminőmániákusoknak), utána megemeltük végre a kajakokat. Bár elsőre még nem a horizontra szegeztük a tekintetünket, jöttek a boruláspróbák, páros mentések. Nehezebb volt, mint képzeltem. Ezt még gyakorolni kell. Nej nem is tudta feltenni a kajakja elejét az enyémre, így egy vizzel teli kajakba szállt vissza. Volt némi sikkantgatás, a hajó már egy rossz levegővételnél is oldalra dőlt. De legalább gyakorlatban is megtapasztalta, milyen hasznos eszköz a pumpa. (Csak utólag jutott eszembe a trükk, hogy a felfordult kajakot kicsit billegtetni kell, hogy elillanjon a beülőnél keletkező vákuum.)

Utána kipucoltuk a kajakokat, rendesen felmálháztuk, aztán laza túra. Legalábbis annak harangoztam be, evezgetünk egy kicsit itt, egy kicsit ott, megkerülünk egy szigetet, kikötünk egy strandon, hejehuja, boldogság.

Tisno – Pirovac – Tisno
Távolság: 22,5 km.

From Segédlet

(Tisno az a város, mely a szorosban húzódik fel mind a szigetre, mind a szárazföldre. Az indulást és az érkezést – azaz a kempinget – a zöld kör jelzi.)

A tisnói híd alatt simán átmentünk, pedig tartottam tőle egy kicsit. Dehát 5 éves emlék, azóta mi is, a kajakjaink is sokat fejlődtek. Megkerültünk egy szigetet, és megint igazolódott a régi igazság: ha tudni akarjuk, milyen szép helyen lakunk, menjünk el tőle jó messzire és onnan nézzünk vissza. Távolról Tisno megkapó látványt nyújtott.

From Murter 2012

Tisno, Betina, Pirovác. Nem, ez nem a legendás Steinitz-Jascsák-Podhola fedezetsor horvát megfelelője. A Murter szigetet a kontinenstől elválasztó belső tengert kisvárosok veszik körül, majdhogynem egymásba érve.

From Murter 2012

Az utolsó szakaszt (Betina-Pirovác) már kifejezetten nyögvenyelősen tettük meg. Déltájban voltunk, durván sütött a nap, távolságban meg ez a szakasz a 8-13 km közötti darab volt. Csak hogy érthető legyek, Nejnek azt adtam be, hogy az egész túra 8 km lesz. Összesen.

From Murter 2007
From Murter 2007

A pirovaci kocsma. Ahol Barna életében harmadszor ivott sört, ezelőtt öt évvel. Először 2005-ben Prágában, a Fekete Ökörben csapolt barna Kozelt, aztán egy évvel később egy Plitvice melletti késdobálóban, ahová a horvát-ausztrál meccset nézni vonultunk le kettesben. Harmadszor pedig 2007-ben, amikor az Ocean Duo nevű beach kajakkal szenvedtük át magunkat Pirovacra. Akkor is kánikula volt, az a kajak max 4,5 kmh sebességet tudott, szóval mindenképpen megérdemeltük a söröket.

És ez már a jelen.

From Murter 2012
From Murter 2012

Hatalmas adag pizza, sörök. Aztán Nej megette élete legnagyobb fagylaltját: kétgombócost vett, az eladó meg adott egyet grátisz. Láttál már horvát fagyit? Az egy gombócos is elég nagy kihívás.

From Murter 2012
From Murter 2012

Utána ledőltünk az árnyékba, később úsztunk egyet, majd irány haza. Visszafelé lealáztuk végre azt a kis szigetet is, melyet Barnával annyiszor akartunk már, de mindig visszakoztunk a nagy kerülő és a lassú kajak miatt.

A kiszállás most sem volt egyszerű, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a standolás kiszívja az emberek agyát. De itt szerencsére hosszú a jó part, némi tökölődés után ki lehetett kerülni a szédült népeket.

22,5 kilométer lett a vége. A szolíd, bevezető lapátolásnak. Nej a végén már nem is evezett, inkább kiitta maga előtt a tengert. Viszont gyönyörű időnk volt, szél, hullám alig.

From Murter 2012

Kezdi kiverni a só a nadrágomat. Ami konkrétan azt jelenti, hogy még csak egy túra ment le, de már zebracsíkos lett a fekete nacim.

Kikötés után úsztunk egyet a hőháztartás végett, aztán felcuccoltunk. Sör.
– Most kellene még egy szivar – közölte Nej.
– Miért? – néztem rá gyanakodva.
– Hogy elmondhasd, hogy a ‘most jó’ átváltott ‘most nagyon jó’-ba.
– Oké, meggyőztél.

Citromos Karlovacko. Pedig hogy megvetettük a németeket 25 évvel ezelőtt, amikor üdítőt borítottak a sörbe. Most meg már mindenhol ez megy. Csak néhány ultrabrutál hőhullám kellett hozzá.

Az evezés feltörte a hónom alját, a naptól meg leégett a combom belső fele. (Jó az új nadrág, csak rövid. Tükörsima vízen, füllesztő melegben meg nem spricózok, mert utálok dunsztban ülni.) Nej felajánlotta, hogy bekeni a kidörzsölést, mégis csak jobban látja, hol van a baj.
– Nincs kedved bekenni a leégést is?
– Hol is van… NEM!
– Miért?
– Hogyan képzeled?
– Hát, beguggolsz az asztal alá…
– NEM!

Házi szőttes: Vodka Zubrowka. Az a vodka, amelyik anno olyan ritka volt, hogy amikor érkezett egy szállítmány a sarki kocsmába, akkor inkább oda mentünk és nem az egyetemre. Ha akkor nekem azt mondja valaki, hogy ez a vodka kommersz lesz, én pedig ezt fogom kortyolgatni az Adrián, pár méterre a vízparttól…

Bolt. Sör, jégkrém, csipsz. Fő az egészség. Valahol biztos van olyan.

Kabóca még nincs, szúnyog ellenben már akad. Harapnak is, akkorákat, mint a lovak. Semmit nem hoztunk ellenük. A sátorban meg nem lehet zárt ajtó mögött aludni. Vicces lesz az éjszaka.
Különösen kismacskával nehezítve.